- Futás
- Hegymászás
- Kerékpár
- Túra
- Sí
Nem régen kezdődött még csak el a nevezés a Bécs-Pozsony-Budapest Ultramaratonra, máris ismerős névre bukkanhatunk, hiszen Bogár Janit is az indulók között találjuk. A hazai ultrafutás meghatározó és emblematikus alakja korábban mind a 20 alaklommal részt vett a Bécs-Budapesten, amelyet hatszor meg is nyert.
Eredményeit órákig sorolhatnánk, ám mindenképpen meg kell említenünk az 1991-es győzelmét a legendás Spartathlonon (246 km-es verseny Athén és Spárta között), amit 24 óra 15 perc alatt teljesített, valamint kimagaslik az 1994-es Európa bajnoki győzelme a 24 órás viadalon. Emellett hétszeres győztese a madridi 100 km-es világkupának, ám a sort itt elvágjuk, mert végtelen hosszú:
Bogár János ismeri a múltat és részese a jelennek, megtestesítője a Bécs-Budapest eszmének. Ennek apropóján beszélgettünk vele.
Hogyan kezdődött?
Fiatal koromban többféle sportot is űztem: karatéztam és fociztam is. Természetesen az edzéseknek mindig része volta az atlétika. 1982-ben a honvédség hozott jelentős változást, ott kezdtem hosszú távokat futni. Nem azért futottam, mert kötelező volt, hanem mert szerettem. Mindig letoltak, mert 3 ezer méteres versenyre készültünk én meg 60-70 km-eket futottam edzésen. Egyébként több futótársról tudom, hogy a honvédségnél kapta meg a szükséges motivációt a futáshoz, valaki kötelezően hangolódott rá, valaki véletlenül és van, aki szeretetből.
És hogy lett ebből ultratávú futás? Rövidebb távokkal nem is próbálkoztál?
A versenyszerű futást a honvédség után kezdtem el, lassan 30 éve. Futottam rövidebb távokat is, itt persze főként maratonokra gondolok. Ekkor Békéscsabán éltem, az edzőm a maraton futást erőltette volna, aminek az alapja egy 2 óra 19 perces eredmény volt, amit szeretett volna lejjebb és lejjebb faragni. Viszont engem jobban érdekeltek a hosszabb távok és ez a maratonfutásnak nem tett jót.
Akkor a rövidebb távok teljesen ki is maradtak?
Ezt azért nem jelenthetjük így ki, mert kedvelem és futom a mai napig a rövidebb távokat is. Rendszeres, hogy több egymást követő napon is versenyzek: egyik nap egy 10 km-es verseny, amit még mindig 34 perc körül futok, másnap egy maraton…
Mennyit futsz? Van erre adatod?
Pontosan megmondani nem lehet, ez sok mindentől függ, egyébként heti mennyiségekre szoktam bontani, ez mostanában 300 km körüli távot jelent, ebben persze benne vannak a versenyek is. Egyébként szeretek reggel futni munka előtt, ma is egy 40 km-es távval indult a nap.
Naponta egy maraton a munka előtt, ez sokunknak felfoghatatlan...
Ez csak relatív tűnik soknak, én szeretek futni, mindig az előnyeit nézem, így nekem ez öröm. Barátnőm 50 km-re lakik tőlem, van, hogy átfutok hozzá, majd vissza, így az edzés is megvan, a magánélet is és még benzint is spóroltam.
Mondj néhány mondatot a táplálkozásodról!
Mivel vegetáriánus vagyok, ez alapjaiban határozza meg a táplálkozásomat. Különböző magkeverékeket fogyasztok főzve, párolva, főzeléknek. Gersli, borsó, lencse, sok tojás és zöldségek, gyümölcsök minden mennyiségben. Igazából a társítások a fontosak, hogy mit mivel eszik az embert. Az elmúlt harminc évben alakult ez ki nincs ebben nagy ördöngösség, persze oda kell figyelni.
Minden futónak van valamilyen hiánybetegsége fehérje, vitamin vagy mikroelemek terén, ha ezekre odafigyelünk, ha ezeket helyreállítjuk és egyensúlyban tartjuk a táplálkozással, az felér egy doppinggal, ugyanis ezek hiánya komoly teljesítménycsökkenést okoz.
Térjünk rá a Bécs-Pozsony-Budapest Ultramaratonra. Mint futó sok helyen megfordulsz a világban, milyen véleményeket hallottál korábban a Bécset Budapesttel összekötő versenyről?
Meg kell mondjam, hogy mindig is nagyon jó visszhangja volt a Bécs-Budapest futásoknak, szeretik a futók. Kiváló alkalom volt ez mindig a találkozásokra, az ismerkedésre, a húsz év alatt rengeteg barátság szövődött, amelyek mind a mai napig megvannak. A rendezvényben a legvonzóbb az együtt töltött 5 nap, így a futás és a versenyzés mellett másra is jut idő, nem beszélve róla, hogy Közép-Európában egyedülálló esemény.
Milyen élményt emelnél ki, mit volt a legemlékezetesebb a Bécs-Budapestek 20 évéből?
Szerencsére nagyon sok jó emlékem van a versennyel kapcsolatban, rengeteg történet született az évek alatt, nagy küzdelmek kísérték a Budapestre vezető utunkat. Ha valamit ki kell emelni, akkor az orosz Konstantin Santalovval vívott párharcokat említeném, vele nem is lehetett más csak csatázni.
A tavalyi sajnálatos események nyomán, a Szupermarathon elmaradása és a húsz év lezárultával egy új helyzet alakult ki. Ez évtől egy új csapat szervez egy régi hagyományokra épülő új versenyt. Nagy az érdeklődés, de érezzük a futók felől a bizonytalanságot. Mit üzennél a hezitálóknak?
Mindenkinek le kell zárni az elmúlt dolgokat magában. Itt egy új csapat áll neki egy nagyon nagy és nagyon szép feladatnak. A szervező csapat összetétele számomra garanciát jelent a sikeres rendezésre. Ha jól belegondolunk egy új korszak kezdetének leszünk a részesei, hiszen a Bécs-Pozsony-Budapest Ultramaraton nem valaminek a folytatása, hanem valaminek a kezdete és elsőnek lenni, az elsők között lenni jó dolog. Most októberben a rendezőkkel együtt mi futók is valaminek az alapjait rakhatjuk le közösen.
Hogyan készülsz a BBU-ra?
Semmi különöset nem fogok csinálni, csak ahogy eddig. Nem szoktam rápihenni a versenyekre, nálam ez így alakult ki, most hétvégén is lesz egy maratonom, előző napra egy 60 km-es etapot tervezek. A Bécs-Budapestnek sem kipihenten megyek neki, inkább próbálok hosszúkat futni előtte. A futók nagytöbbségével ellentétben én nem visszaveszek, hanem rápakolok a versenyek előtt.
És mi a célod a Bécs-Pozsony-Budapest Ultramaratonon?
Hát 48 évesen már nem jelenthetem ki, hogy a győzelem a célom, de persze mindent megteszek majd érte. Feltehetően még ezután fognak érkezni nagy számban a nevezések és nagy riválisok is bejelentkeznek, így látatlanban egy dobogós helyet céloznék meg.
