- Futás
- Hegymászás
- Kerékpár
- Túra
- Sí
A nepáli kormány elfogadta azt a törvényjavaslatot, amelynek értelmében a jövő évtől tilos szóló expedíciót szervezni a 6600 méternél magasabb nepáli csúcsokra. A hegymászóknak kötelező lesz legalább egy nepáli hegyi vezetőt szerződtetniük, ha csúcsengedélyhez akarnak jutni. Megtiltják továbbá a mászást a dupla végtagamputáltak, valamint a vak mászók számára is.
Az intézkedések érthető módon komoly felháborodást váltottak ki, hiszen a tiltással érintettek töredékét teszik ki a Himalája csúcsaival próbálkozóknak, a velük kapcsolatos balesetek pedig elenyészőek. Mindeközben egyetlen szó sem esik a tapasztalatlan tömegekről, akik úgy akarnak feljutni a világ tetejére, hogy azt sem tudják, hogyan kell felvenni egy hágóvasat.
A Mount Everest a nepáli alaptábor felől (Fotó: Mozgásvilág/Pintér László)
Nepál már jó ideje igyekszik különböző szabályozással kontrollálni a himalájai mászótevékenységet. Ezek célja jobbára az, hogy a serpák, illetve a magashegyi turizmusból élők üzleti pozícióját javítsák. Az elmúlt években számos fura ötlet felmerült már, de ezek többsége megmaradt tervezés szintjén. A mostani intézkedésekről is úgy gondoltuk sokan, amikor néhány hete bejelentették, hogy ezekből sem lesz semmi. Legnagyobb meglepetésünkre azonban elég rövid határidőn belül törvényerőre emelkedtek. Nézzük, milyen módosításokról van szó, és mit jelenthet ez a himalájai hegymászásra nézve!
Alighanem ez az egyetlen üdvözölhető módosítás a törvényben. Korábban csak a nyolcezresek csúcsát elérő külföldi hegymászók kaptak erről szóló oklevelet. Ezentúl a csúcsot elérő nepáli segítőknek, serpáknak, hegyi vezetőknek is jár az oklevél. Nekik csúcsdíjat sem kell fizetniük (ezért nem kaptak korábban oklevelet sem). Az Everest csúcsdíja egyébként külföldiek számára továbbra is 11000 amerikai dollár lesz. A saját expedíciót szervező nepáli mászók (tehát akik nem segítőként, hanem önálló mászóként akarnak feljutni) 750 dolláros kedvezményes csúcsdíjat fizetnek.
A legfelháborítóbb az új szabályok közül. Azok, akiknek mindkét lábát vagy kezét amputálták, nem kaphatnak csúcsengedélyt a 6600 méter feletti hegyekre Nepálban. A vakok szintén nem próbálkozhatnak. Az illetékesek kilátásba helyezték továbbá, hogy szigorúbban ellenőrzik a jelentkezők orvosi előéletét, az esetleges fizikai alkalmatlanságukat kiszűrendő.
Az egyértelmű diszkrimináción túl ez leginkább azért érthetetlen, mert pontosan a fizikai korlátozottság miatt ezek a mászók nagyobb segítő apparátussal dolgoznak (tehát többet is költenek), sokkal felkészültebbek az átlag kereskedelmi mászóknál, ezért bajba is ritkábban kerülnek. Ráadásul nagyon kevesen vannak.
Az egykori brit gurkha katona, Hari Budha Magar, jövőre az Everestre menne. Háborúban veszítette el mindkét lábát (Fotó: Himalayan Times)
Az intézkedés mögött azt sejtik, hogy egy konkrét próbálkozás megakadályozása a cél. Az egykori brit gurkha katona, Hari Budha Magar bejelentette, hogy jövő tavasszal az Everestre készül. Mindkét lábát elvesztette háborúban. Felkészülésként megmászta a trekkingesek körében népszerű, 6400 m feletti Mera Peaket. Az új szabály értelmében azonban Nepál felől nem próbálkozhat. Pedig arról az oldalról a legkönnyebb feljutni.
Az első vak hegymászó az Everest csúcsán az amerikai Erik Weihenmayer volt, 2001. május 25-én. Az osztrák Andy Holzer volt a második 2015-ben, és az első, aki északról jutott fel. Az új-zélandi Mark Joseph Inglis 2006. május 15-én az első olyan hegymászó volt az Everest csúcsán, akinek mindkét lábát amputálták korábban. Az első dupla kar-amputált mászó a világ tetején a nepáli születésű kanadai Sudarshan Gautam volt, ő 2013. május 20-án érte el a csúcsot. Mindannyian visszatértek.
A hegymászás sportértéke, fejlődése szempontjából ez a legaggasztóbb szabály. Ezentúl minden expedíciónak kötelező lesz legalább egy nepáli hegyivezetőt szerződtetni. A turisztikai miniszter, Maheswor Neupane nem hagy kétséget az intézkedés céljáról: “Mostantól a külföldi mászók számára tiltott lesz a szóló próbálkozás az Everesten” – nyilatkozta.
Nobukazu Kuriki, aki minden évben visszatér, hogy elérje álmát: szólóban elérni az Everest csúcsát. Eddig hétszer próbálkozott, idén Nepál felől (Fotó: Nobukazu Kuriki Facebook)
Érthető az igyekezet, hogy még több munkához akarják juttatni a hegymászóiparban dolgozókat, de marketingszempontból nem vall túl nagy éleslátásra, hogy éppen a világ hegymászó elitjét akarják korlátozni. A szólómászás az egyik olyan szakterület, ahol a legkomolyabb himalájai teljesítmények születnek, amelyek jelenleg a hegymászás fejlődésének határmezsgyéjét jelentik.
Tény, hogy a szólómászásban nagyobb a kockázat, elég, ha Ueli Steck tragédiájára gondolunk. De arányaiban sokkal kevesebb szólómászó szenved balesetet, mint ahányan társas expedíció tagjaként kerülnek bajba. Ezzel szemben pedig olyan szóló teljesítmények állnak, amelyek mérföldköveket jelentenek a hegymászás történetében. Hermann Buhl a Nanga Parbaton, Reinhold Messner szintén a Nanga Parbaton és az Everesten, Tomaz Humar a Dhaulagirin, Jerzy Kukuczka a Makalun, Ueli Steck a Sisapangmán és az Annapurnán, és a sort még sokáig folytathatnám. Ilyen kaliberű hegymászók számára a „saját biztonságuk érdekében” kötelezővé tenni, hogy nepáli hegyivezetőt fogadjanak, egész egyszerűen megalázó és tiszteletlen. A 14 nyolcezresből a Nepál területén lévő nyolcat kizárni a potenciálisan legnagyobb mászások köréből pedig óriási hiba.
Nem lepne meg, ha ez lenne a legrövidebb életű a most bevezetett szabályok közül.
Ueli Steck az Everesten (Fotó: Ueli Steck Facebook)
