Interjú az Antarktisz maraton bronzérmesével

Tóth István, aki 2011-ben megnyerte a North Pole maratont, most, pár hónappal Achilles-műtétje után, az Antarktiszon is benevezett a klasszikus távra. Bár a pingvinekről szerettük volna kérdezni, mivel a szervezők azt írták, ott már nem élnek frakkos madarak, így a versenyről faggattuk Istvánt. Aki egyébként elhozta a bronz érmet.

Az Antarktisz maraton

Kép forrása: Tóth István

 

Az északi-sarki maratonhoz képest most meleg volt („csak” -17C). Te is így érezted?

Igen, tényleg melegnek éreztem. A verseny előtt sokáig vacilláltam, hogy hogyan öltözzek fel. Futás előtt egy órával még erősen borult volt az ég, de azt mondták, hogy ez megváltozhat és kisüthet a nap. Ki is sütött. Jól taktikáztam, mert a véknyabb felszerelést vettem fel. Mikor kimentem a sátorból kicsit fáztam, de tudtam, hogy ha változik az idő, akkor ez lesz a jó ruha. A végére a legalsó rétegből így is csavarni lehetett a vizet.

Milyenek voltak a körülmények az Északi-sarkhoz képest? Megjött-e a sarki szél, milyen volt a talaj?

Az antarktiszi szél pillanatok alatt feltámad. A tábor egy hegy viszonylagos védettségében van, de ha az ember eltávolodik a tábortól, akkor érzi, hogy jön a szél a gleccser felől, akár 30-35 csomós erősséggel. Az antarktiszi szélnek egyébként nagyon szép neve van, katabatikus, vagy gleccserszélnek hívják. A talaj az északi sarkon néhányszor megviccelt, mert úgy nézett ki, mintha kemény lenne a hó, mégis többször beszakadt a lábam alatt. Az Antarktiszon a nehézséget az okozta, hogy a kijelölt pálya jelentős részén képlékeny volt a hó, nehezen lehetett elrugaszkodni róla, valamint a májusban műtött Achillesemnek is kemény erőpróba volt.

Most milyen felszerelésben indultál neki a versenynek? Változtattál valamit? Útközben esetleg öltözködtél?

Amint előzőleg említettem könnyítettem a ruházatomon. A rétegek számát tekintve ugyanannyi réteg volt rajtam, mint a North Pole Marathonon, itt azonban bizonyos rétegekből könnyebbet választottam. A pályán felállított kettő ellenőrzőponthoz lehetett egyéni frissítőket kiküldeni. Biztos ami biztos alapon az egyik csomagomba egy vastagabb felsőt is becsomagoltam, illetve a táborban lévő sátorban is előkészítettem egy komplett ruházatot. Ezt féltávnál tudtam volna használni. De nem kellett.

Melyik testrészed bírta a legnehezebben a hideget?

Nem volt különösebb gondom a hideggel, csupán az arcomon kellett változtatnom a fedést. Széllel szemben beburkoltam az arcom, ahogy megfordultunk ki kellett bontanom, mert túl meleg lett.

Szervezés, frissítés

Milyen volt a szervezés? Volt frissítésetek?

A szervezés szuper volt. A táboron kívül volt két ’legénység’ által üzemeltetett ellenőrző/frissítőpont, illetve kint a hosszú szakaszon egy személyzet nélküli sátor. Ebben a sátorban volt meleg víz, keksz és szatelit telefon. Ha valaki bajba került volna, akkor innen lehetett felhívni a biztonságiakat. Egyébként motoros szánon pásztázták a futópályát, így gyorsan közbe tudtak avatkozni baj esetén.

Kép forrása: Tóth István

 

Itt is körözni kellett, vagy kevésbé monoton pályán futottatok?

Az AIMS által hitelesített pályán futottunk, amelynek a hossza 21,1 km volt. értelemszerűen ebből kellett megtenni 2 kört. Egyáltalán nem éreztem monotonnak. Persze ha már századszor futnék ugyanott, akkor kezdene monotonná válni. Nem hiszem, hogy erre sor fog kerülni.

Egy jó darabig a későbbi első helyezett mögött futottál szorosan. Mikor, hogy lépett meg?

Sajnos elég hamar megléptek többen is előlem. A végül második helyen végzett angol fiú ellépett tőlünk 50-60 méterrel a legelején, utána futottunk egy bolyban öten-hatan. Az első frissítőpontnál a csomagok szépen sorban le voltak rakva, valahogy az én csomagon mégis hiányzott a 46-os és 48-as közül. (Értelemszerűen én a 47-eske voltam). Sehol nem volt. Aztán egyszer csak az egyik segítő előhúzta valahonnan az terepjáró mellől. Ezzel jól le is maradtam az élbolytól. Loholnom kellett, hogy felzárkózzam. A két lengyel versenyzőt viszonylag hamar utol is értem, de ez elég sokat kivett belőlem. De még mindig hárman voltak előttem. Az ekkor harmadik helyen futó versenyzőt a második ellenőrzőpont után értem utol, neki még nehezebben ment a mély hóban futás, mint nekem. Ettől kezdve végig a harmadik helyen futottam. Az első két helyezettet azonban már csak tisztes távolból követtem.

Odafigyeltél a 4. helyezettre? Meg kellett húznod a végét?

Természetesen odafigyeltem rá. Hol közelebb jött, hol távolodott. Volt olyan pillanat, amikor egyáltalán nem láttam magam mögött. De már elsők is nagyon mesze voltak. Ekkor megálltam egy kicsit gyönyörködni a tájban és ’hallgatni’ a csendet. A vége felé azonban lassítanom kellett. A műtött jobb lábamról próbáltam áttenni a terhelést a balra, ezért a bal lábam görcs közeli állapotba jutott, sőt a vége előtt egy kilométerrel be is görcsölt. Leültem a hóba és ott lazítottam pár percet. De nem lehetett sokáig, mert egyre nagyobb lett az alak mögöttem. Inkább felálltam és betipegtem a célba. Még maradt elég időm rá.

 

Kép forrása: Tóth István

Ismerős volt a mezőny egy része?

A szervezőket és egy francia futót ismertem az Északi sarkról. De mivel sokakkal együtt éltünk, együtt laktunk, így új barátaim is lettek.

Kihasználtad az alkalmat, és felfedezted a környéket, vagy szaladnod kellett haza?

Még néhány napig Chilében maradtam, így lehetőségem volt megnézni a világ egyik legszebb nemzeti parkját, a Torres del Painét, illetve a Seno Otway területen élő pingvin közösséget.