- Futás
- Hegymászás
- Kerékpár
- Túra
- Sí
A profi és az amatőr sportolók egyaránt folyamatosan keresik azokat a lehetőségeket, melyek hozzásegítik őket a nagyobb teljesítmény eléréséhez. Ilyenkor persze nem feltétlenül a doppingszerekre kell gondolni, sokkal inkább jellemző a 21. század adta technológiai újdonságok próbálgatása, melyek között sokszor akadnak igen ígéretes fejlesztések is. Ebben a témában a modern táplálékkiegészítők is megérnének egy nagyobb misét, azonban mi most inkább a kütyükről, egészen pontosan az Ottobock Exopulse Mollii Suit fantázianevű szuperruhájáról ejtenénk néhány szót.
Az Exopulse Mollii Suit egy elektroterápiás öltözék, amely egyszerre akár 40 izomcsoportot képes stimulálni, ezáltal hozzájárul a megváltozott izomtónus kiegyenlítéséhez, a mobilitás visszaszerzéséhez és az esetleges fájdalmak csökkentéséhez. A ruha alapvetően az olyan komolyabb neurológiai problémák kezelésére lett kifejlesztve, mint az agyi bénulás (CP), a szklerózis multiplex (MS), illetve a stroke, azonban ahogy egyre többen kipróbálják, folyamatosa szélesedik a felhasználási területe. A koncepció abban különbözik a többi neurostimulációs technikától, hogy a ruha a merev izomzat antagonista, vagyis ellentétes oldali párjának stimulációjával enyhíti a fokozott tónust, a görcsös feszülést. Az ilyen görcsös feszüléseknek a leghétköznapibb példája a stroke utáni állapot, amikor a beteg a megváltozott izomtónus miatt nem tudja jól használni pl. a végtagjait. Ezekben az esetekben a ruha segít az amúgy természetes izomtevékenységet gátló jelek újra aktiválásában, ami által a merev izmok ellazulhatnak. Mivel 58 beágyazott elektródával rendelkezik, gyakorlatilag a teljes testet lefedi, így bárhol is jelentkezik a probléma, azt az Exopulse Mollii Suittal kezelni lehet. Különösen jó dolog, hogy a felhasznált anyagok hasonlóak a technikai sportöltözékek anyagaihoz, így a ruha kiválóan szellőzik és hosszabb ideig is kényelmesen viselhető. Jó dolog, ugyanis a klinikai tesztek során nagyjából egy órára datálták azt az időtartamot, ami alatt a ruha ki tudja fejteni minden pozitív hatását. Ez az egy óra melegebb időben egy „nejlonzacskóban” igencsak problémás lenne. A kezeléseket természetesen terápiás jelleggel kell alkalmazni, egy alkalom itt sem alkalom!
Jöhet a kérdés, hogy hogy került egy ilyen ruha egy sportolóhoz. A válasz nagyon egyszerű! A sportolók is megsérülhetnek, illetve küzdhetnek olyan betegségekkel, mint a hétköznapi emberek. Zsanihoz úgy került az Exopulse Molli, hogy amikor karzsibbadásos tünetekkel orvoshoz fordult, kezdődő nyaki gerincsérvet állapítottak meg nála, amellyel lehetőleg műtéti beavatkozás nélkül kezdeni kellett valamit. Szerencsére a gerincsérvből adódó fájdalom nagy része gyógytornával és alternatív terápiákkal kezelhető, így Zsani is nagy reményeket fűzött az ilyen módszerekhez. Ekkor hallott az Exopulse Mollii Suitról az Ottobock hazai képviselőjétől, aki azonnal a rendelkezésére bocsájtotta a ruhát és együtt remélték a legjobbakat.
Zsani jelenleg is használja a terméket, amely több más terápiás módszer mellett hatásosnak bizonyul a sérv kezelésében. A panaszok még sajnos nem múltak el teljesen, de a javulás „kézzel fogható”. Ami viszont meglepetés, hogy útközben kiderült, hogy bár erről a klinikai tesztek nem tesznek említést (mivel ilyen szempontból nem végeztek vizsgálatokat), a ruha kiválóan alkalmas a komoly terhelések közötti regeneráció gyorsítására. Mivel a sérv annyit javult, hogy Zsani visszatérhetett a szokásos durva edzés és versenyprogramhoz, volt alkalma élesben is kipróbálni azt, amit a „rehabos” edzések során csak sejteni vélt: az Exopulse Mollii Suit-t viselve hatékonyabb a pihenés. Olyannyira hatékony, hogy a ruha azóta is utazik vele mindenhova szerte a világban és a Super Leage-hoz hasonló több etapos versenyek, illetve az egymásra épülő durva edzések során segíti őt abban, hogy gyorsabban kerüljön újra „használható” állapotba!
Nem csoda, hogy más élsportolók érdeklődést is felkeltette a "csodaruha". A következő, aki teszteli a ruhát Vas Kata Blanka kerékpáros versenyzőnk. Ki tudja lehet, nemsokára az egész olimpiai keret együtt "mollizik".