- Futás
- Hegymászás
- Kerékpár
- Túra
- Sí
Az 5193 méteres Shkhara Grúzia legmagasabb hegycsúcsa. Magyar megmászása még nyáron sincs, télen pedig mindössze egyetlen páros jutott fel a déli falon: Giorgi Tepnadze és a nemrégiben tragikusan elhunyt Archil Badriashvili. A világ legjobb magashegyi alpinista párosai közé tartoztak, kifejezett téli specialistának számítottak. A 2018-as mászásukról készült film hűen adja vissza a téli mászás nyers és szélsőséges viszonyait.
A Kaukázus a magyar hegymászók számára is kedvelt célpont, számos komoly múltbeli teljesítménnyel. A Shkharán is volt már magyar kísérlet nyáron, a déli fal téli megmászásának gondolata pedig már évek óta foglalkoztatja néhány élvonalbeli hazai alpinistánkat. Eddig két sikertelen kísérletet tettek rá, mindkettőt a Magyar Nemzeti Hegymászó Válogatott keretében.
Mindkét expedícióban részt vett Kocsis Dávid, aki a tavalyi kudarc ellenére szentül meg volt róla győződve, hogy a projekt teljesíthető. Idén - ezúttal a válogatott keretein kívül - Nagy Marcival ismét nekivágott. Ezúttal siker koronázta a mászásukat. A hegy főcsúcsát ugyan nem tudták elérni, mert az már a vállalható kockázat keretein túl lett volna, de a déli falat kimászták. Ezzel a világon ők a második páros, akik télen feljutottak a Shkhara déli falán, ráadásul olyan úton, ahol előttük földi halandó soha nem járt.
Már a tavalyi expedíció során sokat egyeztettünk Archil Badriashvilivel, aki a hely abszolút ismerője volt. Dávid felvázolta neki is az elképzelését a fal közepén futó függőgleccser jobb oldalán vezető lehetséges nyomvonalról. Archil is mászhatónak tartotta, de extrém lavinaveszélyesnek. (Sajnos azonban az Arany Jégcsákány-díjas alpinista 2024 augusztusában villámcsapás következtében lezuhant és életét vesztette. )
Ahogyan az várható volt, a hegyen marginális körülmények voltak. Rengeteg hó esett, a fal pedig notóriusan lavinaveszélyes. Az Excelsior Hegymászó Sportegyesület oldalán folyamatosan jöttek a frissítések, melyek alapján a mászás napi krónikáját elolvashatjátok ebben a Hóhatár posztban.
A srácok február 28-án szálltak be az útba, a gleccseren lévő jégfolyosó beszállás magasságát 3400 m-re saccolták. A mászás nehézségeiről és a kondíciókról rövid üzenetet küldtek az első nap reggelén:
"3800 méteren vagyunk a falban. Kőkemények a viszonyok. Az alvó óriások országát most hagytuk el. Folyamatosan havazik. Kevésbé fotózunk. Örülünk, hogy megyünk."
Itt még egészen tempósan haladtak, de a technikai nehézségek növekedésével lassult a mozgás. Délutáni bejelentkezésükben már így fogalmaztak:
"3900 méterig jól haladtunk. Utána 100 m 65 fokos derékig érő mély hó. Ez nagyon kivett belőlünk. 4130 méterig mentünk, de már fél 4 elmúlt. A látótávolság lecsökkent 100 méterre. Úgy döntöttünk, nem hajtjuk ki magunkat, mert a jégfal utolsó 300 métere a legnehezebb. Így az utolsó jónak tartott kiszögellésig visszamásztunk. Reméljük sok hó nem folyik a sátrunkra, és nem nyom ránk. Most szakad a hó."
Pár perccel később:
"4058 m-en vagyunk a falban. Kiástunk egy sátorhelyet, de a nyakunkba folyik a hó. Az ellen is csináltam védművet. Remélem kitart reggelig. Egész nap havazott. Kb. 10-15 cm hó esett már."
Március elsejére virradó éjjel mégis kellemetlen meglepetésre ébredtek: lavina zúdult a sátrukra, amely betemette őket. Dávid úgy fogalmazott, hogy "kicsit belepett a hó minket, de nem vészes." Kiásták magunkat. A hó alá került felszereléseket - Dávid bakancsát, Marci beülőjét - megtalálták. Mivel folyamatosak és egyre nagyobbak voltak a lavinák, átköltöztették a sátrukat egy biztonságosabbnak tűnő helyre, még közelebb a sziklákhoz. Fagyos reggelre ébredtek:
"Mínusz 26 fok van a sátorban. Ma veszélyes lenne leereszkedni. A legbiztonságosabb a fal teteje. Oda kell felmásznunk. Azért ezt eddig csak mi láttuk a világon innen."
Legközelebbi bejelentkezésük már a fal tetejéről érkezett. Teljesítették a legfőbb célt, a fal átmászását. A hab a tortán, a főcsúcs elérése irreális volt, a kondíciók és az időjárási ablak rövidsége miatt.
"Kimásztuk az új utat!!! A csúcsra viszont nincs esélyünk. A gleccser szétesett. Két leszakadás is van, és csak séracok alatt tudnánk átmászni, azzal már nem akarunk kockáztatni. Most építettünk a hágóban sátorhelyet. Már bent vagyunk. Végre nem esik a fejünkre semmi."
Ezután következett egy gyors értékelés:
"Tegnap este kicsit éjszakába nyúlt a havas parti, így csak 1 liter teánk volt olvasztva. Ezért ennyivel indultunk a mai napnak. Minél hamarabb ki akartunk kerülni abból a falból. 10 után tudtunk elindulni. A gleccser és szikla szűkület meglepően kemény mászás volt. 75 fokos szögben. A felső jégfal néhol vízjeges volt, néhol kemény firn. Mindketten nagyon elfáradtunk. Egymásnak adogadtuk a stafétát az elölmászásra. Végül olyan negyed 4-kor értünk ki a falból. Érezzük, hogy kellene egy teljes nap pihi, hogy feltöltődjünk. Viszont annyi tűrhető idős nap nem maradt, és a csúcsfal is más már mint amikor Archillék mászták. Visszaolvadt és szétnyílt a gleccser. A végtelenségig nem akarjuk hajtani magunkat, mert le is kell jutni. Így a holnapi nap visszaereszkedünk. Remélhetőleg 4-kor a fal alatt lehetünk. Ott fogunk aludni ismét."
A csúcsgerinc változásának mértéke nagyon jól látható az Archil Badriashvili által korábban küldött és a Dávidék által készített mostani fotó összehasonlításából:
A gleccser nagy része leolvadt, és kialakult egy legalább 20 méter széles peremhasadék, amin csak a felette tornyosuló séracok leomlott törmelékén lehet átmászni, ami egyenlő lenne az orosz rulettel. Dávid nagyjából nyolc órányi mászást tippelt még a fal tetejétől a csúcsig. Látva az előrejelzést, szinte biztosan csapdába kerültek volna a lefelé úton, ugyanis időközben megérkezett az előre jelzett hóvihar, a falon ismét folyamatosak a lavinák.
Időközben sikerült Dáviddal beszélnem telefonon, melynek köszönhetően további részletek derültek ki, és a drámai végkifejlet sem maradt el.
Dávid és Marci március másodikán leereszkedtek falon, végig a felmeneti úton. Elmondása szerint az út 2/3-át még a 75-80 fok meredekségen is jégcsavarból biztosítva mászták vissza, nem kötélen ereszkedtek. Ebben a meredekségben, bőven mínusz húsz fok alatti hőmérsékletben ez bizony igen embert próbáló feladat. A hosszas jégcsákány szorongatástól és a kevés folyadékbeviteltől Dávid ujjaiban eléggé lelassult a vérkeringés, és bár dupla kesztyűben mászott, még a fal közepén jártak, amikor észrevette, hogy mindkét kezének kis- és gyűrűs ujján enyhe fagyás tünetei látszanak. Aggodalmaktól gyötörve, de más választás nem lévén, lemásztak a fal aljához, amit délután 3 körül értek el.
Este a sátorban bal kezének kisujjába még vissza tudta hozni a keringést, de másnapra a másik három ujja duplájára dagadt. Így csomagoltak össze és indultak neki a lemenetnek. Ushguli falutól még kb. 7 km-re, de már házak között jártak, amikor érkezett értük egy orosz helikopter, amelyet egyik támogatójuk, Nagy Csaba intézett. Ez egyenesen Mestiába, a kórházba vitte őket. Dávid időközben már egyeztetett a fagyási sérülésen átesett Kerekes Bencével, illetve hazai orvossal is. A kórházi fogadtatás sem volt elsőre éppen túl biztató:
Nem sokkal később aztán biztatóbb lett a helyzetértékelés. Az orvosok elmondása szerint Dávid a szerencse fia, valószínűleg teljesen fel fog gyógyulni. Az orovosok szerint, ha két órával később érkezik a kórházba, nem biztos, hogy menthetők lettek volna az ujjai.
Ismerve Dávid precizitását, hamarosan készít majd egy részletes topót. Az út nehézségéről előzetesen annyit mondott, hogy ő TD mínuszra taksálja, ami az orosz skálán talán 5a. Alpesi mászásaihoz mérve technikailag nem volt nehezebb, de az extrém téli kondíciók, az objektív veszélyek teljesen más dimenzióba helyezik.
"Alul még gyorsan haladtunk, de fentebb voltak nagyon kellemetlen részek. 3900-4000 méter között 65 fok meredekségű falon is úgy áll meg a tipikus 'kaukázusi' hó, hogy derékig süppedsz benne, gyötrelmes benne haladni. A jégfal felső 400 métere pedig technikailag is nehéz jégmászás, 60-80 fok meredekségen. Mindehhez a hamisítatlan téli kondíciók társulnak: lavinák, és kemény fagy. A 'lavinatáborunkban' a sátorban mértem mínusz 26 fokot, az odakint simán 30 alatti érték. A sátorrudakat lehelni kellett, hogy szét tudjuk szedni. Az út nyáron mászhatatlan lehet, a jég tele van kődarálékkal, ilyet még sehol nem láttam. Amikor bevered a jégcsákányt, minduntalan követ ér."
Dávid rövid értékelése azonban talán mindennél többet elmond a mászás nehézségéről:
