- Futás
- Hegymászás
- Kerékpár
- Túra
- Sí
Klein Dávid és Suhajda Szilárd a közös K2- és Everest-expedíció után az idei évben is együtt tervezett nekivágni a Himalájának. Az élet azonban úgy hozta, hogy Szilárd apai örömök elé néz, így ezen a tavaszon itthonról szurkol mászótársának. De továbbra is közösen edzenek, Szilárd sokat segít a szervezésben is, és ahogy Dávid fogalmaz, „egy csapatként, egy mászópárosként gondolnak magukra”.
Közös edzőtábor Suhajda Szilárddal a Mátrában :) (Van még fotó, katt a képre!)
Klein Dávid egy kis létszámú, nemzetközi expedíció tagjaként szeretné elérni a Sisapangma 8027 m magas főcsúcsát, melyen még nem állt magyar hegymászó. Fontos azonban kiemelni, hogy 1987-ben ezen a hegyen jártak magyarok először nyolcezer méter felett, ami mérföldkőnek számított a magyar himalájizmusban. Pontos térképek és GPS híján akkoriban nem tudhatták, hogy a 8008 méteres Központi csúcs, amelyre feljutottak, nem a hegy legmagasabb pontja. A hegy főcsúcsa, amely több száz méterre van légvonalban, 19 méterrel magasabb. Ma a főcsúcs elérése számít a hegy "érvényes" megmászásának.
Klein Dáviddal indulása előtt a közelgő Kalifa Sisapangma expedícióról, valamint a tavalyi, talán eddig legjobban megszervezett Everest-kísérletről is beszélgettünk.
Mozgásvilág: Mielőtt rátérnénk a most induló Kalifa Sisapangma Expedícióra, beszéljünk még kicsit a tavalyi Everestről, hiszen azóta nem találkoztunk. Feldolgoztátok már, lezártátok magatokban az expedíciót?
Klein Dávid: Igen is meg nem is. Még mindig kerülnek elő szakmai tanulságok, és fontos, hogy ezeknek időt és teret engedjünk. Amikor hazajöttünk, nem igazán volt rá időnk, elsodortak minket az események. Néha vannak pillanatok, amikor például az edzőtáborban lazítunk este, és eszünkbe jut valami, amit aztán megbeszélünk. Ez egy folyamat, nincs időkorlátja, minden évben tanulhatunk valamit a korábbi expedíciókból.
Ha már a tanulást említed, van bármi, amit másképp csinálnál, amit esetleg utólag taktikai hibának értékelsz? Utólag mindig okosabb az ember, de van-e esetleg bármi, amit lehetett volna másképp csinálni?
Még nincsenek ilyen nagy revelációk. Az akklimatizáció végéig lényegében mindent ugyanígy csinálnék. Semmi kirívó hibára nem derült fény, az addig elvégzett munkánkkal elégedett vagyok. Összességében még szöszölősebbnek kell lenni. Szilárd megbetegedése nagyon erősen visszavezethető valamilyen fertőzésre, mert az akklimatizációja jól sikerült és jó erőben is volt. Ébernek kell lenni, hogy elfogadok-e mástól teát. De igazából még abban sem vagyunk biztosak, hogy egy bizonyos tea tette-e be az ajtót. De minden apróságnak jelentősége van.
Klein Dávid és Suhajda Szilárd a Tátrában (Van még fotó, katt a képre!)
Az akklimatizációs taktika jónak bizonyult, bejött a mélypihenő? Csináltál már ilyet korábban? (Dávidék a csúcstámadás előtt az alaptábort is elhagyták, és egészen a 3440 m magasan fekvő Namcse Bazarig ereszkedtek vissza, ahol oxigénben sokkal gazdagabb a levegő – PL.)
Igen, csináltam. Olvastam is róla Bukrejevnél, és másoktól is hallottam. 2007-ben már próbáltuk, azóta pedig mindig beépítem az ütemtervbe. Ennek van egy mentális része is, hogy kicsit kiemelem magam a rideg környezetből, látok egy kis zöld természetet. Az utóbbi években abszolút tudatosan alkalmaztam, például a Manaszlun vagy az Annapurnán.
Azt kielemezted, hogy ugye a te csúcstámadásod előtti és utáni napon is voltak, akiknek sikerült pótlólagos oxigén nélkül feljutniuk, de pont azon a napon rajtad kívül nem is próbálkozott senki? Múlhatott ez pusztán a szerencsén?
Inkább úgy fogalmaznék, hogy akik feljutottak, azok „beslisszoltak”. Nem voltak igazán széles időjárási ablakok, csak rések voltak itt-ott. A mi napunk se volt rossz, csak éppen 5-6 órával később lett volna alkalmas. A meteorológiai előrejelzéstől azt el tudom várni, hogy nagyobb trendeket megmutasson. Akár tíz napra előre is meg tudja mondani, hogy az adott időszakban gyengébb lesz a szél, vagy kevesebb lesz a csapadék. Ezek szinte mindig bejönnek, de ahogy közeledünk a dátumhoz, 1-2 napot előre-hátra azért mozoghat. Egynapos bontásban nagyjából a fél nap az, ami be szokott jönni, hogy a nap első vagy a második fele lesz szeles. De hogy este hétkor vagy éjfélkor áll-e el a szél, azt nehéz elvárni, hogy pontosan eltalálja.
Klein Dávid a 2017-es Everest-csúcstmadás előtt (Van még fotó, katt a képre!)
A beszámolók alapján azért tavaly a meteorológia nagyon nehéz helyzetben volt, megjósolhatatlan volt az idő, sokszor nem jött be az előrejelzés. Most télen, a K2-n és a Nanga Parbaton szintén.
Tavaly kétféle probléma volt: egyrészt az időjárással, másrészt az időjárás-előrejelzéssel. A kettő nem ugyanaz. Igaz, hogy sokszor volt rossz idő, és keskenyek, bizonytalanok voltak az ablakok. Ugyanakkor az is igaz, hogy nem volt egy erős konszenzus az expedíciók között azzal kapcsolatban, hogy melyik a jó csúcstámadó nap. Russel Brice (az egyik legismertebb kereskedelmi szervező - PL), mi és még néhányan az egyik napra fogadunk, míg a többiek másikra, és a végén az egész olyan, mintha a rulettben kellene megtenned egy számot.
Ilyenkor hányan konzultáltatok, az ismertebb nevek közül kivel egyeztettetek?
Russellel mindig szoktunk beszélni, de felhívtam Henry Toddot is, aki régi jó barátom. Mindig jók az információi, és adok a véleményére is. Lényegében mindenkit megkérdeztünk a környékünkön, hogy mit gondolnak, köztük a Seven Summitot is. Úgy vélem, hogy jó volt a diplomáciai hálónk.
Azóta elég sok idő eltelt, itthon elég komoly visszhangja volt, hogy megint nem sikerült feljutnod az Everestre. Ezeket biztosan hallottad. Te ezt ugyanígy kudarcként éled meg? Egyáltalán érdekel, hogy az emberek mit gondolnak?
Ugyanúgy kudarcként élem meg, én sem gondolom azt, hogy sikerült. Persze, nagyon fáj. Keserűség nincs bennem. Van bennem viszont csalódás, mert nagyon sok potenciált láttam ebben az expedícióban, különösen Szilárd miatt, de más dolgok miatt is. Úgy éreztem, hogy én magam is készen álltam. Van bennem csalódás olyan értelemben is, hogy istenigazából valódi csúcstámadásra nem került sor. Ha sportos hasonlattal akarok élni, akkor kicsit olyan az egész, mintha egy versenyre nagyon jó formában érkeztünk volna, a kvalifikáción eredményesen szerepeltünk – hiszen elsőként aludtunk a Déli-nyeregben – aztán végül lefújták a versenyt. 2014-ben úgy éreztem, hogy tényleg megmérettem, és végül 150 méterrel a csúcs alatt fordultam vissza. Itt ez az érzés elmaradt.
Sokkal jobb érzés megveretni magad és úgy hazajönni, mint egyszerűen lejönni
A csúcstámadáskor órákon keresztül kellett várakoznod, hogy csituljon a szél. Amikor végül elindultál, az olyan volt, hogy „na jó, ha már itt vagyok, azért mégiscsak meg kellene próbálni”, vagy éreztél azért valós esélyt is a csúcs elérésére? Mennyire volt reális a kísérlet?
Utólag visszagondolva tisztábban látom a dolgokat. Úgy gondolom, hogy azért indultam el, mert sokkal jobb érzés megveretni magad és úgy hazajönni, mint egyszerűen lejönni. Utólag visszagondolva, nem volt reális esélyem. Nagyon késő volt. A nepáli oldalon 250-300 méterrel lejjebbről indulunk, mint az északi oldalon a 3-as tábor. 2014-ben az északi oldalon 19:15-kor indultam. Most este 22:00 után, amiben úgy gondolom, nem igazán van potenciál a déli oldalon.
Ez azért érdekes, mert beszéltem Hans Wenzllel, aki elmondása szerint 22:00 órakor indult, és másnap kora délután, 12:30-kor ért fel (a Dávid csúcstámadása utáni napon – PL). De még érdekesebb az angol James Brooman taktikája, aki az IMG kereskedelmi expedícióval volt. Ő éjjel 1-kor indult, és mindössze 8 óra alatt ért fel a csúcsra. Ráadásul beletrafált egy 12 órás szélcsendbe, ami talán a leghosszabb szélcsendes időszak volt az egész tavaszi szezonban.
A szélcsend valószínűleg mázli volt, ezt nem hiszem, hogy ki tudták számolni, de a taktika az érdekes. Azt nem gondolom, hogy én ott a 4-es táborban már változtattam volna a taktikámon, ahhoz nem vagy eléggé képben. Addigra kőbe vannak vésve a peremszámaim. Azt gondolom, hogy délelőtt 10-11 után már nem nagyon akarnék csúcson lenni, hogy kellően hosszú napom legyen a visszatérésre, vagy a váratlan helyzetek megoldására. Szerintem én 10+ óra alatt tudnék feljutni, számomra a nyolcórás csúcsmászás túl gyors. A 12 közelebb áll a valósághoz, annál hosszabbat meg nem nagyon szeretnék.
Mondjuk az éjjel 1 órás indulással, 12 órás csúcsmenettel számolva még simán az ökölszabályként elfogadott 14:00 órás visszafordulás előtt felérnél.
Manapság már inkább a délelőtt 11:00 órai visszafordulás az elfogadott. A jelenlegi trend, hogy a mászók többsége reggel 08:00 és 10:00 között akar a csúcsra érni.
Nem azért, mert a kereskedelmi expedíciók miatt sokkal nagyobb a tömeg, ezért hosszabb ereszkedési idővel kalkulálnak, el akarják kerülni a torlódást?
Nem tudom, lehet, hogy egyszerűen óvatosabbak vagyunk. Az 1996-os tragédia óta mindenki egy kicsit előrébb akarja hozni a visszafordulási időt. Egyelőre nagyon messze van – ha most kérdeznéd, akkor idén és jövőre biztosan nem megyünk az Everestre –, de ha elkezdünk újra tervezni, akkor biztosan egy csomó lehetséges stratégiát számba fogunk venni. Mi lenne, ha mi is később érnénk a csúcsra, mi lenne, ha ezt a furcsa délutáni lejövetelt választanánk… Rengeteg alternatívát végig fogunk zongorázni.
Jégmászás Sappadában (Van még fotó, katt a képre!)
Térjünk rá a Kalifa Sisapangma expedícióra. Miért erre esett a választás? Mert a magyarok által eddig oxigén nélkül el nem ért három nyolcezres főcsúcs (Sisapangma, K2 és Everest – PL) közül ez a legkönnyebb? Esetleg itt a legnagyobb a siker esélye?
A Sisapangma egy nagyon trükkös hegy. Az előcsúcsig (Központi-csúcs – PL) ez a legegyértelműbb. Ott viszont két lehetőség közül választhatsz: vagy fegyelmezett vagy, és ha peched van, akkor vissza kell fordulni, vagy pedig irreálisan magas kockázatot vállalsz. Nem is a mászótudástól vagy a fizikai erőnlétedtől függ, hanem a hó aktuális állapotától, ami túlságosan lutri. De a konkrét kérdésre válaszolva, más csúcsok is benne voltak a pakliban, például a Kancsendzönga vagy a Dhaulagiri. Nem kizárólag a hátralévő háromban gondolkodtunk. De azok közül sem vagyok benne biztos, hogy ez a legkönnyebb. Nyilván benne volt a fejünkben, hogy a Sisapangma főcsúcsát még nem érte el magyar, de nem ez volt az egyetlen szempont. Mindenesetre elég hamar ennél kötöttünk ki, akkor még ugye Szilárddal együtt. Azután jött a nagy hír Szilárdéknál, hogy babát várnak, de akkor már annyira benne voltunk a tervezésben, hogy nem akartam elengedni. Szilárd is mondta, hogy menjek.
Hogyan jutott eszetekbe az Inaki-útvonal?
2016-ban az Annapurna alaptáborában Marióval (Vielmo – PL) beszélgettünk, elméleti szinten, nem konkrét tervként, csak hogy melyik hegyről kinek mi a véleménye. Mindannyian azt gondoltuk, hogy a Sisapangma esetében nagy szívás, hogy az előcsúcsig viszonylag világos útvonalon fel lehet jutni, de utána ott van ez a veszedelmes és kiszámíthatatlan hógerinc. A Hotel Thamelben Katmanduban van egy dedikált poszter Inaki Ochoától, aki ezt az utat nyitotta, én ott láttam először képen az utat. Emlékeztem, hogy van egy kockázatosnak tűnő traverz, de utána nem láttam semmi olyan technikai akadályt, amit ne tudnánk megoldani. Utána még egy érdekes kimászás lesz, van ott egy sziklás tömb, ami alól egy meredekebb havas-firnes lejtőre kell kimászni, de a folytatás a fotó alapján viszonylag egyszerűnek tűnik. Ez így elegáns megoldás, hiszen úgyis be kell vállalni valami izgalmasat és kockázatosat, akkor azt inkább lejjebb vállaljuk be.
A rizikó a két útvonalon csak erőltetetten összevethető, mert teljesen más magasságban vannak. A normálnak tekinthető útvonalon leszakadhat alattad egy hóátfúvásos gerinc nyolcezren, az általunk választott Inaki-úton pedig egy lavinaveszélyes lejtőt vágsz keresztbe, de jóval alacsonyabban. Ami közös, hogy mindkét helyen fontos a fegyelem, mégpedig azért, mert a hó állapotát kell megítélned. Mindenhol veszélyes kockáztatni, de az ember hajlamos azt mondani, hogy „hááát, a siker érdekében jó lenne átvágni ezen a lejtőn”, ezért figyelmen kívül hagysz bizonyos dolgokat. De ezt itt nem szabad. Fegyelmezetten ki kell tartanod, ott kell maradnod a hegyen, amíg reálisan lehetséges. Nem szabad beleugrani túlzottan kockázatos helyzetekbe.
A Sisapangma északi oldala. Az Inaki-útvonal a középen futó gerinctől balra keresztezi a napsütötte hólejtőt. (Van még fotó, katt a képre!)
Egy amatőr kérdés: extrém sízők, síalpinisták rendszeresen elemeznek hóprofilt a lavinaveszély megítéléséhez. Ti is szoktatok ilyet?
Mi nem szoktunk hóprofilt ásni, de mi is nézzük a rétegződést, a hőmérséklet alakulását és a dőlésszöget, szóval alapvetően ugyanazokat a paramétereket vizsgáljuk. Ez a keresztezés például hóviszonyoktól függően alakulhat egyszerűen, de jelenthet leküzdhetetlen akadályt is. Minden eshetőségre igyekszünk felkészülni. Lesz nálunk kötél, ha valamelyik szakaszt rögzített kötéllel kellene ellátni. Viszünk magunkkal jégcsavart, hóhoz horgonyokat, sziklamászáshoz szükséges felszerelést.
Bár Szilárd itthon marad, nem szóló expedícióra készülsz. A hegyen csapatban fogtok mozogni a külföldi mászópartnereiddel?
Igen. Ez egy laza, kreatív kis szövetség. Már most úgy készülünk, hogy együtt fogunk dolgozni a hegyen. Annyiban hasonló a helyzet az Annapurnához és a Manaszluhoz, hogy a Kalifa Himalája Expedíció 2018 - Sisapangma egyetlen tagja én vagyok. Annyiban viszont eltér tőlük, hogy ezúttal már előre tudom, hogy lesz a hegyen négy szövetségesem.
Bevett szokás, hogy költségoptimalizáció céljából többen szerveződnek egy expedícióba. Ha jól értem, akkor nálatok nem pusztán erről van szó.
Igen. Nem csak alaptáboron osztozunk, ami valóban bevett szokás, hanem ténylegesen a hegyen is közösen tervezzük a munkát.
Kik a tagok pontosan?
Érdekes a helyzet, és ebben semmiféle szándékoltság nincs, de persze nem is teljesen véletlenszerű. Kezdett összeállni az Annapurnás csapat keménymagja: Boyan Petrov (10 nyolcezrese van - PL), Mario Vielmo (hegyivezető, nyolc nyolcezrese van – PL), valamint az ő állandó cimborája, Sebastiano Valentini. Akit nem ismerek, ő Giampaolo, szintén olasz, Marióék ismerik. Így leszünk öten.
Klein Dávid és Mario Vielmo (Van még fotó, katt a képre!)
Klasszikus, táborláncos stílusban gondolkodtok?
Inkább vegyesben. Lehet, hogy megússzuk két táborból, de lehet, hogy négy kell. A 2-es táborig a normál utat követjük. Nagyon sok emberre nem számítunk, úgy vélem, hogy rajtunk kívül 1-3 expedíció lesz, bár ennek annyira nem jártam utána. A 2-es táborig szeretnénk táborláncot használni, bár ez végül lehet, hogy csak egy tábort fog jelenteni, mert az alaptáborból közvetlenül is fel tudsz menni a kettesbe. Inkább ilyen fél-alpesi stílusnak mondanám. A 2-es tábortól, ha szuper jó a hó, akkor csak átszaladsz a túloldalra, és ott nem is állítasz sátrat, hanem mégy közvetlenül csúcsot mászni. Ha nem jó a hó, akkor könnyen szükség lehet egy 3-as és egy 3/A táborra. A traverz után közvetlenül logikus is lenne egyet telepíteni, de ez a körülményektől függ.
A nepáli Mera Peaken fogsz akklimatizálódni. A többiek is veled tartanak?
Nem, ők nem tudom, hogy milyen akklimatizációs túrát terveznek. Azt beszéltük meg, hogy április 11-én találkozunk Katmanduban, ahonnan közösen utazunk a Sisapangmához. Szárazföldön fogunk menni, nem a lhászai repülést választottuk. Nagyjából két nap így az út a hegy kínai alaptáboráig. Ennek nincs semmi köze a valódi alaptáborhoz, itt csak az összekötő tisztek állomásoznak, hogy elmondhassák, ők elvégezték törvényi kötelességüket. Innen gyalog még két nap az „igazi” alaptábor. Oda már jakkaravánnal megyünk, nekik kell a két nap.
Előre láthatólag meddig fog tartani az expedíció?
A tavaszi himalájai szezonban megszokott ütemterv szerint, május vége-június elejéig. Ennél a hegynél a június elejét már elég későinek érzem. Mivel a többiek is akklimatizálódva fognak érkezni, nem tartom kizártnak, hogy már május elején történhet valami. Akár egyetlen erős akklimatizációs kör is elég lehet. 7000 méter körül egyet kellene aludni (a traverz kezdete 7250 m). Az ökölszabály, hogy a stabil akklimatizációhoz a csúcs alatt 1000 méterrel kell egyet aludni, nekem is ez a célom.
Mikor indulsz?
Március 27-én repülök Budapestről.
Dávid a beszélgetés végén fontosnak tartotta megemlíteni az elődöket, hiszen többüket személyesen ismeri és teljesítményüket rendkívül nagyra tartja. Vállalkozása, ha sikerrel is jár, semennyire sem csorbítja az ő nagyságukat. Ahogyan arra fentebb is utaltunk, a hegy Központi-csúcsát 1987-ben érték el először magyar hegymászók. A 8008 m magas csúcs volt a magyarok első nyolcezrese, de utóbb kiderült, hogy a Főcsúcs magasabb, 8027 m, és ennek elérése számít a hegy „hivatalos” megmászásának. Mindettől függetlenül az 1987-es expedíció úttörőnek számított. Az expedíciót dr. Nagy Sándor vezette, rajta kívül a néhai Ozsváth Attila, valamint Balaton Zoltán, Csíkos József, a néhai Várkonyi László „Konyi”, és Vörös László „Cinó” jutott fel.
Klein Dávid, és az 1987-es Sisapangma expedíció két csúcsmászója, Vörös László "Cinó", valamint Balaton Zoltán (Van még fotó, katt a képre!)
Inaki Ochoa spanyol hegymászó egyik legnagyszerűbb teljesítményét éppen a Sisapangmán érte el. Inaki 12 nyolcezrest mászott, mindet pótlólagos oxigén nélkül. A Sisapangmára új útvonalon, szólóban jutott fel 2006-ban. Az út a normál út 2-es táborának magasságában (7250 m) balra keresztezi a lavinaveszélyes északi lejtőt, majd az északkeleti gerincen éri el a Főcsúcsot.
Inaki drámai körülmények között, az Annapurnán halt meg 2008-ban. A megszakított csúcstámadás után ereszkedés közben fagyási sérüléseket szenvedett, majd a 4-es tábor közelében agyvérzést kapott. Emellett súlyos tüdőödéma is jelentkezett nála. A mozgásképtelen mászót társa, a román Horia Colibasanu, valamint az alaptáborból rendkívüli tempóban érkező Ueli Steck próbálta megmenteni, mindhiába.
Készül egy remek adatbázis, amely a Himalayan Database-hez hasonlóan tartalmazza az összes, magyarok általi mászást a Himalájában. Az adatbázis a legkülönfélébb szempontok szerint szűrhető, így ha például arra vagyunk kíváncsiak, hány honfitársunk jutott fel eddig pótlólagos oxigénnel az Everestre, azt könnyedén megtaláljuk az expeditions.hu statisztikájában.
