- Futás
- Hegymászás
- Kerékpár
- Túra
- Sí
Az Explorersweb beszámolója szerint Aguiló mintegy három órányi keresés után találta meg az InReach készülékét a hóban, hogy segélykérést tudjon leadni. Biztonságba helyezte Korrát, az “English Box” nevű néhai függősátor romjánál. Pescénél nem volt semmilyen bivakfelszerelés, mindenüket elvitte a lavina. A fagyos, egyre viharosabbra forduló időben az órái meg voltak számlálva. Aguiló szöveges üzenetben értesítette a hegyimentőket, majd elkezdett leereszkedni a hegyről.
Ahogy ilyenkor lenni szokott, egész El Chaltén megmozdult. Hegyimentők, a csendőrség, a nemzeti park emberei és a térségben lévő külföldi mászók egy emberként dolgoztak, hogy minél előbb el tudjanak jutni a sérült mászókhoz. Az önkéntesek között olyan nevek voltak, mint Thomas Huber vagy Roger Schäli.
Aguiló végül a fal aljáig sem tudott leereszkedni, a kettejük mentésére indult mászók hozták le és cipelték el az éjszaka közepén a Niponino táborig, ahonnan az argentin hadsereg helikoptere szállította őt a calafatei kórházba. Eszméleténél volt, és az általa elmondottak is közrejátszottak abban, hogy Korra Pesce túlélését esélytelennek látták az orvosok. A mászók ennek ellenére felmentek volna érte, de a hegyen annyira életveszélyesek voltak a körülmények, közben az idő is viharosra fordult, a helikopter pedig nem tudott feljebb repülni, hogy hamarosan leállították a mentőakciót.
A további részletek a szintén a hegyen tartózkodó másik olasz parti vezetőjének, a Leccói Pókok (Ragni di Lecco) korábbi elnökének, Matteo della Bordellának a beszámolójából ismertek. Ők szintén egy új utat másztak, pontosabban egy korábban, angol mászók által megkezdett, de végig nem mászott utat fejeztek be, és Korráékkal egyszerre mozogtak az északi falon.
"Január 25., kedd. Délelőtt 11.30 van, David Bacci, Matteo De Zaiacomo "Giga" és én (Matteo Della Bordella) elindulunk a Cerro Torre keleti falán, a Cesare Maestri és Toni Egger által 1959-ben létrehozott útvonalon, fel a háromszög alakú hómezőre. Innen további öt kötélhosszt mászunk meg komoly elkötelezettséget kívánó táblákon, hogy elérjük az úgynevezett "English Boxot". Az angolok egykori bivakjából nem maradt más, mint néhány összegyűrt fémlemez, és manapság ez nem nyújt semmiféle menedéket vagy táborhelyet. Elhoztuk a függősátrunkat, ezt felállítjuk és letelepedünk éjszakára. Mászás közben láttuk, ahogy Tomas Aguiló "Tomy" és Corrado Pesce "Korra" rögzítik a köteleket az útvonaluk első kötélhosszain, körülbelül 150 méterre a miénktől, mielőtt visszatértek a sátrukhoz.
Január 26., szerda. A kimerítőnek és hosszúnak bizonyuló nap során végigmászunk a "Dehidral of the English" úton, amelyet 1981-ben Philip Burke és Tom Proctor kísérelt meg. Átjutunk néhány rendkívül fárasztó és nehéz kötélhosszon, a fal folyamatosan áthajlik, és még egy aprócska párkány sincs, ahol a lábunkat pihentethetnénk biztosítás közben. A hosszú nap után teljesen kimerülve, a semmi felett lebegve állítjuk fel függősátrunkat. A nap folyamán végignézzük, ahogy Tomy és Korra haladnak a nyomvonalukon, majd az “English Box” magasságában, attól kb. 50 méterre jobbra egy kis párkányon bivakolnak.
Január 27., csütörtök. Elhagyjuk a nagy sarkot, és egy rövid traverz után sikerül elérnünk a Cerro Torre északi falát. Itt kellemes meglepetés ér minket: találkozunk Tomy és Korra barátunkkal, akik új útvonalukat kovácsolják. Ekkor már kb. 300 méterrel a csúcs alatt vagyunk, és úgy döntünk, hogy az utolsó szakaszra egyesítjük erőinket. Korra a legfrissebb és legerősebb, és azonnal átveszi a vezetést, Tomy követi, mi pedig követjük az általuk létrehozott kötélhosszokat. Hatalmas pszichikai előny egy olyan "gépet" követni, mint Korra.
Délután 5 órakor Tomy és Korra felérnek a Cerro Torre csúcsára, épp most teljesítették a világ legszebb hegyének grandiózus útvonalát. David, Giga és én fél órával később csatlakozunk hozzájuk a csúcson. Mi is egy új útvonalat hoztunk létre a legendás Cerro Torrén. Nemcsak egy hatalmas álom vált most valóra, de
Néhány pillanattal a kölcsönös gratuláció után elválnak útjaink. Tomy és Korra úgy tervezte, hogy az éjszaka folyamán (a sziklaomlás és a lavinaveszély minimalizálása érdekében) az északi falon ereszkedik le. A magunk részéről mi pedig azt terveztük, hogy a csúcson bivakolunk, majd másnap a délkeleti gerincen, a Kompresszor-úton ereszkedünk le. Tomy és Korra megpróbált meggyőzni minket, hogy ereszkedjünk le velük, mi pedig fordítva, megpróbáltuk meggyőzni őket, hogy ereszkedjünk le velünk, végül azonban mindannyian maradtunk saját eredeti tervünknél.
Január 28., péntek. Tomy és Korra sötétben ereszkedik le az északi falon, és amikor elérik azt a helyet, ahol a hálózsákokat és a bivakfelszerelést hagyták, úgy döntenek, hogy pihennek néhány órát, mielőtt folytatják a hosszú ereszkedést. E két óra alatt, pihenés közben hatalmas mennyiségű kő és jég zuhog rájuk, amely súlyosan megsebesíti Tomyt és még súlyosabban Korrát, aki teljesen lebénult és a sérülései súlyossága miatt mozdulni sem tud.
A hegy hatalmas, és a Torre tetejéről, ahol az éjszakát töltjük, fogalmunk sincs, mi történt az imént. Reggel megkezdjük a hosszú ereszkedést a Kompresszor-úton. Körülbelül 30 ereszkedés után végül délután öt órakor, a végletekig kimerülve lépünk le a Cerro Torre lábánál lévő gleccserre.
Ekkor derül ki számunkra, hogy valami történt. A gleccseren találkozunk egy hegymászó csapattal, akik tájékoztatnak minket a balesetről. Elmondják, hogy Tomy csak körülbelül a fal lábától 300 méternyire tudott leereszkedni, míg Korra súlyosan megsérült, nem ad életjelet magáról, és pontos helyzete nem tisztázott.
A drónunknak köszönhetően sikerül pontosan meghatározni Tomy pontos helyét, de sajnos Korra helyét nem tudjuk bemérni. Este hat óra körül megkezdjük a mentési műveleteket Tomyért. Mivel jól ismerem a falat, és annak ellenére, hogy rendkívül fáradt vagyok a mászás után, én vezetem a mentőcsapatot. Engem követ a svájci alpinista, Roger Schäli, majd a német Thomas Huber, végül az argentin Roberto Treu. Az útvonalunk hét kötélhosszát körülbelül három óra alatt másszuk meg a háromszög alakú hómezőig, majd kb. 60 métert traverzálunk, hogy elérjük Tomyt. Éjfél van, mire befejezzük Tomy biztosítását, és Thomas Huber és Roberto kíséretében elkezdjük lehozni a hegyről.
Nagyon erős szél támad, a hőmérséklet zuhan. Roger és én egyedül vagyunk a hegyen, és csak egy kötél áll rendelkezésünkre; Megpróbálunk telefonálni, hogy hátha jött közben valami info Korráról, de nincs térerőnk. Tomy elmondta, hogy Korra körülbelül 300 méterrel feljebb van, és rendkívül súlyos állapotban, azonban sem a drónokkal, sem a távcsöveken keresztül nem látta őt senki a nap folyamán.
Rogerrel hajnali háromig maradunk a hómezőn a szélben és fagyban, bármiféle pozitív hírre várva, mindhiába. Amikor már egyre bizonytalanabbul mozgok, már nem érzem a lábam a hidegtől, és zenét hallok a fejemben, megértem, hogy ideje lemenni, mert ilyen körülmények között aligha tudnék vigyázni magamra. A döntés keserű, de sajnos már jócskán túl vagyunk a fizikai és lelki határainkon. Megértjük, hogy Korra örökre a hegyen marad.”
Utólag a sürgősségi orvosoktól megtudjuk, hogy Korra állapotában semmi reménye nem volt a túlélésre.”
Később drónnal sikerült felvételeket készíteni a falszakaszról, ahol Aguiló Pescét utoljára látta.
"Ma sikerült belenagyítanunk a drón által készített képbe. Pesce holtteste látható. 50 méterrel lecsúszott a párkány alá, ahol az éjszakát töltötte argentin társával. Megfelelő védelem nélkül abban a magasságban a hipotermia okozta halál két órán belül bekövetkezik" - mondta Carolina Codo, az argentin El Chaltén hegyimentők központjának vezetője.
“Hatalmas köszönet illeti a mentésben részt vevő valamennyi hegymászót, különösen Thomas Hubert, aki tisztánlátásával képes volt koordinálni a falon végzett műveleteket. És mindazoknak is, akik részt vettek Tomy megmentésében, hogy a fal lábától a Niponino táborba szállítsák. Hihetetlen csapatmunka volt, több mint 40 ember vett részt benne, argentinok és más nemzetiségűek egyaránt, akik egész éjjel, személyes kockázatok árán, El Chalten városából mozgósítottak, 40 órán keresztül egyfolytában alvás nélkül, hogy Tomyt biztonságba helyezzék. A szolidaritás újabb nagyszerű demonstrációja a hegymászók világában."
A David Bacci, Matteo De Zaiacomo és Matteo Della Bordella által mászott útnak a "Brothers in Arms" nevet adták,
Mindenki csak Korrának ismerte. A novarrai születésű mászó 18 éves kora óta Chamonix-ban élt, hegyivezetőként dolgozott. 41 évet élt.
A legtehetségesebb olasz hegymászók közé tartozott, bravúros mászásokat hajtott végre a patagóniai gránittornyoktól az Alpokon át az indiai Himalájáig. Nagyszerű alpesi teljesítményei közé tartoznak a Grandes Jorasses északi falán, nem egyszer szólóban végrehajtott mászásai (Manitua, Rolling Stones, Directe de l'Amitié, Cresta del Tronchey, Lengyel-út, Japán-út ...), a Dru északi fala, a Ragni-út a Cerro Torrén, az Aguja Standhardt és a Punta Herron összekötése. Elsőként ismételte a Psycho Verticalt alpesi stílusban a Torre Eggeren (950 m, 6c A3, 90°, M8). Legutóbb új utat nyitott a Cerro Torrén. Szikla, jég- és mix utak a Mont Blanc-csoportban, a Berni-Alpokban, a Matterhornon és a Dolomitokban. 2016-ban megmászta az indiai Garwahl-Himalájában emelkedő, 6454 m magas Bhagirathi 3 mitikus nyugati falát, az Estrella Impossible úton (1000 m, 6a/A3+), Damien Tomasi, Martin Elias és Sebastien Corret társaságában.
