Természetvédelem és sziklamászás Hír

Mivel a mászósport tagjainak száma dinamikusan növekszik, és a közeljövőben ez várhatóan így is marad, a Magyar Hegy- és Sportmászó Szövetség a Mozgásvilággal karöltve cikksorozatot indít. A sorozat célja, hogy a sportágba újonnan érkezők, illetve azok, akik a sportmászást ugyan gyakorolják, de nincsenek tisztában a biztonsági és környezetvédelmi szabályokkal, tájékozódhassanak az alapvető tudnivalókról, és arról, kihez fordulhatnak kérdéseikkel. A cikksorozat támogatója a Tengerszem Túrabolt

Sorozatunk második részében kényes témához nyúlunk, a sziklára ugyanis többen is igényt tartanak: jó esetben növények, állatok és mászók.

Az azonban nyilvánvaló, hogy nem érvényesülhet egyszerre mindhárom csoport érdeke; mivel pedig a növények és az állatok nem tudnak kiállni magukért, őket a természetvédelem és persze maguk a mászók képviselhetik. Hogyan oldható meg, hogy mi is élvezhessük a kinti sportot, de az élővilág se szenvedjen miattunk? Igyekszünk több oldalról körüljárni a kérdést.

Ki él a sziklán?

Tomy Caldwellen és más csodamászókon kívül zuzmók, védett őshonos növények, kevésbé védett kevésbé őshonos növények, kisebb emlősök, hüllők, ízeltlábúak és madarak. Többek között a ’60-as években Magyarországon kipusztult, majd a napjainkban fokozatosan visszatelepülő vándorsólymok, az uhu vagy épp a bajszos sármány. A sziklák gyakran védettnek tűnő, sajátos mikroklímájú helyek, hiszen egymás mellett közvetlenül megférnek olyan fajok, amelyek közül az egyik az árnyékot, a másik a napot kedveli.

Nem kifejezetten nehéz belátni, hogy amikor a békésen szunyókáló uhu mellett lábak dobognak, kötelek súrlódnak vagy ékek nyikorognak, akkor a madár esetleg megfontolja, hogy továbbra is otthonának tekinti-e a sziklát, vagy inkább odébb áll, és nyugalmasabb lakhelyet keres. A növényeknek pedig esélyük sincs elmenekülni, hiszen megtapossuk, lekaparjuk, arrébb dobjuk őket. Ráadásul, a madarak egy része többnyire januárban nézi ki a leendő ingatlan helyét, amikor mi - legalábbis a többség - a meleg teremben koptatjuk a falakat. És mi még akkor sem vagyunk sehol, amikor februárban lerakják a tojásokat. Azonban amikor a fiókák kikelnének, úgy tavasz végén - nyár elején, akkor már a mászók is lelkesen zajonganak a sziklák alatt. Nem csoda hát, ha a természetvédelmi őrök információi alapján a nemzeti parkok úgy döntenek, hogy bizonyos felületekre nem engednek oda minket. Ez hol egy falszakaszt jelent, esetleg csak időszaki korlátozással, hol egy teljes mászóterületet, hol egy egész tájegységet.

Kép forrása: pixabay.com

Mi a természetvédelem feladata?

A nemzeti parkoknak dolgozó kormányhivatalnokok feladatait és kötelességeit jogszabályok írják elő. Nekik kutyakötelességük megpróbálni megőrizni egyes fajok, fajták élőhelyét, szaporodási helyét. És ennek érdekében sok mindent meg kell tenniük. Például rendszeresen kimennek terepre, és monitoring tevékenységet folytatnak, így például szemmel tarthatják az érkező vándorsólymot (persze csak messziről, hogy ne zavarják), vagy épp a méregölő sisakvirág az évi vegetációját. Ők azok is, akik tisztában vannak vele, hogy milyen védett fajták hol élnek, így pl. a Bükkben - a teljesség igénye nélkül - az egyébként sziklamászásra alkalmas helyeken él a tarka nőszirom, a sárga kövirózsa, a kárpáti sisakvirág, a leánykökörcsin, a fehér törpezanót, a keresztes vipera, a hamvas küllő, és a már említett vándorsólyom, bajszos sármány, vagy épp a kerecsensólyom. Ahogy Bartha Attilától, a Bükki Nemzeti Park sziklamászási ügyintézőjétől és egyben természetvédelmi őrétől megtudjuk, a 2000-es évek előtt, amíg semmi nem szabályozta rendesen a sziklamászást, nem volt fészkelő vándorsólyom pár a Bükkben. Ma viszont egyre több, visszatérő lakos érkezik közülük év elejétől májusig bezárólag.

De hogyan zavarják a mászók a sólymot?

A vándorsólyom fokozottan érzékeny a zavarásra. Így inkább az alapján választ költőhelyet, hogy garantáltan biztonságban lehessen majd a fészekalja. Emiatt az is előfordul, hogy az északi falon költ, hiába hidegebb és árnyékos ott lakni, inkább a kényelmetlenséget választja, ha ez a rész eldugottabb. Emberi jelenlét (pl. a turisták, mászók) esetén a madár egy darabig elviseli a zajt és zavarást, majd ha túl közel érnek hozzá az emberek (ez akár sok méter is lehet), vagy ha a zavarás állandósul, akkor otthagyja a tojásokat. Mivel a tojások valójában nem egy fészekben ülnek, hanem a sziklapárkányon, alulról semmi nem szigeteli őket, és gyorsan elkezdenek kihűlni. Ha a sólyom hosszabb ideig tapasztalja a zavarást, vagy ez többször is előfordul, akkor teljesen lecsökken az esélye annak, hogy visszaszálljon a fészekre, a tojások pedig kihűlnek, bezápulnak, és a fokozottan védett fiókák meghalnak. Amikor pedig a ritka fajokat tartalmazó sziklagyepektől tisztítjuk meg az utat, akkor is ilyesmi történik, csak látszatra kevésbé drámaian.

Miért nem rajonganak értünk a nemzeti parkok?

Nem nehéz belátni, hogy a nemzeti parkoknak különösebb előnye nem származik belőlünk. Még az engedélyezett helyeken is olykor úgy viselkedünk, ahogy ígéretünk szerint nem, például tűzrakó helyet vagy illemhelyet létesítünk. Korábban olyan is előfordult, hogy madarat dobtunk le a falról. :( Olyan helyeken is utakat létesítünk, ahol nincs engedélyünk, vagy épp karbantartunk valahol, ahol tilos. És bár ebbe senki nem akar belekötni, de a zia a csapadékkal érintkezve hosszú távon oldóhatást vált ki a mészkőben… A dry tooling (a jégmászás száraz változata) sem kifejezetten sziklabarát, mondjuk lehet, hogy azt még sportmászóként sem üdvözölném kitörő örömmel - ugyanakkor van egy olyan helyszín a Bükkben, ahol ezt a természetvédelem lehetővé tette.

És akkor jó, ha nem szemeteltünk, nem zavartuk szándékosan az erdei állatokat, és persze nem tértünk le a kitaposott ösvényről... Persze védekezhetnénk azzal, hogy a kirándulók sem jobbak, sőt, de nyilván nem az a cél, hogy legyen, aki nálunk is többet rombol.

Kép forrása: puliarf via Visualhunt.com

Akkor inkább maradjak otthon?

Ha nincsenek is kihalófélben, a városi gesztenyefák sem örülnek, ha körbeaszfaltozzák őket, lenyesik az ágaikat, vagy alattuk pöfögnek az autók. A vaddisznók is erdei élőlények, mégis dúvadnak minősítette őket az ember, és gyakorlatilag bármikor ki lehet őket lőni, ha véletlenül kiteszik a patájukat a fák közül. Az, hogy mit védünk meg, és hol engedünk teret az embernek, egyelőre rajtunk múlik, kizárólag döntés (és lobbi) kérdése. Egy elhízó, szív- és érrendszeri, valamint rákos megbetegedésekben világuralomra törő nemzetnek nem lenne túl bölcs megtiltani, hogy kimenjen az erdőbe, vagy épp sportoljon a sziklán. Sőt, meglehetősen üdvözlendő, ha egy réteg azzal tölti a szabad idejét, hogy 80 méternyi kötéllel a hátán bóklászik a fák között, olykor csoportosan szemetet szed, vagy csak élvezi a háborítatlan természetet az árnyékos falak tövében. Szóval nem, ne maradjunk otthon, az élővilág rendkívül életképes, a világ pedig változik, és mindig is változni fog - fajok eltűnnek és születnek, és ez normális. A biodiverzitás megőrzése azonban mindenkinek az érdeke - ahogy korábban kiirtották a nagyragadozókat, mert csak kártevőt láttak bennük, úgy évtizedekre sikerült felborítani az ökológiai egyensúlyt, mert az ember képtelen átlátni a teljes láncot és ennek megfelelően a következményeket. Szóval ki tudja, kinek a kedvenc étele a sárga ibolya virágpora, de lehet, hogy olyasvalakié, akitől a mi életben maradásunk is függ.

Vagyis menjünk ki az erdőbe, csak figyeljünk oda, hogy ne zavarjunk, bántsunk feleslegesen más élőlényeket. Ha tudjuk, hogy valahol tilos mászni, akkor feltételezzük, hogy annak oka van. Hiába nem látjuk a madarat vagy a gyíkot, attól még megzavarhatjuk az élőhelyét. Másrészt, ha már szabályoknak kell megfelelni, akkor azért se hágjuk át őket, mert ezzel a többiek mászását is veszélyeztetjük. Ne adjunk muníciót ahhoz, hogy egy-egy területről teljesen ki akarjanak tiltani minket. Kb. egy évtizede a mászók száma ugrásszerűen nőni kezdett, és valószínű, hogy a tendencia tovább folytatódik. Ha egyre többen mennek sziklára, a különböző felfogású mászók között is könnyen lehet majd súrlódás, hiszen nem mindenkit érint meg ugyanannyira a természetvédelem kérdése. Mivel hivatalosan bárki - aki egy arra feljogosító engedéllyel rendelkező szervezet érvényes tagsággal bíró tagja - mászhat a sziklán, fontos (és ez lebeg az MHSSz szeme előtt is), hogy a Szövetség elérhetővé tegye azokat az információkat, amit tudni kell a normális együttéléshez. Nem elég tehát, ha a tagegyesületünk képvisel valamit, mindannyiunknak egyénileg is tudnunk kell, hol és hogyan szabad mászni, hol szabad megközelíteni a sziklát, milyen viselkedési norma érvényes a falakon és az oda vezető úton.

Ha pedig mégis azt feltételezzük, hogy valahol túl szigorú a tiltás, akkor forduljunk a tagegyesületünkhöz vagy az MHSSz-hez, hogy ők tárgyalhassanak mindannyiunk érdekét képviselve az illetékesekkel. A Szövetség 2016-ban is több sziklamászó iskolát járt be a nemzeti parkok képviselőivel közösen, átbeszélve a tiltás okait és a lehetőségeket. Ez a jövőben is folytatódni fog, hogy lehetőség szerint új területeket is meg lehessen nyitni. Ahhoz azonban, hogy a Szövetség sikeresen felléphessen az érdekünkben, arra van szükség, hogy ne a szabályszegők miatt kelljen magyarázkodnia, ezzel már a tárgyalás elején gyengítve a pozícióját. Sajnos már egy-egy kihágás is kellemetlen következményekkel járhat, így a saját érdekünkben is figyeljük és tartsuk be a korlátozásokat.

A szabályokról, mászhatóságról és az etikettről itt olvashatunk az MHSSZ oldalán... 

A Tengerszem Túraboltot mászók alapították 1989-ben. Elsődleges célunk azóta is a mászók igényeinek teljes körű kiszolgálása. A kollégák közül sokan aktív mászók a mai napig, így a mászók kedvenc márkáinak termékkínálata mellett személyes tapasztalatokkal, tanácsokkal is segítik az érdeklődőket. Nézz körül nálunk: tengerszem.hu
(hirdetés)

Forrás: pexels.com