- Futás
- Hegymászás
- Kerékpár
- Túra
- Sí
2021. január 16-án, pakisztáni idő szerint 17:00 órakor kitűzték a nepáli zászlót Földünk második legmagasabb hegye, a 8611 m magas K2 csúcsán. A Hegyek Hegye, amely eddig ellenállt minden próbálkozásnak télen, ezúttal kegyes volt a hegymászókhoz, akik a pótlólagos oxigén használata által nyújtott előnyt kihasználva helyére tehették a téli expedíciós hegymászás kirakójának utolsó darabját. Hogy pontosan hányan használtak oxigénpalackot, azt egyelőre nem tudni, de az előzetes információk és várakozások alapján valószínűsíthető, hogy egyedül Mingma Gyalje mászott pótlólagos oxigén nélkül. A mászók előzetes megállapodásuknak megfelelően a csúcs alatt tíz méterrel megálltak, és egymást bevárva, csapatként léptek fel a csúcsra. Ezt az alaptáborból távcsövön jól lehetett látni.
Sokan gondolhatják, hogy a legnagyobb trófea a lengyel Jégharcosoknak járt volna, de talán senki nem érdemelte meg jobban, mint az a nép, amely oly sok nyugati hegymászó sikeréhez és hírnevéhez járult hozzá, sokszor névtelenül.
Az 50 éves mászó elismert magashegyi expedíciós volt. Megmászta pótlólagos oxigén használata nélkül a Mount Everestet északról és délről is, továbbá nyári szezonban a K2-t, szintén palack nélkül. Ezen túl több nyolcezres sikerrel büszkélkedhetett. A téli K2 megmászásánál a Seven Summit Treks kereskedelmi expedíció társvezetőjeként vett részt, Chhang Dawa Sherpa mellett. A nemzetközi mászóközösséget hidegzuhanyként érte Sergi halálhíre.
Mielőtt a részletekre rátérnénk, elevenítsük fel röviden, hogyan is jutottunk el idáig.
Az idei szezont megelőzően mindösszesen hét expedíció próbálkozott a K2 téli megmászásával. Ha ehhez hozzávesszük, hogy a rettegett Nanga Parbatot csak a 35. expedíció tudta megmászni télen, akkor azért érezhető, hogy milyen nehézséget jelent a K2 téli megmászása.
A legendás Andrzej Zawada által vezetett expedíció 13 lengyel, hét kanadai és négy brit hegymászóból állt. Tagja volt a Mount Everestet télen elsőként megmászó Krzysztof Wielicki és Leszek Cichy is. Brutális időjárást fogtak ki, a hegyen eltöltött három hónap alatt egyetlen valamire való időjárási ablakuk sem volt. A szinte álandó, hurrikán erejű szél és az extrém hideg ellenére 7300 méterig, a 3-as táborig jutottak az Abruzzi-gerincen,
Zawada halálával Wielicki vette át a téli expedíciók szervezését. Ezúttal a kínai oldalról próbálkoztak, az expedíciót lengyel, kazah, üzbég és grúz mászók alkották, köztük Denis Urubko. Az ezúttal is mostoha körülmények számos mászónak okoztak fagyási sérüléseket. A nehézségek ellenére Urubko és Marcin Kaczkan elérte a 4-es tábort, 7800 méteren. Innen azonban Urubkónak mentenie kellett Kaczkant, akin akut magashegyi betegség, agyödéma súlyos tünetei jelentkeztek.
A Viktor Kozlov által vezetett expedíció 7200 méteres magasságot ért el. A felmenet során Viktor Gorelik súlyos fagyási sérüléseket szenvedett és tüdőgyulladás tört ki rajta. Innentől a 44 éves mászó életének megmentése volt a cél, de a rossz időjárási viszonyok miatt nem tudtak mentőcsapatot küldeni érte, így Gorelik életét vesztette. Halála az expedíció végét jelentette.
A lengyelek újra visszatértek, ezúttal is Krzysztof Wielicki vezetésével. A csapatba ismét meghívást kapott az időközben lengyel állampolgárságot kapó Denis Urubko. Urubko Adam Bieleckivel bombaerős párost alkotott. Az expedíciót azonban végig balszerencse kísérte. Stratégiai hibának bizonyult a Baszk (Cesen)-út választása a mászáshoz. A folyamatos kőhullásban Rafal Fronia és Adam Bielecki is megsérült. Ezután áttértek az Abruzzi útra, de egy hónapos lemaradásban voltak. Ekkor érkezett a hír a Nanga Parbatról, hogy a francia Elisabeth Revol és a lengyel Tomasz "Tomek" Mackiewicz a Nanga Parbaton bajba került. A lengyel expedíció három legerősebb mászója és az orvos mentek a segítségükre, és a Bielecki-Urubko páros lehozta a végletekig kimerült Revolt, akinek nem volt más választása, mint hátrahagyni a haldokló Tomeket.
A lengyelek ezután visszatértek a K2-höz, ahol Urubko téli szezonról alkotott sarkos véleménye miatt egy kétségbeesett szóló magánakcióba fogott, miután kizárták az expedícióból. Kb. 7400 métert ért el. Az expedíciónak ezután már nem volt több éles próbálkozása. A legerősebb mászó, Adam Bielecki partner nélkül maradt.
A Vaszilij Pivcov vezette orosz-kirgiz-kazah vállalkozás 7500 métert ért el. Alex Txikon 7050 méterig jutott, mielőtt őt is a Nanga Parbatra szólítota volna a kötelesség: A Mummery-borda megmászásával próbálkozó Daniele Nardi és Tom Ballard tűnt el lavinában. Txikonék eleve keresésre és nem mentésre készültek, ismerve a történteket és a viszonyokat. Sajnos valóban holtan találták meg a két mászót. Csúcstámadásra a K2-n Txikon ezután már nem gondolhatott, kifutottak az időből.
Egy eléggé vérszegény téli próbálkozás keretében a mostani történelmi sikert elérő nepáli serpa, Mingma Gyalje vezetett egy kereskedelminek tűnő mini expedíciót. Az idei évben szintén próbálkozó izlandi John Snorri Sigurjonsson, valamint aszlovén Tomaz Rotar voltak a tagjai. Az expedíciót hamar szétfeszítették az ellentétek. 6300 métert sikerült csak elérniük, és később Snorriék azzal vádolták Mingma Gyaljét, hogy nem volt kellően felkészült erre a próbálkozásra. Való igaz, ez volt az első téli kísérlete nyolcezresen.
Nos, Mingma Gyalje megtanulta a leckét.
A 2020/2021-es téli szezon előzményeit és a főszereplőket felvezető cikkünkből megismerhetitek. Az események elég gyorsan zajlottak, és a korábbi tapasztalatok alapján kevesen gondolták, hogy a tél hivatalos kezdetétől számítva (december 21., a téli napforduló) ilyen hamar bekövetkezhet a sikeres csúcsmászás. A siker egymásra épülő csapatmunka eredménye, amelyből azok is kivették a részüket, akik egyelőre még nem érték el a csúcsot.
A klasszikus expedíciós stílus során a hegyen a mászóút nehezebb részeit fix biztosítókötelekkel látják el, amely lehetővé teszi a relatíve biztonságos és gyors mozgást a hegyen. A napi mászószakaszokhoz, és a terepviszonyokhoz alkalmazkodva különböző magasságokban táborokat létesítenek, ahol a mászók az akklimatizációs mászások és a csúcsmászás során éjszakázhatnak. Ezek a táborok a K2 normál útján, az Abruzzi-gerincen az 1-es (6000 m), 2-es (6700 m), 3-as (7300 m) és 4-es tábor (7800 m). A technikai nehézségek közül kettőt érdemes kiemelni: a közvetlenül a 2-es tábor alatt található House-kéményt (közel függőleges mászás, mintegy húsz méter hosszan), valamint a 4-es tábor felett, 8300 méteres magasságban lévő Palacknyakat (Bottleneck), ami egy hatalmas, fenyegető jégfal, a Cápauszony alatt vezető, gyakran vízjeges, meredek folyosó. Az utóbbin történő áthaladás felér egy orosz rulettel, mivel a Cápauszonyból rendszeresen szakadnak le különböző méretű jégtömbök, amelyeket elkerülni lehetetlen. Állandó veszélyt jelentenek továbbá a 2-es tábor alatti szakaszon a kőomlások.
Az 1-es táborig a fix kötelet az elsőként érkező John Snorri és Sadparáék helyezték ki. Az 1-es és 2-es tábor közötti szakaszt ezután a nepáli trió, Mingma Gyalje és két társa kötelezte ki. A harmadik etapnak is Mingma Gyaljéék futottak neki elsőként, majd csatlakozott hozzájuk az időközben befutó Nirmal Purja és csapata. A nepáli gurka 2019-ben egy csapásra világhírűvé vált, miután hat hónap és hat nap leforgása alatt megmászta a Föld 14, nyolcezer méternél magasabb hegycsúcsát. Az önfényezéssel sosem spóroló, ám bivalyerős Nirmal Purja a K2 téli megmászására is úgy tekintett, mint egy kihívásra, amelynek teljesítése egyszerűen nem lehet számára lehetetlen. December 26-án úgy indultak fel első akklimatizációs körükre, hogy céljuk rögtön a 4-es tábor elérése volt. Ez egy átlagos expedíciónak a harmadik felmenetelnél szokott reális cél lenni. Végül Nimséket is lefékezte a mostoha időjárás. Ezúttal azonban egyesítette erőit Mingma Gyalje csapatával, amelynek eredményeként még december 30-án kb. 7200 méterig sikerült rögzíteniük a köteleket.
Ezután többnapos szélviharos időszak következett, ami az alaptábori sátraikba szegezte a mászókat.
Az első, nagyon eredményes akklimatizációs kör után a K2 odacsapott: orkán tombolt a hegyen, amely telente nem kirívó, sokkal inkább a hétköznapokra jellemző állapot. A szélvihar az 1-es és 2-es tábor érthetetlen módon felállítva otthagyott sátrait cafatokra tépte, és lefújt a hegyről minden felszerelést, amit a sátrakban hagytak. Itt több csapat számára felmerült, hogy a veszteségek miatt vége az expedíciónak. Téli nyolcezres expedíciókon éppen az elképesztő erejű szelek miatt (könnyedén elérhetik a 200 km/órát) nem szokás felállítva otthagyni a sátrakat, ezeket lebontva, biztonságosan rögzítve hagyják a táborhelyen.
John Snorri videójából jól látszanak a 2-es tábor romjai:
A közvélekedés szerint a K2 téli megmászásához elsősorban türelemre, másodsorban szerencsére van szükség. Utóbbi leginkább az időjárás tekintetében. Nos, a K2 eddig ezen a télen olyan kevés ellenállást tanúsított, mint az eddigi próbálkozások során talán még soha. Néhány naponként rendszeresen érkeztek a mászásra alkalmas időjárási ablakok, ahol fújt ugyan a szél, de lehetett mozogni a hegyen.
Egy ilyen időjárási ablakot kihasználva január 12-én a mászók közül sokan felfelé indultak. Míg a többség számára ez csak a második akklimatizációs kört jelentette, a főszereplővé előlépett, egymással együttműködő serpa mászók számára a 4-es tábor felállítását, és ezzel egy potenciális csúcstámadás lehetőségét.
Nimsék, pótolandó a 2-es táborban megsemmisült felszerlést, fejenként 35 kilós hátizsákokkal másztak. Január 14-én kiépítették a 3-as tábort és rögzítették a köteleket 7600 méterig. 15-én Mingma Gyalje, Mingma Tenzi és Mingma David (mindketten Nims csapatából), valamint Sona Serpa a Seven Summit Treks (SST) kötélrögzítő serpája elérte a 4-es tábort 7800 méteren. Sona 30 méterrel a tábor alatt visszafordult és visszatért a 3-as táborba pihenni, mivel elfogyott a rögzítendő kötele, a rá eső részt elvégezte. A három Mingma a 4-es táborban lepihent néhány órára. Kisvártatva Nirmal Purja jelentette be, hogy még aznap késő este/éjjel a 3-as táborban várakozó többi serpával együtt, Mingmáékhoz csatlakozva elindulnak a csúcsra.
Tíz serpa (pontosabban kilenc serpa, és a gurka Nims) állt készen, hogy történelmet írjon a K2-n: Mingma Gyalje, Kili Pemba és Dawa Tenjing, Nims csapatából maga Nims, Gelje, Mingma David, Mingma Tenzi, Pem Chhiri és Dawa Temba, valamint az SST-ből Sona. Ez egy brutál erős névsor, hiszen vannak olyan tagok, akik egyenként 10-14 Everest-mászással rendelkeznek. Nirmal Purja 2019-ben rekordidő, hat hónap és hat nap alatt mászta meg Földünk mind a 14, nyolcezer méternél magasabb hegycsúcsát. Csak néhány adat a tagok korábbi nyolcezres sikereiről:
- Nirmal Purja: 20 sikeres nyolcezres mászás (20 próbálkozásból, de mind pótlólagos oxigénnel)
- Mingma Gyalje: 21 nyolcezres siker, a 14-ből 13-at mászott meg, 12-t palack nélkül. Csak a Sisapangma hiányzik neki. Az Everesten ötször állt, a K2-t kétszer mászta, egyszer palack nélkül.
- Mingma David (Nims csapatából): 22 nyolcezres siker, megvan neki mind a 14 nyolcezres, 31 évesen. Az Everesten hétszer, a K2-n háromszor járt
- Pemchhiri: 14 Everest-csúcssiker
- Dawa Tenzing: 11 Everest-csúcssiker
Ha végignéznénk a tíz mászó összes nyolcezres csúcssikerét, alighanem 100 feletti eredményt adna ki.
A startot éjjel 1-re tervezték, de az indulásról első körben nem jött hír. Reggel 8 körül érkezett az első információ, hogy a Palacknyakban (Bottleneck) vannak, majd egy óra múlva, hogy sikerült túljutniuk rajta. Innen már csak idő kérdése volt, hogy mikor érik el a csúcsot. Ez végül pakisztáni idő szerint 17:00 órakor következett be.
Nims már a csúcstámadás bejelentésekor kijelentette, hogy ez a serpák közös dicsősége lesz, nem az a lényeg, hogy név szerint ki lép először a csúcsra. Azt azért végig hangsúlyozta, hogy ő vezeti a csapatot.
A nepáliak közös erővel történelmet írtak a K2-n, ehhez kétség nem fér, ahogy szerintem ahhoz sem, hogy kijárt már nekik a figyelem egy ilyen mászósikerben. Amellett azonban semmiképpen nem szabad szó nélkül elmenni, hogy a korábbi téli próbálkozások során az expedíciók többsége nem használt pótlólagos oxigént. A kivétel talán Alex Txikon expedíciója, ahol Txikon nem, de a kötélrögzítő serpái mind oxigénnel másztak. Ha visszatekintünk a legkomolyabb téli próbálkozásra, a lengyelek vezette 2002/2003-as nemzetközi expedíciójára a hegy északi oldalán, ahol Denis Urubko és Marcin Kaczkan 7800 métert ért el, nem túl bátor gondolat, hogy palackot használva nagyon sanszos, hogy megmászták volna már akkor a hegyet. Ráadásul Denis csúcskísérletét feladva mentővé avanzsált, és az akut magashegyi betegség tüneteivel küzdő Kaczkant támogatta le a hegyről.
Az elit magashegyi mászók közül nagyon sokan elmondták, mekkora különbség pótlólagos oxigén nélkül mászni. Urubko, Bielecki, Moro, Bowie, hogy csak néhány nevet említsek. Egyrészt ott vannak az egyértelmű fiziológiai hátrányok palack nélkül: a csökkent energiaellátás miatti végtagfagyás fokozott veszélye, az állandó fázás, a beszűkülő tudatállapot, amely miatt sokkal nehezebb tiszta döntést hozni. Téli körülmények között, nyolcezren, mínusz 40 fok körüli hőmérsékletnél, szélben ez a fizikai állapot percek alatt végtagfagyást okozhat, és a lebénuló mászó ott fagy meg a hegyen. Ott van továbbá mindezek pszichés hatása, az esetleges összeomlástól való félelem, amely nagymértékben befolyásolja a döntéseket a hegyen. Amikor egy 7500 méter felett mászó ember pótlólagos oxigénhez jut, hirtelen meleg árad szét a testében, a végtagjai felmelegszenek és úgy is maradnak, kitisztul a gondolkodása, megtelik energiával, felgyorsul. A különbség szinte leírhatatlan. Ezt is számos mászó elmesélte már, Urubkótól Cory Richardsig. Urubko úgy fogalmazott, hogy ha egy félig halott hegymászónak oxigént adsz, pár perc múlva saját lábán fog lemenni a hegyről. Bielecki szerint pedig pótlólagos oxigénnel mászni olyan, mintha e-bike-kal teljesítenéd a Tour de France-t. Nyilván az is komoly teljesítmény, de fényévekkel könnyebb, mintha egy hagyományos bringával tennéd ugyanezt.
A palackozott oxigént a "tiszta eszközökkel" mászók doppingnak tartják. Korábban persze elképzelhetetlen volt enélkül nyolcezreseket mászni, de Messner és Habeler már 1978-ban bebizonyította, hogy a világ legmagasabb csúcsát is lehetséges a természetes állapotában megmászni. Azóta eltelt negyven év, a magashegyi mászás rengeteget fejlődött, így érthető, hogy 2020-ban már az az elvárás a szakma részéről, hogy egy ilyen szintű célt, mint a K2 első téli megmászása, pótlólagos oxigén használata nélkül teljesítsenek. A helyzet az, hogy az elsőségért folyó harcban ez az idea kompromisszum áldozata lett.
Borítókép: Suhajda Szilárd