Irodaszékből a félmaratonra? ..az nem is úgy volt! Hír

Házi Bernadett

2018/03/22

Hogy is szokták mondani? Tudtam, de nem sejtettem, hogy egyszer bekövetkezik: így-vagy úgy, de lefutom a félmaratont!

Hirdetés

Biztosan előfordult már veletek is, hogy vágyott, ám hirtelen nem várt kihívást hozott elétek az élet, amit meg kellett ugrani. Nos, én is így voltam ezzel: évek óta kacérkodtam a félmaraton gondolatával, de valahogy mégsem fektettem ebbe az álomba annyi energiát, hogy tervezetten és tudatosan felkészüljek rá. Hogy úgy mondjam "futogattam", futottam annyit és ahányszor eszembe jutott, nem kényszerítettem magam semmilyen nyomás alá, egyszerűen a hangulatom és kedvem határozta meg a futásaim gyakoriságát és hosszát. Azt hiszem ezt nevezik hobbi futásnak.

Átlépni egy szintet.. áá nem.. az már túl nagy felelősség, hogy legközelebb is hozzam a formám, a perceket és kilométereket, ha pedig rosszabbul megy, máris gyötör a kétség, hogy mi történt.. ezen kattogni, amikor úgyis van az életben annyi kattogni való, áá...nem kell ez nekem.

Szóval halogattam ezt a dolgot, azzal nyugtattam magam, ha egyszer le akarom futni, úgyis lefutom és kész. Ismerős??

A futószett készen áll Forrás: www.mozgasvilag.hu — A futószett készen áll

Galériáért katt a képre!

Nincs mese, futni kell

Azonban az élet tartogat meglepetéseket és váratlan helyzeteket, sőt visszautasíthatatlan ajánlatokat is. Így esett, hogy egy véletlen folytán a 33. Málta Maraton előtt 1 héttel tudtam meg, hogy akkor és ott le kell futnom a félmaratont.

Mivel szeretem a kihívásokat (de azért nem vagyok őrült, tudom mivel jár egy ilyen megmérettetés) osztottam-szoroztam, számba vettem az alapkondicíómat és az általános erőnlétemet és arra a következtetésre jutottam, hogy megcsinálom.

A döntés tehát megszületett, nem volt visszaút - legalábbis számomra nem. A döntésem felszabadídott, éreztem, ahogy a súlya legördül a vállamról.

Eljött hát az utazás pillanata - amikor a kétségek nem gyötörtek tovább, minden valósággá vált. Ültem a repülőn és utaztam valami távoli és ismeretlen cél felé.

Gondolkodnom már csak apróságokon kellett: mit egyek a verseny előtt este, mit egyek aznap reggel?? Az egész történet összetöpörödött, mintha egy távcső apró nyílásán keresztül néztem volna önmagam és a tennivalóimat.

Érkezés Máltára

Imádom a tenger közeli leszállópályákat és imádom, ahogy a repülőből kiszállva az első lélegzetvétellel beszippanthatom a sós tengeri levegőt. A nap szikrázóan sütött, olyan 15-16 fok lehetett, nehezen hittem el, hogy pár órányi repülés után végre kikeveredhetek az itthoni fagyos szürkeségből és egy ilyen szigeten, mint Málta, élvezhetem a történelmi városok varázsát és a zöldellő tavasz első pillanatait.

Galériáért katt a képre!

Egyszóval csodás volt az érkezés, elámultam a máltaiak temperamentumosságán, Valletta pezsgő városi forgatagán és kizárólag homokszínű épületein, amelyek úgy festettek, mintha csak az azonos színű sziklákból nőttek volna ki. Örömmel dobtam le a pulóvereket és a kabátot, néhány napig bizony nem lesz rájuk szükség!

Már csak egy délután a versenyig

Miután a szervezők összegyűjtötték kis nemzetközi csapatunkat, elmentünk közösen felvenni a rajtszámokat az egyik hotelbe. A résztvevők türelmesen várakoztak a sorban, annak ellenére, hogy nagy volt a nyüzsgés, ugyanis majd 5000 indulónak kellett átadni a rajtcsomagokat. A helyszínen kedélyes volt a hangulat, a szervezők is nagyon készségesek és segítőkészek voltak mindenben.

Estére szétváltunk, mindenki visszahúzódott a szállására és a verseny előtti utolsó simításokat végezte. Én is több szett ruhát kipakoltam az ágyra, több elhozott futócipő között válogattam, mire kialakult a végleges összeállítás. A verseny reggelén eső volt várható, ennek megfelelően valamilyen eső/szélkabát félével is kellett készülni. Kicsit kezdett bennem felkúszni az idegesség, de pontosan tudtam, hogy hogyan fogok nekiállni a futásnak és miután minden körülmény ideálisnak mutatkozott, sikerült viszonylag nyugodtan aludnom.

Eljött az idő: a félmaraton reggele!

Reggel a szállodában két szendvicset készítettek nekem teljes kiőrlésű kenyérből, némi salátával, sonkával és főtt tojással. Úgy terveztem, hogy a rajt előtt 1,5-2 órával megeszem az egyiket, majd indulás előtt 45 perccel a másikat.

Közös bemelegítés Forrás: www.mozgasvilag.hu — Közös bemelegítés

Galériáért katt a képre!

Sliemából - a versenyközpontból - buszokkal szállítottak minket Mdinába, a rajtközpontba. Reggel 8 környékén már csak a félmaratonosok és a walkatlonosok gyülekeztek, ugyanis a maratonosok már korábban elrajtoltak előttünk mintegy 900-an. Mdinában tehát kb. 3500 ember készülődött a rajtra, melegített, beszélgetett és kígyózó sorban állt a toi-toi-ok előtt. Az eső bejött, az éjszaka folyamán többször is eleredt, reggelre azonban már csak a nedves aszfalt emlékeztetett rá és szerencsére az idő tisztulni látszott. Így a szükségtelen dolgokat a verseny számozott zsákjában leadtam, amelyet kis furgonokba gyűjtöttek a szervezők. Minden nagyon tervezetten és flottul zajlott a helyszínen, ami igencsak megnyugtató volt. Így már nem maradt más dolgom, mint melegítés után beállni a rajtba és várni, hogy eldörrenjen a rajtpisztoly.

A rajt pillanatai

A rajt előtt párszor bejelentkeztem és készítettem videót is az utolsó másodpercekről, aztán már csak magamra koncentráltam. Amikor eldörrent a rajtpisztoly, a tömeg szélére igyekeztem orientálódni, nehogy elsodorjanak, de semmi gond nem volt, minden futó felvette a lassú rajt tempóját és csak azután kezdtek kerülgetni, amikor a tömeg már szakadozott. Szemlátomást senki nem az első 2 km-en akarta megnyerni a félmaratont.

A tömegpszichózis márpedig létezik!

Nagyon régen indultam már futóversenyen, el is felejtettem milyen érzés ilyen sok emberrel együtt futni. Nagyon nincsenek rá szavak, egyszerűen csodálatos és felemelő! Elkap az áramlás, igazi flow érzés, ahogy tömött sorokban kanyargunk le Mdina domboldaláról Valletta és Sliema felé az aszfaltúton. Nem hallani mást, mint a rajtszámok papírjainak ütemes zörgését, surrogó lépteket és saját szívverésed dobogását a füledben.

A léptek könnyűek, szinte lebegősek még így az elején, mintha repülnél. Ezt adja a közösség ereje, az az energia, ami az emberek között áramlik ezekben a pillanatokban.

Később persze alábbhagy a lendület és az energia is megcsappan, ahogy széthúzódik a mezőny és a léptek is veszítenek ruganyosságukból.

Van bizonyíték, tényleg futottam! ;) Forrás: Vodafone Maraton — Van bizonyíték, tényleg futottam! ;)

Galériáért katt a képre!

Számomra az volt az elsődleges, hogy lábon beérjek a célba és hogy hosszabb távon is tudjam tartani az előre eltervezett 7 perces kilométereket. Miután még sosem futottam félmaratont, úgy gondoltam, hogy kb. 15-16 km-ig jó vagyok és valóban eddig nem is volt semmi gáz, sokáig 6.20-6.40 közötti időket futottam kilométerenként. Ezt a tempót viszonylag jól tartottam és jól elvoltam az 5-5 km-enkénti itatózónákból nyert vízzel és energiaitallal, komfortosan éreztem magam.

A kalapácsos ember azért utolért...

A kalapácsos ember nagyjából a 17-18. km-nél támadott be, amikor is bárhogy küzdöttem, az idők már 7 percen is túlnyúltak és amit eddig nyertem, azt kezdtem szép lassan elveszíteni. Nagyjából az utolsó 3-4 km-en lassultam annyit, hogy az összidőmet jelentősen rontotta, ennek ellenére nem akartam teljesen kicsinálni magam, összeesni a cél előtt.

Minthogy beletörődtem a megváltoztathatatlanba, élveztem a szurkolók buzdítását, engedtem, hogy átjárjon továbbra is a hangulat, élveztem a pillanatot. A cél előtt 400 méterrel már sűrűn piroslottak a verseny névadó szponzorának beach flagjei, hoszteszek álltak sorfalat, minek közepette diadalittasan futottam be a célba (ami külső szemlélők számára inkább csak csoszogásnak tűnhetett), de én akkor is úgy éreztem, hogy ismét szárnyaim nőttek és máris a kezemben tarthattam a trófeát, egy gyönyörűséges medált piros szalagon, Valletta domborművével a hátoldalán!

Igeeen! Megszereztem! Forrás: www.mozgasvilag.hu — Igeeen! Megszereztem!

Galériáért katt a képre!

Szerencsére nem fenyegetett az összeesés veszélye, de azért jól esett leülni egy kicsit, hogy tehermentesítsem a lábaim.

Miközben ültem, még mindig nehezemre esett felfogni, hogy nem a legszebb idővel ugyan, de akkor is egy félmaratont futottam, átjárt az eufória! Ekkorra már erősen tűzött a nap, melegem is volt, sokan ennek ellenére is elkérték a melegen tartó fóliát, amelyben fél óra után akár úszni is lehetett volna, annyi hevert a földön mindenfelé. A célban víz, energiaital és banán várta a befutókat, aminél egy kicsit nagyobb kínálatot képzeltem el, de lehet, hogy csak azért, mert mountaibike versenyeken nevelkedtem és ott a befutóban azért több mindent lehet általában találni.

Konklúzió

A verseny remek tapasztalás volt, az elme diadala a test felett, amely meggyőzött arról, hogy ennél akár sokkal többre is képes lehetek. A jövőre nézve is sok erőt adott ez az élmény, hiszen akár egy kicsivel több energiabefektetés is bőven megtérülhet a későbbiekben. Ideje átgondolnom legközelebbre egy összeszedettebb felkészülést! ;)