Óceánról a sarkvidékre Hír

Az utóbbi években elég nagy volt a csend körülötte, de Gábor eközben is aktív volt. Több hosszú vitorlás utat teljesített, tervezett és épített óceáni evezős hajót, írt három könyvet. Előadásokat tart, „hétköznapi” munkahelye nincs. A szabadúszó kalandorok életét éli. Figyelme a jeges horizontok felé fordult: ma indult el Grönlandra, hogy a szigetet kelet-nyugati irányban a jégsapkán át gyalogosan (síléccel) átszelje. Az expedíció részleteiről, és az idáig vezető útról kérdeztük.

Kép forrása: Rakonczay Gábor archívum

Rakonczay Gábor a Vitéz fedélzetén, a Guinness-rekordot jelentő szóló transzatlanti kenuzás során (Van még fotó, katt a képre!)

Három-négy éve, ahogy a hajózás háttérbe szorult, ezzel párhuzamosan került előtérbe a futás - kezdi Gábor. – Az elmúlt három évben inkább ezt csináltam, de tavaly is voltam még öt hónapot vitorlázni az Északi-tengeren a feleségemmel és a kétéves kislányommal. De egyre többet és egyre hosszabb távokat futottam, a teljesítmény került a fókuszba. Tulajdonképpen megtaláltam a futásban is azt, amiért annak idején kimentem a tengerre. Mindkét tevékenység során hosszú időt töltesz magaddal, a felmerülő problémákat magadnak kell megoldanod, és muszáj jól megoldanod, hiszen nincs külső segítség. Bár adott a feladás lehetősége is, neked van egy célod, amiért mindent megteszel.

Mozgásvilág: Az ultrafutásban milyen fejlődésen mentél át?

Rakonczay Gábor: Eddig 11-szer teljesítettem a Piros 85 teljesítménytúrát, de csak négy évvel ezelőtt jöttem rá, hogy ezt lehet futni is (87 km, a Pilisben és a Budai-hegységben - PL). Amikor lefutottam, máris jött a gondolat, hogy akkor lehet menni az Ultrabalatonra (220 km a Balaton körül – PL). Lubics Szilvivel elég jóban vagyok, és fél évvel a verseny előtt szóba került az indulásom. Ő aztán gyorsan visszarántott a realitás talajára. Ez azért nem olyan egyszerű, hogy helyből lefutod az általad korábban valaha teljesített táv dupláját. Gyuri, a férje úgy vélte, hogy megfelelő felkészüléssel azért nem lehetetlen. Úgy vélték, ha az akkori állapotomban 11 órán belül képes vagyok lefutni 100 km-t, akkor a hátralévő idő elegendő lehet a felkészülésre, hogy reális esélyekkel még abban az évben nevezhessek.

Ezen felbuzdulva a következő héten kimentem a Margitszigetre. A kocsi csomagtartóját telepakoltam mindenféle frissítővel. A frissítésről egyébként gyakorlatilag semmit sem tudtam, mit és hogyan érdemes. Nekivágtam a 19 körnek. Tél volt, hó borította a rekortánt. Sikerült 11 órán belül, és még járóképes is voltam a végén. Szóval nevezhettem az UB-re. Végigcsináltam a felkészülést, voltam Szilvi edzőtáborában, kapcsolatba kerültem több ultrással és indultam hosszabb versenyeken.

Kép forrása: Rakonczay Gábor archívum

Rakonczay Gábor a Margitszigeten készült az Ultrabalatonra (Van még fotó, katt a képre!)

29 óra alatt futottam le végül az Ultrabalatont. Volt közben három ájulás közeli állapotom a frissítőpontokon, de előre szóltam a segítőknek, hogy rám ne hívják a mentőket, mert be akarom fejezni a versenyt. A következő évben már 28 óra alatt ment.

Idén így már nemcsak a puszta teljesítés volt a cél, hanem a jó idő elérése is. 26 órán belül akartam futni. Az északi partot végigküzdöttem az élbollyal, az első tízben. Jól ment, de a gyomrom egy idő után kikészült, hasmenés gyötört és ez minden erőmet kivette. 174 km-nél leültem picit, és beállt a lábam. Egy óráig próbáltam mozgásra bírni, de nem ment. Kiszálltam. Két napig még a mosdóba is bottal mentem. De elég hamar helyrejött, a kudarcot viszont nem tudtam feldolgozni. Négy nap múlva már kocogtam, majd a következő hétvégén visszamentem, és versenyen kívül, frissítőállomások nélkül végigfutottam az egész távot. 31 óra lett, de itt nyilván a teljesítés volt a cél, nem az idő.

Kép forrása: Rakonczay Gábor archívum

Privát Ultrabalaton, egyedül, versenyen kívül (Van még fotó, katt a képre!)

Ezek szerint elég gyorsan regenerálódsz.

Igen. Még ha verseny közben van is komolyabb megborulásom, vagy fizikai fájdalom, általában egy órányi pihenés után rendbe jön annyira, hogy tudjam folytatni.

A sarkvidék hogyan került a képbe?

A jégvilág iránti vonzalmam nagyjából a hajózás iránti szeretettel egyidejű, és legalább olyan intenzív. De a nehézségek és a költségek mértéke alapján a hajózás tűnt könnyebben kivitelezhetőnek, ezért azzal kezdtem. Most viszont adódott egy lehetőség, amelynek köszönhetően elérhető közelségbe került a sarkvidék, és úgy gondoltam, akkor most jött el az idő, hogy ezért az álmomért is megküzdjek. Úgy érzem, alkalmas vagyok a feladatra, hiszen több létfontosságú tulajdonsággal rendelkezem hozzá: jól tűröm a magányt és a monotóniát és jó a problémamegoldó képességem, valamint megvan a szükséges fizikai állóképességem. Ezzel már el lehet indulni.

Kép forrása: Rakonczay Gábor archívum

Rakonczay Gábor a Vitéz fedélzetén, a Guinness-rekordot jelentő szóló transzatlanti kenuzás során (Van még fotó, katt a képre!)

Mi a cél, és hogyan készülsz rá? Hiszen semmilyen jeges tapasztalatod nincs.

Bármilyen kalandról legyen szó, én mindig egy gigantikus célt tűzök ki magam elé. Most sincs ez másképp, de részleteket egyelőre még nem árulhatok el. Az biztos, hogy kellő tapasztalat nélkül nem ajánlatos a jég birodalmába merészkedni, így én is lépésről lépésre teszem ezt. Nemrégiben érkeztem vissza Új-Zélandról, ahol egy sarkvidéki tréningen vettem részt. Egy ottani hegyivezető társaságában, aki nyaranta az Antarktiszon dolgozik, négy napot töltöttünk a Tasmán-gleccseren. Rengeteg fortélyt megmutatott, ami ebben a közegben a túléléshez/létezéshez szükséges.

Kép forrása: Rakonczay Gábor archívum

Rakonczay Gábor sarkvidéki tréning közben az Új-Zélandi Tasmán-gleccseren (Van még fotó, katt a képre!)

Messze nem voltak optimálisak a körülmények, ugyanis érkezésemkor egy ritka heves hóvihart vártak. A vezető nem is erőltette volna a túrát, de a pilóta mondta, hogy neki ez nem akadály. Vakfehér ködben, lejegesedett szélvédővel, az ajtót kinyitva nézte, hova teszi le a gépet a gleccseren. Gond nélkül megoldotta, mi pedig nekivágtunk a negyvenkilós szánjainkat vonszolva. A vihar lecsapott, sátrat állítottunk, és ott rostokoltunk 40 órát a hóréteg súlya alatt összenyomódó sátorban. Amikor a vihar elvonult, felmentünk a gleccser tetejére, ott is éjszakáztunk egyet, majd visszatértünk. Ez volt az első rosta a komolyabb sarkvidéki túrák felé. A vezetőm elismerően méltatott, szóval jöhet a következő lépcsőfok.

Ez volt az első jeges élményed?

Nem teljesen. Két évvel ezelőtt két nap alatt kétszer másztam meg a Grossglocknert. Egy Svájcban élő barátomnak volt az a mondása, hogy egy férfinek legalább egy hegyet meg kell másznia az életben. Én ugyan semmit nem tudtam a hegymászásról, azon túl, hogy jó viszonyban voltam Erőss Zsolttal, sok előadást tartottunk együtt. De szívesen kipróbáltam a dolgot, így négyen megcéloztuk Ausztria legmagasabb hegyét.

Kép forrása: Rakonczay Gábor archívum

Rakonczay Gábor a Grossglockneren (Van még fotó, katt a képre!)

Havazásban, ködben értük el a csúcsot a normál úton, semmit nem lehetett látni odafent. Elég hamar megjártuk. A hüttébe visszatérve két társunknak ez elég is volt, de bennem még azért maradt hiányérzet. A barátom volt a legtapasztaltabb a társaságban, sokat mászott anno Kiss Péterrel, és nyomta a sztorikat, hogyan mászták együtt a Stüdlgratot. Időnk volt még, én szívesen kipróbáltam volna magam, így éjjel nekivágtunk. Jeges, metsző szélben, hidegben, de nagyon jó tempóban másztuk végig az utat, óriási élmény volt. Nekem ugyan nem volt semmiféle sziklamászó tapasztalatom, de jól ment. Ahogy hazaértem, máris a pakisztáni hegyek után kezdtem olvasni, de aztán behúztam a gyeplőt, hiszen akkor született a kislányom, úgyhogy a magashegyi terveket egyelőre elnapoltam.

Az a bizonyos következő lépcsőfok a Grönland-átszelés lesz. Beavatsz a részletekbe?

Hatan fogunk menni, kicsit hasonló szisztémában, mint a nyolcezresek kereskedelmi expedíciói, de annál azért jóval önállóbban. A csapat nemzetközi, rajtam kívül mindenki járt már az Everesten, és egyvalaki a Grönland-átszelést is megcsinálta már. Idén van Nansen expedíciójának 130 éves évfordulója, nagyjából az ő útját fogjuk követni.

A norvég Fridtjof Nansen volt az első, aki gyalogosan/sílécen keresztezte a grönlandi jégsapkát, 1888-ban. Szándékosan a lakatlan keleti partról indult a lakott nyugati part felé, hogy a visszafordulás ne lehessen opció. A grönlandi jégsapkát első magyarként 2001-ben a Kollár Lajos – Kiss Csaba – Tarjányi István trió síelte át, 31 nap alatt.

 A keleti parton, Isortoq-ból fogunk elindulni, gyalogosan érjük el a jégsapkát. Onnan síléceken folytatjuk, egyéb segédeszközt (pl. kite) nem használunk. A cél a nyugati parton Kangerlussuaq elérése. Az útvonal az észak-déli kiterjedését tekintve a déli egyharmadánál szeli át a szigetet. A táv 650 km, az utat 26 naposra tervezzük, de ez nyilván az időjárás és a hóviszonyok miatt változhat. Kb. 60 kilós szánokat fogunk húzni, amelyből 27 kg-ot tesz ki az élelem. Húzós tempóra készülünk. A terv szerint egyóránként pihenünk 12 percet, és ezekből az etapokból napi 12-t szeretnénk teljesíteni. Csütörtökön indulunk, Izland érintésével. A grönlandi repülőtérről helikopterrel visznek bennünket Tasiilaqba. Ott találkozunk a csapattal, és két napunk lesz a felszerelésünk összepakolására. Innen egy hajó visz minket az öböl túlpartjára, a kiindulási ponthoz, ahonnan augusztus 20-án vagy 21-én vágunk neki a kalandnak.

Gábor azóta már Izland felé tart. Kövesd velünk expedícióját itt a Mozgásvilágon, és a Hóhatár csoportban!

Forrás: Rakonczay Gábor archívum

Forrás: Rakonczay Gábor archívum