Viszlát(?), Nanga-Parbat!

Az előző rész tartalmából: Zoli úgy döntött, hazautazik, mert fagyási sérülései miatt nem tudta behozni az akklimatizációs lemaradását. A fiúk néhány meleg helyzet túlélése után inkább lekísérték barátjukat, hogy új energiákat merítsenek a civilizációból. Változatos étkezés, meleg víz, áram, ágy - ezeket nyújtja a szinte világszínvonalú Panoráma Hotel és városa, Chilas.

Először Zolit kellett buszra tenni. Ez nem is tűnt olyan egyszerűnek, mert a busz menetrendkészítőinek még lenne mit tanulniuk a Volántól. Végül egy hirtelen Iszlámádba induló kisbusz tűnt fel a láthatáron, erre pakolták fel Zolit, akinek csak a csomagjai szorultak ki a tetőre.
Dávid és Ian már elseje este óta lenn voltak a hegyről. Zoli hazaküldése után másnap a rendőrség érdeklődött barátjuk utazása felől, ezenkívül csak zuhogott az eső, és eltűntek a helyi összekötőik.

6-án szerencsére előkerült a vezetőjük, így végre visszaindulhattak a hegyre. Sher faluból a szokásos gyaloglás várta őket, friss hóval fogadva a visszatérőket. Kissé alábecsülve a nehezített menetet, végül 17 órás erőlködés után, 8-án hajnali 1-re értek fel újra az alaptárborba.

9-én ismét kedvenc időtöltésüknek hódoltak, azaz nyomot tapostak az egy hete hulló hóba, így érték el délután az egyes tábort. Vagyis az úgy nevezett egyes tábort, ugyanis csak egy csálé, félig eltemetett sátor mutatta, hogy ez lenne a csúcstámadásuk első állomása. A megroggyant sátrat kiásták, és megjavították a törött rudat is.

Másnap kora reggel lendületesen indultak a kettes tábor depója felé. Épp a rettegett jégfolyosón keltek át, amikor Ian émelygésre és fáradtságra kezdett panaszkodni. Ennek ellenére némi pihenés után feljutottak a depóig, sőt, tovább is indultak. Közben Iannek lüktetett a feje, szédült, majd egy idő után már képtelen volt egyenesen megtenni három lépésnél többet. Mivel a magassági agyi ödémának a fele sem tréfa, azzal a lendülettel fordultak is meg, és az egyes táborból felszereléseiket felkapva siettek le egészen az alaptáborig. Iannak oxigénre, gyógyszerre és pihenésre volt szüksége, mert a klasszikus hegymászóbetegség könnyen végzetessé válhat.

Mivel az expedíciónak nem maradt elég ideje valamennyi köztes tábor kiépítésére, Dávid és Ian úgy döntöttek, ott hagyják a téli Nanga-Parbatot.

Ők tehát meghagyták a lehetőséget bárkinek, hogy megszerezze az első téli meghódítás dicsőségét. Nos, van még valaki, aki vállalkozna rá?