- Futás
- Hegymászás
- Kerékpár
- Túra
- Sí
A Dawn Wall első szabadmászása kétségkívül a sziklamászás történetének legnagyobb mérföldköve, de a hegymászásban általában véve is kevés párja akad. Jelentősége a Matterhorn (1865), az Eiger északi fala (1938) illetve a Mount Everest (1953), valamint utóbbi oxigén nélküli (1978) első megmászásához mérhető.
Nem meghódítottunk egy utat, hanem valóra váltottunk egy álmot. - Kevin Jorgeson
Caldwell 2007 óta dédelgette az álmot, hogy szabadon, mesterséges mászóeszközök segítsége nélkül jusson fel az El Capitan Dawn Wall falán. Először ő maga sem hitte, hogy lehetséges, de túlságosan foglalkoztatta az ötlet, így elkezdett rajta dolgozni. Az évek során részletekben sikerült szabadon kimásznia szinte az összes kötélhosszt, de csak az egyhuzamban történő teljes mászás számít az út hiteles szabadmászásának. A projekt során a világ legjobb sziklamászói közül többen is csatlakoztak hozzá néhány kötélhossz erejéig. Mászott például Chris Sharmával (neki elég is volt egy próbálkozás) és Alex Honnolddal is. Volt, amikor az édesapja biztosította. Aztán 2010-ben kereste meg őt Jorgeson, hogy állandó mászópartnerként szívesen csatlakozna a projekthez. A közös célnak és páratlan motivációnak köszönhetően kialakult a győztes páros.
A 36 éves Tommy Caldwell (tavalyi budapesti előadásakor vele készült interjúnkat itt olvashatjátok el) kis túlzással Yosemitében nőtt fel. Minden lehetséges utat megmászott szabadon (Lurking Fear, Dihedral Wall, Muir Wall, West Buttress, Salathé, Zodiac, Magic Mushroom), több első mászása és gyorsasági rekordja van a völgyben (a legismertebbek a Yosemite Triple Crown és a Nose Alex Honnolddal). 2001-ben véletlenül levágta a bal mutatóujjának egy részét. Bár vissza tudták varrni, figyelmeztették, sziklamászáshoz soha nem lesz elég erős. Ekkor úgy döntött, ha már úgyis haszontalan, akkor inkább amputáltatja. Sokan azt gondolták, itt a mászókarrierje vége. Hatalmasat tévedtek. Töretlen kitartással és fáradhatatlan edzésmunkával a világ legerősebb négy ujját edzette a bal kezére.
Kevin Jorgeson 30 éves. Sportmászóként már tizenévesen versenyzett, majd a boulderezés felé fordult. Ebben a műfajban már semmilyen nehézségű út nem hozta zavarba. Az El Capitanon azonban sohasem járt azelőtt, hogy jelentkezett a Dawn Wall projektre.
A klasszikus Yosemite-utakkal ellentétben ez a fal nem repedések rendszere. Ez egy hatalmas, közel 1000 m magas sima gránitfal, melyen néhol csak milliméternyi peremek nyújtanak fogást a mászó számára.
Az út hossza 32 kötélhossz, és jelenleg a világ legnehezebb mászóútjának tartják. Caldwell kézzel rajzolt topója szerint a legkönnyebb kötélhossz is 5.11-es (UIAA VIII), átlagban 5.12-es (VIII+/IX-) nehézségű, de van 7 db 5.13-as (IX/X-) és 7 db 5.14-es (X/XI) nehézségű betét is. Akit érdekelnek a részletek, a hivatalos topót .
A nehézségeiről némi ízelítőt ad az alábbi részlet, melyet a Yosemite-völgy mászótörténetét feldolgozó „Valley Uprising” (Lázadás a Völgyben) című dokumentumfilmhez készítettek. A kisfilmben Tommy mesél kapcsolatáról a Dawn Wall-lal:
A falat először 1970-ben mászták meg. Dean Caldwell (nem rokona Tommynak) és Warren Harding jutott fel rajta, az akkori Yosemite-trendeknek megfelelően a köteleket és közteseket a mászáshoz is igénybe véve. Akkoriban ez is forradalmi teljesítménynek számított.
Tommy és Kevin december 27-én száll be a falba. Leginkább napnyugta után másztak, amikor eléggé lehűlt a levegő. Így kevésbé izzadtak az ujjaik, és a mászócipőknek is jobb volt a tapadása. A Yosemite Kaliforniában található, télen sincs túl hideg. A hőmérséklet ilyenkor ideális egy ilyen jellegű mászáshoz. Az, hogy Caldwellék ezt felismerték, a sikerük egyik kulcsa volt.
Volt, hogy vihar miatt 1-2 napot várniuk kellett, de a leghosszabb várakozásra Kevin miatt kényszerültek. Az érdes felületű gránit amúgy is „eszi” a bőrt, de ezek a fogások teljesen kikészítik az ujjbegyeket. Kevin Jorgesonnak egy teljes hétbe és 11 próbálkozásba került, mire a kulcshelynek számító 15. kötélhosszon túljutott. Egyetlen jobbkezes peremmel küzdött hét teljes napon át, de volt, hogy két napig kellett pihentetni az ujját, melyről a tapasszal együtt tépte le a bőrt a borotvaéles sziklaperem.
Kép forrása: Kevin Jorgeson Facebook/Sparkshopclimbing
Ezen az egyetlen fogáson múlt az egész mászás (A további fotókért katt a képre!)
Kép forrása: Kevin Jorgeson Facebook
Jorgeson ujjai - küzdelem a 15. hosszért
Kép forrása: Corey Rich/Aurora Photos
A bőrápolás a mászás sikerének egyik legfontosabb feltétele. Caldwell a napi mászás után méhviasz és olaj keverékével ápolja kezeit. Éjjel négyóránként felkelt, hogy bekenje az ujjait.
Caldwell eközben szinte akadálytalanul haladt. Több kötélhosszal Jorgeson előtt járt, és félő volt, hogy egyedül kell befejeznie a mászást. Kevin azonban valahonnan tudott még erőt meríteni és végül túljutott a kritikus részen. Attól fogva sejteni lehetett, hogy senki és semmi nem állíthatja meg őket. Végül 19 nap után feljutottak a fal tetejére.
A média rég nem látott érdeklődést mutatott a mászás iránt. Az utolsó négy kötélhosszt az interneten élőben közvetítették, de nagyjából a mászás első hetétől kezdve az amerikai sajtó folyamatosan beszámolt a két mászó haladásáról. Mind közül talán a The New York Times munkája dicsérendő, amely a laikusok számára is érthető módon tálalta a történetet. Készítettek például egy zseniális 3D-grafikát, amely a mászás legjelentősebb részeit emeli ki.
Az utolsó négy kötélhossz gyorsított timelapse felvétele:
Engem ez a mértékű médiafigyelem egyébként arra emlékeztet, amilyen az 1930-as években az Eiger északi falán próbálkozókat illette. Az emberek akkoriban a Kleine Scheideggről távcsövekkel követték a mászók mozgását, nem ritkán élet-halál harcát a Mordwanddal, miközben az újságok címlapokon számoltak be az újabb és újabb drámáról. A különbség talán annyi, hogy a Dawn Wall esetében az El Capitan lábánál többnyire hozzáértő „bámészkodók” gyűltek össze, és ott voltak a mászók családtagjai is. Illetve szerencsére szó sem volt élet-halál harcról.
Még maga az amerikai elnök, Barack Obama is gratulált Twitteren a mászóknak. Igaz, hogy ő „hódításról” beszél, amit Kevin Jorgeson kiigazított, mondván „nem meghódítottunk egy utat, hanem valóra váltottunk egy álmot”.
Caldwell így nyilatkozott a New York Times-nak közvetlenül a kiszállás után:
"Szeretném, ha a teljesítményünk láttán az emberek megismernék, milyen nagyszerű sport a mászás. Szerintem a közvélemény úgy gondolja, hogy egyszerűen adrenalinvadászok vagyunk. Pedig ez egyáltalán nem így van. Az a célunk, hogy ehhez hasonlóan gyönyörű helyeken éljük az életünket, és hihetetlenül szoros baráti és családi köteléket építsünk ki. Ez tényleg egy életstílus. Teljes mértékben egészséges életmód, a mászók között pedig rengeteg jó kedélyű és nagyszerű embert találni. Ha ezt a szeretetteljes üzenet terjesztéséhez hozzájárulhattunk, az óriási dolog."
Hogy mi következik most a két mászó számára, azt egyelőre nem tudni. Az biztos, hogy egy ilyen teljesítmény után nem lesz könnyű újabb álmot találni."
