Már nagyon közel a Déli-sark

Farkasordító hideggel és széllel védekezik az Antarktika a birodalmába merészkedőkkel szemben. Rakonczay Gábor és társai azonban kitartóan menetelnek a céljuk felé, és nagyjából 130 km-re közelítették meg a Déli-sarkot. A szél miatt -40 fokos hőérzetben másodpercek alatt lehet fagyási sérüléseket szenvedni, és a csapat nem is úszta meg. Gábor nem részletezte, hogy kit mennyire csípett meg a hideg, de komolyabb baj azért szerencsére nincs. Mindesetre, ahogy Gábor fogalmaz, az Antarktisz azért néha odaszúr, és jelzi, hogy nem a játszótéren vannak.

Kép forrása: Magyar Déli-sark Expedíció

Rakonczay Gábor jeges szelfi (Van még fotó, katt a képre!)

Az ünnepek sem adtak lehetőséget a lazsálásra, az Antarktikán ugyanis mindig menni kell, ha az idő alkalmas. Gábor egyetlen karácsonyi csemegéje a feleségétől itthon kapott gyümölcskonzerv volt, amit egészen addig a szánon cipelt. Mivel az expedíció egyik fontos üzenete a környezettudatosság, és a környezetvédelmi szabályok egyébként is megkövetelik, az üres konzervdoboz tovább utazik vele, egészen a Déli-sarkig.

Lassan egyébként kezdtek kifogyni az élelelmből, de december 28-án váratlan meglepetésben volt részük.

"A napi utolsó egyórás szakasz utolsó tíz percében szemből a horizonton egy repülőgép közeledett - meséli Gábor. -Irtó alacsonyan szállt, és egyenesen felénk tartott, úgy tűnt, pont ott landol majd, ahol vagyunk. Hirtelen senki sem tudta, hogy a fényképezőért nyúljon vagy inkább hasra vágja magát.

A gépből egy csomagot dobtak ki, amely vagy nyolcvan métert csúszott a havon, és előttünk néhány méterrel állt meg. A gép tett még egy kört, aztán ahogy jött, úgy el is tűnt, a pilóta meg gondolom, azóta is röhög, milyen ijedt fejet vágtunk. A csomagban néhány adag kaja volt, de nem az, amit még a bázison összekészítettünk a második kötelező élelemfelvevő helyre, mert az a pont még körülbelül negyven kilométerre van előttünk, és az élelmünk ennek megfelelően két napig még elég. De valószínűleg az a hely nem alkalmas a leszállása, szóval talán azért dobták le ezt a csomagot, hogy addig is nehogy egymást együk meg" - elemezte a helyzetet némi fekete humorral fűszerezve Gábor.

Az expedíció logisztikáját biztosító cég nem pusztán szolgáltat, hanem diktál is. Az ő előírásuk szerint nem mehettek végig utánpótlás nélkül a teljes távon. Kötelezően két depót írtak elő, amelyekre előzetesen kellett küldeniük némi élelmiszert. Itt mindössze néhány napra elegendő élelemről van szó, ez azonban azt is jeletni, hogy ha valamilyen okból kifolyólag (pl. kedvezőtlen időjárás) nem kapják meg a tervezett utánpótlást, akkor akár ki is futhatnak az élelemből. A szervezők mindenáron a minimálisra akarják csökkenteni az extrém sportolókra leselkedő veszélyeket, hogy lehetőleg senkit ne kelljen menteni.  Az antarktiszi zöldfülűekre ez hatványozottan érvényes. Gábor megérti a szervezők igyekezetét, de jobban örült volna, ha teljesen önellátóak lehetnek.

"Részemről továbbra is érthetetlen, miért nem hozhattuk magunkkal az utolsó heti élelmet, mint a többit. Persze, akkor néhány kilóval még nehezebb lett volna a szán, viszont nem függnénk az időjárási és terepviszonyoktól, no meg a repülőgéptől. Ami persze nem miattunk jön ide, hanem az Amundsen-Scott bázisra hozza-viszi az embereket, és közben elhoz egy zsáknyi élelmet is. Aztán, ha megfelelőek a feltételek, kidobják nekünk.”

Kép forrása: Magyar Déli-sark Expedíció

A jégsivatag monotóniája (Van még fotó, katt a képre!)

A nehézségek a célhoz közeledve fokozódnak

Gábor a fenti Goethe-idézettel jellemzi az útjuk utolsó szakaszát. "Ez a szó szoros értelmében is igaz, mert reggel elértük az előző nap ledobott élelmet, így már bőven van kajánk a célig, viszont volt ott két nagy kanna üzemanyag is a vízolvasztáshoz, amit szintén viszünk magunkkal. Ennek a nagy része megmarad majd, így arra jó, hogy elcipeljük a Déli-sarkig. Vagyis hogy én elcipeljem. A többiek így is kezdenek lassulni, nekem meg tíz kiló ide vagy oda nem akkora kaland. A szánom súlya így ismét emberes, de ha így jobban haladunk, örömmel viszem.”

Itt csak az megy végig, aki számára nem alternatíva a feladás

Gáborék a szervező céggel napi kapcsolatban vannak, így értesülnek az Antarktikán zajló többi expedíció híreiről is. A mostani szezon szokatlanul meleg és csapadékos időjárása mindenkit komolyan hátráltat. A kontinens legmagasabb csúcsát, a 4892 m magas Mount Vinsont megmászni szándékozó népes hegymászósereg például több mint egy hetet vesztegelt vihar miatt a hegy alaptáborában.

Kép forrása: Magyar Déli-sark Expedíció

A sastrugik, azaz fagyott hóbordák mérete akkor tudatosul igazán, amikor a megrakott szánt át kell rajta vonszolni (Van még fotó, katt a képre!)

"Az idei erős havazás lassabb haladást eredményezett, így több expedíció is kifutott az élelem-készletéből, és azok nagy részét, akik nem a szezon legelején indultak, hanem velünk egy időben, mostanra már kimentették. Bármennyire is próbálják biztonsági szabályokkal szűrni a baleseteket és a mentéseket, itt csak az megy végig, aki számára nem alternatíva a feladás. Mert egy ilyen cél elérése igencsak próbára teszi az embert. A legjobb módszer, ha az ember tökéletesen kiírtja a fejéből azt, ami nem a cél elérését segíti. Ugyanis az, hogy megállunk-e a problémák miatt, vagy megoldjuk őket, jobbára csak rajtunk múlik.”

Rakonczayék jelenleg naponta átlag 23-28 km közötti távokat teljesítenek, ami azt jelenti, hogy ha semmi nem jön közbe, hétfőn célba érhetnek.

Kép forrása: Magyar Déli-sark Expedíció

Forrás: Magyar Déli-sark Expedíció

Forrás: Magyar Déli-sark Expedíció

Forrás: Magyar Déli-sark Expedíció