- Futás
- Hegymászás
- Kerékpár
- Túra
- Sí
A gyorsaság iránti vágy az alpinizus aranykorának vége (1865, a Matterhorn megmászása) óta jelen van a hegymászásban is. John Muir igencsak figyelemre méltó tempóban mászta meg a Mount Shastát már 1874-ben (4317 m, 4 óra alatt). 1910-ben mászták a Mont Blanc-t 12 óra alatt oda-vissza (Chamonix-ból). Lionel Terray és Louis Lachenal a 40-es évek végén a Piz Badile északi falát 7,5 óra alatt, a Droites északi falát 8 óra alatt mászta át. Hermann Buhl 1952-ben Innsbruckból biciklivel 250 km-t tekert a Piz Badiléhez, hat óra alatt megmászta az északi falat szólóban, majd hazatekert. 1946-ban a svájci Dieter Marchard öt óra alatt szólózta a Matterhorn északi falát. A szintén svájci Michel Darbellay-nek 1947-ben csak 12 óra kellett a Dru Bonatti-pilléréhez, három év múlva pedig egy napon belül mászta az Eiger északi falát.
Reinhold Messner volt a következő, aki az alpesi stílust sebességgel ötvözte. Nyolc óra alatt szólózta a Droites északi falát (előzően három megmászása volt, mind párosban és két nap alatt), Peter Habelerrel 10 óra alatt mászta az Eiger Nordwandot. Később ezt a stílust a Himalájai óriások közé is átültette. De számára a gyorsaság csak eszköz volt arra, hogy minél kevesebb időt töltsön a veszélyzónában. Az 1980-as Everest-szólójára úgy edzett, hogy 35 perc alatt tudott 1000 m szintemelkedést tudott lefutni az Alpokban, ami mai szemmel nézve is brutális fizikai teljesítmény. A mai skyrunning sztárok sem nagyon tudnak 30 percnél gyorsabban mászni ennyi szintet. De Messnernek nem rekordok felállítása volt a célja.
A gyorsasági alpinizmus, az utak egymás után közvetlenül történő teljesítése valamikor az 1970-es években, főleg francia és svájci hegymászók kezdeményezésére alakult ki, manapság pedig virágzik. Patrick Berhault, Jean-Marc Boivin, Eric Escoffier, Christophe Profit, Catherine Destivelle, Alison Hargreaves, Patrick Edlinger, Erhard Loretan, Jean Troillet, Ueli Steck, Kllian Jornet – csak néhány név egy nagyon hosszú és illusztris listáról. Közülük azonban csak az utóbbi kettő ismerhette egyáltalán az FKT fogalmát. Ezt ugyanis csak 1998-ban „találták fel”.
Két amerikai terepfutó, Peter Bakwin és Buzz Burrel abban az évben azzal a céllal vágott neki az ötszáz mérföldes Colorado Trailnek, hogy a lehető leggyorsabban teljesítsék. Kettejük közül végül csak Burrel ment végig, Bakwin sérülés miatt a táv kétharmadánál kiszállt. Burrel ideje 11 nap 16 óra és 13 perc volt a 800 km-es távra.
Ezután egy még ambiciózusabb célt tűztek ki: a John Muir-ösvényt (JMT) a kaliforniai Sierra Nevadában. Ez az észak-amerikai kontinens egyik legikonikusabb túraútvonala, hossza 340 km. Nem tudták azonban, hogy mi az aktuális rekord. Az internet korai időszakában nem volt könnyű ilyen jellegű kutatást végezni, a korábbi beszámolók egymásnak ellentmondók voltak, a rendelkezésre álló statisztikákban pedig volt egy négy évtizedes fehér folt. Jobb híján a legfrissebb beszámolóhoz és időhöz tartották magukat. Önkényesen nem akarták kinevezni ezt rekordnak, hiszen nem tudhatták biztosan, hogy ez a valaha futott leggyorsabb idő azon az ösvényen. Hogy az esetleges korrábbi (akár ennél gyorsabb) teljesítők érdemeit ne csorbítsák, úgy fogalmaztak, hogy ez a „leggyorsabb ismert idő”, azaz „Fastest Known Time”, rövidítve FKT. Új fogalom született. Az alábbi videóban ezt a történetet mesélik el a fogalom szellemi atyjai:
Az FKT tehát gyakorlatilag gyorsasági rekordot vagy pályacsúcsot jelent egy adott útvonalon, két jellemző pont között, vagy egy hegycsúcsra. Pontosabban a leggyorsabb időt az ismert teljesítések közül. Az esetek túlnyomó részében ez valóban a valaha futott legjobb idő azon az útvonalon.
Bakwinék, bár nem sikerült az általuk tervezett időn belül teljesíteniük a John Muirt, még így is gyorsabbak voltak az általuk ismert korábbi legjobb időnél. Kalandjukról publikáltak egy cikket az egyik legismertebb terepfutó magazinban. Hiába nem voltak a sportág ismert sztárjai, vagy kiemelkedő versenyzők, mégis olyan érzékletesen mesélték el a többnapos rekordfutásuk történetét, hogy a cikknek óriási sikere lett. Egycsapásra feltették a többnapos, versenyen kívüli futás műfaját a térképre.
A többi, legendás amerikai túraösvények rekordjai után kutatva (Appalachian Trail, Grand Canyon peremtől-peremtől-peremig) a saját weboldalán publikálta az információkat, és olvasóit is arra kérte, hogy osszák meg élményeiket. Később egy fórumot is indított, ahol ezeket az infókat megoszthatták, megbeszélhették, véleményezhették. Ez volt a fastestknowntime.proboards.com.
Bakwin azonban nem állt meg itt. Felismerte, hogy szükség van egy olyan nyilvántartásra, amelyből meg lehet tudni, hogy egy adott útvonalon mi a legjobb idő, azaz az FKT. Szerette volna azonban, ha csak a jelentősebb, sokakat érdeklő adatok kerülnének bele az adatbázisba, hiszen egyébként végtelen számú „háztömb körüli” kört kellene menedzselni, amire senkinek sincs kapacitása. Kitaláltak egy kritériumrendszert, hogy számukra mi üti meg a szintet, és ezeket az FKT-ket a www.fastestknowntimes.com oldalon kezdték nyilvántartani. Kissé olyan ez, mint a hegymászóknál a Himalayan Database, ahol minden nepáli és tibeti hatezer méter feletti csúcs mászóstatisztikáját vezetik, csak Bakwinék statisztikája sokkal szűkebb.
A kritériumrendszert az FKT mozgalom fejlődését követve folyamatosan finomhangolják, de az alapfeltétel, hogy csak olyan útvonalat fogadnak be, amely egyértelműen elkülöníthető, kellően jelentős ahhoz, hogy más is akarja ismételni. Jellemzően versenyen futott FKT-kat nem regisztrálnak , arra ott vannak a versenyek nyilvántartásai (éppen ezért az oldal mégsem szolgálja ki teljesen azt a célt, hogy minden FKT-t megtaláljunk rajta). Elvárják, hogy a táv legalább felét gyalog vagy futva tegye meg az illető, más sportágak (pl mászás) ennél csak kisebb mértékben szerepeljenek a teljesítményben. A távnak minimum 8 km-nek kell lennie és 180 méter szintet kell tartalmaznia, ellenkező esetben egyedi különlegességgel kell bírnia a bekerüléshez. A teljes direktíva .
Az oldal kezelői egyfajta bírálóbizottság szerepet is betöltenek. A futott FKT adatait (GPS-nyomvonallal és a hozzá tartozó rögzített teljesítményadatokkal együtt) az oldal központi e-mail címére kell elküldeni, és jóváhagyás után kerül csak fel az oldalra. Meg kell tudni indokolni, hogy másokat miért érdekelhet az útvonal. Sok energiát azonban nem tesznek bele az ellenőrzésbe, a rendszer alapvetően a jóhiszeműségen alapul. Mivel minden publikált FKT-hez lehet nyilvánosan kommentárt fűzni, az esetleges turpisság úgyis kiderül. Azt talán nem kell külön hangsúlyozni, hogy egy futást csak akkor lehet elküldeni, ha az az adott útra vonatkozó leggyorsabb teljesítés.
Éppen a fentiek miatt néztünk nagyot, hogy ilyen feltételrendszer mellett mit keres az adatbázisban a budapesti Margit-szigeti Sziget-kör, ráadásul nem is a valaha futott leggyorsabb idővel. Hiszen erre ott a Strava. És ez nyilván nem az egyetlen olyan útvonal, aminél súlyosan kilóg a lóláb. A jelenség alighanem az FKT ugrásszerű növekedésével és szükségszerű hígulásával magyarázható. Az adminisztrátoroknak pedig véges a kapacitása.
Az FKT-k fejlődésével ma már a különböző stílusokat is külön tartják nyilván, úgy mint a teljesen önellátóan futott (unsupported, mindent magával visz), részben önellátóan futott (saját depó használata, vagy útközbeni élelem/ivóvíz beszerzése) vagy külső támogatást (frissítő csapat, segítők használata) igénybe vevő futások. A rekordokat nemek szerint és egyéni/csapat szintjén is nyilvántartják, korcsoportos bontás azonban nincs.
Érdemes megfigyelni, hogy mivel az egész projekt amerikai gyökerű, ezért inkább az ottani útvonalakra vonatkozóan és az ottani közönség számára nyújt elsősorban információkat. Persze az FKT-mozgalom világszintű terjedésével Amerikán kívüli útvonalak is egyre nagyobb számban szerepelnek az oldalon. Ugyanakkor, ha valaki mondjuk egy alpesi útvonalon akar FKT-t futni, annak érdemes a helyi közösségnél utánajárni, mi is lehet valójában az adott útvonal gyorsasági rekordja.
Az FKT fogalmának nemzetközi térnyerésében a legnagyobb szerepet a katalán hegyifutó, Kilian Jornet játszotta. Miután minden, számára fontos ultra terepfutó versenyt megnyert (a legendás UTMB-t háromszor is), figyelme az FKT-k felé fordult. Kipattant fejéből, hogy jelentős hegycsúcsokra állít fel mászási gyorsasági rekordokat. Így született a „Summits of my Life” projekt. Mont Blanc, Matterhorn, Elbrusz, Aconcagua, Denali, Kilimandzsáró és Everest – ezek voltak a tervezett állomások. Saját FKT-kritériumot állított fel azzal, hogy az időket a hegyhez legközelebb eső lakott területtől mérte, és csak az oda-vissza idő számított. Így futott rekordot a Mont Blancra (Chamonix-ból oda-vissza 4 óra 57 perc 44 mp), a Matterhornra (az olasz oldalról, Cerviniából 2 óra 52 perc oda-vissza), az Aconcaguára , a Kilimandzsáróra és a Denalira. Utóbbi három hegyen a svájci-ecuadori Karl Egloff még Kilian projektjének befejezése előtt megdöntötte a rekordját.
Kilian legnagyobb dobása azonban kétségkívül a Mount Everest hat napon belül kétszer, szólóban, pótlólagos oxigén nélkül történő megmászása volt. A hegy északi normál útján mászott, első alkalommal a Rongbuk-kolostortól indult, gyomra azonban nem bírta, és visszafelé az előretolt alaptáborban megállt.
Másodszorra már az előretolt alaptáborból indult. Mivel oda-vissza rekordot ezen az útvonalon korábban nem tartottak nyilván, ebben a tekintetben most Kilian az etalon. A csúcsig vezető felfelé szakaszon azonban húsz perccel elmaradt Hans Kammerlander 1996-os idejétől, ami 16 óra 40 perc.
Kilian Jornet volt az első, aki terepfutóként kalandozott el a hegymászás világába, és mindkét sportágban kiemelkedőt alkotott, elsősorban a sebességre koncentrálva. Működik ez azonban visszafelé is.
A nagyszerű svájci alpinista a technikás alpesi falakon teljesített gyorsasági rekordjaival vált ismertté. Többször megdöntötte az Eiger északi falának gyorsasági rekordját, melyet jelenleg is ő tart (2 óra 22 perc 50 mp). A Matterhorn északi falát 1 óra 56 perc alatt szólózta (a rekord azóta 1:46-tal a szintén svájci Dani Arnoldé). A Grandes Jorasses északi falán a Colton-MacIntyre utat 2 óra 21 perc alatt szólózta, azt szintén Arnold döntötte meg (2 óra 4 perc, a Cassin-úton).
Ueli elsősorban kiváló és technikás alpinista volt, „csak” másodsorban rettentően gyors. Ezt a gyorsaságot ültette át a Himalája óriásai közé és, ahol Arany Jégcsákány-díjat érő extrém mászásokat és hajmeresztő szólókat teljesített. Pályafutása legnagyobb dobása az Annapurna déli falának 28 órán belüli, első szóló megmászása volt, az alaptáborból oda-vissza. Sajnos egy még nagyobb projektre, az Everest-Lhoce-keresztezésre készülve a Nuptsén lezuhant és életét vesztette.
Mind az ismert túraösvények, mind pedig a hegymászás oldaláról sorra kerülnek reflektorfénybe olyan sportolók, akik egyre elképesztőbb gyorsasági rekordokat futnak. Ueli Steck mellett hamar megjelent a rekordjait döntögető Dani Arnold, Kilian Jornet mellett Karl Egloff, de ott van a svájci Philipp Brugger, az osztrák Philipp Reiter vagy Anton Palzer; a hölgyeknél a brazil Fernanda Maciel. A terepfutók között Courtney Dauwalter, Emelie Forsberg, Pau Capell, Francois D’ Haene vagy Jim Walmsley munkásságát mindenképpen érdemes követni, de ők is csak a jéghegy csúcsát jelentik.
A műfaj népszerűsége az utóbbi évtizedben ugrásszerűen nőtt, ami főleg a közösségi média szerepének és a technológiai fejlődésnek tudható be. Szokás mondani, hogy "ha a futásod nem posztoltad Stravára, akkor az meg sem történt". Sokan ezt tényleg komolyan is veszik. Tagadhatatlan viszont, hogy az influenszer státuszú, ismert és népszerű sportolók teljesítménye inspirálóan hat a sportág amatőr művelőire is. Az okostelefonra letölthető applikációk, GPS-nyomkövetős okosórák segítségével minden kalandunkat rögzíthetjük, és szinte valós időben meg is oszthatjuk teljesítményünket az ismerőseinkkel, vagy a közösséggel. Az azonnali pozitív visszacsatolás pedig akár egyfajta drogként hathat, függőséget okozhat, vagy csak szimplán jól esik és további teljesítményekre sarkall. A lényeget nem szabad egyik esetben sem szem elől veszítenünk: végső soron ezt azért csináljuk, hogy magunknak okozzunk vele örömet.
A télen kitört világjárvány hatására egyre-másra kezdték halasztani vagy törölni a versenyeket. A terepfutásnál kevés veszélytelenebb dolog létezik a járvány terjedésének szempontjából, hiszen a szabad természetben, akár egyedül is művelhető. A futók készültek az újraindításra és remélték, hogy a tervezett versenyeiket megrendezik. Javarészt azonban úgy alakult, hogy a versenyek nagy többsége elmaradt. A sportolók ezért másféle megmérettetés után néztek. Erre adódott sokak számára ideális megoldásként az FKT, hiszen az is egyfajta verseny, csak nem mások, hanem saját magunk és az óra ellen zajlik.
Soha ennyi rekord nem dőlt még meg, mint idén. Mintha az egész terep- és hegyifutó társadalom rászabadult volna az FKT-kre. Főként hegymászással foglalkozó híroldalunkon, a Hóhatárban alig győztünk beszámolni az újabb és újabb rekordokról. Íme néhány, a teljesség igénye nélkül:
- Dachstein Halsstattból oda-vissza, Armin Zwinz
- Aiguille Noire de Peuterey, Filip Babicz
- Gran Paradiso női FKT, Fernanda Maciel
- UTMB Pályarekord kísérlet, Pau Capell
- Ortler Hintergrat, Philipp Brugger
- Ortler normál út Solfából, Davide Magnini
- Piz Bernina Biancograt, Philipp Brugger
- Monte Rosa-főgerinc, Nicolas Hojac és Adrian Zurbrügg
- Cevedale-főgerinc, Robert Antonioli és Andrea Prandi
- Watzman-keresztezés, Anton Palzer
- Monte Rosa Gresonneyből, Franco Collé
Az egyik legnépszerűbb cél a 24 óra alatt gyalogosan teljesített legnagyobb szintemelkedés volt, amelynek rekordját csak ezen a nyáron négyszer döntötték meg.
A trendet észlelve a legnagyobb, német nyelvterületen aktív terepfutó magazin virtuális versenysorozatot hirdetett, amelyhez egy online platformot is készítettek. A a felhasználó töltheti fel az általa futott FKT-t, de az amerikai verzióhoz hasonlóan itt is átmegy egy szűrőn a teljesítmény. A németek viszont továbbgondolták a sztorit: egy bajnoki pontrendszert is felállítottak. Különböző kategóriákba rendszerezték a pályákat, és az ezeken futott FKT-k által gyűjtött pontok alapján kialakul egy éves ranglista, ennek győztese pedig elnyeri az Év Terepfutója címet.
Sokan vélik úgy, hogy az FKT-k futása tökéletes versenypótló lehet. Futásra inspirál, hiszen bárhol, bármikor próbára tehetjük képességeinket, anélkül, hogy egy verseny keretei és meghatározott időpontja korlátozna bennünket. Mégis van tétje, hiszen mások korábbi teljesítményével mérhetjük össze a sajátunkat.
