A Balaton-kör-betekerve

Én idén csak egy árva maratont szerettem volna lefutni... Szabinak viszont fogadásból még ebben az évben be kell zsebelnie a Vasember titulust és azt meg nem hagyhatom, hogy nélkülem csinálja meg. A felkészülés részeként elindultunk a Tour de Pelso-n, ami igazából nekünk - akik nem vagyunk májerek - Balaton Maraton volt és nem is igazán verseny, mivel már előre szóltak: aki az élmezőnytől lemarad, az túrázónak minősül. Úgyhogy tudtuk már a rajt előtt, hogy csúnyán le leszünk minősítve, persze ettől mi még nem estünk kétségbe. Én meg már egyszer amúgy is körbetekertem a magyar tengert, igaz, az 5 napba tellett.

Dress Code Strategy
Az egész verseny legizgalmasabb része még a rajt előtt zajlott, amikor el kellett döntenünk, hogy miben is tekerjünk. Napok óta erre a napra mondták a legtöbb zuhét és max 19 fokot. Ehhez képest reggel 8kor kellemesen sütött a nap és a felhők sem tűntek idegesnek, szóval dilemma: esőkabát, nem-eső-kabát, nem-eső-nem-kabát? Végül én rövid ujjúban vállaltam, hogy vagy kockára fagyok, vagy parasztbarnaságot kapok, Szabi meg bevállalta, hogy ha már elázik, akkor azt hosszú ujjú felsőben fogja. Igazából mind a kettőnknek igaza lett, volt is jó idő, meg nem is, esett is meg nem is, de összességében mázlink volt az időjárással.

204km előttünk
Csak óvatosan, okosan... mondogattuk egymásnak és magunknak. Ne vigyen el a kezdeti lelkesedés és a tömeg, meg persze az első országúti versenyünkön ne okozzunk bolyozás közben tömegszerencsétlenséget. Az egyéni edzések alapján egy 29km/h-s átlagot lőttünk be magunknak, ehhez képest kifejezetten nehéz volt elérni, hogy 35 alá kússzon a sebességjelző.

Meglepően gyorsan elérkeztünk a szinttérkép egyik legcsúnyább görbéjéhez, valahol a 60. kilométer után Balatonújlaknál. A valóságban azonban nem is volt annyira vészes és tovább színesítette az élményt, hogy a többi versenyzőhöz képest jól nyomtuk a felfeléket. Mindezt annak ellenére, hogy az első frissítő-pontból csak egy elmosódott pacát észleltünk és nem tudtuk bedobni az áhított banánunkat. Azt ugyan jelezték a szervezők a kiírásban, hogy nem „menet közbeni” frissítés lesz és meg kell állni, le kell szállni a frissítőpontoknál, de hogy le is kell térni hozzájuk az útról, mint egy benzinkútnál (volt is olyan, hogy benzinkútnál voltak a csokis asztalok), na erre nem számítottunk. Az erre a figyelmet felhívó táblákat se nagyon vettük észre, amikor meg már a vállunk felett hátra nézve vettük észre a tévedést, nem volt kedvünk visszafordulni. Ilyen okból kifolyólak több esetben lecsúsztunk a plusz energiákról, de szerencsére tankoltunk még induláskor elég muníciót.

90 km környékén utolértünk egy bolyt, akikkel azután az egész északi parton többé-kevésbé együtt tekertünk. Vagy mi hagytuk ott őket az emelkedőknél, vagy Ők hagytak faképnél, amikor Balatonfüreden időben észrevettük a frissítőállomást - a füredi emelkedőnek hála nem tellett sok időbe, hogy újra melléjük érjünk.

Még Badacsony előtt elkapott minket egy 10perces kis zuhé, amitől a szemüvegeken keresztül egyre kevésbé lehetett egészségesen kilátni. Haverom kérdezte is, hogy mi ilyenkor a teendő, mire én a kesztyű fikafogójával törölgetést javasoltam. A tanácsom olyan jól bevált, hogy nem csak az esőcseppeket, de a cserélhető lencsét is sikerült kitakarítania a szemüvegből, úgyhogy a hátralévő féltávban közösen fohászkodtunk a napsütés- és bogármentes időjárásért.

Finomságok a végére
Közben a 80km-ig jellemző 32 km/h feletti átlagsebességünk szépen lecsúszott 31,8-ra, majd az akarattyai emelkedős megreccsenés után 31,5-re és ez már a célig kitartott. Emlékeztem régről Balatonakarattyánál arra a mogorva dombra, de most kifejezetten rosszul esett 180km tekerés után a hosszú mászás. Apropó 180km... Nagyatádon itt már kibújhatunk a bringás cipőből és jöhet a vágyott maratoni futás.. hmm, fincsi lesz.

Onnan már csak egy rövid munkába-tekerésnyi táv maradt hátra, ahol már csak abban reménykedtünk, hogy nem kapunk defektet (már az első kilométerektől kezdve folyamatosan láttunk szerencsétlenül járt sporttársakat szerelni).

Nekünk mázlink volt és a hosszú célegyenesben végül 6:30:07 idővel átgurultunk a célvonalon. Valamiért a célt arrébb tették, mint ahonnan rajtoltunk, így a privát fogadóbizottságunkért még tekerni kellett egy rövidet. Bár nincs az az érzés, hogy alig várjuk a jövő évi körbetekerést, a teljesítéssel járó büszkeség és jó érzés miatt mindenképp megérte...

Ui.: még két nap után is hiába várom az izomlázat, valaki érti ezt?