Futás a mennybe-Grossglockner hegyifutás

"Hazudni kellett volna!" gondoltam magamban, miközben a Glockner futás rajtjára vártam. A 999 indulót 3 csoportba osztották időeredmények szerint, akinek érvényes futása a helyszínen még nem volt, annak a legjobb félmaratoni idejét vették figyelembe.

Be is írtam a jelentkezéskor őszintén, és mivelhogy a következő kérdés, miszerint "Mikor érted el ezt az időt?" nem volt, így hát a 20 évvel ezelőtti eredményemet firkantottam a papírra.
Talán hiba volt, mindenesetre most a 4-5 főből álló kelet-afrikai kontingens és további 300 hegyi favágó közt vártam a Grossglockner futás rajtjára. Cél, hogy 12,5 kilométeren keresztül, mindössze 1500 méternyi szintet lefutva (mászva, sétálva, vonszolva) teljesítve, élve kibukkanjak Ferenc Józsefről elnevezett magaslaton 2380 méteren.

A hangulat fesztiváli. A DJ és a szpíker óriási hangulatot teremt, és ha a lámpaláz nem lenne elég, az előző évek eredményeivel, és statisztikáival hergelik a tömeget. Megtudjuk, hogy tavaly például mínusz 2 fok és hóesés fogadta a célba érkezőket. Idén szerencsénk van. A völgyben 25 fok körüli a levegő, a csúcson 15 fok és szikrázó napsütés.

A parkolójában felállított rajt terület a verseny előtti napokban is már több kísérőrendezvénynek adott otthont, pl: gyerekfutás vagy a bőrnadrágos folklór játékok. Ebben a számban VIP vendégek és helyiek mérték össze tudásukat többek között gumicsizma hajításban, sörfutamban és egyéb vicces feladatokban. Az elengedhetetlen sörsátor mellett kis EXPO területen kiállítók, illetve a versenyzők számára ingyenes masszírozás vonzotta a figyelmet.

A startpisztoly eldördül és nekiiramodok a távnak. Már ha ezt iramnak lehet nevezni. Bár az első 3 km viszonylag sík és beton, elképzelem mi vár rám feljebb és automatán lejjebb állítom a tempót. A mellettem lévő hölgyemény már az első kanyarban sípol, kicsit ki is nevetem magamban..."hogy fogja ez bírni később?" Persze egyből eszembe jut, hogy az ilyenek szoktak lehajrázni és visszaveszek az arcomból...Kb. 2 óra múlva később kiderül, hogy jogosan. Na de ne rohanjunk annyira előre (már megint ez a rohanás szó)

3 km után térünk be az erdőbe (az útvonal egyébként megegyezik az Alpe-Adria első szakaszával, csak éppen fordított irányban) ahol rögtön meg is kínálnak bennünket egy könnyed kb. 30%-os emelkedővel. Itt mindenki behúzza a féket és sétálva próbálja meg abszolválni a feladatot. Fontos, hogy a durva emelkedőkön ne fussak, mert hamar kipurcannék. Másfél kilométeren át tart a túra, a szívem a fejemben kalapál, de már itt is az első itató.

Az igazság az, hogy bár futásnak nevezik a táv több, mint felét túrázva teszi meg az átlag halandó. A győztes Eritreai futó mondjuk nem, ő végig futott. Na ne gondoljátok, hogy ez csalás. Én lettem volna a legboldogabb, ha többet tudok futni. A 30%-os emelkedőkön való felcaplatás után bármilyen futószakasz megkönnyebbülés volt. Alig vártam, hogy futhassak. Pláne, hogy hamar rájöttem futva gyorsabb vagyok a velem együtt haladóknál. Hamar leráztam mindenkit. Csak azok a kaptatók ne lettek volna. Hiába, a hegyekhez szokott osztrákok hamar visszaelőztek az emelkedőkön, így az utolsó 900 méteren- ahol 250 méteres szintemelkedés van-, egy egész tartomány haladt el mellettem. Mondanom sem kell, szépen utolért a következő rajttal indulók csoportja is.

Kép forrása: undefined

Az útvonal egyébként gyönyörű helyeken halad el, bár sok erő és idő nincs a nézelődésre. Átkelés kis patakon, vízesés jobbról..sorban hagyjuk el a bámulatos részeket.

De nincs mese a teljesítményre kell koncentrálni. A középső szakaszon kicsit több a futható kevésbé meredek, néha sík rész. A táv második felére felérünk az erdőhatár fölé. A gát által felduzzasztott tó mentén, már köves magas-hegyi tájon vezet az út. A kövek nem veszélyesek, de figyelni kell, nehogy baleset legyen. Amint ezt átgondoltam szépen bele is rúgtam egy kiálló tereptárgyba, és egy tigrisbukfenccel szórakoztattam az utánam eredőket. Na jó, még egy kicsit jobban kell figyelni.

A szervezés ezen része tökéletes amúgy. A veszélyesebb helyekre kötélkordon figyelmeztet, és minden ilyen résznél hegyimentő álldogál teljes felszerelésben hátha valaki lefele veszi az irányt.

A mormoták földjét már nem túl dinamikus tempóban teszem meg, de innen már látszik a menedékház és elénk tárul a Grossglockner lánc felséges látványa.

Az utolsó frissítőpont a vég kezdetét jelzi. A véget minden értelemben. A legutolsó szakaszt az erőm legutolsó tartalékaival kell legyűrnöm. A 930 méter hosszú emelkedőn 250 métert emelkedik az út, ami igazából nem más mint egy 250 méter magas (2,5x esztergomi Bazilika) toronyház, ahol nem működik a lift és futva kell feljutni a tetejére.

A nehézséget nem tudom leírni, legyen elég, hogy a helyiek ezt a részt úgy nevezik: Létra a mennybe

Kép forrása: undefined

Még több kép itt!

A célba érkezés után elég volt 1 liter magnéziumos víz, néhány banán, egy tál leves, 1 radler, 1 masszázs és 1 óra pihenő, hogy ismét járni tudjak.

Szakmai összegzés:

A szervezők kitettek magukért. A 13 kilométeres verseny közben 4 frissítő pont volt, plusz a célterületen. Ezen felül 1-2 önkéntes is osztogat magnézium port, vizet. Véleményem szerint szükségtelen, hogy magunkkal vigyünk bármilyen frissítőt.
A nyomvonal: az első 3 km aszfalt, kb. 6 km föld a maradék pedig magas-hegyi köves vidék. Én Vibram 5fingersben teljesítettem a távot, tehát felkészülteknek nem kell azon aggódni, hogy mennyire robusztus cipőt vegyenek fel.
A szintidő 3 óra 30 perc.

Szállás javaslat: Hunguest Hotel Heiligenblut. A rajt terület a hotel parkolójában, a félpanzió fenséges, a wellness részleg elengedhetetlen. Ja és nagyrészben kiváló magyar személyzet. 

A verseny hivatalos weboldala részletekkel, magasságtérképpel: www.grossglocknerberglauf.at