Augusztus elsején Bükk Maraton – új versenyközpont, új lehetőségek Hír

Mozgásvilág.hu;http://www.mozgasvilag.hu/
2010/07/19
Újdonságként, a családok számára lovaglással, barlangtúrával, kisvasút-kirándulással, tanösvény-megtekintéssel, falmászással készülnek.
Hirdetés
Alig két hét múlva, új versenyközponttal, a felsőtárkányi Egeres-völgyi rajt-cél területtel – na és új lehetőséggekkel – rendezi a jubileumi Bükk Maratont Nagy Ádám és csapata. Az augusztus elsejei, 10. alkalommal, három távra kiírt viadal idén is a harmadik állomása a T-Mobile Top Maraton sorozatnak, mely a szilvásváradi és visegrádi viadalok után félidejénél tart.
Az összetett állását tekintve még nem szabad jóslatokba bocsátkozni; tény: a felnőtt nőknél kettőből kettőt nyert Dósa Eszter, férfiaknál Blazsó Márton kétszer második lett – egyszer a svájci meridás Kugler előtt –, Buruczki Szilárd pedig Szilvásváradon – külföldi pontszerző viadal miatt – nem állt rajthoz, a Duna Martonon pedig elsőként zárt.
 
- Jól állunk a szervezéssel és az előkészületekkel, főleg a tereprendezés terén sok munkánk van az új versenyközpont kialakításában. A Sintesi Bike kerékpármárka idén is partnerünkként, nevét adja a versenyünkhöz. Lehet még nevezni a www.odinsport.hu-n .  A kétnapos rendezvényt, újdonságként, a családok számára lovaglással, barlangtúrával, kisvasút-kirándulással, tanösvény-megtekintéssel, falmászással szeretnénk színesebbé tenni – foglalta össze Nagy Ádám főszervező.
 
A pályát már mi is bejártuk: klikk ide!
 
A versenyről bővebb információk: Bükk Maraton
A T-Mobile Top Maraton sorozat 0-24 órás segélyhívó száma, a +36 30 331 5555 a Bükk Marton alkalmával is hívható lesz.
Hirdetés