Magyar páros egy technikás hétezresen Pakisztánban

Istor-O-Nal: második magyar kísérlet

2023-ban a Magyar Nemzeti Hegymászó Válogatott keretében Kerekes Bence és Klein Dávid tett egy erős kísérletet a 7403 méteres csúcs első magyar megmászására, de a gerincen tapasztalt hóviszonyok miatt nem tudták biztonságosan folytatni a csúcsmászó körüket. Klein Dávid idén azzal a Nagy Mártonnal tér vissza, aki 2022-ben tagja volt a pakisztáni Bondit Peaket a világon elsőként megmászó Nemzeti Hegymászó Válogatott expedíciónak.

Dávidék második akklimatizációs körük előtt válaszoltak kérdéseinkre.

Marci: Rendkívül motiváltak vagyunk, jó hozzáállással vesszük az akadályokat. Én eddig azt látom, hogy Dáviddal nagyon hasonlóan állunk a feladathoz. Elveink, az ütemezés, amit kialakítottunk, a biztonságra, stratégiára vonatkozó hozzáállásunk nagyon összepasszol.

Dávid: Marcival öröm mászni és öröm expedíciózni. Amikor nem mozgunk, nagyokat beszélgetünk – és ezek egyáltalán nem „töltelék pillanatok”. Amikor viszont mozgunk, akkor könnyedén alakítunk ki közös szisztémát, figyelünk egymásra. Nincs feszültség azzal kapcsolatban, hogy osszuk el a feladatokat, ki kapja az egyes akadályokat, szakaszokat. (Néha sorsolunk, néha megbeszéljük.) Mint tudod, bár ismertük egymást korábban is és két téli szezon során másztunk is együtt a Tátrában, de komoly, hosszú közös projektünk nem volt korábban. Nos: a sejtésünk bejött.

Marci: Alaptábori napjainkat Ali szakácsunkkal és segítőivel – Nazirral és Kazimmal – nagy barátságban töltjük. Egy borzalmasan komfortos alaptábort építettek fel nekünk itt, a világ végén. Ők is nagyon kíváncsiak ránk: Ali és Nazir összeszokott páros – Dávidék tavalyi expedícióját is elkísérték – így ők már nem a nulláról indulnak, amikor Dávid ördögbotjával játszadoznak. Az én Rubik-kockámat is elkérték, ismerkednek vele. (Az új versenyző idén Kazim.) Látszik, hogy számukra most ez a legfontosabb, és nem a külvilág. Alinak tegnap gyereke született. Látszik rajta, hogy boldog és izgatott – várja a hazatérést – de esze ágában se lenne „elhagyni a posztját”.

Dávid: Két főhöz tulajdonképpen egy-két alaptábori segítő is elegendő lenne. Kazimot azért fogadtuk fel, mert ő „helybéli”, Csitrál megyéből való, és így a helyiek még jóindulatúbban állnak hozzánk. Kazim egy borzalmasan csendes, mosolygós fickó. Nemhogy angolul nem tud úgy istenigazából, de az urduja is kb. annyira döcög, mint az enyém. Ennek ellenére belesimul a csapatba. Alit és Nazirt sok éve ismerem, több expedíció során tették már élvezetessé alaptábori napjaimat szorgalmukkal, vidámságukkal. Ők sokkal bátrabbak velünk és talán én is bátrabban ugratom őket.

Magyar páros egy technikás hétezresen Pakisztánban-1

Forrás: Klein Dávid

Dávid és Marci: Igen. Onnantól, hogy az alaptáborba érkezésünk utáni napon letettük a voksunk, a mászóútvonalunkon mozgunk, azt tárjuk fel, annak a problémáit oldjuk meg.

Marci: Ahogy azt Dávidtól hallottam, tavaly jóval kevesebb hó volt a hegyen. Amikor megérkeztünk, Dávid megmutatta Bence tavalyi, kőfallal körbevett sátorhelyét. A placcot a hó a fal magasságáig kitöltötte, pedig mi egy héttel később érkeztünk idén. A hegyen eddig a hó inkább segítségünkre volt: mindkét jéglépcsőt könnyedén másztuk át, mivel a hó, a tavalyi felvételek tanúsága szerint, idén sokkal magasabbra engedett minket felkapaszkodni és a lejtők feletti jégfelszínt is sok helyen betakarta. Egy-két olyan szakasz volt a havas lejtőkben, ahol jobban oda kellett figyelnünk az intő jelekre: itt-ott hallottunk roppanást.

Dávid: igen. A Bencével tavaly megkezdett útvonalat folytatjuk. Az expedíció előtti hetekben, hónapokban Marci is, én is egy-két hétre – mintegy mentális tesztként – elköteleződtünk egyik vagy másik variáció mellett, majd felhívtuk egymást és megbeszéltük, mit gondolunk, mit érzünk. Végül csak itt, az alaptáborban döntöttünk.
A mászatlan kuloár vonzott minket, de véges az időnk, és féltünk, ha a veszélyes függőgleccserre nem találunk megoldást, a másik két lehetőségre már nem lesz időnk. A jugoszláv útvonal is vonzott: sokkal rövidebb, mint a gerincünk, de amikor megjöttünk, az út egyik meghatározó szakasza – egy hosszú, közepesen meredek lejtő, amit kereszteznünk kéne – egy sok száz méter hosszú repedést mutatott a hóban. Ez azóta lecsúszott, megfelezve haránt irányban az egész lejtőt. Szóval, elvetettük ezt is.

A tavalyi útvonal rémesen hosszú és könnyen lehet, hogy a problémás gerincre idén se találunk megoldást. Akkor természetesen fejet hajtunk. De azt gondoljuk, van azért egy-két trükk a tarsolyunkban. Ami a leginkább taszított ezzel a választással kapcsolatban az, hogy érzelmi szempontból sokkal nehezebb lenne elfogadni egy vereséget ugyanazon az útvonalon. De Marcival megbeszéltük, hogy ez a leglogikusabb választás, és most már szívvel-lélekkel benne vagyunk és élvezzük minden méterét.

Dávid és Marci: Ép ésszel, minden felszerelésünkkel és egészségesen megérkeztünk az alaptáborba. Ha úgy vesszük, már ez se semmi! Aztán – pár nap pihenés és berendezkedés után – megvalósítottunk egy szuper első akklimatizációs kört. Aludtunk két éjszakát az egyesben és megoldottuk, teljesítettük az Első-jéglépcsőt, az Első Lejtőt, a Karzatot, majd a Második-jéglépcsőt. (Ezekhez két nap munkára volt szükségünk az egyes felett.) Jelenleg egy százméteres kötelünk vége rögzítve a Második Jéglépcső felett, alsó végénél, a Jégbarlang Standban pedig ott vár minket egy rakás mászócucc, egy sátor, és még egy csomó hasznos egyéb kacat.

Marci: amiben eltérés mutatkozik, azok a légnyomás adatok. Idén a G-Shock óráink – amik egyébként rendkívül hasznosnak bizonyultak – rendre magasabb légnyomást (és ennek megfelelően alacsonyabb magasságokat) mutatnak, mint ami mondjuk az előrejelzésben szerepel, vagy amit a tavaly rögzített pontok mutatnak. Előrejelzéseinket egyébként a HungaroMet-től kapjuk műholdon keresztül és kifejezetten nekünk készítik ezeket. Nagyon hálásak vagyunk ezért. Ami meglepő, hogy olyan igazán rossz idős napunk eddig egyáltalán nem volt. Délután befelhősödik kicsit, néha rázendít a szél, néha hullik egy kis áldás, de összességében eddig minden nap mászható volt. Maradjon is így! Ez azt jelenti, hogy a nyomunkat, a bent hagyott fix pontjainkat nem fenyegeti veszély. (Mondjuk a pontokat piros zászlócskás bambusszal jelöljük.)

Dávid: Az általunk követett stílust félalpesinek nevezném. Fényévek választják el a normál utakon követett stílustól, de felderítő és akklimatizációs köröket végzünk az útvonalunkon, a sok kilométeres útban bent hagyunk egy-két tucat hókarót, jégcsavart és falszeget, hogy ezek mentén, az ismételt fel- és lemászások során menetből tudjunk biztosítani és egy-két rövid, kritikus szakaszt bekötelezünk.

Ez azt jelenti, hogy a csúcsmászó kör során már nagyon könnyedén mozoghatunk. Reméljük, hogy a mostani körben ki tudunk építeni egy olyan hármas tábort, ami már reális távolságra van a csúcstól és akkor majd a következő körben ebből kiindulva, könnyű felszereléssel indulhatunk. Pihe felső (de nem teljes pihe overál), egy félkötél, amivel többnyire menetből biztosítunk, némi szikla köztes, jégcsavarok, néhány hókaró és dead man, zselé, folyadék, lámpa, rádió. (Ez utóbbi azért is fontos, mert a gerincen mindig tudni szeretnénk, hány pont van köztünk és 50 métert átordítani a szélben nem mindig praktikus.)

Marci: Ha minden úgy alakul, ahogy szeretnénk, a hónap végén már csúcson lehetünk, de ehhez mindennek klappolnia kell: a mostani körnek, az egészségünknek, és a mostani kör után az időjárási ablaknak. Nagyon szeretnénk, ha így lenne, de ha esetleg kell, még egy akklimatizációs kört bele tudunk szuszakolni az időnkbe, ami így a csúcsmászást július első felére tolná.

Kövessétek a Johnnie Walker Hindukus 2024 expedíció híreit a Hóhatárban!