- Futás
- Hegymászás
- Kerékpár
- Túra
- Sí
Az angol nyelv zsenialitása, hogy rém egyszerű kifejezésekkel képesek leírni számtalan jelentéssel bíró meghatározásokat. Leo Houlding saját bemutatkozásában szereplő “adventurer” jelző is számos tulajdonságot takar. A magyar “kalandor” fordítás a legkevésbé sem adja vissza, mit is jelent ez valójában, ez a szó inkább egy könnyed, sok mindent kipróbáló, de nem igazán határmezsgyén mozgó életformát takar. Leóra azonban ez a legkevésbé sem igaz. Az ő felfogása és tevékenysége sokkal közelebb áll a száz évvel ezelőtti felfedezők mentalitásához. Nem igazán szeret ismételni, bármilyen projektbe fog, annak számára újdonságot kell jelentenie, maximális odaadás mellett.
Mindig olyan célokat tűz ki, ahol a tudását a legextrémebb körülmények között teheti próbára, éppen ezért kalandjai során a világ legtávolabbi szegleteit keresi fel. Teljesítményei a legkiemelkedőbbek közé tartoznak a műfajban.
Leo Houlding az angliai és walesi sziklamászó helyeken kezdte pályafutását, és nagyon hamar jutott a legmagasabb szintre. Tíz évesen kezdett mászni. 15 évesen mászta a “The Torture Board” nevű utat, ami akkoriban az Egyesült Királyság egyik legnehezebb útjának számított (E7 6c). 16 évesen pedig a “Master’s Wall” következett Észak-Wales-ben (E7 6b), több számmal nagyobb kölcsönzött mászócipőben. Ennek az útnak a megmászásról egy későbbi interjúban Leo így fogalmazott:
“A saját mászócipőm teljesen le volt harcolva, lyukak voltak a lábujjaknál, úgyhogy kölcsönkértem egy másik párat. Abszolút a határomon voltam abban az útban. Azt hiszem, akkor kerültem a legközelebb egy nagyon súlyos baleset elszenvedéséhez - egy olyanhoz, ami még a 2002-s patagóniai balesetemnél is súlyosabb következményekkel járt volna. Emlékszem, hogy fel-le másztam, majd elvállaltam egy mozdulatsort, aminek a vége egy nedves fogás volt, az utána következő rész pedig sokkal, de sokkal nehezebb volt, mint amire számítottam. Mentésre nem várhattam, úgyhogy tovább másztam. Nem is értem, mire gondoltam. De csak 16 éves voltam és vakmerő, mint a szerelem. Azóta sem vállaltam hasonlóan kockázatos szituációt.”
1998 nyarán, 18 évesen barátjával, Patch Hammonddal először utazott Yosemite-be. Eredetileg az otthonihoz hasonló, egy kötélhosszos sportutakat terveztek mászni, aztán meglátta az El Capitant. Lenyűgözte a monumentalitása, fenségessége. Hamar összehaverkodtak sok mászóval, ott volt Yosemite akkori krémje. A Huber-fivérek beszélték rá őket, hogy próbálják meg az El Nino utat a Kapitányon. Amit alig napokkal előtte ők maguk másztak először szabadon. Leóék megmászták, mégpedig hajszál híján on sight (első próbára). Az út nehézsége 8a+, a mai napig mindössze hat szabad megmászása van.
Ez fordulópont volt Leo pályafutásában.
Az első Yosemite-kaland után Leót már nem igazán motiválták a rövid brit utak. Persze, azért nyitott még új utakat otthon, például a “Rare Lichen” és a “Trauma” nevű utakat, melyek E9 7a nehézséggel az akkori legnehezebb utak voltak Nagy-Britanniában.
A következő néhány szezont Yosemite-ben töltötte. 2001-ben elsőként mászta szabadon a “The West Face of the Leaning Tower” utat, nehézsége 5.13a.
2002-ben utazott először Patagóniába. Itt egy óriási pofont kapott, ugyanis alábecsülte az alpesi környezetet, amelyben az ottani nagyfalak emelkednek. Nagyot zuhant a Cerro Torrén és megsérült a bokája. Ezután fél évig nem terhelhette a lábát, azt gondolta, vége a mászókarrierjének.
Annyi pozitívuma azonban volt, hogy ekkor ismerte meg későbbi feleségét, Jessicát. A balesetről a BBC dokumentumfilmet készített, amely egy csomó filmes lehetőséget nyitott meg számára.
Szerencsére a lába felgyógyult, így folytathatta a mászást. Egyre inkább a távoli, nehezen elérhető vidékek vonzották.
2005-ben Patagóniában Kevin Thaw társaságában elsőként mászta át szabadon a Fitz Roy 1500 méter magas északi pillérét.
2007-ben egy filmforgatás keretében megmászta a Mount Everestet. A The Wildest Dream című film a tragikus végkimenetelű 1924-es brit expedíciót dolgozza fel, melynek során Sandy Irvine és George Mallory eltűntek. A filmben Houlding Irvine-t alakította és korabeli ruhákban mászott 7600 méterig, ahol a valaha volt legmagasabb forgatást hajtották végre.
2008-ban egyetlen nap leforgása alatt két rendkívül nehéz utat másztak Yosemite-ben: A Northwest Face-t a Half Dome-on és a Freeridert az El Capitanon. Mindkét mászás az első csapatszintű szabadmászása volt a két útnak (azaz a kötélparti tagjai váltva másszák elöl a kötélhosszokat, tehát nem minden tag mászik minden kötélhosszt elölmászással).
2010-ben szabadmászással nyitott új utat az El Capitanon. Ez a “The Prophet”, nehézsége E8 7a, 5.13d R, 8b. Erről azt nyilatkozta, hogy ez a mászás olyan sokat jelentett neki, hogy akkor sem lesz csalódott, ha soha többet nem fog ennél nehezebb utat mászni életében.
Yosemite mellett a figyelme egyre inkább a távoli, fagyos vidékek felé fordult. 2009-ben a kanadai sarkkörön túl fekvő Baffin-szigeten próbáltak a Mount Asgard északnyugati falán szabadon mászni egy utat. Az expedícióról Alastair Lee készített nagyszabású dokumentumfilmet “The Asgard Project” címmel, amely húsz különböző díjat zsebelt be.
Ez volt az első komolyabb expedíciója, amit maga szervezett, és ez jelentette a “sima” sziklamászóból felfedezővé való transzformáció első lépését. Magáról a felfedezésről Leo így nyilatkozott a már fentebb is említett interjúban:
“A 20. századi felfedezések célja leginkább a hódítás, az elsőség volt, és hogy a még fehér foltokat kitöltsük a térképen. Manapság már semmi köze nincs a hódításhoz. Sokkal inkább arról szól, hogy új dimenziókat fedezzünk fel vad vidékeken, és hogy a modern technológia használatával érdekes módon fedezzük fel a világot.”
2013-ban utazott először az Antarktikára, ahol az általa vezetett csapat új utat mászott az Ulvetanna északkeleti gerincén. Már ekkor tudta, hogy mindenképpen vissza fog térni a jeges kontinensre.
2015-ben Grönlandon mászták a világon elsőként a Mirror Wallt, egy új, nagyfalas utat nyitva rajta.
2017-ben pedig jött az addigi legnagyobb szabású sarkvidéki expedíciója, a Spectre. Ezerhatszáz kilométert kite-oztak síléceken oda-vissza egy hetven napos expedíció keretében. Céljuk a Transzantarktiszi-hegység legdélebbi részén, a Gothic Mountains csoportban emelkedő, pengeéles gránittű, a Spectre északi falán egy új út megmászása volt. A hegy alig 500 kilométerre emelkedik a Déli-sarktól. A csapatot hárman alkották: Leo Houlding, a francia Jean Burgun és az új-zélandi operatőr, Mark Sedun. Egy 2019-es személyes beszélgetésünk során Leo elmesélte, hogy Sedunt két hónappal az indulás előtt, egy véletlen találkozás után igazolták le a csapatba, miután az eredetileg tervezett társuk édesapja halálos betegsége miatt kénytelen volt visszalépni. A csapat a rövid ismeretség ellenére tökéletesen és remek hangulatban működött.
A kalandokban nem szűkölködő expedíció során Leót egy kilométerrel a hegy elérése előtt a kétszáz kilós szánja hasadékba rántotta, nem sokon múlt a tragédia.
A hegyen új utat egy fenyegető vihar miatt végül nem tudtak nyitni, de egy könnyebb úton a csúcsot a világon másodikként így is elérték, mielőtt visszakite-oztak a Union-gleccseren lévő expedíciós központba. Ez volt az első független, nem motorizált hegymászó expedíció az Antarktikán. Igazi, 21. századi felfedezés.
2019-ben tett egy kitérőt Guyana dzsungelébe, ahol megmászták a Mount Roraimát.
2023-ban pedig Waldo Etherington és Wilson Cutbirth társaságában visszatért a Baffin-szigetre, ahol szerette volna szabadon megmászni a 2009-ben nyitott új utat a Mount Asgard északi falán (Inukshuk VI 5.10 A3+). A szokatlanul rossz és csapadékos időjárás miatt végül “csak” a keleti falon tudtak egy részben új utat mászni, melynek a balszerencse norvég istene, Loki után a Loki’s Mischief nevet adták. Ennek legnehezebb kötélhossza E7 6c.
A huszonéves Leo igyekezett a maximumot kihozni az életből. Nem elégedett meg azzal, hogy a legnehezebb utakat, a leglehetetlenebb sziklafalakat mássza meg, még több élményt akart. A kétezres évek közepén megismerkedett a bázisugrással, és eléggé rákapott az élményre. (Bázisugrás: a sportoló különböző, magas tereptárgyakról ugrik le, szabadesésben kezdve az ugrást, majd zuhanás közben nyitja az erre a célra speciálisan kifejlesztett ernyőt. Az ugrás helyszíne épület, adótorony, viadukt vagy szikla, innen a sportág elnevezése: BASE, azaz Building, Antenna Tower, Span, Earth.)
Leo úttörőnek számított a para-alpinizmusban, ahol a mászás után a csúcsról bázisugrással tértek vissza a hegy lábához. 2009-ben az egyik legismertebb sziklamászó-bázisugróval, Sean “Stanley” Learyvel megmászták a Baffin-szigeten a Mount Asgard északi falán Doug Scotték útját, majd leugrottak a csúcsról.
A bázisugrás az egyik legkockázatosabb extrém sport, főleg a “proximity” változat, ahol a szabadesés időtartamának hosszabbításához szárnyas ruhát használnak, és próbálnak szédítő sebességgel minél közelebb repülni a sziklákhoz. A sportág veszélyességét Leo is első kézből megtapasztalhatta, amikor a Tim Emmettel közös első svájci bázisugró túrájuk alkalmával barátjuk, Dwayne Thomas a szemük láttára zúzta magát halálra. Velük volt Thomas felesége is. Az élmény annyira sokkolta őket, hogy bár továbbra is ugrottak, sokkal kevesebbet kockáztattak.
2014-ben aztán Leo barátja, Sean Leary is meghalt egy bázisugró balesetben. Sean barátnője ekkor nyolc hónapos terhes volt, csakúgy, mint Leo felesége. Két héttel a tragédia előtt Sean beszélt Leónak arról, hogy nyugtalanítja a közelgő apaság. Leo próbálta neki felvázolni, hogy a gyerekek iránt érzett feltétel nélküli szeretetnek hihetetlen ereje van. Sean azonban magasabb lángon égett, és hibázott. Tim Emmett az eset után kijelentette, hogy abbahagyja a bázisugrást. Ekkor döntött Leo is úgy, hogy egy ideig nem ugrik. Azóta sem ugrott.
A gyermekei születésével Leo felismerte, hogy nagyobb felelősséggel tartozik, ezért bizonyos szintű kockázatokat már nem vállalhat. Önmagát ugyanakkor nem tagadhatja meg. A mászás, a hegyek, az expedíciók, a felfedezés nemcsak a szenvedélye, ez az élete és a munkája is. Ahogy ő fogalmaz, nem nyomhatsz egy pause gombot a karriered közepén, hogy 15 évig gyereket nevelj, majd úgy térj vissza a millió euró költségvetésű expedíciózáshoz, mintha mi sem történt volna. Ez nem így működik.
De mégis, hogyan működhet mindez?
Nos, a választ talán megkapjuk abból a filmből, amelyet Magyarországon először a budapesti Banff Hegyifilm Fesztivál vetítésén láthat a magyar közönség. A film címe “Two Point Four”, amelyben Leo bemutatja, milyen családdal együtt expedíciózni. Leo úgy érzi, sikerült megtalálnia az arany középutat.
Az Alpine Magnak adott 2023. decemberi interjújában részletesen is mesélt erről. Életformájának köszönhetően rengeteget utazik, de próbálja keretek közé szorítani. Fél évnél többet nincs távol az otthontól, amikor pedig hazatér, akkor teljes idejét a családnak szenteli, nincsenek baráti sörözések a kocsmában. A családdal pedig nemcsak tengerparti nyaralásokra jár, hanem bizony elviszi őket közös expedíciókra is. Felesége, Jessica ebben maximálisan partner, hiszen ő maga is mászó. Ő is szívesebben megy komolyabb túrákra, minthogy hétvégi kirándulásokon egy kötélhosszos utakat másszanak.
Első közös családi mászótúrájuk Szlovéniában volt, amikor lánya, Freya öt, fia, Jackson pedig egy éves volt. Egy ötnapos túra során egy közepesen technikás via ferrátát másztak, közben menedékházakban szálltak meg. Annyira bejött nekik, hogy erre a szisztémára építkeztek. Egészen komoly helyekre viszik a gyerekeket, de kínosan ügyelve a biztonságra. A mászóutakat úgy választják ki, hogy az objektív veszélyeket minimalizálják (például a gerinc utakat preferálják), gondosan elemzik az időjárás előrejelzést.
Leo szerint sokkal többet ad nekik a többnapos, családi expedíciózás, mint egy sima, egynapos kirándulás. Sokkal közelebb kerülnek a természethez, és a családon túl igazi expedíciós csapattá válnak. A gyerekek rengeteg mindenre képesek, de játékos módon vezeti be őket a hegyek világába. Így sokkal többet lehetnek együtt.
A filmben a norvégiai Stetindet másszák, de korábban jártak már Wyomingban, ahol a Wolf Edge keleti gerincét mászták. A legendás alpesi hegy, a Piz Badile mászásukról mi is beszámoltunk a Hóhatárban.
Leo a következő expedícióját is a családdal tervezi. Egy évre kiveszik a gyerekeket a suliból, és 2024 júliusában egy éves, világkörüli kalandra indulnak, melynek során havonta más és más, nagy expedíciókat szerveznek együtt.
A mászás és a szülői felelősség témája erősen megosztó. Hegymászók, kalandsportolók, természetjárók valószínűleg jóval könnyebben azonosulnak az ilyen családi tevékenységgel, mint a laikusok. A film talán segíthet közelebb hozni a megértést. Érdemes a filmet is és jelen cikket is maximális empátiával megközelíteni, és azon is elgondolkodni, hogy mennyi olyan hétköznapi családi helyzet van, ami társadalmi szinten sokkal elfogadottabb, mint a veszélyesnek tartott magashegyi környezet, mégis sokkal nagyobb veszélyt jelent, adott esetben több kárt okoz a gyermekeknek.