- Futás
- Hegymászás
- Kerékpár
- Túra
- Sí
Elizabeth Revol 2008-ban hívta fel magára a figyelmet, amikor 16 nap alatt megmászta a Broad Peaket (8051 m), valamint a Gasherbrum I (8068 m) és Gasherbrum II (8035 m) csúcsokat, alpesi stílusban, serpák segítsége és pótlólagos oxigén használata nélkül. Utóbbi kettőt ráadásul rekordidő alatt, 52 órán belül, az alaptáborba való visszatérés nélkül. Később megmászta az Annapurna keleti csúcsát, ahol azonban ereszkedés közben eltűnt a mászótársa, Martin Minarik. Ez annyira megviselte lelkileg, hogy évekig nem ment újra magashegyre. Helyette inkább túlélő terepversenyeken (raid) indult, ahol komoly sikereket könyvelhetett el: a Lafuma csapattal Európa-bajnokok lettek, a világbajnokságon pedig ötödik helyen végeztek. Számos tradicionális raid versenyen álltak dobogóra.
2013-ban azonban a szíve ismét visszahúzta a Himalájába. Többször próbálkozott a Nanga Parbattal télen, ahol 2015-ben Tomasz Mackiewicz-csel alpesi stílusban 7800 méterig jutott.
Kép forrása: Elizabeth Revol archívum
Nanga Parbat, 2015 tél (Van még fotó, katt a képre!)
Idén a Makalu volt az első célja, de a kedvezőtlen időjárás és hóviszonyok miatt „csak” a 8485 méteres hegy nem sokkal alacsonyabb mellékcsúcsát sikerült elérnie. 12 nappal ezután feljutott a Lhoce 8516 méteres csúcsára. Ezúttal is alpesi stílusban, pótlólagos oxigén és serpák segítsége nélkül mászott.
Pár nap pihenés után aztán nekifutott még az Everestnek is, szintén oxigén nélkül. Ebbe azonban az erős szél miatt beletört a bicskája: hétórányi mászás után, kb. 8400 méteren fordult vissza, egy nappal Klein Dávid után.
Ezen a napon négyen indultak a déli normál úton az Everest csúcsára oxigén nélkül, de közülük csak az osztrák Hans Wenzlnek sikerült elérnie ily módon a csúcsot. A francia Yannick Graziani visszafordult, a katalán Ferran Latorre pedig inkább oxigénhez nyúlt, csak hogy meglegyen neki a 14. nyolcezres is.
Az északi oldalon szintén négyen próbálkoztak ezen a napon: a két amerikai, Cory Richards (8600-nál oxigénhez nyúlt) és Adrian Ballinger (oxigénnel mászó társai segítségével feljutott); továbbá a német Ralf Dujmovits, akinek nyolcadik próbálkozásra sem sikerült oxigén nélkül az Everest, valamint Kilian Jornet. A katalán hegyifutó fenomén este, kevéssel a gyorsasági rekordtól elmaradva, az alaptáborból 17 óra alatt, hat napon belül másodszor ért fel a Föld legmagasabb pontjára.
Elizabeth nagyon csalódott volt, hogy vissza kellett fordulnia, mert remek erőben érezte magát, de a szél egyszerűen túl erős volt. Közösségi oldalán így fogalmazott:
"Mint egy kő, úgy ver pofán a hirtelen feltámadó szél és havazás. Egy pillanat alatt csapdába kerülsz. Kár, mert a magassággal nem volt gondom."
A vidám és közvetlen francia hegymászónővel, akit barátai csak „Zab”-nak hívnak, nemrégiben a németországi Outdoor szabadidősport-kiállításon beszélgettünk. Sok időt szánt ránk, így az Everesten kívül a Himalájáig vezető útról is volt alkalmunk kérdezni őt.
Kép forrása: Mozgásvilág/Paraferee
Vidáman és szemléletesen mesél (Van még fotó, katt a képre!)
Mozgásvilág: Az Everest-élmény még elég friss, kezdjük ezzel. Kis híján megmásztál hármat a világ öt legmagasabb hegycsúcsából, oxigén nélkül, és alig három hét alatt. Ilyesmivel kevesen próbálkoznak, neked hogyan jutott eszedbe?
Elizabeth Revol: Nagyszerű kaland volt ez számomra. Először voltam igazán nagy magasságban. Korábban persze elértem már a nyolcezer métert, de a 8500 azért más tészta. A célom az volt, hogy a lehető legmagasabbra jussak, és egymás után két nyolcezrest másszak. Aztán a végén majdnem három lett belőle :) Ugyanis megismerkedtem egy lánnyal a Makalun, akinek elmondtam, hogy fiatalkorom óta nagy álmom megmászni az Everestet. Ő pedig csak annyit mondott, hogy „kifizetem én neked a csúcsengedélyt, mászd meg az Everestet”!
Szóval akkor az Everest eredetileg egyáltalán nem is volt tervben? Ki volt ez a jótevő?
Nem. Eredetileg a Makalut és a Lhocét szerettem volna megmászni. De ahogy találkoztam ezzel a lánnyal, bekerült még egy csúcs a programba :) Masha Gordonnak hívják, van egy alapítványa, mellyel a női élvonalbeli alpinizmust igyekszik támogatni világszerte. Főként első megmászásokat, vagy olyan projekteket, amelyek valamilyen módon történelminek számítanak.
***
Maria „Masha” Gordon egy 42 éves, többdiplomás, komoly üzletasszony. kétgyermekes anyuka. Egy hatéves kisfia és egy nyolcéves kislánya van. Dolgozott újságíróként a Washington Postnál, majd pénzügyi vonalon folytatta pályáját. Többek között volt a Goldman Sachs Asset Management igazgatója, ami nagyjából érzékelteti, milyen kaliberű üzletasszonyról van szó. Gyermekként simán megbukott a testnevelési teszteken, és 30 évesen sem tudott lefutni öt kilométert. A gyermekei születése után, a hirtelen keletkezett „szabadidejében” kezdett aktívabb életmódba, de ezt is meglehetősen ambiciózusan művelte. Jelenleg ő a Hét Csúcs leggyorsabb női teljesítője (Seven Summits, minden kontinens legmagasabb csúcsa, 238 nap, 23 óra és 30 perc alatt), ezzel egyúttal a Felfedezők Grand Slamjének, azaz a Hét Csúcsnak, plusz az Északi- és a Déli-sarknak is a leggyorsabb női teljesítője (ehhez elegendő a sarkokon az utolsó egy földrajzi fokot sível/gyalog teljesíteni). Mindezt azonban nem pusztán saját kedvére tette. Ezekkel a teljesítményekkel szeretné inspirálni a fiatal lányokat, többek között a saját kislányát is, hogy sportoljanak a szabadban, leginkább másszanak hegyet, mert az kiválóan fejleszti a vezetői képességeket, a kitartást és az önbizalmat. Az alapítványról itt lehet többet megtudni. Még hivatalos internetes hashtagjük is van, #ThisGirlCanClimb
***
Végül az időjárás miatt nem tudtam elérni az Everest csúcsát, ezért eléggé csalódottan jöttem le. De egy ilyen kaland után szükségem van egy kis időre, hogy végiggondoljam a történteket, és minden a helyére kerüljön a különböző mászásokkal kapcsolatban. Most már összességében azt mondom, hogy nagyon jó élmény volt, és egyáltalán nincs bennem az a rossz érzés, ami az Everest után közvetlenül volt.
Elizabeth videója a Himalájából:
Nem ez volt az első komoly mászásod azért a nyolcezresek világában. Sok évvel ezelőtt keresztezted a Gasherbrumokat.
Igen, 2008-ban. Az volt az első élményem komolyabb magasságban. Azelőtt 6500 m volt a legmagasabb, ahol jártam, Dél-Amerikában. Egy barátom mesélt a projektjéről a Baltoro-vidéken, akkor tért vissza a K2-ről. Gyakorlatilag felajánlotta, hogy ha van kedvem, velük mehetek. Én meg persze igent mondtam. Fiatalkorom óta nagyon vonzott a magashegymászás. Ekkor voltam 28 éves.
A hegymászás volt az első sport, ami komolyabban megfogott?
Nem, tornászként kezdtem, amit egészen 18 éves koromig versenyszerűen műveltem. Akkor beiratkoztam az egyetemre, ahol megismerkedtem egy csomó mászóval. Sokan közülük tagjai voltak a hegymászó klubnak. Velük kezdtem el a hegyekbe járni. A következő hat évben szinte folyamatosan másztam. Csatlakoztam a francia szövetség fiatal alpinistaképző programjához. Ennek keretében az első két évben vezetővel mászol, megtanulod a különböző szakágakat a sziklamászástól a jégmászásig, majd a végén van egy közös expedíció. Így jutottam el Dél-Amerikába. Az végleg megpecsételte a sorosomat :)
Kép forrása: Elizabeth Revol archívum
Egy időben hátat fordítottál a hegyeknek, és túlélő terepversenyekre kezdtél járni. Ennek mi volt az oka?
2009-ben Martinnal voltam az Annapurna Easten, ahol ő életét vesztette. Akkor teljesen abbahagytam a mászást, négy évig nem mentem vissza, nagyon rossz érzéseim voltak. Rengeteg kérdés volt a fejemben, de válasz egy sem. De ha egyszer megérintett a magasság, és függővé válsz, előbb-utóbb erősebb lesz a hegyek hívó szava. Négy év kihagyás után, 2013-ban döntöttem úgy, hogy visszatérek, egy téli kísérlettel a Nanga Parbaton. Találkoztam Klein Dáviddal is, meg volt vele még valaki, akinek a nevére nem emlékszem.
Egy magyar és egy amerikai társa volt, Ács Zoltán és Ian Overton.
Igen, tényleg, már megvan. A Nanga Parbat télen nagyon kemény dió. Egy csomó energiát veszítesz pusztán azzal is, hogy ott vagy az alaptáborban. A hegyen pedig hatalmas küzdelem vár rád a hideggel, a magassággal és a széllel. Rengeteg türelem kell hozzá, és a kudarcot is tudni kell elfogadni, ami nem olyan egyszerű. Nagyon erős motiváció kell hozzá, hogy oda visszatérj.
Kép forrása: Elizabeth Revol archívum
Nanga Parbat, 2013 január (Van még fotó, katt a képre!)
Dávid idén az Everesten is ott volt. Találkoztatok?
Igen, még Perichében, illetve utána Katmanduban is. Az alaptáborban nem, máshol voltak a sátraink, és a hegyen sem azonos ütemben mozogtunk.
Egy nappal járt előtted a csúcstámadáskor. Lehet, hogy el is mentetek egymás mellett a hegyen, amikor ő már lefelé jött.
Lehet, de ilyenkor nem feltétlenül tudod, ki jön szembe. Néha köszönsz, néha még azt se. Nem volt már túl nagy forgalom a hegyen, eléggé késő volt a szezonban.
Mennyire volt rossz az idő a csúcstámadásod előtti napon? (Ez volt Klein Dávid csúcstámadásának napja – PL.)
Délután nagyon rossz volt. Hajnalban nem volt vészes. Négykor keltem, a kettes táborból mentem egyenesen a négyesbe. Akkor én jóval lejjebb voltam, nem tudom, fentebb mekkora szél lehetett. Általában délben kezdődött a rossz idő, de az tényleg rossz volt. Erős szél, havazás. A 3-as tábor felett már olyan vihar volt, hogy végül nem tudtam elérni a Déli-nyerget, hanem a Lhocéra telepített 4-es táboromban éjszakáztam, 7800 méteren. A következő napon (május 27., Elizabeth csúcstámadásának napja – PL) már sokkal hamarabb elromlott az idő, éjjel 3-kor. Nagyon hideg volt. Lehetett volna talán folytatni, de megígértem a férjemnek, hogy nem kockáztatok túl sokat, és a folytatás túl kockázatos lett volna.
Kép forrása: Elizabeth Revol Facebook
Az Everest Sárga-sávjában, mérsékelten optimális időjárási viszonyok között (Van még fotó, katt a képre!)
Ha nincs az ígéreted, akkor továbbmentél volna?
Nem. Nagyjából egy órán keresztül viaskodtam magamban, hogy menjek-e tovább vagy forduljak vissza. Közben lassan azért folytattam, de kétségeim voltak. Az agyam elkezdett azon járni, hogy mi a határ, meddig feszítsem a húrt? Aztán egyszer jött egy komolyabb szélroham, és akkor úgy döntöttem, ennyi volt, lemegyek. Persze, aztán lehet, hogy a szél picit csitul, de ha már eldöntötted, hogy visszafordulsz, akkor vége. És nem volt több lehetőség megpróbálni. Én ekkor már harmadszor voltam nagyon nagy magasságban néhány héten belül, és lefelé éreztem, hogy elfáradtam. Nem maradt erőm több próbálkozásra.
Mennyire voltál elfáradva, amikor leértél? Maradt benned azért valamennyi erőtartalék, így, hogy a csúcsot nem érted el?
Amikor visszafordultam, akkor elkezdtem érezni a fáradtságot. A négyesben eléggé ki voltam készülve. De ebben van egy erős mentális faktor is. A visszafordulással megszűnik az erős motiváció és a nyomás is alábbhagy. Mérges vagy, kérdéseid vannak, küzdesz a viharral. Amikor végre beesel a sátorba, akkor megszűnik a pszichés teher, és akkor érzed, mennyire fáradt vagy.
Kép forrása: Elizabeth Revol Facebook
Az idén kiszámíthatatlan és gyakran viharos volt az idő az Everesten (Van még fotó, katt a képre!)
Beszéltem Hans Wenzllel (azon a csúcsnapon négy oxigén nélküli próbálkozóból ő volt az egyetlen, aki feljutott). Azt mesélte, hogy egy órán keresztül ült 8500 méteren, és várta, hogy enyhüljön a szél, miközben a többiek vagy visszafordultak, vagy oxigénhez nyúltak. Ilyet még nem hallottam.
Hans nagyon erős. Valóban, Ferran (Latorre) oxigénhez nyúlt, és az északi oldalon Ralf (Dujmovits) is ugyanígy döntött, miután visszafordult. Nagyon erősnek kell lenned ehhez. Én nem lettem volna képes egy órát várni a szél gyengülésére. Igazából azzal az egy órával közelebb került a napkeltéhez, aminek köszönhetően kicsit melegebb lett, és talán lehetséges volt folytatni.
Megbántad, hogy visszafordultál, amikor meghallottad, hogy neki sikerült?
Neeeeeem…. (picit bizonytalanul), mert az én döntésem volt, hogy visszafordulok. Utólag persze végiggondolod, hogy mit csinálhattál volna másképp. Ha kicsit később indulok, akkor nem a leghidegebb időben kellett volna a viharban küzdenem. A stratégiát azonban az időjárás-előrejelzés alapján kellett meghatározni, és az jó időt ígért. Utólag persze mondhatod, hogy hibáztál, de akkor már túl késő.
Kép forrása: Elizabeth Revol Facebook
Mikor indultál el a csúcstámadásra?
26-án este 9-kor, de én nem az Everest, hanem a Lhoce 4-es táborából. Az plusz másfél óra a Déli-nyeregig. Most már úgy gondolom, hogy túl korai indulás volt. A Lhocére például reggel 9-kor indultam. Ott nem volt túl jó éjszakám, és nem voltam biztos benne, hogy jó ötlet megpróbálni a csúcstámadást. De reggel végül úgy döntöttem, nekivágok. 17:00-17:30 körül értem fel a Lhoce csúcsára, szóval belefért a késői indulás. Ha az Everesten csak hajnal 3-kor indulsz, akkor megúszhatod a leghidegebb órákat.
Igen, pontosan ez volt a stratégiája a brit James Broomannek is, aki két nappal a te csúcstámadásod előtt, 25-én feljutott oxigén nélkül, az IMG kereskedelmi expedíció tagjaként. Ráadásul 10-12 órás szélcsendről számolt be, amire talán egész hónapban nem volt példa. Nagyon gyors is volt, mert 8-8,5 óra alatt felért.
Hű, az tényleg elég gyors. Az Everesten 100 méter/óra szint nagyon-nagyon gyors.
Hans Wenzlnek például majdnem 16 óra kellett csak felfelé. Viszont ő azt mondta, tudott volna még feljebb is menni.
Igen, de ez mindenkinek nagy küzdelem volt. Ha harcolnod kell a széllel és a hideggel, az nagyon sokat kivesz belőled és ettől lelassulsz. Ha jó az idő, nem kell annyira küzdened. A Makalura mi például este 10-kor indultunk, és éjjel nagyon hideg volt. Az Everesten valószínűleg hiba volt a korai indulás. De ezeket a tapasztalatokat csak a hegyen tudod megszerezni, nekem pedig ez volt az első próbálkozásom az Everesten. Az Everest oxigén nélkül egy nagyon komoly kihívás. Ralf Dujmovits nyolcszor próbálta, de a legfontosabb szabály, hogy haza kell jönnöd. A csúcssikerhez mindennek klappolnia kell. Csak akkor juthatsz fel, ha tökéletes fizikai állapotban vagy, ha nem vagy beteg, ha jó az idő, ha, ha, ha…
De csak akkor próbálkozhatsz újra, ha életben maradsz.
Profi mászó vagy, vagy dolgozol is a mászás mellett?
Ezt az évemet kivettem a munkából, hogy mászhassak. Amúgy sportot tanítok. De valószínűleg jövőre is inkább a mászásra koncentrálok. Utána azonban valószínűleg vissza kell majd mennem dolgozni. Vannak szponzoraim, de ők csak az expedíciók költségeit állják, a mindennapi kenyérre valót nekem kell előteremtenem. Nem olyan egyszerű a szponzoráció manapság. Igazából Franciaországban most nincs is olyan profi mászó, aki kizárólag szponzori támogatásból tartja fenn magát. A legtöbben hegyivezetők.
Kép forrása: Elizabeth Revol Facebook
Milyen edzésmunkát végzel, hogy ilyen komoly teljesítményekre vagy képes?
Minden nap edzek, naponta kétszer. Nagyon sokat futok terepen és bringázok. Reggel általában futok, majd interval edzés jön. Délután 2-3 órát bringázom. Emellett hetente 2-3 alkalommal boulderezek. Ezt már nagyon régóta így csinálom, gyakorlatilag azóta, mióta elkezdtem mászni.
Mi a következő terved?
Ne viccelj, még csak most értem haza :)
Persze, tudom, de biztos vannak álmok, ötletek azért…
Egyelőre semmi konkrét, ami publikus. Álmaim persze vannak. Nagyon szeretnék visszatérni az Everestre, hogy oxigén nélkül jussak fel a csúcsára. Szívesen mennék a normál út helyett pl. a Nyugati-gerincen. Illetve szintén nagy álmom az Everest-Lhoce dupla, közben az alaptábor érintésével. Ez egy varázslatos terv. Nagyon-nagyon nehéz, de ha megfelelően felkészülsz, és előtte nem mászol meg egy 8400 méteres hegyet, akkor talán sikerülhet :) Az ilyen jellegű projekteket találom izgalmasnak. Nem tudom, hogy ez már jövő tavasszal megpróbálom-e. De nagyon szeretem a téli nyolcezreseket is, és szeretném sikerre vinni ezt a projektet is. Eddig négyszer próbálkoztam télen, amiből három a Nanga Parbat volt, legutóbb pedig a Manaszlu, ahol hét méter hó esett.
Kép forrása: Elizabeth Revol archívum
Küzdelem a mély hóval a Manaszlun (Van még fotó, katt a képre!)
Mi a helyzet a K2-vel télen?
Ki van zárva. Nagyon ki vagy téve a szélnek. Nagyon jó felszerelésre és nagy csapatra van szükség, továbbá lehetetlen alpesi stílusban megmászni. Fix kötelek kellenek, nekem pedig nem annyira jön be, hogy három hónapig kötelezzük a hegyet és közben az alaptáborban várjuk a mászásra alkalmas időt. A K2 nem az én álmom. De a téli Everest sem. Én csak egy nyolcezrest szeretnék télen, semmi többet :) De annyira nehéz!
Szeretnéd mind a tizennégyet megmászni?
Nem, egyelőre ez nem annyira izgat. Alpesi stílusban szeretek mászni, és esetleg télen, ehhez pedig sok idő kell. Ezek a próbálkozások sokszor nem jönnek be elsőre, ezért sok idő kell hozzájuk. Ha a 14 nyolcezres teljesítése a cél, akkor szerintem kompromisszumot kell kötni, bevállalni a normál utakat és végigtolni a sorozatot. De ez nem az én stílusom.
Kép forrása: Mozgásvilág/Paraferee
