- Futás
- Hegymászás
- Kerékpár
- Túra
- Sí
Télvíz idején járunk, a Nap hét körül kel és már négykor lemegy, így nem nehéz belefutni olyan edzésekbe, amiket még sötétben kezdesz el, vagy sötétben fejezel be.
Van, aki szándékosan keresi a sötétben futásra az alkalmat, és van, aki messziről kerüli ezeket a helyzeteket. Szerkesztőségünkben akadnak, akik minden ellenérzés nélkül indulnak útnak egy estébe nyúló kocogásra, és van, aki sötétedésre már szeret hazaérni vagy legalábbis a célegyenesre fordulni. Egyesek simán „kimerészkednek” egyedül egy koromsötét erdei ösvényre, mások csakis városban, kellő megvilágításban, védettségben hajlandók lefutni a napi távjukat naplemente után. Van, aki még fejlámpát sem vesz fel, és van, aki annyi reflektív cuccot, testlámpát, villogót applikál magára, hogy egy karácsonyfa is elbújhat mellette. Mivel alapvetően azt valljuk, hogy sötétben futni – különösen erdőben, terepen - jó dolog, és szerintünk, legalább egyszer mindenkinek érdemes lenne kipróbálnia, összegyűjtöttünk mindent, ami miatt mi szeretjük ezt a „műfajt”.
- Nincsenek annyian körülötted, a világ kicsit lelassul, nyugis. Csendesebb a város, nincs annyi autó, a futókörön sem kell annyi mindenkit kerülgetned, előzgetned.
- Ha reggel futsz - még napkelte előtt - futás közben akár megtervezheted a napi teendőid, rendezettebbek lesznek a gondolataid. Ha jól időzíted a futást, akkor akár annak is tanúja lehetsz, ahogy hajnalodik, kivilágosodik. Ha pedig sötétedéskor indulsz útnak, a szürkületből átfuthatsz a teljes sötétségbe, összegezheted a napi történteket, kisimultan, nyugodtan térhetsz később nyugovóra.
- Sötétben minden inger másképp ér, mint világosban. Mások a színek, az árnyak, a fények, a hangok, de még az illatok is. Bár a szem viszonylag gyorsan megszokja az új viszonyokat, de nem számíthatsz úgy a látásodra, mint fényes nappal, így a többi érzékszerved élesebben, kifinomultabban van jelen.
- Mivel kevesebb, a civilizációhoz kapcsolódó inger ér, a futásélményed is más. Jobban hallod a lépéseid, a légzésed, sokkal jobban „ott” tudsz lenni a futásodban.
- Gyorsabbnak tűnik a tempód. Ennek oka, hogy sötétben futáskor a közelebb lévő tárgyakat élesebben, tisztábban látod és a lámpák fényei által vetített árnyék is becsapja az érzékeidet, ezért úgy tűnik, mintha gyorsabban haladna melletted a táj, mintha egy villámgyors futópadon suhannál. Emiatt az is lehetséges, hogy a sötétben való edzést sokkal megerőltetőbbnek érzed majd, mert azt hiszed, hogy iszonyú gyorsan és iszonyú sokat futottál (pedig lehet, hogy nem is…), de így legalább jobban fog esni a futás utáni jutalom nasi. A futás utáni helyes kajálásról itt írtunk.
- Sötétben futáshoz menő reflektív cuccokat szerezhetsz be magadnak (kukásmellény helyett), amik nemcsak a láthatóságod és biztonságod nyújtják, de még jól is néznek ki. A témában korábban készült szemléltető videónkat itt nézheted meg.
- A terepen futás eleve közelebb hoz a természethez, ez az érzés sötétben talán még inkább fokozódik: az erdő árnyai, neszei kellemes izgalommal töltenek el, a táj egészen más arcát mutatja.
„Jellemzően nem szoktam sötétben futni. Nem azért, mert bármi félsz lenne bennem, hanem azért, mert a kutyákkal futok, terepen, és féltem őket a vadászoktól. Itt Zalában nem tanácsos sötétben, pláne kutyákkal kimenni, mert az ember nem tudja, hol hajtanak vadat, és hol kerülhetnek a kutyáim emiatt veszélybe. A másik ok az, hogy délutánonként dolgozom, így már délelőtt megvan az edzés. Régen viszont sokat futottam sötétben is, és kifejezetten azt imádom, amikor világosból lassan átmegyünk, átfutunk a sötétbe.”
Este városban a szmog miatt nem igazán szoktam futni, viszont szeretek, sőt kifejezetten szeretek a sötét erdőben edzeni, versenyezni. Ez nem volt mindig így. Az elején bőven a komfortzónánom kívül estek az éjszakai futások, és beletelt egy kis időbe, mire megkedveltem. Elkezdeni is csak azért voltam kénytelen, mert az UTH (Ultra-Trail® Hungary) éjféli rajtja miatt gyakorolnom kellett az éjszakai futásokat. Eleinte nem nagyon élveztem, és csak sok-sok alkalom után éreztem azt, hogy már nincs bennem az a feszültség, mint az elején. Próbáltam arra gondolni, hogy igazából az erdő most is ugyanaz a barátságos és gyönyörű hely, mint nappal, csak most nincs annyi fény. Megtapasztaltam közben, hogy mennyire más az erdő este vagy hajnalban kettőkor, mint ugyanott nappal. Nagyon szeretem azt is, hogy ilyenkor sokkal gyakrabban találkozok állatokkal, mint máskor. Még akkor is, ha nem ismered a terepet, egy jó lámpával gyakorlatilag bárhol lehet futni, de azt el kell fogadni, hogy fejlámpás futás más, mint a nappali. Lámpával, ismeretlen terepen nekem pl. nem megy az a tempó, mint nappal, ösztönösen óvatosabb is az ember ilyenkor, így ha egy keményebb edzést kell lámpával-terepen megcsinálnom, akkor az eséseknek is nagyobb a kockázata. Szóval fejlámpával futni mindenképp nehezebb terepen, és ez a tempón is gyakran meglátszik. Ráadásul mivel szemüveges vagyok, ez fejlámpás futás esetén plusz hátrányt is jelent. És nemcsak a lámpa rögzítésére gondolok, hanem arra, hogy egy meredekebb lejtőn, rázósabb terepen a szemüveg óhatatlanul mozog a fejemen, így a látásom alapból bizonytalanabbá válik.
Mivel hosszúkat is futok éjjel, ezért fontos, hogy tényleg nagyon jó lámpám legyen. Megszállottan gyűjtöm a kütyüket, így van vagy öt lámpám, az aktuális kedvenc most egy PETZL Swift modell. De jó lámpa ide vagy oda, aki soha nem esik fejlámpás futáson, az nem fut elég bátran. (de legalábbis ügyesebb, mint én) A hosszú futások miatt az is fontos, hogy extra üzemideje legyen a lámpának… Volt már, hogy egy éjszakai versenyen, lemerült az akksi a lámpámban (a tartalékot pedig nem találtam), és egészen addig várnom kellett, míg az utánam futó cseh srác beért. A következő frissítő pontig vele futottam, és ott tudtam csak akksit cserélni.
Összességében azt gondolom, hogy aki nem fut fejlámpával, az lemarad valami igazán különlegesről. Amikor fent vagy a hegyen, az erdő közepén, totál egyedül, egészen más, mint mondjuk egy versenyen, ahol tudod, hogy előtted-mögötted is vannak, és nemsokára ott a következő frissítő pont.
„Egyedül nem szeretek sötétben futni. Most szerencsére megtehetem, hogy akkor futok, amikor szeretnék, így főleg nappal megyek, de nem volt ez mindig így. Évekig futottam reggel még sötétben, este pedig már sötétben, fejlámpával, de akkor is olyan helyet választottam, ahol jó volt a közvilágítás, és voltak mások is körülöttem. Abban az időszakban annyit edzettem sötétben, hogy teljesen az az érzésem volt, hogy sosem ér véget a tél. A sötétben való futás után egész nap úgy éreztem, mintha még mindig rajtam lenne a fejlámpa. A közösségi futás vagy egy-egy futóbaráttal való sport természetesen más, mert ott szívesen megyek akár este is, de egyedül nem szívesen indulok el. Illetve még egy olyan helyzet van, amikor elengedem a sötétben való futással szembeni ellenérzésem, és ez az, amikor a lányommal futok. Mivel ő most délután 5-ig dolgozik, és tudom, hogy milyen nehéz egyedül elindulni, el szoktam kísérni. Olyankor beszélgetünk egy jót, és közben azért ránk sötétedik, haza már bőven sötétben érünk.
Nőként sem érzem magam biztonságban, és úgy általában futóként sem. Sötétben attól félek, hogy rosszul lépek, mert nem úgy látom a terepet, ahogy nappali fényben látnám. Ha komolyabb edzést szeretnék tartani, ahol résztávok, iramváltások vannak, akkor nem szívesen vállalom be a sötétet, mert tudom, hogy egészen másképp lépek, bizonytalanabbul haladok, és érezhetően romlik a teljesítményem is.”
„A sötétben futás szerintem összetett dolog, és vannak fokozatai… Függ attól, hogy az ember milyen környezetben van, milyen távokat fut, milyen lehetőségei vannak futni. Azt gondolom, hogy ez is olyan, amit meg kell szokni. Ha a táv már nem okoz gondot, megvan az edzettség, és a test félelmével már nem kell megbirkózni, akkor a sötétben, éjszaka való futás sem okoz nehézséget. Terepre nem megyek sötétben, de Komáromban a városból elindulva védett helyen, a városon kívül vezető védettséget élvező kerékpáros utakon rendszeresen futunk, és ilyenkor ránk is sötétedik.
Mindig is szerettem az esti futásokat, de talán férfiként ebben egyszerűbb dolgunk van. Lámpát egyáltalán nem használok, arra viszont figyelek, hogy a ruházatomon legyenek reflektív elemek. Azt gondolom, hogy a szem nagyon is alkalmazkodó, és hamar megszokja a fényviszonyokat. Fejlámpázás szempontjából a verseny már más kérdés, hiszen ez egy teljesen más szituáció. Amikor A-ból B-be kell futni, egy viszonylag ismeretlen terepen, mint mondjuk a Spartathlon-on, elengedhetetlen, hogy az ember fejlámpázzon. Ha körversenyről van szó, és egy idő után ismerőssé válik a terep, valamint védett pályán mozgunk, a lámpa ismét elhagyható. A sötétség elviselése versenyhelyzetben egyfajta mentális teher is. Vizsgálatok is bizonyítják, hogy amint sötétebb van, az ember bizonytalanabbá válik, a tempója is lassabb lesz. Amiért én a fentiek ellenére különösen szeretem, az az, hogy éjszaka az ember jobban magában tud lenni, egy ilyen sötétben való futás igazi mentális feltöltődés, természettel való kapcsolódás is egyben.”