A nepáli gurkha, aki nem hisz a lehetetlenben

Pintér László

2019/10/29

A brit hadsereg katonája, a Brit Birodalom Rendjének tagja, a nepáli gurkha Nirmal „Nims” Purja azt vette fejébe, hogy hét hónapon belül megmássza a Föld mind a 14, nyolcezer méternél magasabb hegycsúcsát. Tervének bejelentésekor a többség csak csóválta a fejét, mondván, ez lehetetlen. Nims azonban nem az a fajta, akit kishitűséggel el lehet tántorítani. Teljesítménye technikailag egy lépéssel sem járul hozzá a hegymászás fejlődéséhez, hiszen a palackos mászás már régóta nem számít kiemelkedő hegymászó teljesítménynek. Mégis mérföldkő, mert teljesen átértékeli a lehetségesről alkotott fogalmunkat. Megmutatja, hogy kellő kitartással, akaraterővel, erőbedobással és hittel sokkal nagyobb célokat érhetünk el, mint amire képesnek tartjuk magunkat (vagy másokat).

Hirdetés

Ez a projekt komplexitásában zseniális és éppen ezért kételkedett benne szinte mindenki. Mert nem elegendő hozzá a hegymászó tapasztalat és tudás, a fizikai és mentális erő, egy ilyen projekthez elképesztően összetett és pontos logisztikára van szükség, és ha csak egyetlen csúcson nem sikerül tartani a határidőt, borul az egész sorozat.

Nirmal Purja Forrás: Nirmal Purja Facebook — Nirmal Purja

Szükség van továbbá irdatlan mennyiségű pénzre. Szám szerint 750 ezer font (272 millió forint) volt az induláskor meghatározott büdzsé, amelynek az ötöde állt rendelkezésre egy hónappal az indulás előtt, úgy, hogy ebben benne volt a jelzálogkölcsön, amelyet Nims a házára felvett. Nem volt szponzora, mivel senki nem hitte el igazán, hogy meg tudja csinálni, és teljesen ismeretlen volt a neve mászókörökben. Ezért a kezdeti szakaszban minden nyolcezresen beállt a kereskedelmi expedíciók kötélrögzítő csapatába, vezetőként. Ezzel egyrészt finanszírozva volt a csúcsengedély és a hegyi logisztika, másrészt az első csúcstámadó hullámban érhette el a csúcsokat.

#projectpossible: Egy őrült terv és ami mögötte van

Földünkön tizennégy hegycsúcs emelkedik nyolcezer méternél magasabbra. Az összes megmászását szokás a Himalája Koronája teljesítéseként nevezni. Egy átlagos hegymászónak ez egy karrier munkája, a legjobbak általában (stílustól függően) egy-másfél évtized alatt teljesítik. Eddig nem igazán történt arra próbálkozás, hogy valaki időre próbálja meg mind a tizennégyet megmászni. Egyrészt a projekt mérete akkora, hogy kevesen gondolhatják komolyan, akik pedig képességeik alapján komolyan gondolhatnák, azok teljesen más stílusban másznak. Fontos ugyanis kiemelni, hogy Nirmal Purja pótlólagos oxigén használatával mászta a csúcsokat, míg a korábbi „csúcstartók” egyetlen kivétellel mindegyiket palack nélkül mászták. A két stílus között ég és föld a különbség.

A korábbi rekordot a dél-koreai Kim Chang-ho tartotta, hét év, tíz hónap és hat napos idővel. Ő mindössze egy hónappal és nyolc nappal volt gyorsabb, mint a korábbi leggyorsabb, Jerzy Kukuczka. Mindketten más ligában játszottak. Egyikük sem a leggyorsabb teljesítésre hajtott, hanem a komoly és különleges magashegyi alpin teljesítményekre.

Kim utolsó nyolcezrese az Everest volt, melyet az Indiai-óceán partjáról indulva, előbb kenuval, majd 1000 km-t bringázva és 150-et gyalogolva az alaptáborig mászott meg, pótlólagos oxigén használata nélkül. Ő volt az első, aki meg tudta ismételni Messner útját a Nanga Parbat Rupal-falán, és a híres elődhöz hasonlóan a Diamir oldalon ereszkedett le.

A lengyel Kukuczkát a világ valaha élt egyik legnagyszerűbb magashegyi alpinistájának tartják. Tíz új utat nyitott nyolcezres hegyeken (rekord), négy nyolcezrest mászott meg télen, ebből kettőt elsőként a világon. Egyetlen alkalommal használt palackot, az Everesten 1985-ben, amikor új utat nyitottak a déli pilléren.

Náluk volt most gyorsabb Nims, mégpedig sokkal, ugyanakkor ő végig oxigénnel, normál utakon mászva, serpa kísérőcsapattal, helikopteres transzfereket használva tette mindezt. Ilyen tekintetben nem mérhető össze az elődökkel, pusztán más.

Olyan volt ez, mint egyfajta kísérlet, amelyet laboratórium helyett a világ legmagasabb csúcsain végeznek

Nirmal Purja nem számított zöldfülűnek a magashegyek világában, nevét azonban jószerivel senki sem ismerte. Hat sikeres nyolcezres mászással és több Guinness-rekorddal a zsebében azonban úgy gondolta, van jogalapja nagyot álmodni.

Nims gurkha, hét évig volt a brit hadsereg különleges alakulatának tagja, a világ minden táján szolgált. A gurkhákat leginkább a brit hadsereg egységeiben szolgáló, kivételes teherbírású katonákként ismerhetjük. Valójában egy Gorakh-Náth nevű harcos jóginak a leszármazottai, aki megközelítőleg a VIII. században élt. A népcsoport tagjai a 18-19. században jelentek meg a mai Nepál területén. (A gurkhákról további érdekességeket találtok ezen a linken.) Nims 2009-ben szerelt le a hadseregtől.

Első nyolcezrese 2014-ben a Dhaulagiri volt, amelynek szinte a lábánál született. Két évvel később mászta először az Everestet. 2017-ben 5 napon belül mászta meg az Everestet (május 27.), a Lhocét (május 27.) és a Makalut (június 01.). Mivel azonban május 15-én már volt az Everest csúcsán, ez így négy nyolcezres 17 nap alatt. Ezzel ő lett az egyetlen, aki egy szezonon belül megmászta a Makalut, a Lhocét és az Everestet kétszer. Az Everest csúcsától a Lhoce csúcsáig mindössze 10,5 órára volt szüksége, ami szintén Guinness-rekord.

A csúcsok mászásához mindig használt pótlólagos oxigént. Ennek kapcsán született meg a fejében az ötlet, hogy ilyen tempóval meg lehetne mászni mind a tizennégyet ugyanabban a naptári évben. Mivel a telet nem számolta bele, ez alapvetően három lehetséges szezont jelentett: a tavaszi nepáli, a nyári pakisztáni és az őszi nepáli-tibeti idényeket, ami összesen hét hónap. Ez volt tehát a „lehetséges projekt”, a 14/7, azaz a 14 nyolcezres hét hónap alatt.

Első fázis: a károgók elhallgattatása

Nims az elejétől fogva nyílt lapokkal játszott. Előre bejelentette, hogy nyolcezer felett pótlólagos oxigént fog használni, mert szerinte ekkor van elég puffer, ha netán mentésre kerülne a sor. Nem hallgatta el az anyagi nehézségeket, ugyanakkor tette a dolgát. Nem volt hajlandó hallgatni a kétkedőkre, és azokra sem, akik azt tanácsolták, tolja el egy évvel a projektet, ha nem tudja még finanszírozni. Áprilisban már ott volt a legveszélyesebbnek tartott Annapurna alaptáborában.

Mivel nem jött össze neki a projekthez szükséges összeg, beállt a magashegyi serpák vezetőjének, a köteleket rögzítő csapat élére. Rögtön egy érdekességgel szolgált: idén a notórius lavinapályát a 2-es és 3-as tábor között a Holland-bordán (Dutch rib) próbálták kikerülni. Ez a nyomvonal nagyon ritkán mászott, de idén a körülmények megfelelőnek tűntek, hogy a kereskedelmi expedíciók is ezen mozogjanak. Nem sokat vacakoltak a kerülővel, a táborból nyílegyenesen másztak fel a borda közepéig. Fáradozásaikat siker koronázta: április 23-án elsőként érték el idén az Annapurna csúcsát.

Alighogy visszatért az alaptáborba, tudomására jutott, hogy az egyik kereskedelmi expedíció kliensét, a maláj Kin Chin Wuit magatehetetlen állapotban 7500 méteren magára hagyta a csapata, beleértve a serpáját is. Miután a másnapi felderítő repülés során látták, hogy a mászó még életben van, Nims egy serpa csapat élén a mentésére indult. 6500 méteren tette ki őket a helikopter, ahonnan öt óra leforgása alatt elérték Wuit és előbb gyalogosan, majd helikopterrel, kritikus állapotban lehozták. Sajnos a maláj mászó egy héttel később, a kórházban belehalt a sérüléseibe.

a saját oxigénjüket adták oda a két haldokló indiai hegymászónak

Május 12-én már a Dhaulagiri csúcsán állt, amelyet igencsak marginális körülmények között, viharban, este 6 órakor értek el. Lefelé azonban igyekezniük kellett, mert másnapra várta a helikoptert, amely a Kancsendzönga alaptáborába szállította. A Dhaulagiri csúcsa után hatvannégy órával már a Kancs csúcsán állt. Ahol ereszkedés közben ismét bajba jutott mászókba botlott. A saját oxigénjüket adták oda nekik, és megpróbálták lesegíteni őket a hegyről. Sajnos egyedül kevesen voltak a mentésre, és mindkét mászó életét vesztette.

Tíz nappal később az Everest csúcsán állt, majd a Déli-nyereg érintésével, 10,5 órával az Everest csúcsának elérése után megmászta a Lhocét is. Az alaptáborban már helikopter várta, amely a Makaluhoz repítette, amelynek a csúcsát két nappal a Lhoce után érte el. Everest-Lhoce-Makalu három napon belül – újabb világrekord. Ütős választ adott a kétkedőknek, hogy szerinte mi a lehetetlen. Közben elkészítette azt a fotót az Everestre kígyózó sorról, amely kapcsán először jutott el a neve a mainstream médiába.

Sorban állás az Everesten Forrás: Nirmal Purja Facebook — Sorban állás az Everesten

Második fázis: Karakorum

Hosszabb csendet követően egyszer csak kiderült, hogy Nims már a Nanga Parbat alaptáborában van. Egy ideig mintha szándékosan titkolta volna, hogy mire készül, de kisvártatva bejelentette, hogy megkezdi a projekt következő fázisát, és ehhez sikerült megnyernie egy névadó főtámogatót, a Bremont óramárkát.

Kommunikációjába itt kezdtek apróbb szépséghibák csúszni. A Nangán ugyanis kijelentette, hogy az ő munkájuk nélkül senki sem érte volna el a csúcsot, azon mászókat pedig, akik előtte egy hónappal már ott voltak a hegyen és kikötelezték az alsó szakaszt, meg sem említette. A csúcsot végül július 3-án érte el. Ezután következtek a Gasherbrumok, a két csúcsot három nap leforgása alatt zsebelte be.

Mivel a Karakorumban nem elérhető a nepálihoz hasonló helikopteres transzfer, itt kénytelen volt gyalogolni. Azt azonban igencsak komoly tempóban tette: a szokásos nyolc nap helyett három nap alatt érte el csapatával a K2 alaptáborát, ahol az első sikertelen csúcskísérlet után a kereskedelmi expedíciók többsége már csomagolt. Csak néhány elszánt mászó (köztük Klein Dávid és Suhajda Szilárd), valamint a kereskedelmi expedíciók szintén elszánt kliensei maradtak, mintegy harmincan. Nims saját két serpájával, valamint a Seven Summit Treks kereskedelmi expedíció két serpájával július 24-én drasztikusan megjavult körülmények között befejezte a csúcsra vezető út fix kötelezését és idén elsőként ért fel a világ legnehezebbnek tartott nyolcezresére. Néhány órával később Adrian Ballingerék követték, másnap pedig a többi csapat, köztük Suhajda Szilárd, aki pótlólagos oxigén nélkül teljesítette a K2 első magyar megmászását.

Mintha csak egy séta lenne a parkban, két nappal ezután Nims és csapata feljutott a Broad Peakre is. Bár kétségkívül ők értek fel elsőként a K2-re idén, Nims az alaptáborba érkezésétől kezdve átvette a karmesteri pálcát, és nem is hagyott kétséget afelől, hogy ő akar elsőként felérni. A többi csapatot arra kérte, hogy csak egy nappal később kövessék. A mászás után pedig több nyilatkozatában azt sugallta, hogy nélkülük a többi csapat hazament volna. Ez minimum erős csúsztatás, hiszen elsősorban a körülmények drasztikus javulása miatt vált lehetségessé a csúcs elérése, és bőven volt még munkaerő Nimséken kívül is a fix kötelek kihelyezésére. Továbbá azt jótékonyan elhallgatja, hogy a fix kötél már a 4-es táborig készen volt, mire ő megérkezett. De talán éppen ez a fajta „küldetéstudat” az egyik legfontosabb tényező a projekt sikerében.

Nirmal Purja a K2-n Forrás: Nirmal Purja Facebook — Nirmal Purja a K2-n

Az utolsó fázis: Kínán bukik el az egész projekt?

Három hegy maradt mindössze az őszi szezonra: a Manaszlu, a Cso Oju és a Sisapangma. Alapvetően három „könnyű” nyolcezresről beszélünk. A Manaszlut ősszel százával ostromolják a kereskedelmi expedíciók, végig van fix kötél (legalábbis addig a pontig, amit a serpák csúcsnak kineveznek). A Cso Oju sem túl nehéz, ott is volt pár kereskedelmi expedíció. A legnehezebb diónak éppen a legkisebb, a 8027 m magas Sisapangma ígérkezett: Kína ugyanis az idei őszre egy az egyben megtagadta a mászóengedélyek kiadását erre a hegyre. A Cso Ojun is korlátozták a mászást, az expedícióknak október elsejéig le kellett vonulniuk a hegyről. A lépéseket a mászók biztonságával és a mászás veszélyeivel indokolták, ugyanakkor véletlenül pont októberre esett a Kínai Népköztársaság alapításának hetvenedik évfordulója, amikor is Tibetben nem annyira szívesen látják a külföldieket.

Nims a Manaszlu alaptáborában, szeptember közepén kapta meg a beutazási engedélyt Tibetbe, így az időlimit miatt azonnal Katmanduba repült, ahonnan terepjárókkal döcögtek át a Cso Ojuhoz. Szeptember 23-án, a hegyre fix köteleket telepítő csapat tagjaként fent állt a 12. nyolcezresén idén. Három nappal később megmászta a Manaszlut. Utóbbinál ugyan valószínű, hogy nem a hegy igazi főcsúcsát, hanem az ahhoz vezető gerinc egyik hópárkányát érte el, amelyig az idei kereskedelmi expedíciók a klienseiket is vezették. Eberhard Jurgalskinak van ebben a témában egy nagyon komoly és részletes elemzése, ha valaki kíváncsi rá, itt megnézheti, hogy milyen problémákkal szembesülnek jelen korunk mászói, ha a Manaszlu valóban legmagasabb pontján szeretnének állni.

A Nims által elért pont azonban annyira közel van a valódi legmagasabb ponthoz, hogy csak a legszigorúbb szőrszálhasogatással lehet tőle megtagadni a csúcselérést.

Ekkor már csak a Sisapangma volt hátra, és egy ideig úgy tűnt, hogy a kínai bürokrácián fog megbukni a projekt. Volt olyan hegymászással foglalkozó újságíró, aki nyílt levélben kérte a kínai hatóságokat, hogy adjanak külön engedélyt Nimsnek. Ő maga a nepáli kormány közbenjárását kérte. Végül egészen hihetetlen módon, a kínaiak tényleg engedtek, és megadták a különleges, soron kívüli engedélyt Nimsnek és csapatának. Erősen a szezonból kilógva, de október közepén megérkezett a Sisapangmához. Rajtuk kívül nem volt a hegyen egy teremtett lélek sem.

Bár az időjárás rettenetes volt az első héten, majd Nimset súlyos fogfájás gyötörte, megérkezett a várt időjárási ablak, és Nims helyi idő szerint október 29-én reggel 8:58-kor megmászta a Sisapangmát is. Három nap alatt, kvázi alpesi stílusban. Csúcsfotót még nem közöltek, így csak remélni tudom, hogy a hegy főcsúcsát érte el.

Végül nem kellett a projektre előirányzott hét hónap, elég volt hat hónap és hat nap, azaz összesen 189 nap. Ha nincs a huzavona a Sisapangma engedéllyel, akkor bőven hat hónapon belül végzett volna.

Stílus

Ahogy fentebb is írtam, a pótlólagos oxigénnel, nagy serpa apparátussal, helikopteres transzferrel történő sorozatmászás nem az az etikai irány, amely felé a modern hegymászás halad. A pótlólagos oxigént és serpákat mellőző, kis csapatokban történő, nehéz és technikás új utakat kereső mászások jelentik most a magashegyi alpinizmus jelenét és jövőbeli fejlődési irányát. Ugyanakkor amit Nims csinált, az még oxigénnel is iszonyú durva, amit nagyon kevesen tartottak lehetségesnek, amikor bejelentette, mire készül.

Palackot használva ez olyan, mintha az ember 14 hétezrest tolna végig ennyi idő alatt, amihez azért nem mindennapi fizikumra van szükség. Valamint elképesztő szervezést és időmenedzsmentet igényel, illetve pont a határidők miatt olyan esetekben is csúcsot kell támadni, amikor az időjárás miatt alapból esetleg szívesebben visszafordulnánk. Tehát extra kockázatvállalásra is szükség van. Továbbá olyan hitre önmagunkban, amivel csak kevesen bírnak.

De Nims bebizonyította, hogy nem egy "átlagos" oxigénes mászó, sőt, ez a teljesítmény így is a legnagyobbak közé emeli. Bármelyik csúcsot képes palack nélkül is megmászni, ez a projekt azonban megkövetelte az oxigénhasználatot. Nem véletlen, hogy teljesítménye előtt még Reinhold Messner is megemelte a kalapját.

Íme a teljes sorozat:

Annapurna (8 091 m), április 23.
Dhaulagiri (8 167 m), május 12.
Kangchenjunga (8 586 m), május 15.
Lhotse (8 516 m), május 22.
Everest (8 850 m), május 22.
Makalu (8 485 m), május 24.
Nanga Parbat (8 125 m), július 3.
Gasherbrum I (8 080 m), július 15.
Gasherbrum II (8 035 m), július 18.
K2 (8 611 m), július 24.
Broad Peak (8 051 m), július 26.
Cho Oyu (8201 m), szeptember 23.
Manaslu (8163m) szeptember 27.
Shishapangma (8027m) október 29.

Nims a fenti teljesítményével mellesleg befejezte a Himalája koronáját is, csakúgy, mint Mingma David Sherpa. Ők a 42. és 43. hegymászók a világon, akik mind a tizennégy nyolcezrest megmászták, ráadásul a harminc éves Mingma David Serpa a legfiatalabb a Himalája Koronája teljesítők közül. Nimsnek 20, Mingma David Serpának 23 sikeres nyolcezres csúcsmászása van.

Nims bebizonyította, hogy a lehetetlen is lehet lehetséges, ha kellően elszántak vagyunk és hiszünk a sikerben. A legfontosabb szerepe viszont abban van, hogy megismertette a világgal a magashegyi serpák erejét és szerepüket a nyolcezreseken. Nepálnak az Everestet elsőként megmászó Tenzing Norgay óta nem volt ilyen hatású nagykövete.

Ami pedig a legszebb az egészben, hogy Nims története valószínűleg még csak most kezdődik. Már bejelentette, hogy feni a fogát a K2 első téli megmászására.