Akadályfutás reloaded

Teljes erődből rohansz, hogy belevesd magad egy sáros gödörbe. Aztán kievickélsz, és elcsigázott vagy üdvözült, de felismerhetetlenül sáros arcodat mutatod a fényképezőnek. Fura egy szórakozás. 

Ez is Amerikából indult el hódítani, bár kevésbé felkapott társai más országokban is megjelentek, előbbitől függetlenül. Valahol katonáknak szervezték, máshol néhány elszánt őrültnek. Aztán a közösségi média nem kifejezetten etikus eszközeinek segítségével robbant a népszerűség, és ma már az egész éves versenynaptárt be lehet vele tölteni – külföldön. Azaz egyelőre még csak külföldön, de idén, ha minden a tervek szerint halad, már nálunk is 3 szervező ilyen versenyén lehet majd részt venni. 

A dolog lényege, hogy nem csak futni kell. Sokan panaszkodnak a futás monoton voltára, mondjuk ők valószínűleg nem azok, akik 20 éve róják az aszfaltot/rekortánt/erdei ösvényeket, olykor hobbiversenyzőként. A futást nem azért szeretjük, mert olyan, mint egy akciófilm, hanem mert kikapcsol, levezeti a stresszt, teljesen átmozgat, kiszellőzteti a fejünket, segít tisztán látni, flow tartományba kerülünk tőle (persze ez tempófüggő), és endorfint termel, vagyis utána vidámabbak, bizakodóbbak, elviselhetőbbek, kedvesebbek, összességében tehát boldogabbak leszünk. Vagyis ezért futnak azok, akik nem csak nyerni akarnak valahol.

Azzal pedig még elfogulatlan szemlélőként is lehetne vitatkozni, hogy a terepfutás monoton-e. Azért egész izgalmasnak tűnik, mikor az ember előtt átszalad egy vaddisznócsorda, vagy amikor őzek keresztezik a szántóföldet. Az sem olyan unalmas, ha kidőlt fákon kell átmászni, ha jeges kispatakban vezet az út, ha sárban szörfözünk, vagy épp négykézláb, kúszva kell átkelni a hómezőn (különben nyakig süllyedünk a szél által összehordott buckákba).

(Fotó: FootPro)

Az akadályversenyek mégis mást kínálnak. Először is adrenalint, ezt persze kisebb mennyiségben bármilyen verseny megteszi. Na de itt nem csak a rajtban izgulunk, hanem folyamatosan jönnek akadályok, amelyek stratégiaváltást követelnek meg, hirtelen megugrik a pulzusszám, és döntéshelyzetekbe kényszerülünk. Nem csak amiatt, mert kell egy megoldási stratégia, bár az is kell. Például ússzunk a sáros gödörben, vagy inkább ugráljunk? Tartalékoljunk energiát, vagy áldozzunk be, amennyit épp tudunk? Vágjunk neki az akadálynak, vagy jobban járunk a büntetőfeladattal?

Hanem azért is, mert újra és újra tudatosítanunk kell, hogy mi erre képesek vagyunk. Ami pedig olykor még nehezebb, döntenünk kell, hogy mi a fontosabb: előrejutni a versenyben, vagy segíteni a társunknak, esetleg egy vadidegennek?

És ez az egyik lényeges eleme ezeknek a versenyeknek a sima terepfutáshoz képest: igenis, összemérjük magunkat a többiekkel. Nem olyan, mint egy utcai verseny, mert több, vagy inkább más képességünkre van szükség az akadályoknál. Nem csak maga a táv, vagy az idő a kihívás, hanem a szokatlan körülmények, amik erősen kimozdítanak a komfortzónánkból. De nem is olyan, mint egy sima terepedzés, mert akár akarjuk, akár nem, hajt minket a versenyláz, a tömegpszichózis, az adrenalin. Hiába nem nyerni akarunk, mégis viszonyítjuk magunkat a többi indulóhoz. Ez elkerülhetetlen, az emberi természet része, és kevesen mennek versenyre úgy, hogy minden versenyszellem hiányzik belőlük. Még a teljesítménytúrákon is, hiába teszik bele gyakran a kiírásba: a túra nem verseny, sok túrázó célbaérés után büszkélkedik az idejével. Persze eközben magunknak is szeretnénk bizonyítani, hogy erre is képesek vagyunk. Feszegetjük a határainkat.

Bár fizikailag lefárasztanak, stresszkezelésre kitűnőek ezek a versenyek, hiszen kivisznek a zöldbe, és nem hagynak gondolkodni máson, mint a következő ránk váró akadályon.

És persze, ki ne szeretne játszani? A hazai ilyen típusú versenyek egyelőre inkább ebbe az irányba indultak-indulnak el. Végre újra büntetlenül kúszhatunk, mászhatunk, sarazhatunk, ugrálhatunk, eshetünk, próbálgathatjuk magunkat. Senki nem fog furcsán nézni, hogy miért vagyunk sárosak a fejünk búbjáig. Hiszen mindenki az. Bujkálhatunk sötét alagútban vagy labirintusban, zombik üldöznek, kiélhetjük a kalandvágyunkat, nagyjából biztonságos körülmények között.

Mert csak nem állítanak a szervezők olyan kihívás elé, amit nem tudunk sehogysem teljesíteni? Csak nem veszélyeztetik komolyan a testi épségünket?

Ez a bizalom is része annak, amiért bevállaljuk ezeket a versenyeket. Fábián Miklós, a Spartan Race hazai rendezője szerint a versenyük egyáltalán nem veszélyes, legfeljebb pár horzsolás fodulhat elő, Vozár Attila, a Fighters’ Run atyja pedig a megfelelő felkészültség esetén biztonságosnak tartja a versenyt, bár nem zárja ki, hogy a végére, ahogy fáradnak a résztvevők és csökken a koncentrációjuk, előfordulhat kisebb sérülés.

Külföldön viszont vannak a mieinknél kegyetlenebb változatok is. Nem egy törés, durva sérülés, kihűlés és haláleset történt a keményebb túlélő-akadály versenyeken. Ott már nem a játékfaktor az elsődleges, inkább a teljesítmény, a bizonyítási kényszer. És ezeken a próbákon az indulók többsége számára nem a győzelem a cél, hanem a „meg tudom-e csinálni?” kérdése, de ettől még itt is másokhoz fogják viszonyítani magukat, hiszen vannak, akik elbuknak. És hiába történnek végzetes balesetek, a következő évben ismét lesznek indulók, mert mindenki úgy véli, ez vele nem történhet meg. Csak valaki mással.

Kép forrása: undefined

(Fotó: Nuvision Action Image)

Egyelőre azonban itthon a kihívás a lényeg.

Fighter\'s Run
Ha kedvet kaptunk kipróbálni magunkat, akkor először a Fighters’ Runon indulhatunk el idén (máj. 17. Budapest - Csillebérc). Két táv vár az egyéni indulókra, 7 és 14 km-re lehet nevezni. A 7 km-en 1 kör alatt teljesíthetünk 14 akadályt, a hosszabb távon pedig 24 akadályon kell túljutnunk. Meg kell majd küzdeni egy nagy adag jeges vízzel és nem árt, ha jóban vagyunk Pókemberrel.

Előfordulhat, hogy belecsöppenünk a Zombik támadásába, de szembe jöhet egy sötét alagút is, mindenesetre jobb, ha semmin nem lepődünk meg. A felkészülést érdemes legalább fél évvel a verseny előtt elkezdeni (tehát reméljük, múlt év október-novembere óta így terveztük az edzésprogramot), és készüljünk úgy, ahogy egy félmaraton előtt tennénk. Heti 3 futásnál ne adjuk alább, legalább 7-10 km-t toljunk minden alkalommal. Ezen kívül iktassunk be erősítő edzéseket, nyomjunk fekvőtámaszokat, gyakoroljuk a felugrásokat, húzódzkodjunk. Fontos, hogy hiába áll be a nyugalmi pulzusunk, a verseny közben újra és újra meg fog ugrani, ezért jobb, ha edzéseken is erőltetjük ezt a váltogatást.

Az akadályoknál katonák segítenek a meglepő feladatokban, és mivel az egész verseny játékos, gyorsan eltelik. Ha mégis történne sérülés, az OMSZ ott lesz a versenyközpontban.
18 éven aluliak egyelőre nem indulhatnak, de 60 év körüli versenyző má volt tavaly is, úgyhogy senki ne aggódjon, hogy ki fog lógni a mezőnyből. Az ehhez hasonló külföldi versenyeken a nők aránya gyakran eléri az 50%-ot, úgyhogy lányok, hajrá!

Már tavaly is 700-an neveztek az eseményre, idén pedig 1200 bátor vállalkozót várnak, és ki tudja, a tavalyi 4000 fős nézőközönségből hányan nem tudnak ellenállni a kísértésnek. Attila szerint, ha a pályán sikerül átjutni az akadályokon, az a mindennapi kihívásainkban is segítséget jelent, hiszen bebizonyosodik, hogy képesek vagyunk a problémák megoldására. A gyermekek két korosztályban (11 év alattiaknak Mini és 11-16 éves korig Junior futamon) is indulhatnak
Klikk: És íme, egy kis kedvcsináló tavalyról...

BrutálFutás
Ha kihevertük a tavaszi megmérettetést, jún. 21-én folytathatjuk a Brutálfutással Nyáregyházán. Itt a meleg az egyik legnagyobb kihívó, ezért a résztvevők mégcsak meg sem haragszanak a vizes, majd sáros gödörért. Ha lábunkat akarjuk törni, itt iparkodnunk kell majd, mert az akadályok nem indokolják a sérüléseket, a motocrosspálya leginkább emelkedőkkel, lejtőkkel és sárral tud támadni. Persze kell egy kis kúszás, hajolgatás, ugrálás, de teljesíthetetlen feladatokban ne reménykedjünk. A pálya 7 km hosszú, mondhatni baráti akadályokkal.

A tavalyi verseny egyik fotósát ez ragadta meg a Brutálfutásban: „…szerintem sokunkban él még (nagy örömömre) a gyerek és örül, ha olyanokat művelhet ilyen alkalmakkor, amit "normális" esetben nem tehet meg anélkül, hogy lököttnek ne néznék. Olyan energiaforrás ez, olyan felszabadító, jó érzést nyújt, ami nélkül szerintem nagyon sokan pszichológushoz járnának, gyógyszereket szednének, italhoz nyúlnának. És érdemes lenne megnézni, hogy mennyivel fiatalabbnak néznek ki ezek az emberek! Tán a sok nevetés miatt?:)”

Török Töce Tibor, aki tájfutóként indult, azt emelte ki, hogy nem néznek meg, ha sáros vagy, új emberekkel lehet megismerkedni, a barátaiddal osztozhatsz egy jó kis kalandban, és egyesíted a terepfutás és a kihívás örömeit.
Kovács Edit többgyerekes anyukaként, jó pár térdműtét után indult a versenyen, így számára az odáig vezető út volt az igazán fontos. Elmondása szerint a hétköznapokban is abból merít erőt, hogy megcsinálta, hogy jól szerepelt, és már maga a várakozás, a leutazás és a jó társaság is élmény volt neki. Azért indult, hogy bebizonyíthassa önmaga előtt, képes megbirkózni a feladattal.

Az biztos, hogy még nézőként is jókat mulathatunk a sáros szörnyecskéken, résztvevőként azonban, magunkon nevetve még átütőbb az élmény.

Spartan Race
Áprilisban pedig végre a Spartan Race (leendő) rajongóinak sem kell tovább várniuk a világszerte ismert sorozat itthoni megvalósulására. Ápr. 26-án nemcsak a sárospólóra vágyók, hanem a szervezők is megmérkőznek, hiszen egy napra esik a Fighter’s Run 2. fordulója és a Spartan Race, amit Eplényben, és hol máshol, mint a Síarénában rendeznek. Tudjátok, az az a hely, ami lefele szépen lejt, vagyis felfelé… Ugye, milyen jó lesz? Min. 15 akadályt és legalább 5 km-t kell majd leküzdeni, akarom mondani, mosolyogva végigörvendezni az életvidám indulóknak, akik 15 – 99 betöltött évvel rendelkezhetnek. Na de, a kölyköket ki hagyná otthon egy ilyen jó buliról? Szerencsére ők is megmérkőzhetnek, és ha otthon már kitépték egymás haját, most akár segíthetnek is egymásnak átjutni az akadályokon, mivel gyerekverseny is lesz a pályán. 

A szervezők tehát egyaránt számítanak gyerekekre, fiatalokra, idősekre, amatőrökre és profikra. A nemzetközi liszensz alapján egyes akadályok fixek, ilyen többek között a palánkugrás, a sárban kúszás vagy a dárdahajítás, ahol azonban lehet, ott csak ránk jellemző újdonságokkal fogják a szervezők tarkítani a pályát. Az akadályok minden évben változni fognak, nehogy tökéletesen felkészülhessünk.

Fábián Miklós is adott tanácsokat arról, hogyan fogjunk neki a felkészülésnek. Saját testsúlyos edzést javasol funkcionális edzőteremben az erősítéshez, intervall futásokat 5-8 km-es távokkal, gyorsítással, lassítással fűszerezve. Nem árt, ha gyakoroljuk a négyütemű fekvőtámaszt, mert ezt szinte biztosan be kell majd mutatnunk, és jobb, ha alapozunk a kúszásra és húzódzkodásra is. Facebookon is követhetjük az alakuló versenyt, és innen meríthetünk edzéstervet is. A verseny során szükségünk lesz karerőre, törzserőre, és Miklós is azt emelte ki, hogy nem elég, ha bírjuk a 130-as pulzust egy sima futásnál, ez komplexebb mozgásforma annál.

A Spartan Race szervezője azt szeretné, ha igazi közösség alakulna a résztvevőkből, amit az is segít majd, hogy a versenyen egymást kell motiválni, például kihúzni valakit a sárból. Ennek érdekében terveznek csapatversenyt, gyerekversenyt, és a versenyközpontban egyéb programokat is.

A rendezők meg vannak róla győződve, hogy a kezdeti nehézségek után (hiszen új sportágat impotálnak) robbanásszerű növekedés várható majd az akadályversenyek piacán, amit alátámasztanak a környező országok és persze az exportőrök mutatói is. Az a tendencia is erre utal, hogy a terepfutás népszerűsége is hatalmasat nőtt az utóbbi pár évben. Egyre többen merészkednek ki a természetbe, és aki hozzászokik, nemigen vágyik újra az aszfaltra. Emellett az extrém sportok is egyre inkább teret nyertek a mozgásra hajlamos csoportok körében, sőt, a státuszuk is változott, szép lassan az intézményes sport részeivé válnak, ezt támasztja alá nem egy extrém sportág bekerülése az olimpia programjába. Az akadályverseny pedig e kettőnek a keveréke, az itthoni változatokban sok nevetéssel, barátokkal, szurkolással és vállalható sárban pancsolással. A furcsa az, hogy csak most kezdődik a karrierjük. Eddig hol voltak?