Szeptember 15-én, szombaton harmadik alkalommal rendezték meg az Ablon Business Run-t , vagyis az üzleti futást, ahol a hasonló területen működő munkahelyek futócsapatai mérték össze erejüket egymással. A háromfős váltók négy kategóriában (Pénzügyi- és üzleti szolgáltatások, ingatlan; Informatika, távközlés, kereskedelem, energia; Közigazgatás; Média) versenyeztek. A csapatok mellett az egyéni indulók is rajthoz állhattak az 1,5 vagy az 5,2 kilométeres Fun Run-on.
Elsőként az 500 egyéni induló rajtolt el 15 óra 30 perckor, a mezőnyben egy kerekesszékes versenyzővel, s kevesebb, mint 5 perc elteltével már célba is ért az 1,5 kilométeres táv győztese. A hosszabbik versenyszámban a férfiaknál Beda Szabolcs, míg a hölgyek mezőnyében Góg Anikó diadalmaskodott.
A háromfős váltók versenyére több mint 400 csapat nevezett be, ők 16 óra 30 perckor rajtoltak a Királydomb lábától. A csapatok első tagjainak 5 kilométert kellett futnia a Városligetben kijelölt útvonalon, míg a második és harmadik emberre fejenként 2,5 kilométer várt. Az összesen 10 kilométeres távot teljesítő csapatok folyamatosan érkeztek a célkapuhoz, hogy aztán közösen fogyasszák el a frissítőt. A célba érkező futókat a verseny után fergeteges buli várta a Tom White zenekar közreműködésével.