Futás a Három nővér szoknyáján - Lavaredo Ultra 2009

Álmos olasz falvak, méregzöld rétek, égbe törő vad sziklatornyok.
Röviden így jellemezhetjük az Alpok déli nyúlványát, a Dolomitok hegycsoportot. 

2008 nyarán az olasz nemzeti terepfutó bajnokság résztvevői küzdöttek a 2000 méter fölé magasodó csúcsok között, hogy elnyerjék a bajnoki címet. Azonban több magyar induló is akadt, és Németh Csaba magasan leiskolázva a hazai pálya előnyét élvező olaszokat, elsőként szakította át a célszalagot.

Közben eltelt egy év, és habár távban és összes szintemelkedésben is hízott időközben a verseny, hazánkból már hat férfi és egy nő képviseltette magát a 2009-es rendezvényen.

A magyar csapat balról jobbra: Karlowits-Juhász Tamás, Papp Gergely, Németh Csaba, Zámbori Zoltán, Lőrincz olivér, Agócs András, Radnay Eszter A Lavaredo Ultra Trail A versenyt megelőző délután érkeztünk a helyszínre, a Dolomitok központjában fekvő Palus San Marcoba. A rajtszámfelvételt követően összekészítettük a felszerelésünket, mely ivóvízből, energiaszeletekből és meleg ruházatból állt. A rendezők a 60 km hosszú és 4000 m összes szintemelkedéssel nehezített pályán nem létesítettek frissítő pontokat. Az út mentén fakadó források jelentették az egyedüli vízvételi lehetőséget, és habár ellenőrző pontok voltak, ahol baj esetén kérhettünk segítséget, magát a versenyt teljesen önellátóan kellett teljesíteni, külső segítség igénybevétele nélkül. Rajt Palus San Marco
Szombat reggel, hajnali 5 órakor, az első napsugarak feltűnését követően indultunk el közel 400 olasz versenyző társaságában. Németh Csaba hamar az élre állt, majd egy-egy olasz, és mi, magyarok következtünk. Az út eleinte fenyőerdőben kanyargott, majd pár kilométert követően meredeken emelkedni kezdett. Az első ellenőrzőpontot elhagyva beértük a második helyen futó olasz versenyzőt, azonban Csabi ekkor már messze ellépett tőlünk. Kőtörmelékes, gyökeres meredek kaptató következett, és néhány patakkeresztezés, melynek következtében a cipőnk teljesen beázott. A Cristallo-csoport oldalában haladva valóságos sziklamászásba torkollott a Popena-csorbához vezető út. Négykézláb értük el a tetőt, majd a túloldalon megkezdtük az ereszkedést egy széles völgyteknőben a Missurina-tó irányába.
A Missurina-tó felett
A tóhoz érve érte a szervezőket az első megdöbbenés, mert az első hat helyezett közül öt magyar volt, és csupán egy olasz próbált lépést tartani velünk. Újabb hosszú emelkedő következett, miközben a Cadini-csoportot délről megkerülve értük el a következő hágót, majd meredeken ereszkedtünk a Marzon-völgybe.   A völgy alján értük el a táv felét, és örömmel nyugtáztam, hogy már csak Athosz bírja a lépést tartani a riválisaim közül. A völgyből a verseny legkeményebb és leghosszabb emelkedője vezetett a Dolomitok legimpozánsabb sziklacsoportja - és egyben a verseny névadója - a Lavaredo tornyok (Három nővér) közé. Hatalmas lendülettel vágtam neki a több, mint 1000 méteres szintnek, és remek tempóban haladtam felfelé. A 2000 méteres magasságot elérve azonban megtört a ritmusom, és mire a hófalakkal szegélyezett hágóba értem, már három olasz versenyző is felzárkózott mögém.
A Három-nővér (Lavaredo-tornyok)
A tetőn csontig hatoló hideg szél, nehézlégzés és hidegrázás terelte el a figyelmemet a körülöttem kibontakozó csodálatos panorámáról. Az ereszkedést csüggedten kezdtem el, miközben egyre inkább tudatosult a gondolat – bizony eléheztem. Az élről a negyedik helyre estem vissza, azonban az alacsonyabb régióba érve kezdtem visszanyerni az erőm. A völgy alján egy sebes folyású patak keresztezte az utamat, de pár másodperc hezitálást követően combing süllyedve romboltam át a jéghideg vízen.

Egy lankás völgyben, legelésző teheneket kerülgetve értem az újabb ellenőrző ponthoz a Misurina-tó fölé, ahol legnagyobb meglepetésemre frissítő is várt. Feltöltődve vágtam neki a hátra lévő közel egyórás menetnek, de a lendületem ismét hamar megtört, mert egy jelzést elhibázva több mint egy kilométerrel hosszabbítottam meg a távot. Mint utólag kiderült, a győztes Németh Csaba is elnézte az irányt ugyanitt.
A Missurina-tó felett
A hangulatom tovább romlott, és valószínűleg a helyezésem is. A tisztes helytállás gondolatával kezdtem bele az utolsó kaptatóba, ahonnan már csak egy könnyű ereszkedés várt a célig. A lejtő felénél azonban újabb meglepetés ért. Athosz barátom futott szembe velem, és jelezte, hogy eltévedt, ahogyan én is.  Próbáltam nyugtatni, hogy fentebb még volt jelzés, de pár kilométert követően beigazolódott, ismét hibáztam.
Németh Csaba célba ér A legnagyobb bajban szerencsére jött a helyiek segítsége, és az útbaigazítást követően az olaszokat megnevettetve az ellenkező irányból érkeztünk – nyolcadik és kilencedik helyen – a célba, ahol nem ért minket meglepetésként a hír: a célszalagot újra Németh Csaba szakította át.
Eredmények:

1. Németh Csaba (6:54) 2. Marizzi Giuseppe (7:15) 3. Bertoli Matteo (7:16) . . 8. Karlowits-Juhász Tamás (7:52) 9. Zámbori Zoltán (7:52) 14. Papp Gergely (8:00) 17. Lőrincz Olivér (8:05) 198. Agócs András (11:34) 242. (15.) Radnay Eszter (12:18) 
Eredményhirdetés