- Futás
- Hegymászás
- Kerékpár
- Túra
- Sí
A Pakisztánban emelkedő Masherbrum 7821 méterével a Karakorum hetedik legmagasabb hegycsúcsa. Ha a magassága önmagában nem lenne elég tiszteletet parancsoló, akkor elég egy pillantást vetni a formájára. Kicsit hasonlít a Matterhornra, csak kétszer akkora. 3000 méter magas északkeleti fala máig érintetlen.
A hegyet 1960-ban az amerikai George Bell és Willie Unsoeld mászta meg először, a déli gerincen át. Azóta sem tolonganak rajta a hegymászók, 75 év alatt mindössze 15 ember jutott fel a csúcsára. Az első ismétlésre 21 évet kellett várni. Akkor három lengyelnek sikerült feljutnia, de közülük csak egy tért vissza élve az alaptáborba, túlélve egy 300 méteres zuhanást.
Az északi oldalon 1985-ben jutott fel egy japán és egy osztrák expedíció, az északnyugati falon. Az északkeletin azonban eddig még próbálkozás is alig volt.
A 24 éves tiroli extrém hegymászó tavaly próbálkozott először a lehetetlen határát súroló projekttel. Régi mászópartnerével, Peter Ortnerrel ősszel vágtak neki a hegynek. Ortner azonban sajnos az egyik akklimatizációs túra során térdsérülést szenvedett, így azelőtt kellett feladniuk a kísérletet, mielőtt egyáltalán a lábukat a falra tehették volna.
Olyan, mintha az Eiger északi falára még rátennénk a Cerro Torrét.
A Masherbrum északkeleti fala hatalmas, egyike a Föld utolsó megmászatlan falainak. Ahogy Lama fogalmaz, olyan, mintha az Eiger északi falára még rátennénk a Cerro Torrét. Az innsbrucki mászó pedig tudja, mit beszél, hiszen ő volt az első, aki a Cerro Torre Kompressor útját szabadon kimászta 2012 januárjában.
Az eddigi két komolyabb (egy orosz és egy amerikai) kísérlet egyaránt a fal legalján kudarcba fulladt, így nincs semmilyen információ, amit a tervezéskor felhasználhattak volna. A háromtagú expedíció (David Lama, Peter Ortner és Hansjörg Auer) május közepén érkezett Pakisztánba. Akklimatizációjukat a szomszédos Broad Peaken töltötték, ahol 7000 méter fölé jutottak. A hegyre indított első puhatolózó mászás után július elején rosszra fordult az idő: a hegy szinte folyamatosan lavinákkal bombázta a falat. Lamáék persze tisztában voltak vele, mire vállalkoztak:
„Tökéletesen tudatában vagyunk annak, hogy itt életveszélyes helyzetbe sodorjuk magunkat. Különösen a fal alsó részén a lavina- és kőomlás-veszély nyilvánvaló. Azonban még ha bizonyos mértékben ostobaságnak is tűnik, de vonz bennünket ez a fajta pengeélen táncolás a szenvedély és az észszerűség között. Mindamellett nem a vakszerencsében bízunk, hanem abban a képességünkben, amivel ’olvasni tudjuk a hegyet’.”
A csapat mindössze 400 méterrel tudott az alaptábor fölé mászni. Amikor végre jó volt az idő, annyira meleg lett, hogy a kásássá olvadt hóban csak nagyon lassan tudtak haladni. A hegy lábánál ráadásul mindkét oldalukon folyamatosan lavinák zúgtak le. A feljebb mászással az életüket tették volna kockára, ezért inkább visszafordultak.
Hogy mikor próbálkozik újra, egyelőre nem tudni. „Ezekhez a túrákhoz nagyon sok motivációra van szükség. Jövőre, háromévnyi Pakisztán után valami kisebb vállalkozásra vágyom, valamire, amit nem 2,5 hónap alatt lehet megmászni!” – nyilatkozta Lama. „Az utóbbi három évben a síeléssel és jégmászással töltött tél után egyenesen Pakisztánba vagy Argentínába mentünk. Eljött az idő, hogy levessük a pehelyruhát, és olyat másszunk, ahová egy póló is elég.”
Forrás: redbull.com, alpin.de