- Futás
- Hegymászás
- Kerékpár
- Túra
- Sí
A Bécsi-Alpok túrázó szemmel
Alsó-Ausztriához tartozik, amelyen belül 6 fontosabb hegyvidéket különböztetünk meg egymástól:
- a Hohe Wand fennsíkja markáns sziklafalakkal övezve szigetként emelkedik ki a bécsi medencéből. A Bergpark Hohe Wand sokoldalú programmal várja vendégeit, a Hohe Wand sziklafalai például igen népszerűek a sziklamászók és ferrátások körében, de lehet még itt sárkányrepülni és siklóernyőzni is.
- a Schneeberg, amely 2076 m-es magasságával az Alpok legkeletibb hegycsoportjának legmagasabb pontja, a Salamandra vasút és számos túraútvonal miatt a túrázók kedvence.
- a Rax már az Osztrák-Magyar Monarchia idején, az 1900-as években kedvelt kirándulóhelye volt a bécsi arisztokráciának. A Rax fennsík tetejére a már modernizált, de eredetileg 1926-ban átadott felvonóval lehet feljutni. A völgyben fekvő Reichenau-t fürdői és gyógyüdülői miatt az alpesi üdülés bölcsőjeként is szokás nevezni.
- a Semmering, amely a bécsiek másik leglátogatottabb üdülőrégiója volt szintén az Osztrák-Magyar Monarchia idejétől fogva, rengeteg látnivalót és sportolási lehetőséget tartogat: pl. a "20 Schilling Blick" kilátó, az 1998-ban UNESCO világörökség részévé nyilvánított Semmeringi vasút, a Semmeringi hágó, valamint a Semmering Bike Park, ahol a változatos nehézségű pályákon downhillesek gyakorolhatnak.
- a Wechsel vízeséseiről és barátságos túraútvonalairól ismert, ám a hegymászók is megtalálják a nekik való útvonalakat,
- a Bucklige Welt a hegylánc legalacsonyabban fekvő és legkeletibb régiója, legmagasabb kiemelkedése 896 méter magasan fekszik, melyet különböző turistaútvonalakon mászhatunk meg.
Bécsi Alpenbogen - 297,4 km összefüggő túraútvonal
A Bécsi-Alpok hegyvonulatát elejétől a végéig ma már egy összefüggő túraútvonal, a köti össze. Nevét onnan kapta, hogy a félkörívben elhelyezkedő hegycsúcsok egy íjat formáznak. A túraútvonal Katzelsdorfból indul és Bad Fischau-ban ér véget. A 19 etapból álló bécsi Alpenbogen majd 300 km hosszú és 82 óra 20 perc alatt tudnánk végigjárni egyhuzamban. A szakaszonkénti, 7 és 23,6 km közötti távok napi szinten kényelmesen túrázhatók, így nagyjából 19 nap alatt megismerhetjük a teljes hegyvonulatot.
Akik viszont a túrázáson túl izgalmasabb és kalandosabb élményekre vágynak, nekik sem kell messzebb menniük. A Rax, a Schneeberg és a Hohe Wand tökéletesen alkalmas a sziklás sportokat kedvelőknek.
Rax - Gustav-Johan-Steig "B"
Galériáért katt a képre!
Első napunkon, amikor a Bécsi-Alpokba érkeztünk, a "20 Schilling Blick" kilátóban tett rövid látogatásunk után rögtön tovább is utaztunk a Rax lábához. A tervek szerint egy via ferráta ösvényen megyünk majd végig, amely első pillantásra \'B\' kategóriás lévén nem tűnt túl nehéznek. Ennek ellenére nehezítő körülmények azért akadtak, de erről majd később..
Reichenauból a Raxseilbahn felvonóval mentünk fel a Raxalpen Berggasthof-ig 1545 méterre. Reichenau egyébként a Semmeringi vasút megnyitásával vált az 1900-as évek elején a bécsi arisztokrácia üdülési célpontjává és népszerűségét a mai napig megtartotta. A Reichenau feletti hegyekben pedig kb. az 1800-as évek közepétől kezdődött a menedékházak építésének hagyománya, mint pl. a Rax-on még ma is álló Ottohaus, amelynek története egészen 1892-ig nyúlik vissza. Az igazi hegymászóturizmus és vendéglátás ettől a korszaktól vette kezdetét.
Ahogy kiszálltunk a felvonóból, jött a nem várt meglepetés: viharos szél, eső, hideg.. na, erre nem számítottunk, hegyi vezetőnk ennek ellenére katonás ráncba szedett minket és elindultunk. A Gustav-Johan-Steig ferráta beszállója innen kb. 4-5 km távolságra volt, addig a távot nagyjából a fennsíkon kellett megtennünk. Reménykedtünk, hogy a szél és az eső alábbhagy, mire odaérünk. A kellemetlen időnek egy előnye azért mégiscsak volt, a hegyi szalamandrák mind előbújtak, szinte kerülgetni kellett őket, annyi volt belőlük láb alatt.
Az eső és rossz idő ellenére igazán jó hangulatban haladtunk tovább és nem sokkal később meg is érkeztünk a ferráta beszállójához. Hogy-hogy nem, az idő hirtelen tisztulni kezdett és a nap további részére nem is akadt gondunk vele. Ennek örömére friss lendületet kaptunk, gyorsan felvettük a ferráta felszereléseinket, de mielőtt még nekirugaszkodtunk volna a sziklafalnak, egy pillantást vetettünk az előttünk 2 km hosszan elnyúló, 1000 m mély Höllental völgyébe, amelynek jelenleg kb. a közepén álltunk. A látvány lélegzetelállító volt, ahogy a meredek sziklafalak a völgy aljában sűrű erdőkben végződtek és az eső után alacsonyan úszó fehér felhők az ég szürke színével kontrasztban szürreális fényekbe burkolták a tájat.. Az indíttatás, hogy mindennek a részévé váljunk, ahogy a sziklafalakon haladunk előre, egyre erősebbé vált, nagyszerű érzés volt, hogy ez a lehetőség itt és most megadatott nekünk.
Olyan ez, amikor az ember tudja, hogy ebben a pillanatban pont itt kell lennie, ezért valahogy mindannyian mosolyogva akasztottuk be a karabinereket és indultunk egyik legszebb ferráta utunkra. Érdekes módon az első rövid szakasz lefelé haladt és a későbbiek folyamán is gyakran előfordult, hogy lefelé másztunk. A falon amúgy sűrűn kellett traverzálni is, ezért ez a változatosság igazán izgalmassá tette a ferrátát. A Höllental tetejéhez közelebbi szakaszokon a meredek sziklafalak megszelidültek és a drótkötél megszűnésével gyalogos szakaszok következtek az egyes szakaszok között.
Galériáért katt a képre!
A ferráta izgalmas pontja volt, amikor a függőleges létrához eljutottunk, amely a Gustav-Johan-Steig végét és egyúttal az Alpenvereinssteig elejét jelentette. A létrás szakaszt elhagyva visszatértünk a normál "kerékvágásba", azaz még néhány száz méteren keresztül ismét váltakoztak a drótköteles és gyalogos szakaszok. Lassan már a csúcsot körbevevő fa korlátot is látni lehetett, ekkor elkapott a hév, hogy "felfussunk" a tetőre, már amennyire a felszerelés és a hátizsák engedte. Mindenesetre nagy öröm volt elsőként felérni és az újra arcunkba vágó szélben a Höllental sziklaormának elején állni. A ferráta folyamán majd 1 km-t és 515 m szintet tettünk meg, amely inkább energiával töltött fel, minthogy lemerített volna. Szinte sajnáltuk is, hogy ilyen rövid volt, de azért elégedetten bandukoltunk vissza a felvonóhoz, hogy a következő kaland elé nézzünk.
Az este folyamán ellátogattunk a Looshaus-ba, amely igazán nívós étteremnek számít Alsó-Ausztriában és szinte mindenki ismeri. A házban nem csak étterem, hanem egy hotel is működik, amely híres szobáinak különleges és egyedi dizájnjáról, amelyek még az 1900-as évek elején kerültek kialakításra.
Schneeberg - 2076 m, a Bécsi-Alpok teteje!
Következő nap Puchberg am Schneeberg-ben ébredtünk, a június 21-i nyári túraszezon megnyitójára érkeztünk ide. Az ünnepség alkalmából a túrázók az 1897 óta utasokat szállító Salamandra fogaskerekűvel vágtak neki a Schneeberg-nek, ahol a közönség legnagyobb örömére a hüttéknél mindenhol zene és snapsz várta a látogatókat. A túrázás folyamán néhány egész masszívan emelkedő útszakasszal is találkoztunk, amelyeket a fogaskerekűre visszaszállva a fáradt túrázók akár ki is kiválthatnak. Így viszonylag könnyű érvényesíteni azt a szabályt, amely szerint minden túrázó annyit vállaljon, amelyet minden bizonnyal képes is teljesíteni.
A legmeredekebb szakasz a 4 megállóból az utolsó kettő, a Baumgartner és a Hochschneeberg között van. Ezúttal ezt a részt mi is a fogaskerekűvel tettük meg, mert a célunk nem csak a 2076 méteren lévő Klosterwappen csúcs meghódítása volt, hanem átbukva a Schneeberg hegygerincén, a Bécsi Alpenbogen egy szakaszán egy kört leírva visszajutni Puchberg fölé.
A fogaskerekű végállomásánál az előző napon már megszokott heves és hideg szél fogadott, amelyhez már rezignáltan öltöztünk be egészen a fejünk búbjáig. Az újdonság csak annyi volt, hogy az eső nem esett. A Sissi kápolnáig elbotorkáltunk a szélben, de aztán inkább igyekeztünk megbújni a túraútvonal mentén a hegy fennsíkján lévő dombok között. A szél miatt A Waxriegel keresztet ki is hagytuk, erősen a célra koncentrálva haladtunk a csúcs felé. Mire felértünk, az időjárás sok jóval nem kecsegtetett, a metsző szél és kb. 4 fokos hideg mellé egy igen nagy felhő is ránk telepedett, így végképp megfosztva bennünket az értékes panorámától. Ezért jobbára csak behúzódtunk a Klosterwappen keresztje mögé és a csúccsoki elfogyasztása helyett inkább a lélekmelegítő snapszos flaska járt körbe közöttünk.
Galériáért katt a képre!
Innen már nem volt messze a Schneeberg gerincén húzódó , amely 2049 méteres magasságával Alsó-Ausztria legmagasabban fekvő menedékháza. Amikor beléptünk, megértettük, miért találkoztunk oly kevés túrázóval a hegyen: mivel mindenki itt volt bent..a tömegtől szinte moccanni sem lehetett, aztán csak sikerült valahogy egy asztalt kerítenünk. Közben felmértük a viszonyokat: 4-5 sürgölődő pincér, 5 zenész és 400.. na jó nem, de legalább 100 vendég, akik közül kisebb csoportok már igen kapatosak voltak, ezért a belső teremben a hangulat már meglehetősen emelkedett volt. Egy gyors, de jó hangulatú ebédet követően, rátértünk az Alpenbogen útvonalára, amely a Schneeberg túloldala mentén vitt le minket a völgybe. A szél csak nem akart csitulni, ezért fellélegeztünk, amikor kicsit lejjebb beértünk a törpefenyves közé. Innentől egy nagyon kellemes szakasz következett, előttünk végig elterülő csodás panorámával ereszkedtünk az alsóbb régiókban lévő fenyőerdőbe, amely akár a meseerdő nevet is kiérdemelte volna. Az ösvény mellett hatalmas lapulevelek nőttek a fenyőfák tövében, az ember csak azt várta, hogy mikor bukkannak elő az erdei manók.
Lefelé haladva az erdei ösvény után rátértünk egy sóderes útra, amelyen szerencsére csak rövid ideig haladtunk, majd visszatértünk az erdőbe. Amikor az Edelweisshütténél kibukkantunk, már a túra végét jelentette, felszálltunk arra az ülőliftre, amely visszavitt minket Puchberg városába.
Sonnwendfeier, az év leghosszabb napjának ünnepe
A túra után mindössze 1 óránk maradt, hogy a nap következő fénypontjára felkészüljünk, az év leghosszabb napjának ünneplésére, azaz a "Sonnwendfeier"-re. Este 7-kor indultunk el, hogy újra a hegyek közé vegyük be magunkat és egy kb. 50 perces kaptató után felértünk a Puchberg fölötti sziklás nyeregbe. Az eseményre gyülekező emberek már kisebb csoportokban álldogáltak, többen a köveken ücsörögtek.
A lemenő nap sugarai ragyogó narancsos fényt vetettek még ekkor a sziklacsúcsokra és Puchberg sziluettjét is szépen ki lehetett venni a szürkülő völgyben. Hamarosan persze ránk borult a sötétség, amikor is az ünnepség a kezdetét vette. Fellobbantak a tábortűz első lángjai és az emberek szép lassan - ki-ki pokrócba csavarva - átvonultak a tűz közelébe. Rajtunk is erőt vett valami ősi érzés, amely az embereket régen is a tűz közelébe vonzotta és letelepedtünk a tábortűz mellé.
Ugyanekkor a helyi tűzoltók a nyeregben még feljebb kapaszkodva egy különleges görögtűzhöz készülődtek, amelyre ugyan kicsit sokat kellett várni, de megérte, ugyanis egy hatalmas piros szívet formázó tűzkígyó jelent meg a hegy oldalában. A hatás leírhatatlan volt, soha nem láttunk még piros majd éles fehér fényben fürdő sziklafalakat, bár azt hisszük, a helyiek szája is tátva maradt a műveletet látva. Nem sokkal később, még az események hatása alatt, mini zseblámpákkal a kezünkben ereszkedtünk le a hegyről, bezzeg itt már nem segített semmilyen más fény az erdőben, de ez mind nem számított, a sötétség a barátunkká vált ezen az éjszakán.
Úgy gondoljuk, ezek az élmények nem mindenkinek adatnak meg, ám ugyanakkor a lehetőség mindenki előtt nyitva áll: Alsó-Ausztria és a Bécsi-Alpok gyönyörű természeti adottságokkal és izgalmas programokkal várnak minden természetbarátot és túrázót!
A szállás lehetőségét ezúton köszönjük a Schneeberghofnak Puchberg am Schneebergben, valamint az utazás lehetőségét a Niederösterreich Werbung Gmbh-nak!
