- Futás
- Hegymászás
- Kerékpár
- Túra
- Sí
Az instant körök kialakulásának hajnalán, 2013-ban két hazai terepfutó, Csányi "Csanya" László és Erdei „DonRazzino” András alkotta meg a magyar terepfutás azóta legendássá vált útvonalát, mely a Börzsöny legszebb és legnehezebb részeit fűzi fel egy körbe.
A Kör 152 kilométeres távja 7100 méter szintemelkedést - vulkanikus hegy révén rengeteg követ és sziklát- számos patak átkelést, meredek hegymeneteket és lejtőket tartalmaz. Mindezt 30 órás szintidővel.
Szóval a Kör kegyetlen nehéz… s bár az útvonal bárkinek bármikor teljesíthető, nehézsége miatt egyetlen feltétele mégis van a nevezésnek: előtte le kell futni egy, a Kör tervezői által dedikált kvalifikációs versenyek egyikét. Nem csoda hát, ha az elmúlt 10 év sikeres teljesítőinek száma mindösszesen csak 102 fő. A dupla Kört futók száma pedig nulla, hiszen leginkább lehetetlen feladatnak vélte mindenki. Eddig…
Takács Krisztiánt, avagy Csipit, ma már sokan ismerik terepfutó berkekben, a hihetetlen elszántsága, valamint az emberfeletti teljesítményei miatt. Pedig viszonylag idősen, 35 évesen kezdett csak el futni. Egyre hosszabbakat és nehezebbeket keresve folyamatosan fut, mely teljesítményeire már felfigyel az átlag ember mellett a komoly sportoló is. Ráadásul mindezt továbbra is hobbiból csinálja... autószerelői munka mellett.
Hogy mennyire keresi a kihívásokat, a leküzdendő feladatokat? Tavasszal például lebringázott Budapestről az Ultrabalaton rajtára Balatonfüredre, szusszant egyet, majd lefutotta a 210 kilométeres tókerülő kört, hogy a célba érkezést követően újra a kerékpár nyergébe pattanva visszatekerjen a fővárosba… Aztán október 23-án megjelent a Kör hivatalos weboldalán Csipi nyomkövetőjének jele, de most nem a korábbiakban már sokszor teljesített szimpla Körre indult, hanem duplázni… a többi pedig ma már történelem, melyről telefonon beszélgettünk vele.
MV: Ez év októberéig már 14 alkalommal teljesítetted a Kört, mely teljesítménnyel te vagy az útvonal legtöbbször teljesítője... Honnan jött az ötlet, hogy most egymás után kétszer fusd le? Esetleg a szimpla Kör teljesítése már unalmassá vált?
Csipi: Azt nagyon hangsúlyoznám, hogy a szimpla Kör önmagában is nagyon nehéz! Senki ne gondolja, hogy egyszerűen teljesíthető, és unalmas. Én kifejezetten nagyon szeretem az útvonalát, és a börzsönyi táj szerelmese vagyok. Viszont, ha valamit folyamatosan csinálsz, akkor előbb-utóbb fejlődni akarsz benne, tovább szeretnél lépni… Ha mindig lefutsz egy kört ugyanazon a pályán, akkor idővel már kettőt szeretnél belőle.
Ez a folyamat játszódott le bennem is. Persze először azt mondtam magamnak, hogy a két kör lehetetlen, de egyre többet gondolkoztam rajta, hogy mi van, ha mégsem képtelenség. Ennek olyan 3-4 éve…
És nem is feltétlen a 308 km táv és 14 000 m szint 60 óra alatti teljesítése a lehetetlen, hanem a legnagyobb nehézség abban rejlik, hogy a szabályok miatt kétszer 152 kilométert és 7100 m szintet kell futni, kétszer 30 óra alatt! Azaz a dupla Kört nem lehet úgy végig csinálni, hogy az elejét megnyomod, majd a második körre több időt hagysz, mert maradt az első feléből… itt két különálló kört kell teljesíteni, azonos szintidőn belül, egymás után!
Egyszer azt nyilatkoztad, hogy téged igazából nem az idővel való versenyzés motivál, hanem a teljesítmény és a táv…
Igen, ez valamennyire így is van, bár a helyzet válogatja. Idén szeptemberben 3 órán belülre akartam szorítani a maratoni távot, így az idő vált fontossá. De a dupla Körnél inkább az volt a cél, hogy bebizonyítsam, lehetséges a lehetetlennek vélt.
Erre hogyan lehetett felkészülni?
A dupla Körre kifejezetten nem edzettem semmit, igazából ugyan azt csináltam, amit eddig: hobbiból futok, kifejezetten hosszú távokat és nehéz terepeket… Persze attól, hogy céltudatos felkészülés nem volt, folyamatosan futottam. 100 km feletti távokból közel 100, míg 200 km felettiekből olyan 20 alkalom van már mögöttem, így egy fajta rutin alakult ki. Aztán egyszer csak éreztem, hogy meg van a duplázáshoz szükséges háttér.
Miből érezted azt, hogy készen állsz? Mi volt a jel?
Azt hiszem három olyan sarokkő volt, ami jól jött önbizalom tekintetében. Az első ilyen a nevezetes Ultrabalaton, amikor lebringázást követően elindultam a versenyen, két éjszakát is éberen átfutva, majd utána rögtön bringával vissza. A második a lengyel Ultra-Trail Malopolska 250 kilométeres és 14 000 m szintet tartalmazó versenyem jó teljesítménye volt. Míg a harmadik sarokkő még tavaly decemberben egy nagyon nehéz körülmények között teljesített Kör után közvetlen lefutott Börzsöny Vulkántúra (43 km/2200 m).
Igazán nem kell ultratávot futni, már 30-50 kilométeres táv környékén is előfordulhat gyomor probléma és rosszullét, valamint a táplálkozás milyensége drasztikusan felértékelődik… Mi a helyzet ezen téren egy 300 kilométeres futásnál? Volt rosszulléted, vagy a te szervezeted annyira hozzászokott az ilyen szintű terheléshez, hogy már jól bírtad?
Én is nagyon sokáig szenvedtem a 100-200 kilométeres távokon. Szóval nagyjából 50-60 hosszú távú futás után elkezdtem tudatosan figyelni a táplálkozásomra, hogy mi az, ami működik, és mi az a mi nem. Ezekből arra jutottam, hogy csak a korszerű sport-táplálkozás tud megfelelően és hatékonyan működni, valamint az is csak akkor, ha azokat mérnöki pontossággal, ütemtervszerűen csinálod! De ez nem elég, meg kell találni a számodra, a szervezetednek megfelelő zselét, gél és isoitalt, és akkor már nem lehet baj.
Mindezek mellett persze menetközben néha eszel minimálisan ezt-azt, hogy legyen a gyomrodban valami szilárd, hogy legyen a szádban valamin más íz, de nem szabad ezekből túl sokat fogyasztani! Ha ezeket betartom, akkor szinte végtelenségig tudom csinálni…
A dupla Kör alatt is ezt követtem. A 60 óra alatt kb. 30 darab zselét ettem meg, és kb. 2 kg iso-port ittam meg bekeverve. Ezek mellett elenyésző volt a „normál” étel: féltányérnyi leves, három marék sós keksz, 10 deka téliszalámi meg egy darab pici szelet csoki fogyott…
Szóval a lényeg, hogy nem szabad bonyolítani a gyomor működését, és amit eszünk, azt folyamatosan adagoljuk, kellő odafigyeléssel a bevitt kalóriákra – még a megtervezett étkezésemmel is a végére nagyjából 6000 kcal deficitben voltam!
Hogyan tudod megtartani a koncentrációdat és motivációdat ilyen hosszú ideig?
Nekem talán ez a legnagyobb erősségem! Ha valamit kitalálok és belekezdek, akkor nem fordulhat elő, hogy ne fejezem be. Amikor feladásra gondolnék, akkor az jut eszembe, hogy nem ezért keltem fel, nem ezért indultam el! Jöhet akármi, én végig megyek. Persze erre koncentrálni kell, de ki tudom zárni a zavaró gondolatokat, és a végére, a sikerre kell gondolni! Ezt sokan elfelejtik, amikor a teljesítés közben szembe jönnek a problémák… én nem.
Sok Kört egymagad-teljesítetted, most a duplázáson voltak segítőid?
Igen, és szuper segítőim voltak! Természetesen senkitől nem akartam elvárni, hogy 60 órát legyen kint a hegyen miattam, így a két körre két külön csapat jött. Az elsőben a legjobb barátom és a barátnőm segített, míg a második során a cipő-támogatóm és a gyártó terepfutó nagykövetei jöttek ki. Ők 10-20 kilométerenként vártak, ahol épp autóval be tudtak jönni az útvonalra.
Ha már érintőlegesen szó esett a cipőről: számomra, de szerintem sokak számára is igen meglepő volt, hogy a vad és nehéz terepre egy aszfaltra tervezett futócipőben indultál el! Ráadásul egy olyan modellben, az ON Cloudeclipse-ben, ami még nem volt a boltok polcain, ezáltal nem voltak felhasználói tapasztalatok és visszajelzések arról, hogy milyen, miként viselkedik különböző körülmények között, stb…
Megint csak a rutinom és tapasztalatom jön előtérbe, mellyel, ha kézbe veszek, vagy felpróbálok egy cipőt, akkor szinte tökéletesen meg tudom mondani, jó lesz-e számomra. Ez alapján választottam ki az ON Cloudeclipse modellt is. Plusz ON cipőkben már rengeteg kilométert futottam korábbiakban, mint például az Ultrabalatont is, és sosem csalódtam bennük!
Amúgy én túlnyomó részt, úgy 90%-ban aszfaltra tervezett cipőben futok terepen, mert a terepes cipőknek, és azt most márkáktól függetlenül mondom, olyan a belső kialakításuk, az anyagok, az ergonómia és a varrás, hogy maximum 100 kilométer környékén nekem elkezdenek kényelmetlenné válni, míg az aszfaltosok sokkal kényelmesebbek!
Vélem, hogy egy 200-300 kilométeres távon sokkal kevesebbet veszítesz azzal, hogy kisebb a cipőd tapadása, mint azzal, hogy a vérhólyagok, köröm problémák, itt-ott megjelenő lábfájdalmak miatt nem tudsz normálisan futni! Ráadásul én mivel mindig bottal futok, azokkal kompenzálni tudom a kisebb stabilitást.
A dupla Körön ugyan volt egy cipőcsere, de ez előretervezett volt, mivel a Kör egy rövid szakaszán sok a patakban gázolás, így a hosszabb részeket száraz cipőben tehettem meg.
A dupla Kört 59 óra és 17 perc alatt teljesítetted. Ez alatt mennyit pihentél, álltál?
Az órám szerint 8 óra állás volt, ami biztos nem igaz, mert a legtöbb meredek és egyben lassú felfeléket is belemérte állásnak. Ami tényleges állás volt, az a két kör közötti 2 óra 5 percnyi időtartam, de az is csak a szabályok betartása miatt kellett – a Kör teljesítésének előregisztrációja során meg kell adni a rajt időpontját, amitől ezt követően nem lehet eltérni, és az első kört ennyivel hamarabb fejeztem be. A többi pihenő idő inkább rövid technikai megállókból jött össze…
Meg tudod fogalmazni, a benned levő érzést, amikor beértél szintidőn belül a második kör végén? Milyen a lehetetlen teljesítése?
Az utolsó 30 kilométerig nagyon jól voltam, mind fejben, mind fizikálisan. Ám innentől nyűgössé vált a dolog, de azt tudni kell, hogy ez az utolsó 30 kilométer a Körön 8 órányi futást jelent, mert a legnehezebb részeket tartalmazza.
Az utolsó 7 kilométer nagyon köves lejtője már nettó szenvedés volt, és nagyon fájt. Ezek után beérni, már csak ezen fájdalom megszűnése miatt is nagyon jó volt. Tulajdonképpen másra nem is nagyon tudtam gondolni. Persze, vártak a barátaim, a futótársaim, a segítőim, és jó hangulatú beszélgetés alakult ki, de nem tudtam arra koncentrálni, hogy teljesült a nagy álmom.
Csak másnap kezdtem el felfogni, hogy olyat csináltam meg, amire itthon talán 4 embernek van esélye, és én csináltam meg elsőnek!
Másnap amúgy lábra tudtál állni?
Abszolút! Nyilván volt egy magasfokú izomláz a lábaimban, egy általános gyengeséggel kiegészítve, de nem voltam rosszul. Ahogy legtöbbször, úgy most is a második és harmadik napon jelentkezett erősebben a fáradtság, de egybe véve rendben voltam.
Mennyire tartod magadat példaképnek?
Én nem szeretem ezt a példakép kifejezést. Nincsenek is példaképeim, és nem is szeretnék példakép lenni, mert nem lehet követendő példának tekinteni azt, amit én csináltam, csinálok. Egyszerűen mindenki más, mást hoz magával az életéből, amire nem lehet alkalmazni ugyanazt, mint amit más csinál.
De ettől függetlenül bizonyos tulajdonságaim lehetnek követendők. A kitartás, az állhatatosság, vagy a céltudatosság. Hogy hinni kell önmagadban és nem hallgatni a külső negatív hangokra! Ezeket átvehetők és alkalmazhatók... vagy lehetek motiváció valaki számára.
Volt már valaha olyan érzésed, hogy eleged lett a futásból?
Soha! Olyan persze volt már, hogy a munkából hazaérve szakadt az eső és nem volt kedvem futni. De amióta elkezdtem futni, -ennek 14 éve- azóta 72 óránál több sosem maradt ki két futásom között. Mindig megcsináltam azt a mennyiséget, amit elhatároztam. Ha beteg voltam, ha nyaraltam, ha magánéleti probléma volt… Mindig!
Ha valaki kedvet kapna ahhoz, hogy lefussa a Kört, akár duplán, mit üzennél neki?
Elsődlegesen azt, hogy NE ez legyen az álma… Legyen a futás a hobbija és fusson jókat, sok élménnyel. Legyenek kisebb motivációk, kihívások. Mint például lefutni az első 100 kilométeresét X hónapon belül vagy akár hülyeségek is, mint például az éjjel közepén felkelni és lefutni egy félmaratont, majd visszafeküdni aludni… Aztán egyszer, amikor már annyira magabiztosan érzi, hogy képes lehet rá, akkor menjen el és mérettesse meg magát…
