- Futás
- Hegymászás
- Kerékpár
- Túra
- Sí
Gábor három társával 2018. november 18-án indult el az ún. Messner-starthelyről, a déli szélesség 82. fokán. Ez a Filchner-Ronne-jégself és a kontinentális talapzat találkozási pontja, amelyet sokan választanak a sark felé kiindulási pontnak.
Idén szokatlanul enyhe időjárás uralkodik az Antarktiszon, ami leginkább a megnövekedett csapadékhajlamban merül ki. Magyarul: sokkal többet havazik, mint az az egyébként sivataginak megfelelő éghajlatú kontinensen megszokott. A puha, friss hóban nehezebb húzni a szánt, lassabb és megerőltetőbb a haladás. Amikor épp nem havazik, gyakran van köd, ami tejfehér semmivé varázsolja a környezetet, ahol megszűnik az ember térérzéke. Ez is nehezíti a haladást, lehetetlenné teszi a tájékozódást. Ilyenkor csak a GPS és a tájoló segítségével lehet tartani az irányt.
Kép forrása: Magyar Déli-sark Expedíció
A sarkvidéki vándor magánya (Van még fotó, katt a képre!)
A célhoz érve adódik persze a kérdés: mi volt a legnehezebb az elmúlt másfél hónap és közel ezer kilométer során?
„Fizikailag próbára tett az a kétszáz kilométeres szakasz, amelyen mély hóban meneteltünk – azt mondják, évek óta nem esett itt ennyi friss hó, a rendkívüli időjárás miatt több expedíciót is kellett kimenteni, mint általában. Másrészt pedig… Másrészt ilyen hosszú ideig nem voltam még ennyire ingerszegény környezetben. Szinte elkoptak a gondolataim. Néha órák teltek el anélkül, hogy bármilyen gondolat is átfutott volna az agyamon… Számítottam valami ilyesmire, de nem ilyen szinten”.
Összesen csak két napot vesztettek. Egy tervezett pihenőnapjuk volt a Thiels Cornernél, ahol az első utánpótlásdepó várta őket, néhány zacskó élelmiszer és egy garnitúra friss alsónemű formájában (ezt maguknak kellett előzetesen leadni, nem lehetett alóla kibújni). A másik nap pedig egy heves hóvihar miatti veszteglés eredményeként jött össze. Bár az elején szándékosan lassabb tempót diktáltak, így is a tervezett 45 napon belül sikerült befejezniük az utat.
Kép forrása: Magyar Déli-sark Expedíció
A kilélegzett pára azonnal ráfagy a ruházatra (van még fotó, katt a képre!)
Eleinte –12 Celsius-fok körüli volt a hőmérséklet az Antarktiszon, ám ahogy közeledtek a sarkponthoz, már szinte mindig –20 Celsius-fok alá süllyedt, sőt, olykor elérte a –30-at is. Az erős szembeszél miatt pedig a hőérzet ennél még sokkal hidegebb volt. Az utóbbi napokban végig használniuk kellett az arcmaszkot. Gábor ennek ellenére nem úszta meg fagyás nélkül:
„Noha néhány nappal a vége előtt begyűjtöttem egy tetszetős fagyási sérülést – ami úgy nézett ki, mintha egy forró vasalóval képen vágtak volna –, szerintem a csapatból még mindig én élveztem leginkább az egész utat. A fagyási sérülés látványos, de nem vészes, amikor történt, nem is éreztem, csak utólag láttam meg. Hiába no, a mínusz harminc fok és az erős szél hamar nyomot hagy az emberen. A fagyásnak egyébként különböző fokozatai vannak, az én arcomon csak a külső bőrréteg fagyott el, ami rendbe fog jönni.”
Arról, hogy voltak-e mélypontjai a több mint hathetes út során, Rakonczay elmondta, tudatosan távol tartotta magát a lehetséges mélypontoktól, úgyhogy mentálisan jól bírta a sokszor végtelennek tűnő menetelést.
Kép forrása: Magyar Déli-sark Expedíció
Az Antarktika térképe, jelölve a Messner-starthely és a Déli-sark (van még fotó, katt a képre!)
„Az Antarktisz hatalmas, tökéletesen élettelen, ugyanakkor fantasztikusan tiszta és érintetlen. Semmi sem indokolja itt az életben maradást . Az agy ráadásul képtelen felfogni a menetelés tényleges időtartamát, ebben az ingerszegény környezetben az ember lépésről lépésre küzdi előre magát. Csak megy előre, és nem foglalkozik azzal, meddig tart még, hogy milyen hosszú ez az egész, hogy mennyi is az a 950 kilométer, amennyit végül ténylegesen megtettünk a síléceinken, a szánjainkat húzva.”
A szabályok értelmében, aki először jár az Antarktiszon, csapatban kell teljesítenie a távot, így Rakonczay is negyedmagával vitte végig az expedíciót. A legtöbbet ő haladt az élen, vagyis ő „törte az utat” a többiek előtt, valamint a legtöbb közös felszerelést is ő vitte, úgyhogy az ő szánja volt a legnehezebb. Ennek ellenére fizikailag jól bírta a megpróbáltatásokat. Az is világosan megmutatkozott, hogy ha egyedül vág neki a távnak, valószínűleg napokkal korábban elérte volna a Déli-sarkot. Társainak sokszor ő volt a motiváló mentora. A brit Joe Doherty, aki szintén tagja volt a csapatnak, éppen december 24-én került igazi mélypontra. Fájt az Achillese a felfelé meneteléstől, és a megerőltetés miatt kialakuló fájdalom olyan erős volt, hogy sírva fakadt. Gáborék bevárták, biztatták, majd készítettek egy sarokemelőt a síléc kötéséhez. Onnantól érezhetően könnyebben tudott haladni.
Kép forrása: Magyar Déli-sark Expedíció
A legendás sarkkutató, Roald Amundsen arcképe díszíti a léceit (van még fotó, katt a képre!)
Az Antarktisz az utolsó napokban sem könnyítette meg a haladásukat, de az már jó ideje biztos volt, hogy csak idő kérdése, és elérik céljukat.
„Az utolsó előtti nap hatodik órájában, ahogy nagy nehezen felküzdöttem magam az egyik dombtetőre, megláttam… – emlékszik vissza Rakonczay az utolsó előtti napra. – Néhány fekete és fehér pötty volt csupán a távoli horizonton, de megálltam, és mutattam a többieknek, hogy ott van… Huszonegy kilométerre előttünk a Déli-sarki bázis. Negyvennégy napja indultunk el, és mostanra mutatta meg magát. Nagyon nagy volt az öröm. Szinte felfoghatatlan egyébként, hogy lépésről lépésre, még egy ilyen hatalmas cél is elérhető. Kettős érzés kavarog bennem: mintha a bensőm egy része mindig is tudta volna, hogy sikerül, és csak csendben mosolyogna. Ugyanakkor tisztában vagyok vele, hogy ez egyszerűen elképesztő, s emiatt hatalmas örömöt és hálát érzek. Örülök, hogy sikerült, és hálás vagyok, hogy itt lehetek és ezt átélhettem! Hogy a történtek fényében nekivágnék-e újra? Nem is kérdés, hogy igen!”
A Magyar Déli-sark Expedíció szakmai médiapartnereként a Mozgásvilág zászlaja is eljutott a Déli-sarkra. Köszönjük Gábor, és gratulálunk!
Kép forrása: Magyar Déli-sark Expedíció
