- Futás
- Hegymászás
- Kerékpár
- Túra
- Sí
Kimondani is durva, de immáron húsz éve meghatározó médiaterméke a hazai szabadidősportoknak a Mozgásvilág. Kakuk András és Kun Tamás alapította 2004-ben. A domain bejegyzése 2004. október 4-én történt. Egyfajta csapatépítő jelleggel ültünk le az alapítókkal és az alkotók oszlopos tagjaival, hogy felidézzük az elmúlt két évtized vicces történeteit, de talán rajtunk kívül másokat is érdekel a sztori, úgyhogy olvassátok!
Kakuk András: Van egy hitvallásunk, amelyet a logónkban is igyekeztünk megjeleníteni. A Mozgásvilágot aktív életmód és outdoor sportportálként határozzuk meg. Egy ideig szabadidősport és aktív életmód portálnak neveztük magunkat, mert bár az outdoor szó külföldön egyértelmű meghatározás, hazai közegben nem éreztük átütőnek. Azóta azonban itthon is bejött a köztudatba, így már mindenki számára egyértelmű, mit takar.
A célunk mindig is az volt, hogy motiváljuk és inspiráljuk az embereket az aktív, sportos életmódra. A célközönség is ennek a filozófiának felel meg, egyúttal nagyon tág, Azoknak még szólunk, akik még amatőrök ugyan, de már majdnem profik, de a profi versenysporttal maximum érintőlegesen foglalkozunk. Nem célunk megírni, hogy Parti Andris vagy Mathieu van der Poel melyik versenyen hányadik lett. Inkább azokról szeretnénk írni, aki bár lehet majdnem olyan gyors, mint van der Poel, de ne legyen profi. Az érdekel bennünket a versenysport oldaláról is, hogy ki hogyan készül fel, de azzal már nem akarunk foglalkozni, hogy milyen eredményt ért el.
A célcsoporton belül elég széles a spektrum, hogy mivel foglalkozunk, miről írunk. Eleinte az volt az elképzelés, hogy mi minden sportról fogunk írni, ezért volt biliárd, meg búvárkodás és egy csomó egyéb. Aztán a személyes és vállalati fejlődéssel együtt rájöttünk, hogy egyrészt ezt nem tudjuk fenntartani, másrészt az nem működőképes, hogy mindenkihez mindenről szólunk. Ezért leszűkítettük a célcsoportot öt sportágra. Kerékpár, futás, túrázás, hegymászás, sí. Néhány vadhajtást meghagytunk, de nem kapnak akkora fókuszt. Téli sportokból például vannak korcsolyázás, szánkózás tartalmaink ajánló, mert ezek nagyon népszerűek voltak. De a régi búvárkodás cikkeket például mind kitöröltem. A vízi sportok kapcsán komoly dilemma volt, mert akartunk is vele foglalkozni, hiszen Ádika (Simon Ádám, a főszerkesztő) kenus és raftingos volt, támogattuk is médiamegjelenéssel, de végül be kellett látnunk, hogy egyszerűen nincs kapacitásunk mindennel foglalkozni. Persze, az érdeklődési körök az én személyes érdeklődési köreimet is tükrözik.
Névjegy: Kun Tamás, a “csendestárs”
Alapító tulajdonos
Tamás: Nagyon szerencsésnek mondhatom magam. Már óvodás koromban magamtól megtanultam úszni, távolugrásban 3 métert ugrottam, és lazán dobtam a 20 méterig felfestett kislabdadobó pálya mögött félkaréjban felsorakozott szülők feje felett a kislabdát a kerítésen túl.
Emlékszem végzős gimnazistaként betegség miatt hiányoztam pár testnevelés óráról, majd az első órán amikor visszatértem a hiányzásom alatt tanult magasugrást osztályozta az egyébként kő kemény kiképző őrmester testnevelő tanár. Széttártam a kezem, de hát azt sem tudom mit kell csinálni. Még azon az órán átugrottam az 1.80-at.
Persze ezek az előnyök felnőtt korra megkopnak, majd eltűnnek. De ezt nem bánom. Gyerekkoromban jellemző volt rám, hogy ha valamilyen sportágba belekezdtem, az elég jól ment. Két-három hónap után már a nagyobbak között találtam magam, naponta edzések, nyáron edzőtáborok – de ez nem igazán hozott lázba. Nem is volt olyan sport, amit két évnél tovább űztem volna.
14-16 éves koromig általában három hónap alatt már hoztam az eredményeket, de már akkor világos volt számomra, hogy az igazán kiemelkedő teljesítményhez mennyi mindent fel kell áldozni és mennyi mindent kell egy lapra feltenni. Ez nem nekem való. Ha nem is világbajnoki szinten, de sokkal több mindent szeretnék párhuzamosan csinálni. El nem tudnám képzelni, hogy ne mehessek el például síelni, vagy snowboardozni, mert a klub, az edző, a menedzser, vagy egy bármilyen szerződés tiltja.
A gimnáziumot követően jártam 3 hónapot az ELTE testnevelés-földrajz szakára, munka mellett elvégeztem a Pénzügyi és Számviteli főiskolát, tanultam némi külkereskedelmet és kereskedelmi jogot, rengeteget tanultam különböző pénzügyi tanfolyamokon és bankok különböző részlegein. Voltam banki treasury üzletkötő, rövid ideig kiabáltam még a nyílt kikiáltásos Budapesti Árutőzsdén is, majd mindent hátrahagyva a négy fal közül kiszabadulva 1997-ben kezdtük az öcsémmel felépíteni a Survive-All Magyarország csapatépítő céget.
A négy fal közül vissza a természetbe!
Egy távoli rokon közreműködésével - aki a mai napig a Haditengerészet ezredese - egy a Holland Királyi Haditengerészet bevált gyakorlataiból felépített programot vezettünk be Magyarországon. Kötéltechnikával, barlangi túrákkal, szabadban alvással, kőkemény túlélő programokkal kezdtük. Akkor még többségében minden olyan programot ketten vittünk az öcsémmel, amit később már hat-nyolc ember.. Úgyhogy neki van egy gerincsérve, nekem kettő :)
2008-ban egy elektronikai fejlesztő és gyártó céget alapítottam és részlegesen visszaültem a négy fal közé.
Két gyermekem van, egyikük 12, másikuk 14 éves. Mindketten vízilabdáznak. A nagyobbik már nyolc éve minden nap edzésre jár. Pont azt csinálják, amit én nem akartam. Minden tiszteletem az övék. Ráadásul a vízilabda kőkemény birkózás, amit tovább tetéznek azzal, hogy beteszik őket a vízbe birkózni és ha mindez nem lenne elég, még hozzájuk vágnak egy labdát is. És ezt ők még élvezik is.
Andrással a Pénzügyi és Számviteli Főiskoláról ismerjük egymást. Amikor hazajött Amerikából, sokat jártunk együtt futni, bringázni a budai hegyekbe. Benne megvolt még az Amerikából hozott lendület, az én cégem pedig már kellően önjáró volt már ahhoz, hogy sok szabadidővel rendelkezzem. Elkezdtünk agyalni, mit kellene csinálni, és felfedeztük, hogy van ez az internet nevű dolog.
Névjegy: Kakuk András, az ügyvezető
Alapító tulajdonos
András: Az ötlet inkább az enyém volt. Én versenyszerűen öttusáztam. Középszintű öttusázó voltam, de azért 1-2 magyar csapatbajnoki cím összejött. Az tetszett benne a legjobban. hogy a 3-4 kilométernyi futás az jellemzően erdőben, terepen történt. Csak utána mentünk át pályára. Nekem az erdei futás tetszett a legjobban az egészből. A PSZF-en találkoztunk Tamással, ahová 1994-96 között jártunk együtt, majd én kikerültem Amerikába egy cserediák programmal, és ott is ragadtam három évre (1996-99). Coloradóba kerültem, az outdoor sportok fellegvárába. Ott a helyi “kemény arcokkal” kezdtem el sziklát mászni, mountainbike-ozni, és ez nagyon megragadott. Ott láttam először olyan sajtótermékeket, amelyek futással, és különböző sportokkal foglalkoztak. Itthon akkor még talán a Nemzeti Sport volt az egyetlen jelentős sajtótermék a sportmédiában. A főiskolát is Coloradóban fejeztem be, egy egyetemen szereztem diplomát international business szakon.
Ahogy hazajöttem, elkezdődött számomra a nagybetűs élet, ami nagyon nem ízlett. Több helyen is dolgoztam, de nagyon szarul éreztem magam. Mivel már Amerikában is értékesítőként dolgoztam egy autókereskedésben, ami ott nagyon nagyon jól ment, így itthon is ebbe az irányba indultam, különböző médiatermékeknek dolgoztam értékesítőként. Dolgoztam például a Budapest Business Journalnek. A munka viszont nem igazán okozott örömöt, leszámítva, hogy kaptam érte fizetést, meg jó volt a csapat. De nagyon nehezen keltem fel egy idő után, hogy bemenjek dolgozni, belegondoltam, hogy most negyven évig ez lesz? Ezért elkezdtem más alternatívában gondolkodni. Ekkor jött az ötlet, amit Tamással is megosztottam, hogy Amerikában vannak ezek a sportújságok, miért nem csinálunk egy ilyet. Azzal szívesen foglalkoznék, a mozgással, futással, mindenféle erdei sportos aktivitással. Azért Tamást kerestem meg, mert tudtam, hogy pénzügyi befektetőként ő segíthet, nekem akkor sem volt pénzem, meg most sincs :) Ő annyira nyitott volt az ötletre, hogy rögtön tovább is gondolta. Ez egyébként is jellemző ránk, hogy sokszor én kitalálok valamit, de Tamás gondolja tovább.
A BBJ akkor kezdett átállni a nagybetűs internetre. 1999-2001-ig ott dolgoztam. Utána volt saját vállalkozásom Az ottani kollégáimmal már akkor is volt egy saját projektünk, negyedévente katalógus jellegű kiadványokat adtunk ki különböző tematikák szerinti céglistákat, Plázainfo, Egészségvilág. Elég komoly bevételre tettünk szert már akkor, bár a felét nem tudtuk behajtani :)
De már akkor látszott, hogy a nyomtatott sajtónak Magyarországon vége.
Én erőltettem már ott az online-t, de az akkori társaim nem voltak vevők erre. Amikor viszont elindult a Mozgásvilág, akkor már fel sem merült a nyomtatott kiadás.
Már Amerikában annyira ráálltam erre, hogy például az Outside magazinnak lassan harminc éve előfizetője vagyok. Mindig azt akartam lekoppintani, ezt vállalom, az Outside nekem etalon. Láttam egy Jeep hirdetést az egyik oldalon, ami egy irodai belsőt ábrázolt, de az ablakok a hegyekre néztek, és az egyik ablakra zsírkrétával rá volt rajzolva egy Jeep, ami pont úgy nézett ki, mintha a hegyre menne fel. Az volt az üzenet, hogy a dolgozó ott ül, de nagyon nem akar bent lenni és arról álmodozik, hogy a Jeeppel járja a természetet.
Én utáltam az irodában ülni egész nap, ez botrány, hogy az embernek így kell töltenie a napot. Ez volt bennem a motiváció. Szóval amikor hazajöttem, és én is szarul éreztem magam, meg Tamás se nagyon tudott magával mit kezdeni, pont megtaláltuk egymást ezzel a projekttel.
András: Az első időkben Tamás akkor még vitte a saját vállalkozását, én meg hol itt, hol ott dolgoztam alkalmazottként, volt, hogy neki segítettem. Sokszor este nyolckor, munka után töltöttem fel a tartalmakat. Nagyjából az első négy évben csak vitte a pénzt, amelynek túlnyomó részét Tamás rakta bele, én pedig inkább a munkában próbáltam segíteni. A négy év után jutottunk el oda, hogy egy alkalmazottat el tudott tartani. Ekkor vettük fel a sógoromat, Partics Petit, ő lett az első szerkesztőnk. Kapott egy helyet Tamás cégének irodájában, a Wesselényi utcában. A feladata az volt, hogy gyártson tartalmakat. Ezt ő jellemzően ctrl c + ctrl v módszerrel tette, azaz konkrétan lopta a cikkeket mindenhonnan :) Akkor még azt gondoltuk, hogy ez normális, mindenki így csinálja. Nem nagyon volt elképzelés, mit hogyan kéne csinálni.
Tamás: Az első időkben azért jellemzően adatbázisként működött az oldal. Volt egy félzseni, ugyanakkor sajnos kiszámíthatatlan és megbízhatatlan programozónk, aki összerakott egy olyan térképes adatbáziskezelő programot, ami megelőzte a Google-t.
András: Akkor még az volt az üzleti modellünk alapja, hogy az összes búvárboltot, búvárirodát, kerékpárboltot, kerékpárszervizt, stb. egy adatbázisba rendeztük. A bevétel pedig abból származott, hogy az ingyenes, alapadatokat tartalmazó listamegjelenésen túl mikroszájtot ajánlottunk számukra, hiszen akkor még a vállalkozások többségének nem volt saját weboldala. Ezek mellé pedig töltöttük fel az egyéb cikk jellegű tartalmakat.
András: Az értékesítés fontos lábát alkotta a működésünknek, ezért felvettünk erre a munkára egy újabb alkalmazottat. Egy focista gyerek volt, Szabi, óriási lendülettel érkezett. Ez a lendület aztán kemény egy hétig tartott, akkor már jött a “á, ez nagyon nehéz, ez nem megy…”. Egy nap arra jöttünk be, hogy a következő kép fogad az irodában: Szabi ül középen, gitározik, énekel, a kollégák körbeülik és együtt énekelnek, megy a dzsembori :) Tamás azért el tudja veszíteni a türelmét, akkor kicsit ideges lett: “Tegnap panaszkodtál, hogy nem megy a biznisz, most meg arra jövök be, hogy nemcsak hogy nem csinálsz semmit, de feltartod az összes többi kollégát?” A srác pár nappal később új vízióval állt elő, hogy a BKV Előre focicsapatban fogja megcsinálni a focista álomkarrierjét. Lesz egy meccsük a Fradival, ahol majd a játékosfigyelők őt kiszúrják és jöhet profi szerződés a Hawaii, dizsi, napfény. Úgyhogy ne haragudjunk, de ő most kilép. A meccs után hétfőn jön be, kérdezzük, mi volt? “Öngólt lőttem” - jött a válasz. Végül aztán mégis a focinál kötött ki, osztrák harmadosztályban játszott, tíz évre rá pedig edző lett. Nagy partiarc volt, de a munkában nem lehetett rá számítani. Ő volt az első értékesítőnk.
Valamikor aztán Peti átkerült Tamás másik cégébe, maga helyett pedig Ádikát (Simon Ádám főszerkesztő - PL) ajánlotta.
Névjegy: Simon Ádám, főszerkesztő
2006 óta a Mozgásvilág munkatársa
Ádám: Valójában egy ideig párhuzamosan dolgoztunk. Egyébként Peti akkori barátnője, aki telekszomszédunk volt, szólt, hogy keresnek valakit a Peti mellé. Én akkor még fősulira jártam.
Tamás: Emlékszem, úgy jött be az állásinterjúra, mintha a CNN-hez érkezett volna újságíró gyakorlatra :)
Ádám: Tamás megkérdezte, hova járok. Mondtam, hogy a Szent István Egyetem KVA Kereskedelmi és Vállalkozási Akadémia szakára, vállalkozásszervező közgazdász marketing szakirányra. Mire megkérdezte, hogy ja, ez az, ahol befizeted a pénzt és megkapod a diplomát? :) Előtte suli mellett ingatlanosként dolgoztam, erre András megkérdezte, hogy hú, de jó, nem akarsz értékesítő lenni? Én pedig az ingatlanos munkának is ezt a részét utáltam a legjobban. Ott úgy lettem irodavezető, hogy megmutattam az adminisztrátornak, hogy az Excel táblába beírt forgalmi adatokhoz nem kell számológép az értékesítői jutalék kiszámolásához, hanem azt a táblázat is meg tudja csinálni :)
Két dolgot szerettem mindig, sportolni és számítógép előtt ülni. A fősulira idején még nem volt nagyon elképzelésem arról, mihez akarok kezdeni magammal. De a suli mellett már akkor is készítettem weboldalt, grafikákat, apróbb webes munkákat. Az első weboldalt egy óvodának készítettem, bár korábban nem csináltam ilyet, simán elvállaltam, mert érdekelt. A diplomám arra jó, hogy ha van egy kérdőív, ahol meg kell adni a legmagasabb iskolai végzettséget, ott kipipálhatom a főiskolai diplomát.
Beültem Peti mellé, és ha kellett, gyorsan megtanultam dolgokat. Akkor mentek ezek a flash bannerek. Grafikai feladatokat is meg tudtam oldani, ezáltal tudtam javítani az oldal arculatán. Aztán az lett a vége, hogy mivel egyrészt bejártam időre dolgozni, másrészt voltak kreatív ötleteim, végül kitúrtam Petit a helyéről. Persze, ezt viccesen kell érteni. Petinek sem ez volt a fő csapásirány, ő sokkal jobban otthon érezte magát a csapatépítés világában.
András: Így lett Ádika elég hamar főszerkesztő-mindenes. Az ő érkezésével igyekeztünk már komolyabb tartalmakat készíteni.
Ádám: A bannerek készítése mellett Petivel közösen vittük fel az adatbázist. Akkoriban az volt a koncepció, hogy minden héten vezessünk be egy sportágat. Nem volt korlát, a legelfajzottabb dolgokról is írtunk. Sportágtörténet, szövetség, hol lehet művelni.
Tamás: Ennek sokszor racionális okai voltak. Ott van például a frizbi. Magunktól eszünkbe nem jutott volna. Volt már az oldalnak akkor némi olvasottsága, amikor megtaláltak bennünket a frizbisek. Rendszeresen jártak ki a Margitszigetre. Egy 20-30 fős kör pedig szerette volna, hogy nőjön a létszám, népszerűsíteni akarták a sportot. Több olyan sportág volt, ami így került hozzánk, az elején nem tudtunk még ezekre nemet mondani. Elmentünk, megnéztük, talán még ki is próbáltuk.
András: Eleinte a búvárkodás ment nagyon, de a biliárdot is nagyon komálták. Utóbbi azért hamar lecsengett.
András: Négy év után én is elkezdtem napi négy órában dolgozni a cégben. Ekkor ültünk le és döntöttük el, hogy ha minimális pénzügyi eredményt is el szeretnénk érni, akkor muszáj optimalizálni, szűkíteni a tartalmakat, és kijelölni prioritásokat. Sosem volt cél, hogy ebből legyünk csilliárdosok - ez nem is következett be - de szerettük volna, hogy a saját szórakoztatásunkon túl azért legyen értelme.
Tamás: Azt láttuk, hogy ha komolyan akarjuk ezt csinálni, akkor le kell tisztítani és helyre kell rakni az egészet. Eleinte elég sokat egyeztettünk, de miután letisztult a kép és kialakult az irány, Andris nagyon sok munkát belerakott, én pedig elkezdtem egy új vállalkozásommal foglalkozni. Azóta "elég" csendestársként veszek részt a cég életében.
András: A tartalmakat eleinte az események és cikkek jelentették, illetve az edzésnapló, edzésterv és útvonal ajánlók. Utóbbi nagyon bejött. Az elég hamar kiderült, hogy a kerékpár egy nagyon erős sportág. Mi is jártunk versenyekre, illetve rengeteg sajtóanyagot kaptunk. Akkoriban még nagyon sok versenybeszámolót készítettünk, hol voltunk, ki hányadik lett. Mellette felszerelés és termékismertetőket készítettünk. A tartalmat vagy mi magunk írtuk, vagy felkértünk vendégszerzőket. Illetve használtuk a sajtóanyagokat. Pénzt ezért még senkinek nem tudtunk akkor adni. A bevétel nagyjából arra volt elég, hogy Ádámnak meglegyen a fizuja. Ha volt valami plusz, azt elosztottuk vagy elsöröztük.
Amikor aztán letisztultak az irányok, az is kiderült, hogy melyek azok a sportágak, amelyekből bevételt is tudunk generálni. Eljutottunk arra a pontra, vélhetően azért, mert a tartalmaink elég jók voltak, hogy már bennünket kerestek meg hirdetési igénnyel. Elsők között volt a Merida Bikefun, akikkel azóta is töretlen és baráti a partneri kapcsolatunk. Persze, én is nyomultam mindenhol. Aztán egyszer csak bejött a képbe Józsika.
Névjegy: Tankó József, értékesítő
2008 óta a Mozgásvilág munkatársa
Józsi: Dorogi vagyok, Esztergomban élek, van egy hároméves kislányunk. Gyerekkoromtól kezdve bringázgattam. 14-15 éves koromig versenyszerűen teniszeztem, országos versenyeken vettem részt, kisebb nagyon eredményekkel. Utána a gimi, fősuli elvitte a fókuszt a sportról, a versenysportnak vége lett, csak a kondizás maradt.
A Mozgásvilág véletlen folytán jött a képbe. Kommunikáció szakon végeztem és a diplomamunkámat a Ford Fiesta marketing bevezetéséről írtam. A konzulens behívott beszélgetni a diplomamunkáról, és mesélte, hogy a hétvégén a Westendben talizott egy volt tanítványával. Ő mesélte, hogy egy cég, ahol dolgozik, újságíró tanoncokat keres. Megadta András számát. Felhívtam, találkoztunk, a Visegrádi utcai régi irodában Tamás nyitott ajtót, vele és Andrással egyeztetve elindult a közös munka. Államvizsga után két nappal kezdtem, 24 évesen. Ennek már 15 éve.
Először újságírói feladatokat kaptam, de az annyira nem érdekelt, nem voltam benne túl erős, viszont párhuzamosan call centerben dolgoztam, Andrisnak ez szimpatikus volt, és rám bízta bringaboltok felhívását. Az első nap három üzletet is kötöttem. Andris ezután bízott rám teljes állást, akkor még 60% értékesítés, 40% szövegírás feladattal.
Az értékesítés kapcsán kiállításokra, expókra jártam, bejártam BP-et. Az online marketing elvitte a fókuszt, ez érdekelt és ez a Mozgásvilágnak is jót tett. Közben megkedveltem az outdoor sportokat, bringa, futás, túrázás, síelés.
Jelenleg hirdetésmenedzsmenttel, online marketinggel, rövid tömör reklámszövegek írásával foglalkozom.
András: Ha felkerültél a Zinternetre, a keresők hamar megtaláltak. Mi pedig a nulladik naptól tudatosan építettük a hírlevél adatbázist. Begyűjtöttük az összes legálisan begyűjthető info kukac, értékesítés kukac kezdetű céges emailcímet, és azokra lőttünk, mint a sörétes puskával. A nyereményjátékok is rengeteg feliratkozót hoztak. Illetve Tamás találta ki, hogy akkoriban nagyon erős volt a cégek belső, ethernet hálózata. Ezekre a belső üzenőfalakra próbáltunk programajánlókkal bekerülni.
Ádám: A Sportbarát nevű kampányunk keretében elsősorban iskolákkal működtünk együtt, de regisztrálhattak a programba cégek is, különféle sporttevékenységekkel. Kicsit hasonló módon, mint a nemrégiben az Aktív Magyarország által elindított Millió Lépés kampány.
András: Kitaláltunk egy klubtagsági programot, amelyben a hirdetőpartnerektől a taglétszámra hivatkozva kedvezményeket kérünk a tagság számára. Ennek kapcsán kezdtünk el eseményeket szervezni. Volt például hegymászó élménybeszámoló és közös túra Erőss Zsolttal a Mátrában. Próbáltunk mindent ingyen, de nyilván nem volt elvárható a partnerektől az ingyenesség. Jelképes összegeket tudtunk ezekért az együttműködésekért felkínálni. Hogy ezt ki tudjuk termelni, felkerestük az összes túraegyesületet az adott programmal, és minimális részvételi díjért felkínáltuk a részvételi lehetőséget. Több száz felhívást küldtünk ki. Egyetlen reakció jött: Minek fizessünk, úgyis lesz ingyenes előadás. Szóval a klubtagságon keresztül senki nem jött el, csak azért, mert fizetős volt. A hirdetőpartnerek meg ismerősök, barátok révén jöttünk össze erre a mátrai túrára 30-40-en. Ami így is jól sikerült, de az rögtön kiderült, hogy ehhez nagyon sok munka kellene, hogy tényleg egy működő tagsági klub legyen. Az emberek már akkor sem szívesen regisztráltak vagy fizettek azért, hogy valami előnyük legyen. Számunkra annyi előnye azért biztos volt, hogy ismertséget és olvasókat szereztünk, amelyek kapcsán további üzleti lehetőségek nyíltak.
András: Szintén a korai években kezdtünk el felszereléseket tesztelni. Az egyik ötletem az volt, hogy az Outside-ban látott megateszt mintájára menjünk el valahova 3-4 napra, gyűjtsük be az összes elérhető bringát és teszteljük őket, majd írjuk meg a tapasztalatokat. Ezt évekig csináltuk. Arra is jó volt, hogy kiderítsük, házon belül kik alkalmasak tesztcikk írására és kik kevésbé. Volt olyan kolléga, aki annyit tudott írni, hogy “a Merida jobb”, vagy hogy “a bringa nem passzol a geometriámhoz”.
Elkezdtünk egy online edzésnaplót. Magadnak írogathattad, mikor mennyit futottál, satöbbi. Ezzel nagyjából megelőztük a Stravát. Elkezdtük regisztrálni a túraútvonalakat.
De minden ilyen ötletre építettünk egy kampányt, és így elég sok emberhez el tudtunk jutni. Volt egy csomó kereszthivatkozásunk, beépülő eseménynaptár modulok az oldalon. Rengeteg nyereményjátékot szerveztünk. Rendezvényekre jártunk. Tíz éven át szerveztük a fogalommá vált Mozgásvilág Tesztnapunkat, amely egy expo jellegű rendezvény volt. Minden létező internetes widgetet és innovációt kipróbáltunk. Nyilván volt néhány zsákutca, de ennek a nyitottságnak és rengeteg munkának is köszönhető, hogy nagyon hamar utolértük látogatószámban a szakportálokat.
András: Az internet megjelenése és a különböző technológiai fejlesztések miatt folyamatos a megújulási kényszer, mondhatjuk, hogy fél évente - évente újra kalibrálni az eszköztárat. Üzleti modellben, dizájnban, cég felépítésben. Ez a legnehezebb a munkánkban.
Amikor indultunk, az volt az üzleti modell, hogy kiskereskedők-mikroszájt. Ma már a kiskereskedők nem költenek egy fillért sem erre, a hirdetőink között szinte nincs egyetlen kiskereskedő sem. Nem sokkal az indulásunk után jött a nagy válság 2008-ban. Mi minden évben tudtunk növekedni. Minden évben nőtt a bevétel és a profit is. Ennek a fejlődés volt kulcsa. A mikroszájtok után jöttek a hírlevél hirdetések, a honlapi bannerek. A bannereknek már 1-2 év után nem volt ugyanaz a hatékonyságuk. Akkor kitaláltuk az egyedi hírleveleket, az EDM-et. Már ennek is csökken a hatékonysága. A nagy adatbázist elkezdtük sportágak, érdeklődési körök szerint szűrni. Ez azonban nem megy csak úgy, erre külön programot kellett beszerezni, ami sok pénzbe kerül. Külön szoftver és külön üzleti modell kell a bannerre, a hírlevélkezelésre.
A tartalomgyártás is teljesen átalakult. Kezdetben elég volt annyi rövid hír, hogy "Idén is megrendezik a Budapest Maratont". Pár év múlva már ez nagyon kevés volt, ekkor jöttek a tesztek és egyéb tartalmak. Az egyetlen örökzöld tartalom az útvonalajánlók. Ebből van több mint 800. 600 feletti gyalogtúra és kétszáz körüli kerékpártúra. Egy-két kivétellel ez mind olyan, amit magunk jártunk be. Próbáltuk ezt közösségi alapra szervezni, de a beküldött adatok és leírások pontossága és a képek minősége egyszerűen nem volt kielégítő. Nekünk magunknak persze nem jutott már időnk mindent magunk bejárni, ezért erre is felvettünk egy külsős munkatársat (Nyáry Tamás - PL).
Időben nyitottunk a videók felé, komolyan vettük a videókat, már legalább hat éve csináljuk. Ebben is piacvezetőnek számítunk, már attól függően, mit nevezünk piacnak, mert a magyar azért elég kicsi. Legalább tíz éve elindult az influenszer marketing, ami nagyon erős, és ez egyelőre nem is fog változni.
Ha már piac: talán még a kerékpár megy úgy-ahogy, de például futásban van az országban talán tíz szakbolt. És nemcsak a szakbolt kevés.
Név nélkül, az egyik nagy brand évi háromezer eurós büdzsét biztosít, amiben benne van a versenyekre költhető pénztől a névjegykártyákra szánt összegig minden. Egy ilyen piacon kell megélni. A kiskereskedelmi boltok nem tudnak mennyiséget rendelni, a külföldi márkák számára bonyolult a nyelv, nehezíti az eladást a 27%-os ÁFA, közben egyre nagyobb teret nyernek a webshopok. Ráadásul nagyon kevés olyan hazai üzlet van, ahol tudják biztosítani azt a szakmai hátteret, ami a velük való versenyben a szükséges hozzáadott értéket jelentheti. Megváltozott a kereskedelem is. Ma már nem elég, hogy van eladó bicikli. Az outdoor sportok piacán új trend az, hogy a nagyobb márkák kiszervezik Kelet-Európát, de cseh, lengyel vagy szlovák központtal, ahol erősebben az outdoor sportok jelentősége, vásárlóereje. Magyarország egyszerűen nem tényező. Egyes kerékpármárkák teljes magyarországi éves forgalma nem éri el egy-egy német kerékpárüzlet éves forgalmát. Egyetlen boltét. Egy nemzetközi brand nem fog egy boltra marketing költségvetést csinálni.
Talán a munkánk eredményességét és hitelességét bizonyítja az is, hogy már elég régóta folyamatosan hívnak meg bennünket külföldi sajtóutakra. Ez személyesen is nagy öröm, hiszen részben ezért hoztuk létre a céget. A fizetett sajtóút persze jól hangzik, de a gyakorlatban azért az a jellemző, hogy az útiköltség a miénk, és sokszor többe kerül a leves, mint a hús. Erre is ki kellett találni egy üzleti modellt, hogy miként lehet ebből is bevételt szerezni. Azt egyrészt nem várhatja el senki, hogy ingyen dolgozzunk. Szép dolog, hogy vendégül látnak, de abból nem tudom kifizetni sem az áfát, sem az alkalmazottakat. Ha viszont már ott vagyok, tudok kínálni olyan extra tartalmakat, amelyek sokkal többet érnek egy szimpla study tour beszámoló cikknél. Egy részét ennek kompenzálja a meghívás értéke, de a teljes csomagért már lehet díjat kérni, és így lesz a dolog win-win, mert ezek a tartalmak sokkal színvonalasabbak és hatékonyabbak tudnak lenni. Ez persze minden egyes tárgyalás során egy csata, mert a húsz év alatt talán egyszer hallottam azt a mondatot, hogy “megemelték a marketingkeretünket”. Általában az a jellemző válasz, hogy lefelezték.
Szóval nem könnyű ezen a piacon létezni, de megfelelő mentalitással és nagyon sok alázatos munkával azért el lehet érni pozitív eredményeket. Az biztos, hogy van egy erős nyomás, egyfajta megújulási kényszer.
András: Nálam ez egy hullámzó folyamat. Folyamatos egyensúlykeresésben vagyok, hogy amikor kicsit jobban megy a szekér, próbálnám egy kicsit jobban élvezni az eredményét, de vannak időszakok, amikor a sok munka ellenére sem jönnek a megnyugtató számok. De hallottam egyszer egy olyan mondást, hogy ha céget alapítasz, az első tíz év után megveregetheted a vállad. Mi most húsznál járunk, és úgy érzem, megérdemeljük a vállveregetést. Kicsit el is érzékenyülök ettől. Ötven éves leszek, nehéz elfogadni, hogy nem vagyok fiatal, pedig annak érzem magam. De valamit azért már leraktunk az asztalra. Ha az éves pénzügyi jelentést nézzük, akkor persze bárki kiröhög, ez egy ötvenmilliós cég. De szolgáltatás a fő profilunk. Néhányan megélünk belőle. Vannak kollégák, akiknek teljessé tudom tenni az életét azzal, hogy olyasmivel foglalkozhat, amit szeret, és még pénzt is keres vele. Utazásokra nem kell költeniük.
Arra vagyok a legbüszkébb, hogy Ádám itt van 18 éve. Józsika is 16. Aki velem dolgozik, nagyon ritkán hagy itt azért, mert itt nem volt jó. Számomra nagyon fontos, hogy olyan környezetet teremtsek, ahol mindenki jól érzi magát, megtalálja a számítását. A csapat magjához az idők során további külsős munkatársak csatlakoztak, többen közülük szintén 8-10-15 éve vannak már velünk. Benecz “Paraferee” Ferenc (ő például már 15 éve), Takács Viktor, Pintér Laci, Bognár “Thommey” Tamás, Nagy “Kimura” Zsolt, Nyáry Tomi, Szuchy Brigi, vagy éppen Kuttor Csabi, aki ősidők óta készíti a futócipő tesztjeinket. De egykori kolleginánk, Házi "Cicabetti" Bernadett is egy évtizedig volt a csapatunk tagja a gyermekáldás előtt.
Az évek során persze voltak olyan próbálkozások, ahol nem volt meg az összhang, de ez elkerülhetetlen. Sokat merítek az amerikai vállalati kultúrából, az a három kint eltöltött év nem múlt el nyomtalanul. Ők felismerték, hogy a dolgozó akkor tud hatékonyabban dolgozni, ha jól érzi magát. Ezt én úgy ültettem át a hazai viszonyok közé, hogy nem a pozícióhoz vagy feladathoz rendelek hozzá embert, hanem az emberhez rendelem hozzá a feladatot. Megnézem, hogy ki miben tudja a legjobbat nyújtani, mire alkalmas. Lehet, hogy teljesen más pozira jelentkezik, mint amiben végül megtalálja a helyét. Ezzel kapcsolatban van egy amerikai sztorim.
Kint én autókereskedésben dolgoztam, ahonnan egy hónap után kirúgtak, mert nem adtam el semmit. Nem hagytam annyiban. Elmondtam a főnöknek, hogy bocsánat, én jöttem ide, hogy elmondtam, nem tudok erről a szakmáról semmit, de ti azt mondtátok, nem baj, majd megtanítjuk. Ti viszont nem tanítottak nekem semmit. Belátta, hogy igazam van, és ott rögtön visszavett. Mellém állított egy öreg értékesítőt, aki kitanított. Utána tök jól dolgoztam.
Amikor hasonló szituba kerültem itthon egy kollégával, és kirúgtam, mert nem tudta megcsinálni a rábízott feladatot, ő hasonlóképpen állt ki magáért. Elmondta, hogy ezt a feladatot ő nem tudja csinálni, amazt viszont szereti csinálni. Másnap visszavettem.
Nagyon hamar a munkafolyamatokat szabtam az emberekre, nem pedig az embereket próbáltam belekényszeríteni egy pozícióba, amire nem, vagy csak részben voltak alkalmasak. Csak páran vagyunk. Egy vállalkozás számára nagyon nem mindegy, hogy hárman vagyunk, hatan vagy tizenöten. Ezek nem nagy számok, de a hat és a tizenöt között akkora különbség van, hogy egy teljesen más vállalati struktúrát igényel. Én tudtam, hogy nem akarok oda eljutni, hogy legyen 15 ember, mert akkor már kell külön pénzügyes, satöbbi. Az már majdnem egy nagy cég struktúrája, csak bevételben nem tartasz sehol egy nagy céghez képest. Az egy csapda, ahol folyamatos előre menekülésre kényszerülsz. Ezen a piacon bevétel oldalon ez nem járható út.
Évekig csináltam azt, hogy folyamatosan volt kint álláshirdetés az oldalon, akkor is, ha nem kellett senki. A jelentkezőkből időnként szemezgettem, és különböző feladatokat bíztam rájuk. Volt, aki így került be, és évekig dolgozott nekünk. Fontos, hogy a jó embereket meg kell tartani.
Tamás: Két dolgot emelnék ki. Amikor ott tartottunk, hogy “van ez az internet”, már akkor is nagyon jó barátok voltunk, és erős kétség volt bennem, hogy ha Andrissal elkezdünk valamit közösen, az milyen hatással lesz a barátságunkra. Bármilyen volumenű döntések, munka és felelősség megosztás, időmenedzsment, pénzügyi kérdések - ezek bármilyen kis dimenzióban is lehetnek érzékeny pontok és okozhatnak feszültséget. Mindegy volt, hogy milyen környezetben mit csináltunk, nem emlékszem arra, hogy a Mozgásvilággal kapcsolatban bármilyen feszkó lett volna közöttünk, és most is barátként ülünk itt egymás mellett.
A másik pedig az, hogy a srácok a kijelölt témákban otthonosan mozogva, szakmailag és minden téren elismerésre méltó színvonalon tudják üzemeltetni és fenntartani a vállalkozást, amely megélhetést is biztosít számukra, azaz tényleg abból élnek, amit szeretnek. Egy ilyen kis méretű piacon, napi szinten megjelenő új kihívások mellett is hatékonyan és nagyon hitelesen tudják csinálni. Ha ezt nekem kellett volna Andris helyében végigvinnem, nem lett volna hozzá türelmem, de Ádám és a többiek kitartása, szorgalma és hitelessége is ugyanennyire elismerésre méltó.
András:
Elég hamar elkezdtünk csapatépítőket szervezni. Az elsőn hárman voltunk a Mátrában. Átbeszéltük az évet, ettünk, ittunk. Az egyik ilyen korai csapatépítésre Monostori Andrist kértük fel, hogy szervezzen nekünk egy lavinatábort Ausztriában. Egy magyar srác által üzemeltetett szállásunk volt Obertauern közelében. Nagyon kevés hó volt, de azért csak felsítúráztunk egy hegyre. Amikor elérjük a csúcsot, Józsika közölte: “Hol megyünk le? Én nem tudok síelni.” Ott jött rá, hogy lefelé is sível kell jönni. Az első pánik után végül seggen csúszott le.
A szállással kapcsolatos élményünk is emlékezetes. A ház viszonylag korrekt volt, de a reggeli botrányos volt. Először a kigyúrt rafting világbajnok Ádám ment le, és talált egy tányért, rajta négy szelet párizsi. Kettévágott egy zsemlét, beletette a négy szelet párizsit, és elkezdte enni. Mi is leértünk, kérdeztük, hol a reggeli. Mondja a magyar házigazda, hogy ott volt kikészítve. Ádám döbbenten visszakérdezett: “Ja, az mindannyiunké volt?” Az ember úgy gondolta, hogy a fejenként egy szelet párizsival letudta a reggelit. Mondtuk neki, hogy akkor legyen kedves összeszedni magát. Zöldség, kávé? “Kávé van, egy euró” - jött a válasz. Majdnem megvertük. Ezután meg merte kérdezni, hogy hazavinnénk-e a barátnőjét, mert haza szeretne menni.
Ádám: Én síkvízi kenuztam, bár nem volt kiemelkedő eredményem. Edzésre jártam, utána meg otthon nyomkodtam a számítógépet. A Mozgásvilágban pontosan ezt találtam meg. Elmentünk valami aktív dolgot csinálni, és utána ezt dolgoztam fel a számítógépen. Írtunk róla, fotóztunk, ilyesmi. Ez nagyon tetszett. Aztán benne maradtam. Nem egy világmegváltó dolog, de olyat csinálok, amit szeretek, jó környezetben, egzisztenciálisan is rendben vagyok. Nyilván jó lenne még magasabb színvonalon élni, de mindig belegondolok, hogy akkor nem csinálhatnám azt, amit most. Furcsa lenne pénzt kiadnom olyan dolgokért, amelyek most természetesek. Számos európai síterepet bejárhattam, rengeteg helyre eljutottam bringázni vagy túrázni, ami nemcsak hogy ingyen volt, de még fizettek is érte. Persze így egészen más az élmény, mintha csak a kikapcsolódás miatt mégy. Folyamatosan videózni, fotózni kell, GPS tracket rögzíteni. Nem nagyon jut idő igazán élvezni az aktivitást.
Én inkább antiszoci vagyok, nem vagyok a társaság központja. De fontos a légkör, és a családias, laza hangulat. Irodai, multis környezetben nagyon rosszul érezném magam, nyomasztana. Itt senki nem néz ki például azért, ha bringával, leizzadva jössz be melózni és utána laza öltözékben végzed a munkádat.
Ez az első rendes munkahely, előtte valamennyit dolgoztam egy ingatlanirodánál. Ha most el kellene mennem máshova, fogalmam sem lenne, milyen más munkát csinálnék szívesen, illetve fogalmam sem lenne, hogyan kell viselkedni munkakeresésnél, egy állásinterjún, mert erre szerencsére nem volt szükségem soha.
Józsika: A Mozgásvilágnál a lazaság, a közös hang könnyű megtalálása imponált, Andris értékesítési attitűdje pedig inspirált. Sokat tanultam tőle, üzleti szemléletet, ügyfelekkel való kapcsolattartást.
A Mozgásvilág számomra azt testesíti meg, hogy jó lenne élni, ha az embernek nem lenne kötöttsége. Fedezz fel helyeket, síelj, mozogj, túrázz, bringázz.
Számos emlékezetes pillanatot adott az itteni munka, például az első közös csapatépítés (Ausztria túrasízés), a tesztnapok, a mozgásvilágos csapat bringatesztek, bulik, szórakozás.
András: Az első rendszergazdánk egy igaz jelenség volt. Amikor dolgozott, szuper dolgokat csinált, de aztán eltűnt hónapokra. Volt egy alkalom, amikor vadonatúj weboldalt csinált nekünk. A régi funkciók közül egy csomó nem működött, nekünk meg leégett a képünkről a bőr. Nekünk a honlap nem egy kirakati felület, nekünk ez a munkánk alapja, ebből élünk. Megrendeltük tőle, kifizettük. Ő meg eltűnt. Hónapokig óta nem vette fel a telefont, semmilyen megkeresésre nem válaszolt. Tudtuk, hogy hol lakik. Nagyon berágtam, mondtam Tamásnak, hogy menjünk el hozzá, látogassuk meg.
El is mentünk. Azt persze éreztük, hogy ha megverjük, nem lesz weboldalunk, de ez már az a szint volt, ahol minden mindegy. Alsógatyában nyitott ajtót, és nem értette, mi a bajunk. Mondta, hogy ő ezt már megcsinálta. Mondtuk, hogy nem. Erre ő “jaj, elfelejtettem!”. Náluk ugye az a szokás, hogy egy saját szerveren dolgoznak, és amikor kész a produktum, fel kell tölteni. Váltig állította, hogy feltöltötte. Mondom neki, hogy nem. Erre ő: “Ja, itt van!” Majd egy kattintással feltöltötte. “Kész!” Erre visszakérdeztünk, hogy “és a telefont mi a rákért nem tudtad felvenni hónapokig”? Erre már nem tudott válaszolni. Hiába volt komoly tudása, megbízhatatlan volt. Egy idő után persze megváltunk tőle. De ez a hozzáállás informatikai humán oldalról rendszeres volt. Az informatikai fejlesztések nehézségét nem tudják átérezni azok, akik ebben nincsenek benne. Rengetegszer futottunk rá ilyenre. Megcsináltattuk, kifizettük, nem töltötte fel, nem működött, nem olyan volt.
Tamás: akkor még azért nem voltak elérhetőek olyan komoly fejlesztőcégek, ahol ezeket zökkenőmentesen megoldják.
András: Most sem tudnánk kifizetni egy komoly fejlesztőcéget, azt a pénzt nem lehet kifizetni, amit kérnek. És még ezen a szinten is előfordul, hogy egy évnyi munka után a projekt felénél kiszállnak, és ott állsz egy félkész cuccal, kezdheted elölről.
Tamás: Tény, hogy ilyen téren sokat romlott a morál.
András: A mostani informatikai partnerünkkel nagyon meg vagyunk elégedve. De kis cégek számára nagy tanulópénz, hogy a saját fejlesztés, hiába a tiéd, de ha két napig nem elérhető a programozó, akkor véged. A kezdetekkor persze még nem volt ekkora választék, muszáj volt például saját hírlevélküldő rendszert fejlesztenünk. De bármi gond volt, a programozónak kellett szólni, ígérte, hogy egy hónap múlva megcsinálja, aztán hat hónapig nem lehetett elérni. Úgyhogy amint a kínálat lehetővé tette - bizonyos funkciókra-, akkor a neten elérhető külső cégek termékével oldottuk meg saját fejlesztés helyett. A havidíjas szolgáltatások persze szintén nem olcsók. Egy banner modult szolgáltató holland-amerikai cég például külön nekem fejlesztett egy csomagot. Ők nagyban játszottak, olyan kattintásszám alapján volt beárazva a termékük, amit itt Magyarországon életem végéig sem érnénk el. Megértették, és csináltak egy személyre szabott ajánlatot. Tíz éve az ő terméküket használom.
András: Még a korábbi cégemnél, ahol rendkívüli mértékű volt a behajthatatlan tartozás, kértünk fel egy méregdrága üzleti tanácsadót, hogy tartson nekünk egy kurzust. Szkeptikus voltam vele kapcsolatban de két-három nagyon fontos dolgot tanultam tőle az egyik ilyen, hogy a rossz ügyfél nem ügyfél. Ha nincs meg a kölcsönösen korrekt partneri viszony, nem éri meg hónapokig, évekig vesződni, az első pillanatban el kell engedni őket. Viszont mi elmondhatjuk, hogy több száz partnerünk kb. 90%-a sok-sok éve dolgozik velünk.
Ugyanakkor nagyon fontosnak tartom azt, hogy a dolgozók mindig határidőre, pontosan ki legyenek fizetve. Üzleti politikámat tekintve is óvatos duhajnak tartom magam, inkább csak kisebb lépésekben haladok előre, nem vagyok a nagyot kockáztató típus. Ez nyilván mérsékelt sikert is eredményez. De az embernek van családja, felelőssége.
András: Az is benne van ebben, hogy én például nem elsősorban pénzt akarok keresni. Olyasvalamivel szeretnék foglalkozni, ami örömet okoz, és ha ennek a tevékenységnek az eredménye jó, akkor hiszem, hogy a pénz majd jön. Nem nagy pénz, de a megélhetéshez elég. Téma van, kreativitás van. Azt persze nem látom, hogy a jelenlegi évi ötvenmillióból hogyan lesz százmilliós bevétel, de mondjuk hogy hogyan lehet hetven, azt igen.
Voltak egyébként felvásárlási ajánlatok is, piacvezető márkákat tulajdonló magyar kiadótól is. Mivel a céget a saját gyermekemnek tekintem, nyilván nem tudtak volna olyan árat mondani, amit elfogadok.
András: Amikor indultunk, volt két nyomtatott outdoor magazin, két kerékpáros magazin, símagazinok. Nyomtatott alapra épült az üzleti modelljük, ment mind a levesbe, Nem tudtak váltani. Most van még a Bikemag, a Síelők.hu. Ők tök jól csinálják, bár teljesen más koncepció alapján. A legnagyobb konkurenciát az influenszerek, a Facebook és a Google jelentik. A magyarországi jelenlétet számos brand azzal tudja le, hogy van egy cseh cég, amely beszórja ide a termékeket, adnak tíz pár cipőt egy influenszernek, valamit csináljon vele és viszontlátás. El se jutnak gondolatilag oda, hogy rendes brandet építsenek normális médián keresztül. Esetleg még a Google-ön, Facebookon meghirdetik. Olcsó és egyszerű megoldásnak tartják. Le tudnám nekik vezetni, hogy valójában drágább, de hogy egyszerűbb, az biztos. Nem kell hozzá magyar ember sem.
A másik szint, hogy van egy üzletkötő a magyar piacra és ő intéz mindent. Ez még egy működő modell is lehetne, ha adnak annak az embernek a véleményére. Ha van egy nagy európai raktár, felesleges Magyarországon is létrehozni egyet. Adminisztrációt, sok minden egyebet ki lehet szervezni, de ha adnak a helyi képviselő véleményére, hogy a Facebook és Google hirdetéseken túl esetleg egy-két médiatermékkel érdemes együttműködni, az már egy hatékonyabb és számunkra is járhatóbb út. A legfelső szint természetesen az, hogy egy magyar cég képviseli a brandet, de ebből van egyre kevesebb.
Ádám: Én tartok kicsit a jövőtől, főleg a technológiai fejlődés miatt. Már maga az, amilyen ütemben a videókészítési elvárások változnak, az is komoly alkalmazkodást igényel. A videózás sokkal inkább útkeresés, mint mondjuk a cikkírás. Eleinte a humor oldaláról közelítettük meg a stílust. Lazább hangvételt szerettünk volna. A partnereink számára is szórakoztatók voltak a videóink, ezért szívesen dolgoztak velünk tovább. A nézők visszajelzései már inkább vegyesek voltak, akadt, akinek nagyon tetszett, de volt, akinek már túl sok volt. Emiatt készítettünk olyan videókat is, ahol elmentünk inkább a túl komoly irányba. Most az látszik, hogy valahol a középút a legnépszerűbb, ahol megfelelő elegyet alkot a komoly és hiteles szakmai tartalom és a humoros, lazább hangvételű tálalás, de a hangsúly a hiteles szakmai tartalmon legyen. A videókat főként Andrissal készítjük, mindkettőnknek kialakult az egyedi stílusunk, a partnerek pedig néha már kifejezetten a stílus iránti személyes szimpátiának megfelelően adják le a megrendelésüket videós tartalom készítésére.
András: A trendeket mindig követjük, sőt, ahol lehet, a saját piacunkon trendszetterek vagyunk. A mesterséges intelligencia egy érdekes kérdés. Jó eszköz is lehet. Biztosan fogjuk valamilyen formában mi is alkalmazni. Lesz majd jogi szabályozás a képi tartalmakra is.
Tamás: A kérdés az, hogy meddig marad egy értelmezhető üzleti közeg, ahol megtalálja a Mozgásvilág is a számítását.
András: Régóta barátkozom a gondolattal, hogy legyen előfizetéses tartalom a Mozgásvilágon. Tamás nem hisz benne, én viszont úgy gondolom, hogy csak ez a jövő. A baj az, hogy olyan kritikus tömeget igényel, amelyet a Mozgásvilággal nem tudsz elérni. Amerikában sok minden működik még podcastekre is találsz előfizetőt. A miénk egy kis piac, itt sokkal nehezebb ezt elérni.
Tamás: A helyzetet pedig tovább nehezíti, hogy egyre több a fizetős tartalom. Online média, streamingszolgáltatók, tévé, zene. Engem például már az is kiborít, ha valahová be kell regisztrálnom. A Mozgásvilág viszonylatában nagyon kevés embernek kellene folyamatosan nagyon magas minőségű tartalmat gyártani, ami fajlagosan nagyon drága lenne. Régóta gondolkodunk sokféle modellben, de ez a piac tényleg nagyon mini.
András: Ez azért kultúra meg hozzáállás kérdése is. Van pénz, csak nem erre. Mások a prioritások.
Ádám: 20 évvel ezelőtt nem gondoltam, hogy ez még létezni fog most, vagy ilyen gyorsan fejlődik. Az, hogy 20 éven keresztül tudtunk alkalmazkodni és haladni a korral, ez alapján merem mondani, hogy a következő húsz évben is ott leszünk. Mondjuk akkor mi már öregek leszünk, de éppen ezért igyekszünk fiatalítani a csapatban is.
