- Futás
- Hegymászás
- Kerékpár
- Túra
- Sí
A szabadidős futás egyre népszerűbb hazánkban és egyre többen kacsintgatnak a hosszabb, akár maratonon túli távok felé is. A jó futócipő kiválasztása minden távon fontos, legyen az egy néhány kilométeres családi futam, egy félmaraton, egy maraton vagy akár egy maratonnál is hosszabb ultra táv. Hogy melyik a jó cipő az természetesen teljesen szubjektív, számtalan szempont létezik, ami alapján kiválasztjuk a számunkra megfelelő darabot. Az interneten és a szaküzletekben rengeteg segítséget, tanácsot kaphatunk a megfelelő modell megtalálásához, azonban végül a tapasztalat lesz az, ami segít megtalálni a tutit!
A "Nagy Könyv" szerint egy futócipőnek kb. 800-1000 km-t kell kibírnia mielőtt csökken a „teljesítőképessége”, ami azt jelenti, hogy egy átlagos futó évente egyszer vagy még ennél is ritkábban kényszerül lecserélni a cipőjét. Ez nem olyan nagy baj, ugyanis manapság egy jó cipő ára afelé a bizonyos csillagos ég felé kezd közelíteni, nem fogunk könnyeket hullatni, ha csak évente egyszer kell kiadni azt a 40-50 ezer forintot. Na, de mi van azokkal, akik sokat futnak? Ők hogy bírják "cipővel"? Minél hosszabb a táv, a cipőnek annál nagyobb szerepe van a jó teljesítmény elérésében, így ők ebből a szempontból nincsenek előnyös helyzetben, ráadásul a legtöbb cipő nem arra van kitalálva, hogy egész nap a lábunkon legyen. Ez két probléma egyszerre! Drága is a cipő és nem is feltétlenül kényelmes, ha sokat futunk benne egyszerre. Ennek a témának jártunk most utána és megkérdeztük Magyarország legismertebb ultrafutóit, hogy ők milyen szempontok szerint választják meg a cipőiket és milyen praktikákat alkalmaznak annak érdekében, hogy a cipő mindig a „legjobban teljesítsen”.
Az idén 83 éves Bozó Pali bácsiról már olvashattatok itt a Mozgásvilágon, aki a tavalyi ultrafutó világkupán 6 nap alatt 467 km-t futott és ezzel megnyerte saját kategóriáját. Nem jutunk levegőhöz azóta sem! Egyrészt azért kezdjük vele, mert az illem úgy diktálja, másrészt pedig azért, mert ő az, aki a legkevésbé bonyolítja a túl (klasszikus értelemben) a cipő témát. Saját bevallása szerint abszolút nem ragaszkodik semmilyen márkához, ami éppen a vásárlás napján legjobbnak tűnik azt választja. Végülis tényleg mindegy, hogy melyiket veszi meg, ugyanis kb. 3 számmal nagyobbat szokott választani, mint a lába és az éppen aktuális „nyűgöknek” megfelelően ki is vágja és átalakítja őket itt-ott. Nincs semmilyen fix metódus. Ezen felül egy ilyen meghekkelt cipőbe akár 6-7 ezer kilométert is beletesz, vagyis a fenti 800-1000 km-t semmilyen módon nem lehet beilleszteni az egyenletbe. Lényeg a lényeg: így is lehet!
Bogár Jani nevét már többen hallhattátok, ugyanis Magyarország egyik legismertebb ultrafutójáról van szó. Legnagyobb eredményei az 1991-es Spartathlon győzelme, illetve az 1994-es Európa-bajnoki aranya 24 órás futásban. Bár már ő sem mai gyerek és minden tapasztalata meg van a futócipő választás terén, sokat küzd a cipőkkel.
Gerincproblémái miatt eleve nehezen talál magának megfelelőt, kiemelten figyelnie kell a megfelelő csillapításra. Ennek eredményeképpen mindig a lehető legpuhább cipőkben fut, ám szinte sosem tud teljesen összebarátkozni egyik darabbal sem. A cipő orrának és oldalának szisztematikus kivágásával, illetve a talpbetét eltávolításával igyekszik kényelmessé tenni őket többnyire felemás eredménnyel. Amikor valamelyik „műtét” nem sikerül jól és nincs lehetősége másik cipőt venni, van, hogy 8-10 éves, polcon porosodó, ám tökéletesre sikerült darabokhoz is visszatér.
Egyébként jellemzően 2-3 ezer kilométerenként nyugdíjaz egy futócipőt, ám a „visszatáncolásoknak” köszönhetően van olyan cipője, amibe ennél sokkal több is beleszaladt már. Kérdeztük arról is, hogy a hosszú versenyeken szokott e cipőt váltani. A válasz egyértelműen igen volt, mindig cserélgetni szokott. Felidézett olyan Ultrabalatont is, amikor 6-szor, 7-szer is cserélt. Ellentétben az idei évvel, amikoris úgy tűnik, hogy hosszú évek után megtalálta a tutit. Idén egy ON cipőben futott és életében először az egész távot egy cipőben teljesítette. Sosem késő megtalálni a nagy „Ő”-t!
Janival ellentétben másik hírek ultrafutónk és triatlonistánk, Szőnyi Ferenc (akinek az eredményeit túl hosszú lenne felsorolni) sose nyúl hozzá a cipőihez (vagyis nem módosít rajtuk) és verseny közben sem szokott cserélni. Igaz előfordult már, hogy 200 fölötti távoknál valamilyen sérülés miatt arra kényszerült, hogy verseny közben alakítson egy kicsit a „versenytárson”. Pályafutása során összesen kétszer volt csak szükség vagdosásra, alapból a gyári beállításokra esküszik.
Vásárláskor azonban neki is oda kell figyelnie, ugyanis a befelé dőlő (pronáló) bokája miatt a legtöbb modell nem alkalmas a számára. Különösen figyel arra is, hogy a felső kategóriás cipőt vásároljon, ugyanis tapasztalatai szerint ezek megérik a plusz forintokat. Az előző két úrral ellentétben Feri nagyjából tartja a már említett Nagy Könyv írását, 1000 kilométer környékén kivonja a forgalomból az elfáradt cipőket és maximum rövidebb, lazább edzésekre használja még őket egy darabig. Ez nem feltétlenül vonatkozik a terepfutó cipőire, ugyanis tapasztalatai szerint azok jobban bírják a gyűrődést, pár száz kilométerrel magasabb az élettartamuk.
Azzal, hogy egy terepfutó cipő többet bír aszfaltos társainál, Papp Tünde kolléganőnk nem feltétlenül ért egyet. Tünde hosszú terepultrákon szokott indulni, többször járt a UTMB-n és teljesítette a 145 km-es TDS távot is. Az ő esetében a terepfutócipők is időben (vagy az előtt) megadják magukat, így ő az élettartamukat úgy tolja ki 1300-1500 km-ig, hogy egy jól bevált cipésszel megjavíttatja őket. A cipő kiválasztásánál ő sem hajlandó a kényelmet feláldozni a sebesség jegyében, igaz, a kor előrehaladtával egyre fontosabbnak tartja, hogy a cipő ne legyen túl nehéz (max. 300 gramm környéke). Terepfutóként kiemelten figyel, hogy mindig nagyon jó tapadású cipőt vegyen, ugyanis van, hogy egy versenyen belül esővel, hóval és sziklás tereppel is találkozik egyszerre. Mivel sosem cserélgeti a cipőit verseny közben, az adott darabnak minden körülmények között jól kell tapadnia.
Gondolhatnánk, hogy egy hegyifutó szereti, ha nedves körülmények között is száraz marad a lába... Tünde nincs ezzel így, a vízálló, egyben kevésbé szellőző cipőket teljes mértékben elutasítja, ellenben nőként nagyon fontosnak tartja a színüket! Na nem az extrém irányban. Kifejezetten nem szereti, ha egy cipő rikító, mondjuk neon zöld. Az egyszerű színekre esküszik, ugyanis a szemkápráztató színek zavarják, amikor a lábfejét bámulja a 100 plusszos kilométerek valamelyikén. Végülis teljesen érthető!
Az átalakításnak Ferihez hasonlóan nála sincs helye a rendszerben, az egyetlen life hack, amit minden cipőnél alkalmaz az az, hogy a mások által többnyire nem használt utolsó plusz lyukba is befűzi a fűzőt.
Takács Krisztián, Csipi, már modernebb, mondhatni szakmaiasabb szemléletben közelíti meg a cipő témát. A cipőit a különböző futósebesség szerint válogatja, váltogatja. Gyorsabb tempóhoz (4 perc/km környékéhez) modern, karbonbetétes modelleket használ, a „140 utáni vánszorgáshoz” pedig valami kényelmesebbet. Csöndben jegyezzük meg, hogy Csipi a vánszorgást is 6 perc köré taksálta, amit sokan versenytempónak is örömmel fogadnánk! A verseny közbeni váltogatás egyébként nem hétköznapi dolog az ő esetében:
Cipővásárláskor az ultrások nagy részével ellentétben nem választ nagyobb méretet, a passzos darabokra esküszik. Inkább fektet több energiát a megfelelő kaptafa kiválasztásába, de nem szereti, ha nagyobb a cipő, mint a lába. A jó kaptafa (főleg az orrnál) azért kell, hogy „lefelé egyszerre b*szódjon mind az 5 lábujj, így egyik köröm sem esik le!” Persze amikor már dagad a láb a táv miatt ez nem előnyös, de olyankor lehet cserélni! Hekkelgetni nem nagyon szokott semmit a cipőkön, maximum egy sarokemelő vagy egy másik talpbetét az, ami játszik az esetében. Tündéhez és Ferihez hasonlóan ő sem szeret ronggyá futni egy cipőt sem, amikor érzésre elfogy valami (kb. 1500 km-nél), akkor kuka.
Utolsó interjú alanyunk Rokob József volt, akiről először a 30-szoros Ironman győzelmekor hallhattunk (itt Szőnyi Ferenc végzett a 2. helyen). Igaz, hogy ő klasszikus ultrafutó versenyeken nem szokott indulni, csak többszörös triatlonokat teljesít mindenféle formában, mégis van némi fogalma a hosszú futásokról, ugyanis egyes ultratriatlon versenyeken a különböző sportágak távjait, így a futásét is egyben kell teljesíteni. Józsi az egyszerűség híve minden tekintetben.
Évek óta ugyanazon márka (Asics) cipőiben fut, mert „tudom, hogy a 46,5-es jó lesz szinte bármelyik modellből”. A kilométereket egyáltalán nem követi egy cipő életében, abszolút érzésre cseréli őket. Konkrét példának épp a 30-szoros Ironmant említette, ahol a 22. napon cserélt először cipőt és maga is meglepődött, amikor kiszámoltuk, hogy a 22x42 km (plusz az egy próbafutás előtte) szinte méterre pontosan a már többször említett 1000 km-re jön ki. Ezek szerint ő is „időben” szokott cserélni! A többiekkel ellentétben ő ez után már maximum fűnyírásra használja a leselejtezett darabokat, mert „ami kuka az kuka”. A cipők cserélgetésénél sokkal fontosabbnak tartja a zoknik cseréjét, van, hogy egy verseny alatt többet is elkoptat. Az eddigi infók után adja magát, hogy Józsi sosem nyúl hozzá egyik cipőhöz sem módosítás célzattal.
