- Futás
- Hegymászás
- Kerékpár
- Túra
- Sí
Talán ott, hogy feleségem, Rena körülbelül két éve elkezdett együtt edzeni a helyi Spartan-csapattal. Addig terepfutott és bringázott, de úgy érezte, szüksége van egy olyan sportra, ami a felsőtestét és egyéb izmait is átmozgatja, fejleszti. Meg kicsit már unta a magányos futásokat… Jó volt a társaság, kemények az edzések – ez kellett neki.
Persze gondolhattam volna, hogy amire ő ráharap, azt nem ereszti. Sportban olyan, mint egy pitbull. A barátnőjével, Erikával együtt szerintem mindenkinél elkötelezettebben végezték el az edzésmunkát és a challenge-eket. Utóbbiak olyan időszakos feladatok, amiket az edzésnapoktól függetlenül végre kell hajtani,. Most novemberben például napi 50 burpee (ejtsd: börpi), azaz egy négyütemű fekvőtámaszhoz hasonló mozgássor lett a feladat, de mellettük a heti átlag 3 terepfutás is megmaradt. Rena korábban sokat versenyezett: kerékpáros amatőr országúti bajnokságokon előkelő helyezések, MTB XCO-versenyeken és maratonikon dobogók jellemezték a pályafutását, majd 2018-ben hegyifutó magyar bajnoki címet nyert a korosztályában és a női csapattal. Nem volt tehát meglepő, hogy hamar körvonalazódott benne, ebben a sportágban is ki szeretné magát próbálni éles helyzetben. Elhatározta tehát, hogy 2020 januárjában elindul egy szlovák téli sprint versenyen Besztercebányán.
Egy olyan terepfutóverseny, ahol a futás mellett, közben kemény akadályokat is le kell küzdeni. Alapvetően négy távon lehet indulni:
Sprint : 5+ km Super: 10+ km Beast: 20+ km Ultra: 50+ km
Tehát lefutod a távodnak megfelelő kilométert + teljesíted a nem egyszerű akadályokat. A legutóbbi veszprémi Super futam 11 km-es távján például 32(!) akadályt helyeztek el a kedves (?) szervezők. A pályán melegebb időben rendszeres a sárban kúszás, a vízben gázolás, hogy még jobban megnehezítsék az indulók dolgát. Az akadályok csúsznak és nagy erőt, kitartást, figyelmet igényelnek, nem nehéz tehát hibázni rajtuk. Ha valamelyik nem sikerül, büntetésül 30 burpee-t kell lenyomni.
Persze vannak egyéb finomságok is: csapatverseny, Trifecta Hétvége, Hurricane Heat és hasonlók. Ezeket egyelőre még én sem értem. Olyan külön nyelvezet szavai, mint az autószerelőknél a dűzni vagy bringásoknál a barna racsni. Földi halandó soha meg nem értheti őket.
A csillagok együtt álltak, kemény, havas volt a pálya, sok szinttel, ami feküdt a feleségemnek. És csodák-csodája – bár én fogadni mertem volna rá – elsőnek szakította át a célszalagot a korosztályában (sajnos nem árulhatom el, melyikben.) Nagy volt az öröm és ami a hab volt a tortán: kvalifikálta magát a Spartan Eb-re.
Itt kezdődtek a bonyodalmak, vagyis a modern, nógrádi COVID-odüsszeiánk. Először 2020. szeptember 12-én került volna megrendezésre az Eb Ausztriában, Oberndorfban. Ez tetszett nekünk, hiszen kölcsönlakóbusszal ki tudtunk volna utazni hármasban az ötéves kislányunkkal. A feleségem rosszul tűri a hosszú autózást, így két napos utat terveztünk oda- és visszafelé is. Egy-két napot akklimatizálódtunk volna, aztán a verseny, majd két nap alatt haza. Jó családi mókának, vakációnak tűnt. Készülődtünk, tervezgettünk, beleéltük magunkat. Mivel családi büdzsénk nehezen bírta volna el a költségeket, online gyűjtést szerveztünk a közel 100 000 forintos nevezési díjra, ami két nap alatt össze is jött. Ezúton köszönjük minden ismerősnek és ismeretlennek, aki önzetlenül segített. A karma majd visszaadja kamatostul.
Mindezek után augusztus elején felröppent a hír, hogy a pandémia miatt Ausztriában biztosan nem lesz verseny. Letörtünk, mert egyrészt Rena addig keményen edzett, másrészt a munkánkból adódóan egész nyáron pörögtünk mindketten, jó lett volna egy kis kora őszi relaxálás.
Augusztus 4-én a sportág európai szövetsége bejelentette, hogy december elejére tolják az Eb-t, a helyszín pedig Tenerife lesz. Teltek múltak a hetek, fontolgattuk, menjünk-e a Kanári-szigetekre, bevállaljunk-e karácsony előtt egy ilyen utat. Ketten menjünk, vagy hárman? Tudnotok kell, hogy sajnos kislányunkat nem tudjuk két-három napnál tovább kire hagyni, mert nincs a közelben erre ”alkalmas” rokonunk. A nagy testvérei tudnak rá vigyázni (18 ás 20 évesek), de iskolaidőben ezt nehéz megoldaniuk.
Hosszas tépelődés után úgy döntöttünk, hogy december 10-én csütörtökön ketten kiutazunk Tenerifére, szombaton verseny, vasárnap pedig haza repülünk. Akkor úgy tűnt, az egyik fapados légitársaságnak van is ilyen járatpárja. Négy nap „Havaii” több mint a semmi és a nem csekély nevezési díjat sem bukjuk el, amit ha emlékeztek, úgy dobtak össze nekünk. Elintéztük az átnevezést, ami nem volt egyszerű, mivel a megfelelő weblap eléggé összetett és átláthatatlan – mi pedig izgatottak voltunk.
Sorra dőltek meg a napi megbetegedési rekordok, minden országban komoly megszorítások kezdődtek. A feleségem naponta olvasgatta a fórumokat, mit mondanak az Eb-ről, ugyanis a repülőjegyet és a szállást le kellett volna foglalni. Egyik hét telt a másik után, teljes bizonytalanságban. A felkészülés persze maximumon ment, jártunk Kecskeméten és Budapesten külön akadály-edzéseken.
Október végére annyira eldurvult a járványhelyzet mindenhol, hogy végleg lemondtunk az egészről, amikor is jött a hír: Tenerifén biztosan lesz verseny, mindenki tartsa szárazon a puskaport. Közben a fapados légitársaságok már az összes járatukat törölték Budapestről, a bécsiek ára pedig duplájára emelkedett. A várakozás teljesen felőrölt minket, de magyarosan úgy gondoltuk, nehogy már egy ilyen lehetőséget kihagyjunk egy nyomorult világjárvány miatt...
Megszületett tehát a végső terv, a kislányunkkal együtt, hárman megyünk és nyaralunk pár napot a verseny előtt, Rena legalább akklimatizálódik, aztán Eb és jövünk haza. Csak a legnagyobb német légitársaság indított ekkor gépet Budapestről, hetente egyet. Nem két nap alatt ért Tenerifére, hanem frankfurti átszállással hét óra alatt lezavarta az utat – persze nem olcsón. Az egyik repülésszervező cégtől hosszú telefonálgatás után megtudtuk, hogy ez a légitársaság még egyetlen járatot sem törölt az idén, tehát valószínűleg a december elejeit sem fogja. Feltörtük a családi perselyt, és a házfelújításra félretett pénzünk egy részéből megvettük a jegyeket: december 7-ére, vasárnapra oda, december 13-ra, a verseny másnapjára haza. Autót béreltünk, ami kinn tényleg nagyon olcsó, egy Peugeot 208-as egy hétre 24 000 forint. Szállást is foglaltunk: a gyerek miatt 2 szobás apartmanban gondolkodtunk. Egy hétre, ebben az időszakban 150-200 000 forintból oldható meg, ha 8.5 fölötti értékelésűt szeretnél foglalni. Ez is sikerült.
(Szeretnénk megköszönni Salgótarján Önkormányzatának, hogy a Palóc Roham egyesületen keresztül támogatták a kiutazásunkat, amit mi szállásra költöttünk.)
Ám jött a hír, hogy a szigetre lépéshez minden 6 év feletti halandónak belépéstől visszaszámított 72 óránál nem régebbi, angol vagy spanyol nyelven kiállított, negatív PCR-tesztre van szüksége. Vasárnap érünk oda, tehát legkorábban péntek reggeli tesztet fogadnak el. Fejenként 19 500 forint plusz 1500 a fordítás ára. Az még már 42 000. Az utazás előtti hétfőn bejelentik, a 6 év alattiaknak is kell PCR-teszt, ez ígymég 21 000 forint. Péntekig jön az izgulás, vajon mindegyikünk negatív-e, mert ha nem, storno az egész út. A laborban ígérik, 100 százalék, hogy kész lesz szombatra a péntek reggeli teszt . És igen, valóban, ott a teszt angolul és... negatív!
Közben természetesen rémhírek terjengenek a neten: mégsem lesz Eb, de mégis lesz, de nem, de igen... Az idegeink megfeszülnek, ami egy komoly verseny előtt nem túl előnyös...
Az egy hetes nyaralásunk kiválóan telt. 21-25 fokos volt a levegő, sok napsütéssel., igazi késő tavasz. Az óceán 22 fokos vizében háromszor fürödtünk, decemberben. Bejártuk a kisebb északi falvakat, a déli turistacsalogató strandokat. Felmentünk a Teide-vulkán alatti fennsíkra, megnéztük a majomparkot és a lepkefarmot is. A regellit, vacsorát megoldottuk az apartmanban, ebédre viszont mindig kinéztünk valami szimpatikus, nem drága éttermet a parton. Szuper volt minden, „Hawaii, dizsi, napfény”. Ennek ellenére a feleségemen végig érződött a versenydrukk – mégiscsak Eb-ről volt szó. Maximálisan figyelt az étkezésekre, alkoholt nem ivott, folyamatosan a hétvégén járt már az esze, figyelte az infókat. Neki ez nem volt igazi kikapcsolódás.
Péntek reggel lementünk a rajt-cél területre Puerto de la Cruzban, ahol már minden állt, a 21 kilométeres Beast-pálya a város környékén ki lett jelölve, mindenki lázasan készült a másnapra. Rena is összekészítette a minimális versenypakkját, mivel a megszorítások miatt sem nézők, sem segítők nem lehettek a verseny környékén és csomagmegőrzésre sem volt lehetőség, ami más Spartan-versenyeken természetes. Este hét felé még ránézett az emailjeire...
Mint írták: valószínűleg mégsem lesz verseny, de a végleges döntést 22,00-ig küldik majd. 3 és fél óra ideges várakozás következett. 22.30-kor jött a levél: verseny biztosan sztornó. Részünkről pedig a teljes összeomlás. Mindenki visszakapja viszont a pénzét és ingyen nevezéshez jut a jövő évi Eb-re.
Az esemény napján céltalanul kódorogtunk a versenyközpontban, sok más résztvevővel egyetemben. Senki sem értette a helyzetet, egymást kérdezgették az emberek. A szervezők voltak olyan gálánsak, és a befutópólókat délután kiosztották, mintha lett volna verseny.
Hát ennyi. Úgy gondolom, hogy itt a politika döntött az emberek fölött átnyúlva, mivel másnap egy 600 fős terepfutó versenyt rendeztek a szigeten. Le is ment gond nélkül. Valószinűleg a spartanosok rosszul lobbiztak, vagy nem tejeltek eleget a megfelelő helyen. Ki tudja?
