Az Everest Expedíció 2. és 3. napja

2. nap Katmandu

Első teljes napunk Katmanduban

Szálláshelyünk, a négycsillagos Hotel Shanker bőséges büféreggelivel kényeztet bennünket, melyet egy hatalmas bálteremben szervíroznak. Kissé szürreális és eklektikus az épület, de megvan a maga bája. Hab a tortán a hatalmas kert a szabadtéri medencével, ahol a virágzó bokrok illata tölti be a levegőt.

Reggeli után csapatunk két részre vált: a nagyobbik részük szervezett városnézésre utazott, mi pedig a fennmaradó logisztikai feladatokat igyekeztünk elintézni.

Esős napra ébredtünk, ami viszont szerencsére kimosta a szálló port a levegőből, így legalább a délelőtt folyamán tudtunk rendesen levegőt venni. Ahogy elállt a csapadék, az utak villámgyorsan száradtak, és ismét jött az áthatolhatatlan por. Városszerte vízvezetékeket fektetnek, ezért minden út fel van bontva, és a földet vékony rétegben mindenhol széthordják. Ezt veri fel a sűrű forgalom, és ezért használnak a helyiek közül sokan szájmaszkot.

Először a helyi szervezőiroda egyik vezetője, Dawa Sherpa fuvarozott bennünket az irodába. A lüktető és kaotikus forgalmat valószínűleg sosem fogjuk megszokni. Dávid most vehette át a tavalyi sikeres Annapurna mászásárért a nepáli kormány által kiállított hivatalos oklevelet Dawától.

Az iroda melletti kávézó kedvelt helye a Katmanduba érkező mászóknak. Dávid, Szilárd, és az alaptáborvezető Török Edina itt egyeztetett a Himalayan Database munkatársával, Billi Bierlinggel.

A Himalayan Database a himalájai mászások leghitelesebb adatbázisa, melyet az amerikai származású Elizabeth Hawley vezet. Az újságírónő 1960-ban érkezett Nepálba, és ott is ragadt. Először csak hegymászó témájú tudósításokat készített, később komoly adatbázist épített fel a himalájai mászásokról. Rövid időn belül a nemzetközi mászóvilág elismert himalájai krónikása lett, pontos statisztikát vezetve az összes mászásról. Minden expedíció felkeresi, és beszámol neki az eredményeiről. Hawley asszony idén a 94. életévét tölti, de még mindig aktív. Utánpótlásáról persze már gondoskodott: a német Billi Bierling hegymászónő 2004 óta dolgozik Hawley asszisztenseként, és lassan átveszi a munkáját. Billi maga is járt a Mount Everesten, továbbá feljutott a Makalu, a Lhoce, a Cso Oju és a Manaszlu csúcsára.

Megvan a csúcsengedély!

Dávidék ezután a Nepáli Kulturális, Turisztikai és Légiforgalmi Minisztériumba voltak hivatalosak, amely a csúcsengedélyt állítja ki a nyolcezresekre igyekvők számára. Sok pecsételés után megjelent az illetékes öltönyös elöljáró is. Nagyon kedves volt, még a telefonszámát is megadta, hogy probléma esetén személyesen őt keressék. Kérdéseiből azonban kitűnt, hogy nem olvasta a benyújtott dokumentációt. Ettől függetlenül áldását adta a projektre, a hivatali szolgákkal kiállíttatta a csúcsengedélyt. Az expedíció hivatalos fotósa, Mohai Balázs hiába bizonygatta, hogy ő nem Suhajda Szilárd, mindenképpen vele akarták aláíratni Szilárd nevében a hivatalos papírokat.
Ezután az expedíció operatív vezetője, Berek Péter kíséretében nyakunkba vettük a leírásokból már ismert Thamel városrészt, hogy elintézzünk még néhány logisztikai feladatot.

Mindeközben a csapat nagyobbik része Katmandu nevezetességeivel ismerkedett. A város nagyon megsínylette a 2015-ös földrengést, ahol az ismert épületek közül több súlyosan megrongálódott. A legfontosabbakat azóta újjáépítették, de így is sok a romos épület a városban.

A városnézésen gyűjtött élményekről két trekkerünk, Geszti Péter és Badár Sándor számolt be.

Geszti Péter: Innen nézve mi nézünk ki csodabogárnak

„Két szent helyet látogattunk meg, az egyik egy buddhista, a másik egy hindu központ. A buddhista szentély a Boudhanath, egy úgynevezett sztúpa, amely az egyik legnagyobb a világon. A város felett emelkedik, egy olyan hegyen, amely a legenda szerint magától emelkedett ki a Katmandu-völgyből. Sajnos a két évvel ezelőtti földrengés elég nagy részét megrongálta. Ez egy zarándokhely, ahol találkoztunk egy magyar zarándok hölggyel is. Érdekes, hogy a sztúpát az óra járásával megegyező irányban kell megkerülni, és az imamalmokat is ugyanebben az irányban kell megpörgetni.

Jártunk egy tankakészítő műhelyben is (ez pamut vagy selyem rátétre készített tibeti buddhista festmény, amely általában buddhista istenségeket, jeleneteket, vagy egy mandalát ábrázol). Ezeket bődületesen aprólékos munkával, kézzel készítik. Hónapokon át készíti egy ember, az ára akár nyolcezer dollár is lehet.

Egyelőre nincs hiányérzetem. A nepáli élmény nagyon kézzelfogható. Bődületes szegénység van, nagyon látszanak még a földrengés nyomai. Az utakon olyan forgalom van, amit európai ember nem tud elviselni. Egy kétsávos úton gyakorlatilag négysávos forgalmat bonyolítanak.

Nagyon érdekes élmény volt még az égetéses temetkezési szertartás a folyóparton. Az ember itt hamar megérti, illetve el tudja fogadni, hogy a dolgok itt így zajlanak, és innen nézve mi nézünk ki csodabogárnak. Azt is megtapasztalod, hogy milyen csodálatos a Föld, hogy ilyen hihetetlenül sokféle kultúra van.”

Kép forrása: Pintér László - Mozgásvilág.hu

Badár Sándor: A megnyugvás és a vibrálás feltöltött

„Panaszkodni nincs okom. Amire az ember számít egy délkelet-ázsiai utazás során, azt mi ma megkaptuk. Jártunk buddhista és hindu környezetben is, láttuk a világ legnagyobb sztúpáját. Nem mondom, hogy a tökéletes boldogság életérzése járt át, de egy általános nyugodtság árasztott el. Jártam már buddhista környezetben, kedvelem is, de a legnagyobb sztúpánál járni azért megható dolog. Ez egy olyan típusú zarándokhely, mint a mohamedánoknak Mekka, vagy a katolikusoknak Santiago de Compostela. Ez egy központ, és ha az ember egy központba érkezik, pont ott van az energiaszint egyensúlyban. Itt nem kell a létezésbe belefektetni semmit. Ezt éreztem, és nekünk most pont erre van szükségünk a túra előtt.

Innen átmentünk egy hindu környezetbe, ahol égetéses szertartással temettek halottakat furcsán kifestett arcú emberek. Ez szokatlan volt számomra, mert ilyennel még nem találkoztam. Ez sokkal inkább egy vibráló érzés volt, és a kettő együtt, a megnyugvás és a vibrálás feltöltött, de szerintem a többieket is.”

Az esti vacsorát egy tradicionális nepáli étteremben költöttük el, ahol egy nepáli foklórest részesei lehettünk. Zenés, dalos, táncos előadás kísérte a többfogásos vacsorát. Először kóstolhattunk rizspálinkát, majd a bemutató egy közös táncba torkollott. Ez volt az első igazán szoros, beszélgetős, közös vacsoránk. Kezdünk valóban csapattá kovácsolódni.

3. nap Katmandu - Bhaktapur

Az expedíció és a trekking túra harmadik napja. A „hegyre” való indulásunk előtti utolsó nap Katmanduban. További logisztikai ügyintézés és városnézés a szomszédos Bhaktapurban.

Ma verőfényes napsütésre ébredtünk, bár erősen párás volt a levegő. Az esti záporoknak már nyoma sem volt, így megint a por uralta a nepáli főváros levegőjét.

Délelőtt városnézésre utazott a trekking túra csapata. A szomszédos Bhaktapur városába látogattunk el. Az egykori királyi székhely ma 80000 lelket számlál, az Unesco világörökségének része, 1500 éve lakják. Idegenvezetőnk szerint ez maradt meg leginkább autentikusnak, minden modernkori befolyástól mentesnek. Csodálatos tégla- és fatemplomok ékesítik, bár sajnos az 1934-es, és a nemrégiben történt, katasztrofális 2015-ös földrengések óriási pusztítást végeztek az óvárosi negyedben. A 116 listázott építészeti emlékből 67 megsemmisült, 49 pedig részleges sérüléseket szenvedett. Az egész egy hatalmas építési terület lett, hiszen igyekeznek helyreállítani a ledőlt, megsérült épületeket. A költségek finanszírozásába maga az Unesco, Kína és India, valamint a helyiek is beszálltak. Az újjáépítés még így is évekig fog tartani.

Sétánk során megcsodálhattunk a király egykori privát fürdőhelyét, az ötemeletes Nyatapola pagoda stílusú templomot.

Bhaktapur hamisítatlan turistalátványosság, annak minden pozitív és negatív velejárójával együtt. Az építészeti emlékek csodálatosak, a kulturális örökség felbecsülhetetlen. Az óváros viszont egy gigászi bazár, ahol mindenki a kereskedelemből próbál megélni. A mérhetetlen szegénység miatt itt a sikeres üzlet, legyen szó akár csak egy ezer forintos karkötő eladásáról, sokak számára a túlélést, a családfenntartás egyetlen eszközét jelenti. Ennek megfelelően nagyon erős a „direkt marketing”. Folyamatosan leszólítják a sétáló turistákat, kínálva a portékáikat: nyakláncot, gurka kést, furulyát vagy réz hangtálat. Sokan az első szóból megértik, ha nem akarunk vásárolni, de vannak kitartóak, akik akár negyed órán keresztül is követnek és próbálnak meggyőzni, hogy nekünk bizony szükségünk van a portékájukra.

Badár Sándor tapasztalt utazó, őt a legkevésbé sem lepte meg a helyiek élelmessége:

„Bhaktapurban nem is a bazár volt az első élmény, hanem a település maga. Látni ezeket a fantasztikus épületeket csodálatos, ugyanakkor sajnálatos, hogy a földrengés miatt sokról már csak elképzelhetjük, hogyan nézhettek ki. A bazári élménytől persze nem igazán lehetett szabadulni, hiszen gyakorlatilag kettőt nem tudtunk úgy lépni, hogy ne rázták volna legalább nyolcan az arcunkba az elképesztő mennyiségű nyakláncot, kiskést, nagykést. Amit fémből, gyöngyökből vagy kövekből el lehet készíteni, az ott kapható. Az alku természetesen a vásárlás része, és bár nem olyan mértékű, mint mondjuk Isztambulban, azért itt is születtek a kiindulási árhoz képest meglepően alacsony végösszegek.”

Száraz Dénes már a hegyek közé vágyik
 

Dénest mélyen megérintették a látottak, ahogyan jópárunkat a csapatból. Az árusok mellett ugyanis sok kolduló gyermek is megszólított bennünket, és bizony hamar kifogytunk a csokoládékészletünkből. Borzasztó érzés szemtől szemben látni a szegénységet, és elfogadni, hogy nem tudjuk a világ problémáit megoldani. Dénes számára különösen nehéz helyzet volt, hiszen van egy kisfia.

Kép forrása: Pintér László - Mozgásvilág.hu

„Fantasztikus élmény volt látni magát a várost, az épületeket, már ami megmaradt belőlük. Ugyanakkor rossz érzés volt szembesülni azzal a szegénységgel, főleg a gyereket látva. Az én fiam öt éves, itt pedig 3-4 évesek szaladgáltak körülöttünk, szülők nélkül, és folyamatosan kéregettek. Ez a kontraszt nagyon összezavarja az embert, lelkiismeretével nem tud elszámolni. Gyötri a kérdés, hogy mit tegyen? Add oda az összes pénzed? Mivel teszel jót, mi a helyes? Én nem akarok klasszikus turista lenni, lerázni őket, hogy hagyjál békén, nem adok. Közben pedig mégis az vagyok. Dönthetnék úgy, hogy ezentúl én is itt fogok élni köztük, ugyanezt a szegénységet fogom átélni, akkor lehet nagy mellénnyel dumálni. Ez tényleg nagyon nehéz kérdés. Igazából én már menekültem volna. Nem tudtam önfeledten örülni a csodaszép város látványának. Nem akartam már ezt átélni. Úgyhogy én már nagyon vágyom a hegyek közé. Örülök, hogy Nepálban vagyok, hogy láthatom Katmandut, de a nyüzsgést és a port nehezen viselem. Ez most egy erős élmény, ami talán később egy élménnyé alakul át. Ez nem jelenti azt, hogy megszépül, de talán több leszek tőle, hogy ezt átéltem.”

Irány Lukla!

Holnap megkezdődik végre a kaland érdemi része: megkezdjük a trekking túrát! A vacsoránál a helyi szervező iroda vezetője, Dawa Serpa látta el a csapatot hasznos tanácsokkal. Ezek közül az egyik legfontosabb, hogy Namche Bazar felett (3440 m, a túra harmadik éjszakája után hagyjuk el) már szigorúan ellenjavallt a fürdés/zuhanyzás – bár erre amúgy sincs túl sok lehetőség. Az ember pillanatok alatt megfázik, ami pedig könnyen a túra végét jelentheti. Szóval Namche Bazar után legalább hat napig nincs fürdés. Az Island Peakre igyekvő Száraz Dénes számára ez plusz egy hét vízmentes időszakot jelent.

A hotelből 4:30-kor indul a csapat nagyobbik fele, hogy az első, 6:00-kor induló géppel elrepüljünk Luklába. A többiek a következő géppel indulnak utánunk. A pakolás komoly logisztikai feladat elé állítja a résztvevőket, hiszen a gépre csak egy 5 kg-os kis hátizsákot (ez lesz a napi túrazsákunk) és egy 10 kg-os utazózsákot lehet felvinni a súlykorlátozás miatt. Ebbe bele kell férnie mindennek, amire a következő két hétben szükségünk lehet a hegyen.
Lukla a világ egyik legveszélyesebbnek tartott repülőtere, bár ritkán hallani valódi szerencsétlenségről. Egy biztos, nehéz lesz teljes nyugalomban végignézni, ahogyan a 16 személyes kisgép megközelíti a meredek hegyoldalba épült, felfelé emelkedő, hihetetlenül rövid kifutópályát. Sokak elbeszélése szerint olyan érzés, mintha egyenesen a hegyoldalnak kormányoznák a repülőt.

Amint ezen túl vagyunk, már csak egy kellemes séta vár ránk a 2800 méteren fekvő Luklából első napi szálláshelyünkre, a 2600 méteren fekvő Phakdingba.

Namaste!

Forrás