Lavina sodorta el Klein Dávidékat, véget ért az Istor-O-Nal expedíció

Egy hatalmas lavina vetett véget Klein Dávid és Nagy Marci kalandjának az Istor-O-Nalon. Szerencsére, az általuk korábban rögzített fix kötélnek köszönhetően túlélték a hógörgeteget, de a csúcsmászás lehetősége ezzel számukra idén is elszállt.

Johnnie Walker Hindukus Expedíció 2024

Klein Dávid és Nagy Márton a Johnnie Walker Hindukus Expedíció 2024 keretében teljesen önellátóan szerette volna megmászni a Hindukus-hegység harmadik legmagasabb hegyét, amely összességében is alig látott sikeres expedíciót. A 7403 méteres Istor-O-Nalon ez volt a második magyar próbálkozás, miután 2023-ban a Magyar Nemzeti Hegymászó Válogatott keretében Kerekes Bence és Klein Dávid tett egy erős kísérletet, de a gerincen tapasztalt hóviszonyok miatt nem tudták biztonságosan folytatni a csúcsmászó körüket. Klein Dávid idén azzal a Nagy Mártonnal tér vissza, aki 2022-ben tagja volt a pakisztáni Bondit Peaket a világon elsőként megmászó Nemzeti Hegymászó Válogatott expedíciónak.

Lavina sodorta el Klein Dávidékat, véget ért az Istor-O-Nal expedíció-3

Forrás: Klein Dávid

Sok hó

A tavalyi évhez képest sokkal több hó fogadta a mászópárost. Fáradságos munkájuk ellenére jóval lassabban haladtak a tervezettnél. A hó miatt kénytelenek voltak alternatív útvonalvariánst keresni, ráadásul az időjárás is kedvezőtlenül alakult. A harmadik körül is akklimatizációvá alakult, pedig akkor már a csúcsmászás kísérletével kacérkodtak. A technikai nehézségek leküzdése során a sok és bizonytalan szerkezetű hó végig hátráltatta őket. A már lerakódott hóban nehéz volt haladniuk, a lejtők lavinaveszélyessé váltak és a havazások betemették a már kialakított nyomsávot, biztosítóeszközeiket, köteleiket.

Végül elállt a havazás és körvonalazódott egy egészen optimálisnak tűnő időjárási ablak. Dávid és Marci ezt kihasználva adott még egy utolsó esélyt a csúcsmászásra és július másodikán nekivágtak.

Lavina a csúcsmászó körön

Az egyes tábort – másodikán – akadálytalanul elérték. Másnap – harmadikán – nem sokkal a kettes tábor alatt jártak, amikor a lavina „kioldott” és majdnem elsodorta a két hegymászót. Életüket – sok már körülmény mellett – leginkább az általuk korábban rögzített biztosítókötelek mentették meg. Az eseményről naplójában így írt Dávid:

„A jéglépcső felett a helyzet… fura. Igaz, hogy valami lejött korábban, de a lejtőn még van cucc bőven. Marci – aki továbbra is az élen rángatja korábban ide helyezett köteleinket – rendre átszakad a korábbi lavina göröngyös felső rétegén. Én utas vagyok: mivel a nyomok kialakítása cimborámra hárul, nekem könnyű tartanom a ritmust, figyelnem – némi gyanakvással – körbe-körbe… Már a lejtő 4/5-énél járunk, amikor meghallom a rendkívül visszafogott kiáltást magam felett: – „Kisebb lavina!”

„Do NOTHING!” – gondolom, valamiért angolul. Ez egy alap trükk. Ilyenkor nem „semmit nem csinálok”, hanem semmit CSINÁLOK. Az, amit e a figyelemmel teli, de passzív pillanat után teszek, szinte mindig jobb, mintha pánikszerűen és azonnal cselekednék.

Igen, látom mi történik: a Második-hólejtő végét a Sziklasarkantyú jelenti. Ettől menetirány szerint balra kezdődik nagyjából 2,5 kötélhossznyi meredek, vegyes terep, ami a kettesbe visz fel. Jobbra pedig egy keskenyebb kuloár éri el szintén a csúcsgerincet. Ebből a kuloárból indult meg egy kisebb hómennyiség. Látom, amint a nedves, göröngyös hótömeg úszik Marci fel – és felém. Ki tudok térni előle. Mintha ingatraverzálnék, tempósan tolom magam oldalra a kötélen… És sikerül! – gondolom.

A következő, amit észlelek, hogy minden, ami eddig mozdulatlan volt – most mozog. A lejtő felettem és köröttem óriásira duzzad. Marci először látóteremből, majd gondolatiamból is eltűnik. Látom a fölém tornyosuló hófalat – hatalmas, összetapadt hólabdák úsznak benne – és a levegőbe dobom magam. Nem szeretném, hogy a lábami megakadjanak – eltörnének, mint a fogpiszkáló – és minél több havat szeretnék magam alatt tudni, miközben minél kevesebb kerüljön fölém. (Na ja…) Már nem látok semmi érdemlegeset – benne vagyok a cuccban – de azt sejtem, hogy még a lejtőnek nagyjából ugyanazon a szakaszán vagyok és nem indult meg velem a hullámvasút lefelé. Ez tehát még mindig a rögzített kötél! Végre elengedem a mászógépet – csak feleslegesen tépem szét a vállam, hisz az eszközök jóval komolyabb ellenállásra képesek, mint az izmaim, csontjaim – és megadom magam: mint egy horogra akadt ponty, lebegek a fehér áradásban. Érzek egy-két pattanást: gondolom, sorban adják meg magukat a rögzítési pontok felettem. A kötél pattanásig feszül, mint a hegedűhúr, miközben egész testem húzza, cibálja a sodrás. Figyelmem két irányba kalandozik el: vajon mi történik felettem, a kötél egyes rögzítési pontjainál? Hol szakad majd el? Illetve: mi lesz lefelé? Igaz, 300-400 méteren keresztül csak sodor majd minket a massza, de az utazás végén a 1,5 kötélhossznyi meredek jég vár majd. Legkésőbb ott beindul a daráló és a ránk zuhanó tömbök biztos, hogy…

Gyengül a szorítás! Vajon kiabáltam? Mindegy. Berúgom a hágóvasakat és látóteremnek azon szegmenseiben, amit nem tölt ki a gleccserszemüveg és az arcom közé tapadt hó, keresni kezdem Marcit. Felettem áll, kb. 30 méterrel, látszólag egy darabban. A lejtő körülöttünk nagyjából 400 méter hosszan és majdnem teljes szélességében lecsúszott. Az oldalról érkező lavinácska tolta meg a főlejtőt és indította be a világvégét. Így viszont a kioldás – szerencsénkre – valamivel a Sarkantyú alatt következett be. A kioldás alatti rögzítési pontjaink természetesen mind kiszakadtak – ezüstösen csillogva pihentek a hó friss felszínén – a sarkantyú alatt közvetlenül elhelyezett két hókarós standunk azonban érintetlen maradt. Messze lent, a lejtő alatt kiterülő hatalmas legyező – a benne pihenő ember nagyságú tömbökkel – és a körülöttünk csillogó, fényesre gyalult hólejtő: döbbenetes látvány."

Lavina sodorta el Klein Dávidékat, véget ért az Istor-O-Nal expedíció-3

Forrás: Klein Dávid

Marci pedig a következőket jegyezte le naplójában:

„Nagy kényelemben meneteltem felfele végre a taposott nyomot követő kötelünkön. Amikor megláttam, hogy megindult a jobb oldali folyosó, mókásnak tartottam, hogy el fog menni mellettünk egy kisebb lavina. Emlékszem, még nevetgéltem is rajta, majd tájékoztattam Dávidot. Mire újra felnéztem, már majdnem mellettem volt a hatalmas hógörgeteg, ami idő közben zúgó hóóriássá nőtt. Majd észrevettem, hogy ez nem fog elmenni mellettem, mert már az egész folyosó mozog.

Még mindig nem vettem komolyan a dolgot. Amint jött felém az alátemető, derékig érő hófal, megvetettem a lábaim és erősen beledőltem abba a végtelen erőbe, ami rám zúdult. Gondoltam, majd ellenállok, átmegy rajtam és folytatom az utat. Hát ez nem tartott sokáig. Pillanat alatt vett le a lábaimról, de szerencsére volt ’B’ tervem. Úgy vetettem meg a lábaim, hogy ha nem bírom, hátrafele vigye ki őket, így felúszom majd a „roham” tetejére. Nem így történt. Megforgatott nem is tudom milyen irányokban, miközben éreztem a felső C-t pengető kötélen a felettem lévő hókaró kipattanását. Majd még egyet. Valamiért az eszembe sem jutott, hogy vékony (7 mm, egy szakaszon csak 6) köteleink elszakadhatnak a sok-sok ezer kiló hó feszítő súlya alatt. Mire ezeket végig gondoltam – közben nevetgéltem –, már az üstökös csóváján ültem. Ültem a lejtőn és mint langyos patakba, belemártottam a kezemet a körülöttem folyó 15-20 cm mély, csituló hófolyóba. Szememmel megkerestem Dávidot, mi a helyzet vele. Ő éppen ekkor volt a baj központjában. Csak a lábait láttam, amint épp maga sem tudja merre van a fel és a le. Mire hozzá ért a romboló tömeg, még nagyobbra nőtt. Aggasztott a látvány. Végül valahogy ő is a kötélen maradt, mászógépe csak sértette a kötelet, nem tépte le teljesen a köpenyt. Megtalálta a fejét fent, a lábát lent, és csak hüvelykujjat mutatott a kérdésre, jól van-e.”

Lavina sodorta el Klein Dávidékat, véget ért az Istor-O-Nal expedíció-1

Forrás: Klein Dávid

A két alpinista az incidens után megkezdte a levonulást a hegyről, miközben a lehető legtöbb felszerelésüket eltávolították a korábban már megtett szakaszokról. Az alaptábort fáradtan, de épségben elérték még 3-án, sötétedés körül.

Július 4-én és 5-én felszámolták alaptáborukat – gondosan ügyelve arra, hogy az expedíció több mint egy hónapja alatt felgyűlt szemetet elcsomagolják és leszállítsák majd –, majd 6-án egy hosszú nap alatt levonultak egészen Ságrom faluig. Innen 7-én már terepjáróban utaztak tovább Csitrál városkába, ami a megye legnagyobb települése.

A következő napokban még közreműködnek egy kulturális, filmes projektben, így hazaérkezésük csak július 18-án várható.