- Futás
- Hegymászás
- Kerékpár
- Túra
- Sí
Ismét elmentem megkerülni a Fertő tavat, de most a Mozgásvilág jóvoltából keltem 02:50-kor, és álltam rajba Oggauban a város főútján kb. 1500 elmeroggyant sporttárssal, akik a mélyalvási ciklusukat cserélték a sötét, enyhén szeles, -2 fokos hajnali tömegrajtra.
Oggauba autóval érkeztünk, Rausz Péter barátommal, aki bevállalta azt a kőkemény feladatot, hogy a tókörüli szenvedésemet végigkíséri kerékpáros segítőként, illetve folyamatosan fotózik és ha kell videóra rögzíti az eseményeket.
Kép forrása: Rausz Péter
Kicsit félve az időjárási körülményektől, vacogva álltam a kordonokkal elszeparált rajtterületre, ahol persze azonnal ismerős arcok próbáltak mosolyogni rám, reszkető fogakkal köszönés gyanánt. Papp Bálint cimborámmal, aki a 24 órás Burgenland Extrém-en már veteránnak számít, elkezdtem beszélgetni arról, hogy ki mit tervez, vannak-e különböző küszöbök, amik alapján szeretnénk futni.
Hát nekem voltak! Mivel ez a 3. megmérettetésem, gondoltam futok a magam mércéjéhez valami elfogadható célidőt, ami abban merül ki, hogy 12 óra alatt be kell érnem a 113 km távon!
Kép forrása: Rausz Péter
Galériáért katt a képre!
A recept, amit saját magam írtam úgy nézett ki, hogy tempó és pulzus kontrollt fogok gyakorolni 5:20-5:40 perc/km között valahol, és a szívem nem dobbanhat többet percenkét 145-nél… ezzel körbeérek, gondoltam.
A frissítés megvitatásához értünk volna, amikor már STARTOT kiabál valamelyik jóbarát a 3 főszervező közül (Michael, Tobias, Josef)! A tömeg elindult, elöl haladtam sok futva teljesíteni vágyó társammal együtt, fejlámpám még off állapotban várakozott a város elhagyását jelző táblára, ahonnan ő mutatja majd nekem az utat.
Néha-néha magam mögé tekintve, erőt merítve a rengeteg fejlámpa fényességéből kezdek bemelegedi, órámra nézek, ellenőrzőm az adatokat, egyenlőre a receptnek megfelelően haladok és 10 km-t már magam alá gyűrtem. Petyusznak viccesem megjegyzem, már nincs sok hátra, nagyjából egy százas, ezt kimondva először jót vigyorgunk rajta, aztán mindketten elgondolkodunk a távolságon. Pl. Esztergom – Székesfehérvár.
Nincs baj, szépen haladunk előre, meg is van az első frissítő pont Balf, nincs idő sokat szüttyögni, 3 db kakaós nápolyit bekapva robogok is tovább a célom felé. A következő pont, Hegykő! Tempó tökéletes, lábaimban semmi fáradság, eszem-iszom, dínom-dánom, baromira nem bánom, hogy itt vagyok és beleálltam ebbe az állatságba, mert jól érzem magam.
Petyával beszélgetünk, néha hangosan nevetünk egy-két közösen megélt poénos pillanaton, vagy csak a túltolós futótársak baromságait ecseteljük és sokszor nem értjük ki, miért minek és hogyan…
Kép forrása: Rausz Péter
Hegykőt elhagyva Apetlonra gondolok, mivel az a fél táv, de odáig még meg kell innom legalább egy liter ISO-t, és le kéne fojtanom valami szilárd dologgal is pl. legyen egy sokmagvas csoki mazsolával, ami tízóraira pont megteszi.
Ahogy egyre jobban kopik a csukám talpa, úgy erősödik a szél, és mivel én az az ember vagyok, aki azt vallja, hogy a szél a gyengék ellenfele, ezért belemosolygok a pofaszélbe…. „ kit érdekel” gúnyos mosollyal az arcomon.
Szeles vigyorom után széles vigyor ül ki a fejemre, mert Apetlonba érünk, fél táv! Itt sem fér bele koktél és legyezős szőkék, villámgyors rendszerellenőrzés, egy forró tea, 2 kis doboz lekvár és egy kávé, majd huss Apetlon, már a hátam mögötti várossá vált.
Apetlontól egyre jobban távolodva, egyre nő a szél ereje, kezdem azt érezni, hogy valaki ki akar velem babrálni, de ki lehet az?! Petya is utolért profi kis csőszamarával, ami rottyra van pakolva mindenféle jóval, még Nordic W. bot is a vázra van gyorskötegelőzve, hátha ahhoz lesz kedvem, vagy csak ahhoz lesz erőm ki tudja, mit hoz a következő pár óra és kili.
Kép forrása: Rausz Péter
Rohamosan közeledik Podersdorf, a szél már viharos erősségűre állított potmétereivel küzdök, számításaim szerint 40-50 kilométeres szél borzolja a pulzusomat és tapossa a szőlő tőkék közé a tempómat.
A recept kuka, itt most ad hoc kell főznöm valamit és a végeredményt kőkeményen meg kell zabálnom: életbe lép a „B” terv! 6:10 perc/km haladok, mint egy kiégett reumás apró kis csiga, a szívem az meg úgy kalapál mit az első randin, 165 felé kacsingat, nem lesz ez így okés, hamarabb megdöglök minthogy az Oggau táblát meglássam.
Ekkor jött el a pont, amikor átértékeltem a szélhez való viszonyomat. Szél az Úr, a 60-80km/h befújásaival tönkretesz mindent, kifújja a lábaim alól az álmomat, barátomat Pétert pedig megfagyasztja, gyűlölöm a szelet!
Weiden falun túl, már nem bírom, tisztában vagyok hol rontottam el, de ez most már lényegtelen, segítőmtől elkérem a bringára erősített botokat és tempós sétába kezdek, szinte futok, igyekszem a legnagyobb frissítőponthoz, hátha ott össze tudom magam lapátolni a sárga földről.
Végre becsúsztam a saját nyálamon Neusiedl iskolájába, ahol a bőség zavara fogad, de még a padlón vagyok, így egy meleg kávéval kezdek, Péter mindent a kezembe ad, mintha valami inas lenne, de ezt kapná tőlem Ő is!
Kép forrása: Rausz Péter
Nehezen csúszik torkomon az osztrákok egyik nemzeti levese a Frittatensuppe (húsleves alap, palacsinta tésztával) fullraszedve! Visszatöltés közben támadt egy jó nagy buta gondolatom, felhívom a feleségem, (na ezt nem kellett volna, ilyen depis, cukor és szénhidrátnéküli állapotban) de hát ezt midig így szoktam… Sokat nem beszéltem, folyamatosan elcsuklott a hangom, küzdöttem önmagammal, durva egy küzdelem volt, de megérte, hogy hallottam a hangját annak, akit szeretek.
Az idióta ötlet után beszürcsölve a levest, lenyújtva, gondolataimban már a széllel hadakozva kezdtem el felszerszámozni magam a következő 30pár kilire. Nagy levegőt véve ismét viharos szélben találtam magam, barátommal és a Papp Bálint cimborámmal, innen hárman együtt folytattuk a cél felé utunkat.
Egy kilométer kocogás után, visszaszállt belém az erő, indult a futás, 97 kilométerig meg sem álltunk, futottunk, és beszélgettük, a szél pedig csendesedni kezdett. Purbachba érve még egy gyorsat frissítettünk a helyben főzött levessel, amivel harmadfokúra égettem a nyelvem, de ez volt a legkevesebb, már csak az Oggaut jelző tábla lebegett a szemem előtt. Nyergeltünk, és már futottunk is a cél felé ami már csak 16 kilométerre volt!
Kép forrása: Engelbrecht Zoltán
Lassan véget ér a futás, a nap is lebukik a távoli Alpok mögött, sajnos kezd elhagyni az erőm és az utolsó 2-3 kilométert óriáslépésű gyalogszerrel tesszük meg, de megtesszük nincs kiszállás, nincs feladás… az ultra távok mindig fejben dőlnek el, ugyan nem vagyok egy nagy ultrás, de ez már átjött nekem is!
A teljes táv alatt jó öreg természetanyánk megmutatta ki az úr a háznál, az első 50 km-en hó és jég, minden lépés egyensúlyozásért kiáltott, a további 50 km-t pedig viharos erejű szélben teljesítettük. Emberi mivoltunk hangyánál is kisebb porszem a természet erejéhez képest, semmi perc alatt képes lenne eltörölni minket, ha úgy gondolná.
Kép forrása: Rausz Péter
Galériáért katt a képre!
Mindent összefoglalva: tetszetős rendezvény elsősorban túrázóknak fejlesztve, és csak másodsorban futókra gondolva, mivel a különböző távokat késletetéssel indítják, ezért a futók folyamatosan tömegeket érnek utol és kerülgetik az embereket, persze annyira nem veszélyes, de ez a része csiszolásra szorul.
Másrészt a szervezők szívüket lelküket beleteszik, tökéletes ellátópontok, kedves segítők, sportszerető emberek minden méterben, szurkolnak, buzdítanak, tapsolnak, gratulációjukat fejezik ki!
Kép forrása: Rausz Péter
El kell jönni, ki kell próbálni, és a legjobb, hogy senki sem tudja azt mondani ááá ez nem az én távom, mert van 120, 80, 60, és 30-as sprint táv is…. feladat adott, próbáld ki magad!
Köszönöm Rausz Péter barátomnak az úton nyújtott kiszolgálását, odafigyelését és atom kemény helytállását, senki ne gondolja, hogy a kerékpáros kísérőnek sokkal könnyebb a dolga, mivel nincs tempó, nincs testhőtermelés és ebből adódik, hogy a legprofibb öltözék is lehet kevés!
Jövőre ugyanitt! Köszönöm Mozgásvilág!
A részvétel lehetőségét ezúton köszönjük a Szervezőinek és a Burgenland Turisztikai Hivatalnak!
