A középkorban a testápolás-, testgyakorlás ellenes álláspont jellemezte, felnőttre és gyerekre egyaránt kiterjedt. Ebben az időben nem ismerték el gyermekkornak, mint az ember minőségileg sajátos állapotának kategóriáját. Az egyház által irányított középkori iskolákban nem foglalkoztak testgyakorlással, nem esett szó testápolásról, mert úgy vélték, az bűnös gondolatokat támaszt a lélekben. Az egyházi nevelés mellett a virágzó feudalizmusban kialakult a világi nevelés sajátos rendszere az elsősorban a testi képességek, az ügyesség fejlesztésre törekvő lovagi nevelés. A fejletlen haditechnika korában –ekkor még nem voltak ismertek a lőfegyverek- páncélba burkolt lovas kézitusát vívtak, ezért a harci kiképzésben különösen jelentős szerepe volt a testnevelésnek. A testnevelésen alapult a lovagi nevelés. Hét alapkövetelménye közül öt: lovaglás, úszás, vívás, vadászat, sakk. A XIII. század második felében szorosan vett lovagi harci készségek fejlesztésére szolgáló viadalok mellett futó-és ugróversenyeket is rendeztek a magyar királyi udvarban. Arra is volt példa, hogy lányok is részt vettek. 1330-as években a lovagi tornák mellett a lovagi udvarok kedvelt szórakozása volt a vadászat is. Vadfogás pányvával, karikással és az íjas-nyilas vadászat. Az előkelők szórakozása a solymászat volt. Solymár község neve is e sportág magyarországi eredetére utal. I. Lajos idejében kezdett szélesebb körben terjedni a labdajáték. A külföldi egyetemeken tanuló magyar diákok hozták el hazánkba a játékok különböző változatait. Így az olasz módra átalakított sajátos labdakezelést és a spanyoloknál már akkor kedvelt lábbal ütős játékot, de továbbra is népszerűek voltak a kapós és kifutós játékok. A XIV. század második felére világszerte hanyatlásnak indult a lovagi intézmény és vele együtt a lovagi nevelés. A puskapor, lőfegyver feltalálásával új harcmodor alakult ki. Felhasznált irodalom: A magyar testnevelés és sport története (Földes, Kun, Kutassi) 1989
Írta: Szentgyörgyi Nikoletta - Mozgásvilág -
