Idén második alkalommal szervezték meg a II. T-Mobile Bécs-Budapest kajak-kenu és evezős teljesítménytúrát , azt a sporteseményt, ahová közel 43 hajóegység és 84 résztvevő jelentkezett. Indultak túrakajakok-kenuk, és evezős hajók. A feladat, meghódítani a Dunát, Bécstől Budapestig . Három ország, egy folyó – ez volt közös bennük.
A 300 km-es távot hat nap alatt teljesítették a túrázók. Bécsből indult a teljesítménytúra, és Pozsonyon keresztül érkeztek Magyarországra az evezősök. Ásvány, Neszmély és Visegrád adta a hazai állomások helyszínét.
80965-DSC03535.JPG
Az öt Dunán töltött nap alatt a túrázók nem csak a teljesítményüket tették próbára. Gyönyörű környezetben evezhettek, közben pedig megcsodálhatták a Duna mentén húzódó városok történelmi nevezetességeit, megismerhették az egyes országok kultúráját.
2010. augusztus 14-én indult a teljesítménytúra. A bécsi indulás nagy feltűnést keltett a Duna partján. A színes hajók kavalkádja, a túrázók készülődése nem mindennapi látvány volt Bécsben.
80965-DSC03542.JPG
Sokan kíváncsiságból, de volt, aki az evezés élvezetéért vállalkozott erre a túrára.
80965-DSC03554.JPG
3 országon keresztül, zsilipelés és átemelések után csütörtökön, augusztus 19-én érkeztek a túrázók Budapestre. Az első hajó délután 3 órakor futott be a Lágymányosi öbölbe. Ahol már barátok, családtagok várják a túrázókat. Az ünnepélyes díjkiosztó ünnepségre Kozmann György és Wittmann Tamás is kilátogattak, akik minden résztvevőnek oklevelet és a T-Mobile jóvoltából egy ajándékcsomagot adtak át. A legjobbak, különböző kategóriákban felállhattak a dobogóra is.
80965-DSC03589.JPG
A részvevők egytől egyig állítják: fantasztikus, élményekben gazdag egy hetet zártak.
80965-DSC03610.JPG