- Futás
- Hegymászás
- Kerékpár
- Túra
- Sí
A Piolet d'Or sokkal több, mint a puszta teljesítmény elismerése. A díj célja a kalandvágy, a felfedezés és a bátorság ünneplése, a modern hegymászás szellemiségének megteremtése és az alpinizmus tradicionális értékeinek ápolása. Az értékelésnél a mászás stílusa a hangsúlyos. A „csúcs elérése minden eszközzel”- filozófia eszerint idejétmúlt. Pótlólagos oxigén, fix kötelek használata és serpák közreműködése helyett a kreatív, gazdaságos, de nehéz útvonalválasztást díjazzák, minél kisebb ökológiai lábnyom hagyása mellett.
A minden évben változó zsűrit idén Ines Papert, Valery Babanov, Kelly Cordes, Victor Saunders és Hélias Millerioux alkották. A bizottság tagjai mindannyian neves mászók, többségük maga is korábbi Arany Jégcsákány-díjazott.
A 2020-as év a pandémia miatt nem volt annyira termékeny, mint amit megszoktunk, hiszen az utazási lehetőségek igencsak korlátozottak voltak. Ezért a zsűri úgy döntött, hogy egy magashegyi és egy klasszikus alpin mászást díjaz.
Déli fal - délnyugati gerinc - "Revers Gagnant" - első megmászás
(kb. 2,500m, M4+ WI4+ 90°),
Pierrick Fine és Symon Welfringer (FRA),
2020. október 16-19.
A francia páros, Symon Welfringer és Pierrick Fine komoly első megmászást hajtott végre a Batura-régióban. A közel hétezer méter magas Sani Pakkush déli falát mászták át elsőként. A csúcsnak ez mindösszesen is csak a második megmászása. Először 1990-ben, az északnyugati gerincen jutott fel rá egy német csapat: Arnfried Braun, Hans Jud (a csúcsot nem érte el), Daniel Ketterer, Leo Klimmer és Hubert Bleicher. Korábbi próbálkozásokból sem volt sok. Néhány évvel a németek után egy japán expedíció próbálkozott sikertelenül. Ketten meghaltak a 3-as táborban lavina miatt. 1998-ban egy amerikai négyes, köztük Kenton Cool próbálta sikertelenül megmászni a nyugati pillért, 2019-ben pedig egy brit páros fordult vissza a hegy lábánál lavinaveszély miatt.
Welfringerék eredetileg Nepálba készültek, de az utazási korlátozások miatt mindössze két hetük volt újratervezni. Így esett a választásuk a Sani Pakkush-ra. Ez egy abszolút felfedezés jellegű expedíció. A komplex és hatalmas déli fal a Toltar-völgy fölé tornyosul, a gleccser felső szakaszán pedig még egészen biztosan nem jártak korábban hegymászók. Kevés eséllyel vágtak neki, mivel október jellemzően túl késői időpont magas pakisztáni csúcsok mászására. Két hétnyi akklimatizáció után egy hideg, de tiszta időjárási ablakot kihasználva vágtak neki a fal bal oldalán vezető kiválasztott nyomvonalnak. Nehéz hó-jég és mix terepen mászva, két bivakkal jutottak fel a délnyugati gerincre. Ott még egy utolsó, kényelmes bivakot iktattak be a csúcs elérése előtt. Onnan már csak hétórányi mászásra volt a legmagasabb pont. A negyedik napon a felmeneti útjukon ereszkedve, illetve ahol szükséges volt, lemászva jutottak vissza a 4100 méteren felállított alaptáborukba.
Új út az Emperor-falon (északnyugati fal): Running in the Shadows
(2,300m, US VI, M6 AI5 A0),
Ethan Berman (USA) és Uisdean Hawthorn (UK)
2020. szeptember 30 - október 1.
Uisdean Hawthorn és Ethan Berman a kanadai Sziklás-hegység egyik legikonikusabb hegyén mászott új utat: az Emperor-falon, a Mount Robsonon (3954 m). Az útnak a "Running in the Shadows" nevet adták.
A hegyet oda-vissza húsz kilométeres gyaloglással érték el (jellemzőbb a helikopteres megközelítés). A falat egy hosszú, 19 órás nappal mászták át, majd a gerincen bivakoltak. Onnan még rossz látási viszonyok között 12 órányi mászás volt a csúcs, amit nem sokkal naplemente előtt értek el. Csak a csúcs felső tíz métere emelkedett a felhők fölé, így még éppen elcsípték a naplementét. Egy újabb bivak következett, ez már a csúcson. A 3000 méteres lemenetet a Kain-úton keresztül teljesítették.
A skót Uisdean Hawthorn 2019 novemberében költözött Kanadába, ahol jó pár komoly alpesi mászást ismételt, és volt első megmászása is. Alik Berg társaságában a Bugaboos-csoportban az északi Howser-toronyra (North Howser Tower) másztak egy új utat (Voodoo Chile, 5.11+, 500m).
Sílvia Vidal katalán hegymászónőt itthon valószínűleg csak kevesen ismerik, pedig ha létezik valaki, aki maximálisan ötvözi a klasszikus értelemben vett kalandot az élvonalbeli hegymászással, akkor az ő. Jellemzően szólózik (többnyire nem szabadon, hanem mesterséges eszközökkel), isten háta mögötti helyekre jár, és semmilyen kommunikációs eszközt/GPS-t nem visz magával. Teljesen kizárja a külvilágot. Számos komoly első megmászása van a világ nagyfalain, a Baffin-szigettől a Himalájáig.
Komolyabb szóló mászásai:
- Life is Lilac (870 m, 6a A4+), Shipton Spire, Pakisztán (21 nap egyedül a falon, 2007)
- Naufragi (1050 m, 6a+ A4+), Raldang, India (25 nap egyedül a falon, 2010)
- Espiadimonis (1500 m, 6b A4), Serrinia Avalancha, Chile (két hétig fix kötelezte az első 350 métert, majd még 32 napot töltött a falon, 2012)
- Un Pas Més (530 m, 6a A4+), Xanadu, Alaska (36 nap felszerelés hordás a hegyhez - 540 km oda-vissza gyaloglással - majd 17 nap egyedül a falon, 2017)
Legutóbbi megmozdulása egy szólóban nyitott új út Chilében a Cerro Chileno Grandén. A 49 éves mászónőnek 16 napjába került, hogy odacipelje a felszerelését a falhoz. Hatszor fordult, mire a 150 kilónyi cuccot odahordta, összesen 150 km-t gyalogolt közben. Minimális segítséget kapott három helyi, ott dolgozó sráctól. Mire visszatért a civilizációba, kitört a pandémia.
A japán mászók teljesítményei alapvetően kevésbé ismertek a nyugati világban, és akkor is sokkal inkább az ostromszerű klasszikus expedíciós stílusú nyolcezres mászásaikról. Az elmúlt két évtizedben azonban nemzetközi hírnévre is szert tett már néhány kiemelkedő, alpin stílusban alkotó japán mászó, mint például Kazuya Hiraide vagy Kenro Nakajima. Ez persze nagymértékben köszönhető az elnyert Arany Jégcsákány díjaknak. Viszont kevesen tudják, hogy már jóval korábban, a nyolcvanas években is volt olyan japán mászó, aki nem a tradicionális expedíciós stílusban, hanem az alpin stílusban látta az igazi kihívást, a hegyek iránti szeretete pedig megingathatatlan. Ő Yasushi Yamanoi.
Yasushi Yamanoi 1965-ben született, és magától kezdett el hegyet mászni, miután látta a francia Mort d'un Guide (Egy hegyivezető halála) című filmet. 14 évesen rövid sportutakat mászott sziklán, középiskolában pedig már szabadon szólózott számos több kötélhosszas utat. Ezért más mászók csak úgy nevezték, hogy "az ember, aki legközelebb van a mennyországhoz". Az iskola elvégzése után a sziklamászó képességeinek fejlesztésére koncentrált. Komoly szakértelemre tett szert repedésmászásban és nehéz mesterséges utak teljesítésében. E tudás birtokában a 80-as évek közepén csak egyetlen úticélja lehetett: Amerika. 1984 és 1987 között minden évben 3-5 hónapot töltött az Egyesült Államokban, (néha egy Los Angelesi étteremben dolgozva). Ez idő alatt olyan utakat mászott, mint a Cosmic Debris (5.13a), vagy a hírhedt Sphynx Crack (5.13b) Colorado South Platte területén. Ekkoriban 5.11a nehézségű utakat free szólózott.
1987-ben utazott először az Alpokba, ahol elsőként szólózta a Francia Direttissimát a Drun. Ezután a Baffin-sziget következett, egy új út szólóban a Mount Thor 1400 méteres nyugati falán és északi gerincén.
Ezután lépett be a magashegyek világába: az 1991-es japán Broad Peak expedíció tagjaként először járt nyolcezresen. Ugyan az élmény miatt megfogadta, hogy soha többet nem mászik tradicionális expedíciós stílusban, az expedíciónak pozitív hozadéka is volt számára: megismerte Taeko Nagaót, az akkori élvonalbeli japán női mászók egyikét. Elválaszthatatlan társak lettek, 1996-ban össze is házasodtak. A következő évben Yamanoi megszólózta az Ama Dablamot a nepáli téli időszakban, egy új úton a nyugati falon és a délnyugati gerincen át.
1994-ben a nyári monszun utáni időszakban Yamanoi a Cso Ojun egy nagyon elit klub tagjává vált: szólóban nyitott új utat egy nyolcezresen. Míg későbbi felesége, Taeko egy másik női mászó, Yuka Endo társaságában elsőként ismételte a Kurtyka-Lorétan-Troillet-utat a hegy délnyugati falán, Yamanoi egy új, 2200 méteres új utat mászott tőlük balra. Mivel a női páros előtt ért fel a csúcsra, egyedül kellett lejönnie a normál úton, ahol akkoriban még nem voltak nyomok. Visszagondolva ez volt pályafutása legnagyszerűbb mászása, bár a technikailag legnehezebbnek a Kusum Kanguru keleti falának szóló első megmászását tartja 1998-ban.
1995-ben visszatért a Karakorumba, melynek eredményeként elsőként mászta meg a Bublimotin 800 méteres délnyugati falát (5.10 A3+) a Hunza-völgy felett. Kapszula-stílusban (folyamatosan feljebb telepítve a függősátrat, egy-egy helyen akár több éjszakát eltöltve, dolgozva a felfelé vezető úton) tizenkét nap alatt jutottak fel Taekóval és Daisaku Nakagával.
Öt évvel később a házaspár egyesítette erőit a kiváló lengyel magashegyi mászóval, Voytek Kurtykával, és megpróbálták megmászni a K2 keleti falát. Miután az időjárás visszaverte őket, Yamanoi megszólózta a dél-délnyugati pillért, a ma Cesen-útként ismert nyomvonalon. 48 óra alatt érte el a csúcsot, ami akkor az út leggyorsabb megmászásának számított. Természetesen nem használt hozzá pótlólagos oxigént. A következő évben a trió a Latok I északi falának ment neki, de az időjárás itt is meghiúsította a kísérletüket. Helyette hat nap alatt új utat másztak a Biacherahi központi csúcsának déli falán (Vertical Picnic 5.10 A2).
Yamanoi Peruban is letette a névjegyét, ahol 1997-ben szólóban nyitott új utat a Huandoy Este délkeleti falán, 2013-ban pedig Masaru Nodával a Puscanturpa Este délkeleti falát mászták át elsőként.
2002-es tibeti expedíciója során a házaspár elsőként akarta megismételni a Szlovén-utat a Gyachung Kang északi falán. Ez a mászás örökre megváltoztatta az életüket. A világ 15. legmagasabb hegycsúcsát nagyon ritkán másszák, nem véletlenül. Ők tiszta alpesi stílusban másztak, de Taeko 7600 méteren megállt. Yasushi egyedül mászott tovább, és romló időjárási viszonyok között érte el a csúcsot. Ereszkedésük klasszikus versenyfutás volt az életükért, lavinák közepette, látásvesztéssel és súlyos végtagfagyásokat szenvedve. Japánba hazatérve mindketten amputációkon estek át. Taeko néhány ujját már korábban elvesztette a Makalun. Yasushinak ezúttal minden lábujját amputálták a jobb lábán, továbbá két kezén öt ujjat elvesztett. Tiszta mászóstílusukra jellemző módon, mielőtt evakuálták őket a hegy lábától, Taeko megígértette Yasushival, hogy amint felépülnek, visszatérnek a hegyre, hogy az otthagyott "szemetüket" lehozzák.
A felépülés értelemszerűen lassú volt, de azért Yasushi 2005-ben már egy szép új utat mászott a kínai Siguniang Nemzeti Parkban emelkedő Potala Shan északi falán. Kapszula-stílusban, hét nap alatt jutott fel, többnyire rossz időben. A 18 kötélhosszos út nehézsége 5.8 A3+, de a csúcsot nem sikerült elérnie.
Később, a feleségével és Satoshi Kimotóval a kelet-grönlandi Milne Land sziklafalán nyitottak új utat (Orca, 1250 m, 5.10+ A2). 2011-re pedig annyira kigyúrta repedésmászó képességeit, hogy megmászta a squamishi Zombie Roofot (5.13a). Legutóbbi himalájai mászása 2017-ben az 5970 méteres indiai Rucho első megmászása volt Takaaki Furuhata társaságában, akivel korábban már sikertelenül próbálkozott a Khumbu-régióban emelkedő, sokak által kiszemelt Kangchung Nup északi falával.
Elképesztő teljesítményei önmagukért beszélnek, de igazán a makulátlanul tiszta szóló stílusa emeli a legnagyobbak közé. Egy hónappal az Ama Dablam téli szólója előtt megpróbált új utat nyitni a Mera Peak 1200 méter magas nyugati falán Nepálban. Öt nap alatt 26 kötélhosszt mászott, UIAA VI és A4 fokozatban, mielőtt egy teljesen sima falszakasz miatt kénytelen volt kevéssel a nehézségek vége előtt visszafordulni. A Gasherbrum IV még mindig megmászatlan keleti falán 7000 méterről fordult vissza. A Makalu szűz nyugati falán egy kő találta el és fordította vissza 7300 méteren.
Yasushi Yamanoi általában véve szerény életet élt, a téli hónapokban azzal keresett pénzt, hogy a Fujin teherhordóként dolgozott. Személyisége miatt nemcsak Japánban, de Dél-Koreában is nagyon kedvelték. 2004-ben kiadott önéletrajza (Függőleges emlékek - Vertical Memories), melyet a fagyási sérülés utáni rehabilitáció során írt, nagyon népszerű volt Japánban, de az igazi áttörést és a nagyközönség előtti széles ismertséget a "Frozen" című bestsellere hozta, amelyben a Gyachung Kangról való menekülésüket írta le a híres japán író, Kotaro Sawaki segítségével. 2011-ben másodikként kapta meg az ázsiai Arany Jégcsákány életmű díját.
Pályafutása során akár egyedül, akár a feleségével, akár más társakkal mászott, mindig kreatív, eltökélt és állhatatos volt. Minimalista stílusa és gyakran csendben végrehajtott mászásai példát mutattak a japán alpinisták fiatal generációinak a modern alpin stílus útján. Mindezek mellett maximális környezettudatossággal utazott, ezek az értékek egyértelműen bizonyítják, hogy abszolút méltó a 13. életmű díjra.
Catherine Destivelle (2020)
Krzysztof Wielicki (2019)
Andrej Štremfelj (2018)
Jeff Lowe (2017)
Wojciech Kurtyka (2016)
Chris Bonington (2015)
John Roskelley (2014)
Kurt Diemberger (2013)
Robert Paragot (2012)
Doug Scott (2011)
Reinhold Messner (2010)
Walter Bonatti (2009)
