- Futás
- Hegymászás
- Kerékpár
- Túra
- Sí
Nemrég beleástuk magunkat a funkcionális tréningeszközök tárházába, ahol olyan sportszerekkel játszottunk, amikkel akár lakásban, akár szabadtéren egy komplett edzőtermet helyettesíthetünk (egy rendelkezésre álló ajtófélfa, bordásfal, vagy fa segítségével).
Azóta egy újabb gyöngyszemre leltünk, ami abban mindenképp veri fent említett társait, hogy teljesen "tereptárgy-igénytelen" (ezt a kifejezést szabadalmaztatom, stip-stop) és nem vagy helyhez kötve.
Mi ez?
A DisQ szett egy tárcsákkal felszerelt övből és egy-egy bokapántból áll. Az övön két oldalt lévő tárcsákból egy vékony kötél lóg ki, végén fogantyú. A változtatható hosszúságú kutyapórázhoz tudnám hasonlítani, csak ez folyamatosan húz vissza és kutyára sincs hozzá szükség (hacsak nem számítjuk azokat a gyakorlatokat, amikor le kell menni kutyapózba).
A tekercsek ellenállását (vagyis, hogy milyen nehéz legyen kihúzni a zsinórt) a gyakorlattól és az edzettségedtől függően változtathatod. A rendszer úgy lesz teljes, ha a bokapántokon keresztül átfűzöd a zsinórt és így a lábad és a kezed is részesül az áldásos ellenállásból. Úgy is elképzelheted, hogy a DisQ folyamatosan változtatható tömegű boka- és csuklósúly, azzal a lényeges különbséggel, hogy az ellenállás mindig a végzett mozgás irányával ellentétesen (akár vízszintesen is) hat, nem csak a Föld középpontja felé!
A Story
A DISQ-et egy csapatnyi gyorskorcsolyázó fejlesztette ki, akik másra sem vágytak, minthogy szabadtéren is edzhessenek anélkül, hogy magukkal kellene vinniük egy egész edzőteremre való felszerelést. A DISQ-ben látták a megoldást – egy olyan hordozható eszközben, mely által bárki, bárhol, bármikor belevághat az edzésbe.
A szabadalmaztatott DISQ korongok, amelyek az ellenállást biztosítják, alumíniumból készültek; a zsinór kiváló minőségű Dyneema® anyagokból készült. A bokapántokba beépített csigarendszer lehetővé teszi a zsinórok teljes, 360°-os fordulását, melyek ezáltal a legextrémebb mozdulatok színes skáláját is követni tudják.
Mit tud?
A DisQ nem csupán annyiból áll, hogy megveszed az eszközt, aztán hajrá. Azon kívül, hogy számtalan, zenével felturbózott edzésprogramot, gyakorlatot "mellékelnek" hozzá, az edzőképzési rendszernek köszönhetően egyre több fitnesz-teremben vehetsz részt vezetett edzéseken (itthon egyelőre még szervezés alatt). Egyébként a forgalmazó tapasztalatai alapján a sorrend fordított, vagyis először van a vezetett DisQ edzés, aztán egyre erősebb lesz az ingerencia egy saját DisQ-ra, mígnem már nem csak a teremben, de utazás/nyaralás alkalmával is magukkal viszik a "mobil konditermet".
Vezetett DisQ edzés
Volt szerencsénk részt venni egy szakképzett hazai edző vezényelte edzésen, hogy megtapasztaljuk a DisQ hatékonyságát.
Az öv felhelyezése nem nagy vaszizdasz. A tárcsák elhelyezkedését precízen be lehet állítani a megfelelő helyre, kényelmes, nem szoros. Az ellenállást tárcsánként állíthatod be, rövid ráérzés után már nem fogod féloldalasan beállítani.
A bokapántok hatékony működéséhez egy fűzős cipőre is szükség van, mivel a felfelé irányuló húzóhatást a cipő fogja megtartani úgy, hogy a cipőfüzőt a bokapántok erre kialakított részén is átfűzzük. Van egy talpalávaló vékonyabb madzag is, ami mezítláb, vagy fűző nélküli (mondjuk fivefingers) cipőben is tart valamit, de a tervezők első sorban a fűzős cipővel számoltak. A bokapánt erre kialakított részén az övből eredő zsinórokat átfűzve a láb is részesül az ellenállásból és ha a kezedbe veszed a fogantyúkat, akkor már a karjaid is.
A bemelegítő blokk vérkeringés fokozó gimnasztikából állt, majd után 45 másodperc munka - 15 másodperc pihenő kombóban következtek egymás után a gyakorlatok (guggolás, kitörés, döntött törzsű evezés, melltől nyomás, oldalemelés, karhajlítás, karfeszítés, satöbbi).
Hiába jeleztük 10 perc után, hogy igen, most már elhisszük, hogy minden porcikát megmozgató, intenzív edzést lehet vele eszközölni és akár abba is hagyhatnánk, de kiderült, hogy az még csak a bemelegítés, kénytelenek voltunk lenyomni a bemelegítéssel / levezetéssel együtt egy órás edzést... Kemény, hiszen éppen az a lényege, hogy a megszokott gyakorlatokból nagyobb intenzitást és így gyorsabb eredményt lehessen kicsiholni. Fejleszti a robbanékonyságot, amit az ellenállással végzett edzések után élesben, ellenállás nélkül tapasztalhatsz meg igazán (futás, küzdősportok, stb.)
Az elérhető gyakorlatok és felhasználási módok ismertetését az alábbi videóra bízom:
Tetszik?
A DisQ saját részre is megvásárolható, és egyre több hazai fitneszteremben is kipróbálható. Ezekről a lehtőségekről bővebben