- Futás
- Hegymászás
- Kerékpár
- Túra
- Sí
Izgatottsággal teli várakozással indult el Szlankó Zoltán december utolsó napjaiban Pakisztánba, hogy orosz-amerikai társához, Alex Goldfarbhoz csatlakozva nekivágjanak életük legnagyobb kalandjának: a 8051 m magas Broad Peak téli megmászásának. Az expedíciót komoly nemzetközi érdeklődés övezte, hiszen egy téli nyolcezres expedíció esetén már a bejelentésnek is súlya van. Pedig Zoliék igyekeztek a lehető legjobban fékezni az elvárásokat, hiszen felkészülési expedíciónak szánták, és jól tudták, hogy a csúcs elérésére a rendelkezésre álló időkorlát miatt szinte semmi esélyük nincs. Az események azonban egészen tragikus fordulatot vettek, és paradox módon ehhez még a Broad Peak sem kellett.
Zoli és Alex 2014 óta ismerte egymást, amikor a Sisapangmára készülve a kínai hatóságok nem engedték be őket Tibetbe, és villámgyorsan kellett tervet változtatniuk. A szintén amerikai Cleo Weidlich mellé érkezett Alex Goldfarb és szereztek közös engedélyt a Lhocére. Mielőtt azonban a lábukat egyáltalán a hegyre tehették volna, az Everest déli oldalán a Khumbu-jégesésre rászakadó lavina tizenhat serpát megölt, amelynek következtében az egész Everest-Lhoce szezont törölték. Zoliék ezután évekig tervezték az újabb közös projektet, amely végül tavaly télen érkezett el: megmászták a Lobuche Eastet (ezzel Zoli lett az első magyar, aki télen 6000 m fölé jutott), majd Alexnek sikerült fő céljuk, az Ama Dablam megmászása is.
Az Ama Dablam azért messze nem volt sima liba. A 2-es tábornál Alex pehelyoverálját elvitte a szél. Óriási szerencséjére az egyik visszaforduló spanyoltól tudott egyet vásárolni, ami éppen jó volt rá.
Nehéz volt a terep, nem is voltak még teljesen összeszokva, különböző tempóban másztak. Zoli a saját tempójához öltözött, és nem a vastag pehelyruhát vette fel, hogy szabadabban tudjon mozogni, mert végig a sziklát próbálta mászni, nem a kötelet. A dinamikus mászómozgáshoz elegendő volt a ruházata, de a 3-as tábor alatt a gerincen orkán erejű szél tört rájuk, mínusz harminc fok körüli hőmérséklet mellett legalább 100 km/órás lökésekkel, ehhez pedig édeskevésnek bizonyult.
Végül sikerült elérniük a 3-as tábort, de Zoli addigra annyira áthűlt, hogy bármi meleget evett-ivott, a remegése nem szűnt meg, egész éjjel görcsök gyötörték, nagyon rossz állapotban volt. Egyértelmű volt számára, hogy neki innen már csak lefelé vezet az út. Alex serpa kísérőjük, Pemba nem kevés segítségével másnap megmászta a csúcsot. Az ereszkedésük sem volt éppen kalandoktól és veszélyes szituációktól mentes. "Nagyon nehéz volt" - foglalta össze Zoli.
A közös expedíció sikere után eldöntötték, hogy szintet lépnek, és kipróbálják magukat a téli nyolcezresek világában. Alexnek komoly meghívása volt az oroszok nemzetközi koprodukciós téli K2 csapatába, amely elsősorban anyagi lehetőségeinek volt köszönhető, viszont ez Zoli csatlakozását is jelenthette volna. Az expedíciót azonban 2021-22 telére halasztották, Alex és Zoli számára így lehetőség nyílt rá, hogy az igazi óriások birodalmában téli tapasztalatot szerezzenek. Így merült fel a Broad Peak ötlete.
A koronavírus világjárvány aztán mindent átírt. Alex, aki 2007 óta orvosprofesszorként a Harvard egyetemen tanított, és több tucat tudományos cikkben és könyvben publikált, a legsúlyosabb New York-i járvány közepette a tűzvonalban próbálta menteni a betegeket. Zoli felkészülése is messze volt az ideálistól. Úgy tűnt, a tervük kútba esik. Végül azonban csak addig igyekeztek, míg sikerült életre hívniuk az expedíciót. Igaz, Alex csak öt hét eltávot kapott a klinikától, ami gyakorlatilag már indulás előtt megpecsételte a csúcs elérésére vonatkozó esélyeiket.
Nem kevés nehézség után Szlankó Zoli 2020. december 30-án végre elindulhatott Pakisztánba. Az Amerikából érkező Alexszel Szkarduban találkoztak. Az expedíciós ügynökségük képviselőivel egyeztették az utolsó részleteket, mielőtt megkezdték volna a trekkinget a Baltoro-gleccseren át. Mivel abszolút tiszta eszközökkel kívántak mászni, tehát pótlólagos oxigén használata és magashegyi teherhordók alkalmazása nélkül, nem mozgattak túl nagy apparátust.
Tucatnyi teherhordó kísérte őket, akik egy része a K2 alaptáborába vitt utánpótlást. A hatnapos trekking végén a Broad Peak lábához megérkezve mindössze öten alkották a hegy alaptáborát: a szakács, annak segédje, az összekötő tiszt, valamint a két mászó, Alex és Zoli. Ehhez képest az egyórányi gyaloglásra lévő K2 alaptábora valóságos metropolisz volt a több mint hatvan mászóval és serpával, plusz az alaptábori személyzettel. Volt is Zoliéknak respektje a minimál stílusuk miatt a nemzetközi mászósajtóban.
Alex azzal az ötlettel rukkolt elő, hogy akklimatizációhoz a Broad Peaktől nem messze emelkedő, 6209 méter magas Pastore Peaket próbálják megmászni. A hegyet jellemzően "trekking csúcsként" aposztrofálják, ami egy rendkívül félrevezető kifejezés. Onnan ered, hogy trekking engedéllyel is mászható, nem kell hozzá külön csúcsengedély. Egy átlagos trekkinges, azaz hátizsákos gyalogos turista képességeivel azonban nem mászható. Nyáron szerveznek rá vezetett mászásokat, amihez elengedhetetlen a hágóvas, jégcsákány és a fix kötelek, biztosító eszközök használatának készségszintű ismerete. Jellegét tekintve a Mont Blanc Trois Monts-útjához hasonlít, csak sokkal hosszabb, meredek hó- és jéglejtőkkel, a lábánál kilométereken át tartó szabdalt gleccserrel - és mindez másfél kilométerrel magasabban. Alex azonban úgy vélte, hogy ha nyáron szervezett mászás keretében kínálják, technikailag nem lehet annyira nehéz. Mivel télen még egyetlen mászást sem regisztráltak rajta, így az akklimatizációs előny mellett egy első téli mászással is gazdagodhatna az expedíció. Elméletben jól hangzott, de a valóság sokkal ridegebb volt.
Egy rövid felderítést követően Alex január 11-én egyedül indult a Pastore alaptábora irányába. Zoli gyomorbántalmai miatt egy nap haladékot kért, de Alex nem bírt várni. Másnap délelőtt azonban visszatért, mivel elfelejtett főzőt és gázpalackot vinni magával. Eddigre már Zoli is rendbe jött, így együtt felkerekedtek és elindultak a Pastore felé, négynapi élelemmel, a csúcsmászásra készülve.
Zoli, Alex előző esti táborhelyét látva nem ítélte azt biztonságosnak, így tovább kereste az utat a gleccseren a Pastore alaptábora felé. Veszélyes hasadéklabirintus volt a széles gleccser, pedig még a Pastore alaptáborától is messze voltak. Még az oldalmoréna sem volt biztonságos, Zoli alatt ott nyílt meg egy hasadék. Szerencséjére nem zuhant bele. A helyzetet értékelve új táborhelyet keresett éjszakára, Alex azonban a saját, előző este a hasadékmező közepére telepített sátrában maradt.
Másnap reggel Zoli sátránál kupaktanácsot tartottak, ahol Zoli részletesen felvázolta Alexnek, hogy a terep milyen objektív veszélyeket rejt. A rengeteg, sokszor rejtett hasadék, a nagy területen kőkemény tükörjég borította felszín csak néhány volt ezek közül, és a hegy felsőbb lejtőit még nem is látták onnan. A Pastore Peak egyébként sem elsődleges céljuk, ezért visszafordulást javasolt, és hogy koncentráljanak inkább a Broad Peakre, ahol az akklimatizációs köröket is meg tudják valósítani.
Alex eleinte úgy tűnt, hogy hallgat a nála jóval tapasztaltabb Szlankóra, de visszatérni egyelőre nem akart. "Bóklászok még kicsit a morénán, és lehet, hogy még sátrazok egyet" - mondta Zolinak. Közben azonban kérdezgette, hogy merre lehet az út az alaptábor felé, és a hegyre. Zoli nyomatékosan felhívta a figyelmét, hogy az életével játszik, ha egyedül megpróbálja. Ráadásul csak az egyébként is szűkös idejüket vesztegeti. Végül azonban Zoli nem tudta őt meggyőzni, ezért egyedül indult vissza a Broad Peak alaptáborába. Azzal váltak el, hogy Alex másnap délelőtt követi Zolit és visszatér. Ekkor látták egymást utoljára.
Másnap reggel azonban ahelyett, hogy megjelent volna a Broad Peak alaptáborában, telefonon hívta Zolit és közölte, hogy elindul a Pastore alaptábora felé, hogy megmássza a hegyet. Zoli ismét felhívta a figyelmét a veszélyekre, és hogy egyedül, korlátozott tapasztalattal mozogni ezen a terepen az öngyilkossággal egyenlő, de Alex hajthatatlan volt.
A következő napon, január 15-én ismét telefonált, de itt az információ már nem első kézből származik, mert időközben az összekötő tiszt, miután megtudta, hogy Alex egyedül ment, elvette Zoli műholdas telefonját, és azon irányította a további eseményeket. A tiszt szerint Alex azt mondta, hogy a felső táborban van és a csúcsra indul. Ez volt az utolsó bejelentkezése. Küldtek rá SMS-t, de nem jött válasz.
Mivel korábban elég lassan mozgott, és a hangja is fáradtnak hangzott a korábbi hívás alkalmával, azt remélték, hogy a kimerítő csúcsmászás után a sátrához visszatérve ott tölti az éjszakát, és talán lemerült a telefonja, ezért nem tud bejelentkezni. Előző este sem jelentkezett be. Gondolták, legkésőbb másnap, 16-án szombaton visszatér. Ismerte a terepet, a saját nyomain könnyedén és relatíve biztonságosan visszatalálhatott volna. Alex azonban nem tért vissza, és minden további kísérlet a kapcsolatfelvételre kudarcot vallott. Zoliék ekkor még mindig reménykedtek benne, hogy talán annyira kifáradt, hogy a lassú haladás miatt még egyet kellett sátraznia visszafelé. A következő nap, 17-e vasárnap délelőtt 11:00 órát tűzték ki végső határidőnek, amíg várnak, és akkor elindítják a keresést és értesítik a családot Alex eltűnéséről.
Mivel Alex a fenti határidőig sem adott magáról semmilyen életjelet, az összekötő tiszt SMS-ben értesítette a központot, majd átment a K2 alaptáborába. A fiatal, 25 éves összekötő tisztnek ez volt az első megbízása, ezért ottani kollégái tanácsára volt szüksége. Zoli ekkor már nem hagyhatta el a Broad Peak alaptáborát. A tiszt John Snorri és Sajid Sadpara társaságában tért vissza. Az izlandi Snorri december eleje óta volt a K2-nél, a hegy első téli megmászásának céljával érkezett, amelyet végül a nepáli összefogás hajtott végre. Snorri kvázi hegyivezetője, Muhammad Ali Sadpara a legerősebb pakisztáni magashegyi alpinista, a Nanga Parbat egyik első téli megmászója. Az ő fia Sajid, aki szintén magashegyi segítőként vett részt Snorri projektjében, és 2019 nyarán már feljutott a K2 csúcsára, pótlólagos oxigén használata nélkül. Az volt az első nyolcezrese.
Snorri magával hozta a drónját. Zoliék társaságában kigyalogoltak a gleccser közepére, és vagy másfél órán át reptették a drónt. 5300-5400 méteres magasságig repült, de nem akadtak Alex nyomára. Közben lassan besötétedett. Értesítették az expedíció logisztikáját biztosító ügynökséget az eredménytelen keresésről. Ők másnap reggel már arról értesítették Zoliékat, hogy az Askari Aviation két helikoptere már úton van Szkarduból, hogy kutatórepülést hajtson végre a Pastore Peaken. Gyorsan összeszedtek az esetleges földi mentéshez szükséges felszerelést, és átloholtak a K2 alaptáborába, ahová a helikopterek érkeztek.
Szlankó Zolit végül nem engedték felszállni a helikopterre, a repülési protokoll miatt. Csak John Snorri és az összekötő tiszt kísérte a pilótákat a felderítő repülésre. A gépek marginális körülmények között három felszállást hajtottak végre. A második repülés alkalmával sikerült megtalálniuk Alex vélhető táborhelyének nyomait, de a sátor már nem volt ott, valószínűleg a teljes felszerelését összecsomagolta és az a hátizsákjában volt. A harmadik repülés alkalmával szomorú bizonyosságként lefotóztak valamit a hómező közepén, amely egy lezuhant emberi testnek tűnt. A helikopterből készült nagy felbontású légi fotókat a K2 alaptáborába visszatérve elemezték. Az elemzésnél jelen volt John Snorri, az ő összekötő tisztje, Szlankóék összekötő tisztje, Muhammad Ali és Sajid Sadpara, a mászásuk megfilmesítésére érkezett Elia Saikaly, valamint serpája, Pasang K., és természetesen maga Zoli.
Az elemzés során belenagyítottak a képbe, amelyen egy hason fekvő alakot véltek felfedezni, a fekete-narancs színek megegyeztek az Alexen utoljára látott ruházat és hátizsák színeivel. A közelben szétszóródva felszerelés, talán az elektronikus eszközeinek töltéséhez használt napelem és derékalj volt látható. Mivel ezen a télen rajta kívül senki nem járt a Pastore Peaken, szinten biztosak voltak abban, hogy a képen Alex holtteste volt látható. John Snorri szerint kb. 5800 méteres magasságban, a hegy dél-délkeleti lejtőjén, egy meredek jégfal alatt feküdt, ahová vélhetően lezuhant.
Az eltűnés napok óta húzódó terhe, illetve az azt megelőző feszültség eléggé megviselte Zolit. Snorriék rendkívül vendégszeretőek és barátságosak voltak vele, nagyon komoly támogatást kapott tőlük. Nem kellett egyedül visszabandukolnia a Broad Peak alaptáborába éjszakára, hanem Snorriék saját sátrukba fogadták be a K2 alaptáborában. Sajnos két héttel később, a K2 utolsó csúcstámadása során John Snorri és Muhammad Ali Sadpara is odaveszett.
Az expedíciót szervező ügynökség időközben értesítette a családot, akiknek kifejezett kérése volt, hogy lehozzák Alex földi maradványait. Az ügynökség erre egy négy fős, magashegyi teherhordókból/segítőkből álló csapatot toborzott, akiket a pakisztáni kormány nagyvonalú felajánlásának köszönhetően ingyenesen reptettek a közeli Concordia táborhelyre, ahonnan gyalog érkeztek a Broad Peak alaptáborába. A Broad Peak alaptábora ugyanis nem rendelkezik helikopterek fogadására alkalmas területtel. Ruházatukat, súlyosan hiányos felszerelésüket látva Zoli nem sok reményt fűzött hozzá, hogy meg tudják oldani a feladatot, de ellátták őket mindennel, amire szükségük lehetett a saját alaptábori készleteikből és felszerelésükből. Háromszor mentek ki a Pastore Peakhez, ahol 5400 méteres magasságot értek el, de ez messze elmaradt attól, ahol Alex valóban feküdt, így nem meglepő, hogy még csak nem is látták. Közben volt még egy kétnapos vihar is. A meglehetősen kilátástalan keresést végül január 27-én rekesztették be, és az alaptábort lebontva megkezdték a levonulást a Baltorón.
Mivel a szervező Jasmine Tours ügynökség, akiknek kimondottan rossz a híre ottani körökben (ezt Zoliék nem tudták előre) sem készletet, sem az ígért teherhordókat nem küldte Zoliék elé, a mentésre küldött négy pakisztánival és az alaptábori személyzettel együtt, erőltetett menetben, utolsó élelemtartalékaikon indultak vissza. Fogcsikorgató hideg volt, mínusz 40 fok körüli reggeli hőmérsékletekkel. Szorult helyzetükből az egyik táborhelyen arra járóktól kapott élelem húzta ki őket. A visszafelé út csak két és fél napjukba, a felmeneti idő felébe tellett.
„A történet valóban egy rémálom. Nagyon sajnálom Alexet, de még jobban a fiait, akik a szenvedő alanyai maradnak ennek a lidérces álomnak. A döntések sorozatát csak itthon sikerül értékelni, ott szinte minden napra jutott valamilyen probléma, aminek a megoldása nem engedte, hogy belemerüljünk az előző fájdalmába. A tehetetlenség, a várakozás, a K2-n történt balesetek a barátokkal ott az alaptáborban, majd itthon, ha finoman akarok fogalmazni is lélekromboló volt.
Ami mégis pozitívummal tölt el és erőt adott odakint is, hogy nagyon sokan üzentek és együtt éreztek velem. Soha nem éreztem még ennek ekkora szükségét.
Jelenleg az eseményeket élem át újra, rögzítem és értékelem, hogy tanulhassak belőle. Szeretném ezeket a tanulságokat megosztani azokkal, akiket ez érdekel.
Persze távolabbra is kell nézni, dolgozom már a következő terveken amikbe szeretném bevonni az expedíciós ambíciókkal rendelkező magyar mászókat. A hely, ahol jártam, gyönyörű ilyenkor télen is. Rengeteg lehetőséget rejt mind az oktatás, mind a későbbi expedíciók szempontjából. Ezeket az elképzeléseket szeretném a Magyar Expedíciós Társaság keretein belül szervezni és megvalósítani, de ez már egy későbbi történet lesz!
Köszönöm mindenkinek a támogatását, bármilyen formában tette is azt meg!”
