Hans Kammerlander visszatért a Himalájába Hír

Kammerlander az 1980-as és 90-es évek egyik legkiemelkedőbb hegymászója, aki rendszeresen feszegette a „lehetséges” fogalmának határait. Hogy ez pontosan milyen teljesítményeket jelentett, arról egy picit később. Elöljáróban annyit, hogy az Everest északi oldalán 1996 óta ő tartja a gyorsasági rekordot. Himalájai visszatérésében az az igazán érdekes, hogy évtizedekig hangoztatta, soha nem megy vissza a Manaszlura, mert fél, hogy régi sebeket tépne fel. Ehhez a hegyhez kötődik ugyanis az egész pályafutását beárnyékoló tragédia, melynek során két közeli barátját veszítette el.

Kép forrása: Hans Kammerlander archívum

Hans Kammerlander (Van még fotó, katt a képre a galériáért!)

Halál a Szellemhegyen

1991-ben első önálló nyolcezres expedícióját szervezte, miután előtte hetet Reinhold Messner társaságában megmászott. Céljuk a Manaszlu volt. Rettenetes időjárást fogtak ki, gyakorlatilag már összecsomagoltak, hogy indulnak haza, amikor hirtelen megjavult az idő. Márpedig ezt egy nyolcezresen ki kell használni. El is indultak felfelé hárman, Kammerlander és két hegyivezető-társa: a brunecki Friedl Mutschlechner és a grödnertali Karl Großrubatscher.

Amint elhagyták a legfelső tábort a csúcstámadáskor, ismét romlani kezdett az idő. Mutschlechner kezdte érezni lábujjain egy korábbi fagyási sérülését, és Großrubatscherrel együtt visszafordult. Kammerlander egyedül folytatta az egyre erősödő viharban.  Végül a csúcsgerincen, nem sokkal a csúcs alatt neki is fel kellett adnia. Amikor visszaért a legfelső táborba, Karl Großrubatschernek nyoma sem volt. Órákkal azelőtt azzal hagyta ott a táborban Mutschlechnert, hogy készít még pár fotót.

Picivel később, nem sokkal a sátrak alatt megtalálták a kiváló grödeni hegymászó holttestét, aki egy jégtorony mellett lezuhant. Vélhetően leszakadt alatta egy hópárkány. Nyakcsigolya-törést szenvedett, azonnal meghalhatott. Kammerlanderék egy gleccserhasadékban helyezték örök nyugalomra.

Ekkor már pokoli hóvihar tombolt a hegyen, dörgéssel-villámlással. Kammerlanderék lépésről lépésre küzdötték magukat lefelé. Pár óra elteltével Friedl Mutschlechnerrel éppen azon tanakodtak, hogy merre vezet tovább az út lefelé, amikor a közvetlenül mellette álló Mutschlechnert halálos villámcsapás érte.

Kammerlandernek csak az ujja égett meg. Teljesen összeomlott. Második barátját is egy gleccserhasadékba temette, majd egy sátorban próbálta valahogy túlélni az éjszakát. Élete leghosszabb éjszakáját.

Másnap legalább neki sikerült lejutnia a hegyről. Kammerlander az események hatása alatt gyötrődve tért vissza Dél-Tirolba, és megfogadta, soha többet nem teszi a lábát a Manaszlura, akkor sem, ha csak ez marad a hiányzó a 14 nyolcezres közül. „Ez a baleset sok-sok éven át nyomasztott” – mondta később.

2007-ben aztán egy hasonló mértékű tragédia érte.

A 7350 m magas nepáli Jansemba megmászatlan gerincén lezuhant és meghalt mellette egy másik barátja, az ahrntali hegyivezető, Alois Brugger. Egy évvel később Kammerlander visszatért, és egy grödeni hegyivezetővel, Karl Unterkircherrel befejezte a megkezdett utat, és elérte a csúcsot. „Akkor elvesztette a hegy a félelmetes jellegét, és ettől egy picit elviselhetőbb lett a barátom halála” – emlékezett vissza Kammerlander.

Akkor még nem tudta, hogy még egy ennél is szörnyűbb tragédia részese lesz. 2013 novemberében ittasan autóbalesetet okozott, melyben maga is súlyosan megsérült, de a vétlen fél, egy 21 éves fiú életét vesztette. Kammerlandert felfüggesztetten két év szabadságvesztésre ítélték, és egy évre bevonták a jogosítványát.

Azóta szülőfalujában visszavonultan él. 2016 tavaszán elment trekkingtúrára a Manaszluhoz: „Azt éreztem, hogy a hegy már nem riaszt, és újra meg szeretném próbálni.“

Ennek most jött el az ideje. Társa ezúttal az észak-tiroli magashegymászó, Stefan Keck, aki már járt a Manaszlun. Ott volt 2012-ben is, amikor a 2-es táborban 11 hegymászó életét oltotta ki egy lavina.

Csakúgy, mint 1991-ben, Kammerlander most is magával viszi a síléceit, hogy megkíséreljen lesíelni a csúcsról. (Idén tavasszal Wetzl Péter is ezzel próbálkozott, de a gigászi mennyiségű hó miatt nem jutottak a 2-es tábor fölé.) Az expedícióról forgatott filmanyag szerves részét képezi majd a Kammerlander életét feldolgozó filmnek, melyet az ismert osztrák filmes, Gerald Salmina készít (neki köszönhetjük a „Der Streif” és a „Mount St. Elias” c. remekműveket). A történet fókuszában a Manaszlu-tragédia áll majd.

Kammerlander már megérkezett a Manaszlu alaptáborába, és aggodalommal szemléli a hegyet, amely roskadozik a friss hó alatt. A legendás hegymászó nem egy aggodalmaskodó típus, de nagy hóval kapcsolatos emlékei között kevés pozitív van.

Akklimatizációként megpróbálták felállítani az 1-es tábort 5600 méter magasan. Átlagos viszonyok között ez egy négyórás, könnyű gleccsertúra. Ehhez képest elakadtak a mély hóban, és kénytelenek voltak visszafordulni.

Nemrégiben ért véget az őszi szezon, rekordgyanús (300 feletti) sikeres csúcseléréssel. Kammerlander szándékosan akkorra időzítette expedícióját, amire a tömegek levonulnak a hegyről. Ezzel azonban az időjárás romlása is együtt jár. Több mint egy hete minden nap havazik. Elmondása szerint a hegy felsőbb régióját legalább két méter friss hó fedi, ráadásul jellemzőek a 30-40 fokos meredekségű lejtők, melyek ideális táptalajt nyújtanak a lavinák számára. Mindenképpen az időjárási körülmények javulására van szükség, ha valamit akarnak kezdeni a hegyen. Jelenleg nem jók a kilátásaik.

Alpesi kezdetek

Hans Kammerlander 1956. december 6-án született a dél-tiroli Ahornachban (Tauferer Ahrntal). Nyolcévesen mászta meg az első háromezresét (Grosser Moosstock, 3059 m). Bátyja íratta be 15 évesen egy mászótanfolyamra, hogy megismerkedjen a kötéltechnikákkal, mert akkor már rendszeresen másztak egyre nehezebb utakat együtt.

A szakmáját tekintve kőműves Hans 18 évesen jelentkezett a helyi hegyifutó egyesületbe. Ettől fogva hat éven keresztül rendszeresen indult hegyifutó versenyeken. A mai generációból sokan úgy gondolják, hogy Kilian Jornet az első hegyifutó, aki a világ legnagyobb hegyein is kipróbálja magát, de Kammerlander ebben a tekintetben három évtizeddel megelőzte a kiváló katalán sportembert. Hároméves képzést követően, 21 évesen sikeres hegyivezetői és síoktató vizsgát tett.

Kép forrása: Hans Kammerlander archívum

Hans Kammerlander (Van még fotó, katt a képre a galériáért!)

Technikai képességeit és gyorsaságát ötvözve az Alpokban hamar letette névjegyét. Legalább 50 első megmászás és 60 szóló (UIAA VI-os fokozatig) fűződik a nevéhez, de saját statisztikája szerint kb. 2500 utat mászott. Előbb a Dolomitokban, majd a Nyugati-Alpokban portyázott. A klasszikus északi falak (Eiger, Matterhorn, Grandes Jorasses) sem maradhattak ki.

Hamar ráérzett a gyorsaság ízére, és elkezdett kombinált projektekben gondolkodni. 1991-ben (ekkor már 8 db nyolcezressel a „zsebében”) Hans-Peter Eisendlével megmászta az Ortler északi falát, majd 247 kilométernyi kerékpározás után még megmászták a Große Zinne északi falát is. Mindezt kevesebb, mint 24 óra alatt (a bringás szakaszon autós szélárnyékot kaptak barátaiktól).

Ugyanezen év őszén a szintén dél-tiroli Reinhold Messnerrel egy kulturális-történelmi indíttatású túrára indultak: körbegyalogolták Dél-Tirol teljes határvonalát. Az 1200 km-es út során 100ezer méternyi szintemelkedést teljesítettek, és 300 csúcsot másztak meg. A túra szünnap nélkül negyven napig tartott.

A 24 órás korlátot nem igazán tudta elengedni, így 1992-ben egy újabb egynapos rekord következett: a Matterhorn mind a négy gerince 24 órán belül. A svájci hegyivezető, Diego Wellig társaságában éjfélkor szálltak be a Zmuttgratba. A csúcs elérése után a Hörnli-gerincen ereszkedtek le, majd áttraverzáltak a Furggengrathoz, amin másodszor is felmásztak a csúcsra. A leereszkedés ezúttal a Liongraton történt, majd ahogy leértek, fordultak is vissza. Harmadikként jött tehát a Liongrat felfelé, lefelé ismét a Hörnli-gerinc következett. Mivel a felmenetek közül már csak ez hiányzott, így felmásztak rajta, negyedszer is elérve a csúcsot. 23:30 perckor futottak be a Hörnlihüttébe.

Nyolcezresek

Hans Kammerlander a 14 nyolcezresből 12-t mászott meg. A kollekciójából a Sisapangma főcsúcsa (a központi csúcson járt), valamint a Manaszlu hiányzik. Soha nem használt pótlólagos oxigént, mivel azt doppingnak tartja. Teljes himalájai életművének felsorolása meghaladja jelen cikk kereteit, de néhány mászást mindenképpen ki kell emelni történelmi jelentőségük miatt.

Kammerlandert Reinhold Messner vezette be a nyolcezresek világába, mivel oktatóként tevékenykedett Messner hegymászó iskolájában. Először 1982 telén, egy Cso Oju-expedícióra invitálta. Ez lett volna a hegy első téli megmászása, de az irgalmatlan mennyiségű hó és viharok miatt elakadtak a délkeleti falon. Sokat nem vártak az újabb lehetőségre, már 1983 tavaszán ott tolongtak ismét az alaptáborban. Csatlakozott hozzájuk még Michl Dacher. A csúcsot három nap alatt a délnyugati, majd nyugati falon át érték el, részben új utat nyitva. Ez volt összességében a hegy negyedik megmászása.

Gasherbrum I-II dupla keresztezés

Kép forrása: Hans Kammerlander archívum

Reinhold Messnerrel a Gasherbrumoknál (van még fotó, katt a képre a galériáért!)

A Messner-Kammerlander-páros 1984-ben egy méltán történelminek nevezett keresztezést hajtott végre: A Gasherbrum I és Gasherbrum II csúcsokat mászták át alpesi stílusban úgy, hogy közben nem ereszkedtek le az alaptáborba. Ez volt két nyolcezres első, egymás utáni megmászása az alaptáborba történő leereszkedés nélkül. Nem használtak táborláncot, pótlólagos oxigént, fix köteleket vagy serpa segítséget. A bivakoláshoz szükséges felszerelést és élelmet a hátukon cipelték. A teljes keresztezés nyolc napot vett igénybe. A GII csúccsal kezdtek (3 nap), majd a Gasherbrum-La hágóba történő ereszkedés után, a nyugati gerincen és az északnyugati falon át további két nap alatt érték el a GI csúcsát. Utóbbi szakasz új út volt a hegyen. Az ereszkedés további 3 napig tartott. A mászásról a nagyszerű német rendező, Werner Herzog remek filmet készített (Gasherbrum – der leuchtende Berg, lásd lentebb az angol nyelvű változatot). Ezt az utat azóta sem ismételték, de a keresztezés is mindössze egyetlen embernek sikerült: 1996-ban a néhai Jean-Christophe Lafaille szólóban, de más úton mászta egymás után a két csúcsot.

Messnerrel a következő évben elsőként mászták át az Annapurna északnyugati falát.

Utolsó sikeres közös nyolcezresük a Lhoce volt 1986-ban. Hóviharban, kúszva érték el a csúcsot. Ez volt Messner 14. nyolcezrese, amivel elsőként sikerült teljesítenie a Himalája Koronáját. Volt még egy közös próbálkozásuk, mégpedig a Lhoce rettegett déli falán. Bombaerős csapatuk (Messner és Kammerlander mellett Krzysztof Wielicki és Christophe Profit) ellenére nem bírtak a heggyel. Hatalmas havazás miatt Kammerlander és Profit 7200 méteren a sátrában rekedt. A lavinákat megúszták, de egy kőomlás megsorozta a sátrukat. Nem sérültek meg, de pánikszerűen jöttek le a hegyről, majd a további havazás miatt feladták a további próbálkozást.

Síelés nyolcezren

A Messnerrel közös korszak után Kammerlander önálló expedíciók szervezésébe kezdett, és folytatta a nyolcezresek gyűjtögetését. Ekkor azonban már a saját maga által kifejlesztett stílust követte, és a lejövetelhez egyre többször használt sílécet. Már 1986-ban a Makalun kipróbálta a síelést, akkor az 1-es táborból siklott le.

Kép forrása: Hans Kammerlander archívum

Extrém sízés nyolcezren (van még fotó, katt a képre a galériáért!)

1990-ben a svájci Diego Welliggel mászta meg a Nanga Parbatot a Diamir-fal Kinshofer-útján, majd lesíelt a csúcsról. A Déli-csúcs alatt egy kb. 1000 méter mély kuloárba szállt be, ahol néhány forduló után kioldott egy méretes lavinát. Szerencséjére őt nem sodorta el a hó. A kuloár viszont kitisztult, innen veszélytelen síelés következett. 6100 méteren rásötétedett, így kénytelen volt bivakolni. Másnap lesíelt az alaptáborba. Ez volt egy nyolcezres második összefüggő megsíelése (Kammerlander Wikipédia-oldala elsőt ír, de azt a svájci Sylvain Saudan követte el, még 1982-ben a Gasherbrum I-en).

A Broad Peaken 7000 méterről, a Sisapangmán 7400-ról síelt le.

Everest gyorsasági rekord és az első lesíelés a csúcsról

Kép forrása: Hans Kammerlander archívum

A Mount Everest csúcsán (van még fotó, katt a képre a galériáért!)

1996-ban, a monszun miatt egy kissé kapkodósra sikerült Sisapangma-mászás után (ezért nem volt ideje a főcsúcsra is felmászni) vágott neki az Everestnek, azzal a céllal, hogy elsőként síeljen le róla. Minimális csomaggal mászott (elmondása szerint a lécekkel együtt nem volt öt kiló a zsákja), hogy minél kevesebb időt kelljen a halálzónában eltöltenie. Ennek az eredménye egy olyan gyorsasági rekord lett, amit a mai napig nem sikerült senkinek túlszárnyalni az északi oldalon. A 6400 méteren lévő előretolt alaptáborból 16 óra 40 perc alatt ért fel az Everest csúcsára. Útközben az Északi-nyeregben, majd 7350 méteren is pihent, ahol erre a célra sátor volt neki felállítva. A lesiklás végül a hóhiány miatt csak részben jött össze, 300 méternyi szintet másznia kellett lefelé, mert az északi falban nem volt elég hó. Ezért nem az övé az első, teljes hosszában történő lesíelés az Everestről. Az 2000-ben végül Davo Karnicarnak sikerült, a déli oldalon. A dolog szépséghibája, hogy ő meg használt pótlólagos oxigént.

K2

Kammerlander 1998-ban szerette volna beteljesíteni a 14 nyolcezres projektjét. A Kancsendzönga, a Manaszlu és a K2 volt még hátra (ő akkor a Sisapangmát nem számolta ide, bár nem járt a főcsúcsán). A tervek szerint a Kancsendzönga után tábor nélküli gyors csúcstámadás jött volna a Manaszlun (a lehető legkevesebb időt akart eltölteni a rossz emlékű hegyen), végül pedig a K2, ahonnan az első sílesiklást szerette volna végrehajtani. A Kancsendzöngát sikerült is megmásznia, majd részben lesíelt róla, viszont közben enyhe fagyási sérüléseket szenvedett a nagylábujjain. Így a K2-nek várnia kellett.

A K2-t már 1994-ben is meg akarta próbálni, a Broad Peak után, de a pakisztániak visszavonták a kiadott engedélyt, mondván, egy éven belül nem lehet két nyolcezresre engedélyt adni. 1998-ban a Kancsendzöngán begyűjtött fagyási sérülés hiúsította meg a tervét. 1999-ben azonban végre ott állt a "Hegyek Hegye" lábánál. Konrad Auerrel a „Palacknyakig” jutottak, 170 méterrel a csúcs alatt, amikor kifogytak a kötélből. A visszafordulás mellett döntöttek. 2000-ben, ismét Auerrel, 8000 méterig jutottak a Cesen-úton.

2001-ben harmadszor is nekifutott. Egy számára idegen, nemzetközi expedícióba vásárolta be magát, melynek tagja volt a nagyszerű Jean-Christophe Lafaille is. Úgy döntöttek, egyesítik erőiket. Ezúttal sikerült feljutnia a K2 csúcsára, ahonnan megkísérelt lesíelni, azonban 150 (más források szerint 400) méternyi szint után abba kellett hagynia a síelést, mert a köd miatt nem látott semmit.

További jelentős eredmények

Kammerlander volt az első, aki a „Seven Second Summits” (minden kontinens második legmagasabb hegycsúcsa) kihívást teljesítette, legalábbis a saját listája alapján. Délkelet-Ázsia kapcsán ugyanis nem teljesen egyértelmű, hogy melyik a második legmagasabb hegy. Ami biztos, hogy a második legmagasabb csúcsok technikailag nehezebbek, mint a kontinensek legmagasabb csúcsai.

Mászott új utat a gyönyörű Shivling északi gerincén Christoph Hainz-cal. Harmadik kísérletre feljutott a Jansembára, amelyről állítása szerint azt hitte, hogy még érintetlen (később kiderült, hogy több megmászása is volt korábban).

Patagóniában is többször megfordult. 1988-ban 17 óra alatt mászta a Maestri-utat oda-vissza a Cerro Torrén. 1991-ben szerepelt a Werner Herzog által rendezett „Kegyetlen hegycsúcs” (Schrei aus Stein) című filmben, ahol Toni Eggert játszotta. (A film főszereplője Stefan Glowacz.)

Kammerlander életműve elképesztő, de a Manaszlu-tragédia sötét árnyékként vetül rá.

„Egyre erősebb bennem az érzés, hogy be kell fejeznem az utamat a Manaszlun. Még mindig nyomasztanak az átélt események. A történet még nincs lezárva, és úgy érzem, hogy a végére kell járnom.”

Kívánjuk, hogy járjon sikerrel.

Forrás: Hans Kammerlander archívum

Forrás: Hans Kammerlander archívum

Forrás: Hans Kammerlander archívum