- Futás
- Hegymászás
- Kerékpár
- Túra
- Sí
A kutatás az eltűntek után egy hétig tartott. Az utolsó áldozatot hét nappal az omlás után találták meg. A hatóságoknak komoly nehézséget okozott az elhunytak azonosítása. Közben egész Olaszország, és a hegyvidéki aktivitásokat kedvelők közössége azon töprengett: hogyan történhetett ez meg?
Két túlélő, egy francia pár hetekkel a tragédia után elmesélte, mit élt át a hegyen. Nem feltűnést vagy drámát akartak vele generálni, hanem egyszerűen úgy érezték, tartoznak ennyivel a szemük láttára elhunyt mászók hozzátartozóinak.
"Amikor felértünk a csúcsra, tömeg volt. Nagyon sokan jöttek fel a normál úton. Szinte partihangulat volt, az emberek olaszul beszéltek, nevetgéltek, fotózkodtak; röviden: csodálatos nap volt.
Két cseh turistával együtt kezdünk ereszkedni. Rövidnadrágban és sportcipőben vannak. Lemászunk egy dróttal biztosított sziklafalon, és leérünk a gleccserre. Felvesszük a hágóvasat, és megyünk lefelé a teljesen szabdalt, hasadékos gleccseren. A nyom jó. A cseh pároson kívül két olasz partit előzünk meg: ez az ő és a mi sorsunkat is megpecsételi. A gleccser aljánál a csehek beérnek, amikor levesszük a hágóvasat. Harminc méterrel lehetnek előttünk.
A folytatás sziklás, alig látható nyomokkal. 30 méterrel Patricia előtt megyek. Utolérem a cseheket és két olaszt, akik épp egy sárga sziklavályút kereszteznek. A páros női tagja úgy tűnik, gondban van, ezért felajánlom a segítségem, de a férfi kedvesen visszautasítja, mondván, hogy rendben lesznek. Mivel nem találom praktikusnak azt a helyet az átkelésre, ahol elakadtak, ezért inkább kb. tíz méterrel kitérek balra. Ez menti meg az életemet.
Ebben a pillanatban fülsiketítő zajt hallok a fejünk fölül. Patriciának még annyi ideje van, hogy megkérdezi, mi ez a zaj. Válaszolni már nem tudok, mert száz méterrel felettünk a jégsapka már robban szét. Ott, ahol öt perccel ezelőtt még a hágóvasainkat csatoltuk.
Az eget jég tölti be. Lakóbusznyi méretű jégtömbök bucskáznak alá és repülnek el a fejünk felett észbontó sebességgel. Körülöttünk pattognak, törnek millió darabra. Kész apokalipszis. Felkapjuk a sisakot, mintha bármit is számítana. Előbb kisebb, majd egyre nagyobb darabok bombáznak bennünket. Teljesen ledermedve várom a végső, halálos jégtömb találatát.
Felfelé pillantok, Patricia még mindig ott van, és csoda, de él. Nekem csak a kezem véres. Alattam egy fiatal nő sikít. Lemegyek hozzá, amilyen gyorsan a szétszóródott jégtömbök között tudok. Súlyosan sérült az arca és a lába láthatóan eltört. Még rajta van a biztosítókötél. A kötelet követve feljebb mászom. Megtalálom a mászópartnerét, félig a törmelék alá temetve. A jelekből egyértelmű, hogy meghalt.
A két cseh eltűnt, szinte biztosan a tonnányi jég alatt vannak. Próbálom vázolni az olasz nőnek a helyzetet, de nem érti. Közben felkiabálok Patriciának, hogy iszonyúan legyen résen, mert most elképesztő mennyiségű instabil jég és szikla lóg a fejünk felett. Patricia felett egy test lóg a falon - horror látvány.
Hirtelen egy test zuhan teljes sebességgel Patriciától kb. harminc méterre, de csodával határos módon, tőle tíz méterre megáll. Sérült térde ellenére csatlakozni tud hozzánk. Azt javaslom Patriciának, hogy inkább másik irányba nézzen, ne lássa ezt a mészárszéket. Elfordul.
Én eközben próbálom kiszabadítani a sérült nőt és evakuálni a veszélyzónából. Sajnos eltört a lába, így vele maradok. Kábultak vagyunk, nem igazán értjük hogyan maradtunk életben. Segítséget hívunk. Negyed óra múlva helikopterek jönnek. Evakuáljuk a területet a menedékház gondnokának segítségével, aki elénk jön. Szinte autopilóta üzemmódban ereszkedünk le a menedékházba. Ott ellátnak bennünket, leveszik az átázott ruháinkat. Eddig ez fel sem tűnt. Száraz takarókat kapunk, ételt és italt. Egy súlyos sérültet látnak el.
Egy órával később úgy döntünk, hogy lemegyünk a parkolóba a kocsinkhoz. Egy olasz pár kedvesen elkísér bennünket. A lakóautónkban keresünk menedéket. Teljesen le vagyunk sokkolva, fel sem fogjuk, hogy mi történt velünk.
Nyugtalan éjszaka következik. Másnap odamegyünk a rögtönzött segélynyújtó helyre, hogy minden rendelkezésre álló információt elmondjunk a tragédia idején általunk látott mászók pozíciójáról, és általában, mindent, amit tudunk elmondunk mindenkinek. Délután írásos tanúvallomást teszünk tolmács segítségével az olasz rendőrségnek.
Hátat fordítunk az szétomlott Marmoladának, és magunk mögött hagyjuk a halottakat, az eltűnteket és a sérülteket. A leomlott jégtömb 80 méter magas, 200 méter széles és 60 méter vastag volt. A következmények súlyosak: 11 halott és sok súlyos sérült.
Még mindig nem értjük, miért maradtunk életben. Sok időre lesz szükség feldolgozni ezt a traumát."
A Fondazione Montagna Sicura, az Aosta-völgyi gleccserek megfigyelésére és kutatására létrehozott alapítvány felajánlotta segítségét a trentinói meteorológiai és glaciológiai intézeteknek, hiszen ők egy évtizede foglalkoznak gleccsermonitorozással. Mi is többször írtunk róluk a Hóhatárban, a Courmayeur közelében lévő Planpincieux-gleccser omlásveszélye kapcsán elrendelt evakuációk alkalmával. Hangsúlyozták, hogy a konkrét következtetések előtt további részletes vizsgálatra van szükség, de igyekeztek a rendelkezésre álló információk alapján egy higgadt szakmai véleményt megfogalmazni az omlással kapcsolatban, melynek legfontosabb sarokpontjai a következők:
A Marmolada-gleccsere az elmúlt évtizedek során gyorsuló mértékben olvad, húzódik vissza, melynek során több darabra szakadt. Az omlás az egyik ilyen kisebb gleccsermaradványból történt, egy olyan, a kőzetre szinte rásimuló jégtömegből, amelynek a völgy felőli végén, a "nyelvén" nem volt letörés, jégtorony, idegen nevén szérak - azaz semmi nem utalt omlásveszélyre. A szérakok közismerten instabilak, ezek alatt mindig óvatosabban mozog az ember, ha egyáltalán odamegy. A gleccsernyelv egy keresztirányú repedés, egy gleccserhasadék mentén szakadt le, és mögötte most már egy hatalmas szérak tátong.
A jégnyelv leszakadását a felgyülemlett olvadékvíz okozhatta, amely alámosta a jeget, megszüntette a sziklához való kötőerőt. A jég mintegy "felúszott" a vízen, engedve így a gravitációnak, mint egy csúszdán szakadt le a völgybe.
A sokéves átlagban zajló felmelegedési folyamatok mellett szezonális extremitások is hozzájárultak az omláshoz.
Az elmúlt évtizedekben gyorsuló mértékben emelkedő középhőmérséklet következtében az alpesi gleccserek rohamosan olvadnak, általánosságban is egyre instabilabbá válnak. A visszahúzódó (olvadás miatt fogyó) gleccser nyelve korábban jégborította, most csupasz sziklán nyugszik, megszűnik az alátámasztása, ez pedig a növekvő mennyiségű olvadékvízzel párosulva instabilitáshoz, omlásveszélyhez vezet.
Az elmúlt tél igencsak csapadékszegény volt, kevés hó esett, főleg az Alpok déli oldalán. Ez, valamint a meleg és szintén csapadékszegény tavasz azt jelentette, hogy a vékony hóréteg nagyon hamar, a szokottnál hónapokkal korábban elolvadt. A szikrázóan fehér, tiszta hó paplanként védi a gleccsert a napsugárzástól. Nyáron minél tovább tart ki ez a hóréteg, annál később kezd el olvadni az alatta lévő gleccserjég. Idén azt a kevés havat is még jobban fogyasztotta a sivatagi eredetű por, amely a tél folyamán több hullámban hullott a lejtőkre. A sötét felület vonzza a napsugarakat, intenzívebbé teszi az olvadást. A védő hófelület eltűnésével a szürkés színű, piszkos gleccserjég már nem tud ellenállni a direkt napsugárzásnak, ezért olvadásnak indul. (Ezért szokták a gleccsersíterepeken fehér ponyvával letakarni a havat, hogy késleltessék az olvadást.) Mindezt a nagyon korán érkezett hőhullámok csak tovább súlyosbították.
Mivel a folyamatok a jelenlegi információk alapján a gleccser belsejében zajlottak, kívülről gyakorlatilag nem volt látható jele, ezért időben előrejelezni gyakorlatilag lehetetlen volt az omlást. (Ez a tudományos megközelítés. Ahogy korábban is írtuk, a helyi menedékház gondnoka jelezte, hogy patak csobog a jég alatt, ott, ahol eddig sosem hallott ilyet, és olyan állapotokat lát, amilyet eddig még augusztusban sem - de ez nem egy tudományos elemzés, csak egy tapasztalati vélemény.)
A Marmolada gleccserét nem monitorozzák rendszeresen (leszámítva az általános gleccserkutatást, a visszahúzódás mértékének regisztrálását), mert nem közvetlenül lakott terület felett terül el. A Grandes Jorasses esete más, ott lakott terület van a veszélyzónában. Itt "csak" túraösvény húzódik alatta - és ahogy fentebb korábban már érintettük, semmi sem utalt egy ilyen mértékű omlásra, hiszen nem egy klasszikus függőgleccserről van szó. Ezt a fajta megközelítést a jövőben lehet, hogy újra kell majd gondolni.
Az olasz Montagna.tv online magashegyi magazin az Olasz Glaciológiai Tanács koordinátorával, a geológus Dr. Marta Chiarlével. A szakember szerint a múltbéli események tanulmányozása segít megérteni korunk történéseit, de glaciológiai szempontból egyértelmű, hogy már átbillentünk az egyensúlyi ponton és túlhaladtuk a történelmet. Az interjúban feleleveníti a legnagyobb alpesi jégomlásokat.
"Az Alpokban a legtöbb áldozattal járó jégomlás 1965 augusztusában történt Svájcban, amikor az Allalin-gleccser egy darabja rászakadt a Mattmark-tó duzzasztógátján dolgozó munkásokra, 88 ember életét kioltva. Olaszországban a Marmolada előtti legsúlyosabb eset a Grandes Jorasses gleccserének omlása volt 1993-ban, amely nyolc hegymászót ölt meg. A Marmoladán történt omlás méretei azonban hasonló léptékű eseményeket vetítenek előre, mint amilyen a Monviso északi falán egykoron létező Coolidge-gleccser omlása 1989. július 6-án, vagy a Monte Rosa keleti falán lévő Belvedere-gleccser nagy részének leszakadása 2005-ben. Ez a két eset szerencsére éjjel történt, így nem szedett áldozatokat.
Pontos hipotézist felállítani még korai, ehhez további vizsgálatokra lesz szükség. Leginkább azt kell megismernünk, hogy volt-e bármilyen olyan előjele az omlásnak, ami a jövőbeni esetleges tragédiák megelőzését elősegítheti. Mivel az omlás egy olyan ponton történt, amelyet általában véve nem tartottak kockázatosnak, az egyik legfontosabb tanulság az, hogy a globális felmelegedés oly mértékben borította fel a krioszféra egyensúlyát - a gleccsereket és a permafrosztot, amely a szó szoros értelmében egyben tartja a hegyeket - amely váratlan és brutális folyamatokhoz, egy megváltozott világhoz vezet. Ezért fogalmaztam úgy, hogy túlhaladtuk a történelmet, mert
"Az a kevés jég, ami még maradt a hegyekben, egyre veszélyesebb és instabilabb" - ezt már Jacopo Gabrieli, egy venetói glaciológus és hegymászó meséli. "-A Dolomitokban a Marmoladán van egyedül gleccsernek nevezhető jégtömeg, ami nyilván limitálja a veszélyeket. A Mont Blanc-on, illetve a Nyugati- és Központi-Alpok többi csúcsán azonban tucatnyi instabil jégtorony található. Májusban a Grand Combin normál útján két síalpinistát ölt meg a rájuk dőlő jégtorony. Korábban könnyűnek és biztonságosnak tartott csúcsok tucatjai, mint amilyen a Gran Zebrù, halálos csapdává váltak.
A magashegyi turistáknak nagyon óvatosnak kell lenniük. "Alázatosnak kell lenni, meg kell érteni és el kell fogadni ezt az új helyzetet" - folytatja Gabrieli. "- Azok a csúcsok, amelyeket korábban gond nélkül mászhattál augusztusban, manapság már csak júniusban vállalhatók, idén pedig néhányat jobb, ha helyből elkerülsz. A hegyivezetők és a menedékházak üzemeltetői számára ez komoly gazdasági kiesést jelent, de semmit nem tehetnek ellene."
Az omlásveszély nem korlátozódik a gleccserekre, és ezt a venetói glaciológus is jól tudja. A sziklás hegységeket, mint amilyen a festői Dolomitok, a permafroszt, azaz a mélyben uralkodó állandó fagy tartja össze. “Ahogy a hőmérséklet emelkedik, a permafroszt kienged, a szikla instabillá válik, és hatalmas tömbök omolhatnak össze"- magyarázza Gabrieli.
Az utóbbi időben ilyen jellegű események történtek a Monte Pelmón, a Cima Unán, a Sorapisson és a Dolomitok egyéb nagy hegycsoportjaiban. A Mont Blanc-csoportban a Dru nyugati falát rajzolta át teljesen egy omlás. "A Dolomitok mai formáját évszázadokon át az omlások alakították ki - zárja gondolatait Jacopo Gabrieli. “Véleményem szerint ez elsősorban a falakon mászó alpinisták számára jelent elsődleges veszélyt, a túraösvényeken más a helyzet. De nyitva kell tartanunk a szemünket.”
Hogy ez mennyire igaz, arra jó példa a minap a Monte Pelmón, vagy a svájci Trinserhonon történt omlás. De biztosan mindenki emlékszik a 2017-es augusztusi omlásra a svájci Piz Cengalón, amely nyolc ember életét követelte és a hegy lábánál lévő Bondo faluban helyrehozhatatlan infrastrukturális károkat okozott.
Marta Chiarle tájékoztatása szerint ma már rendkívül pontos monitorozási lehetőségek vannak a gleccserek legkisebb mértékű mozgására, de jellemzően ezek azokra a területekre koncentrálnak, ahol a gleccserek emberlakta területeket vagy jelentősebb infrastruktúrát veszélyeztetnek. Ilyen például az Aosta-völgyben, Courmayeur szomszédságában található Planpincieux-gleccser a Grandes Jorasses-on, amelynél a lefelé mozgó jégletörés mozgását centiméteres pontossággal mérik. Ezt a fajta monitorozást azonban nem lehet az Alpok összes gleccserére kiterjeszteni.
"Szükség van új módszerek kidolgozására a gleccserek megfigyelésével kapcsolatban. Mindenekelőtt azonban azokat az eredményeket kell kielemeznünk, amelyeket a Marmoladán történ omlás vizsgálata után kapunk. Ez segíthet a jövőben felismerni azokat a jeleket, amelyek az emberi élőhelyhez vagy aktivitáshoz közel lévő gleccserek összeomlásához vezethetnek. Szükség lehet alacsony intenzitású megfigyelésre önkéntesek bevonásával, de magasan képzett szakemberekre is, akik képesek felismerni a gyanús gleccserhasadékokat illetve a veszélyes vízfelhalmozódást."
"Bizonyos esetekben, ahol konkrét és közvetlen életveszély megállapítható, ott természetesen igen. De általában véve a hegyekbe járók tisztában vannak vele, hogy ezt a tevékenységet a saját felelősségükre végzik. Ugyanakkor a hegyek szerelmesei számára is újfajta figyelemre és egy új mászókultúra kialakítására lesz szükség, mert a természetben végbemenő változások miatt nekünk is meg kell változtatnunk a szokásainkat. Bizonyos mászóutakon és gleccsereken olyan sokan járnak, hogy ezek esetében szükség lesz állandó megfigyelésre, hogy az esetleges újabb tragédiákat elkerülhessük" - véli az olasz glaciológus hölgy.
A Marmoladán történt gleccseromlást követően a területileg illetékes önkormányzat a további omlástól tartva természetesen az összes, veszélyzónában található túraösvényt lezáratta a Fedaia-tótól délre.
Az idei nyár elég nagy dózisban szolgáltatta azokat a jelenségeket, amelyek miatt olyannyira veszélyessé váltak egyes helyek, hogy a helyi hatóságok több helyen a mászótevékenység korlátozásának eszközéhez nyúltak. Lassan már megszokott, hogy a Mont Blanc normál útján, a Gouter-kuloár állandósuló kőhullásai miatt nyár derekán hetekre beszüntetik a vezetést a helyi hegyivezető irodák. Ugyanezt tették idén a cerviniai és zermatti vezetők is a Matterhornon, de hetekig nem vittek klienseket a Castorra és Polluxra, valamint a Weissmiesre sem. Mivel ez nem tiltás, ezért a jellemzően külföldi mászókat ez nem szokta eltántorítani. Éppen ezért az extrém kőomlásos helyeken idén még drasztikusabb eszközökhöz folyamodtak. St. Gervais polgármestere augusztus 5-én bezáratta a Téte Rousse és Gouter-menedékházat a Mont Blanc normál útján (augusztus 20-án nyithattak újra). Valtournanche polgármestere pedig a Matterhorn olasz normál útját záratta be rendelettel. Ennek ellenére voltak mászók, akik felmentek. Egy lengyel mászót feljelentettek az olasz hegyimentők, aki a tiltott útvonalon mászás közben hegyimentést kért, mert nem tudott tovább menni.
Több menedékháznak vízhiány vagy a permafroszt olvadása következtében kialakult szerkezeti károsodás miatt kellett bezárnia. A szárazság és a jégolvadás drámai mértéket öltött. Amikor pedig jön végre a csapadék, akkor jellemzően ítéletidő kíséretében: szinte heti rendszerességgel keletkeznek árvizek, sárlavinák, fölcsuszamlások.
