A focisták nyápicok, a bringások kemények

Focisták vs. bringások

A foci EB-k és VB-k ideje alatt sokszor olyanok is a képernyők előtt ragadnak, akik egyébként soha nem néznek profi futballt. Számukra még inkább szembetűnő, hogy aranylábú barátaink mennyi időt is töltenek sípcsontjuk és egyéb más testrészeik szorongatásával a földön fetrengve. Ilyenkor sokan felteszik a kérdést, hogy valóban olyan durva volt az az ütközés? Mindez persze nézőpont kérdése, hogy mi számít durvának és mi mennyire fáj, azonban egy másik népszerű sportág, a kerékpározás nagyon jó példát szolgáltat arra, hogy valójában hol is van, vagy hol kéne, hogy legyen egy profi sportoló fájdalomküszöbe.

Még egy „sima” országúti versenyen is van, hogy rommá zúzott hátsóval, törött csontokkal tekernek be a versenyzők a célba, mert hát, hogy néz az ki, ha feladjuk, a sportág extrémebb változataiban (BMX, DH) pedig olyan esések után is „illik” lehetőleg lábon távozni a pályáról, ahol első ránézésre az is kérdéses, hogy egyáltalán életben marad e az illető. Ezzel szemben a futballban a Bónuszkód.com-on lassan arra is fogadást lehet kötni, hogy ki mennyi időt tölt majd vízszintesen a gyepen. Természetesen azt is érdemes megemlíteni, hogy ez sok (nagyrészt) szimulálás mára a futballban komoly taktikai fegyveré vált, ugyanis „sikeres” színészkedés esetén pl. jó helyről lehet szabadrúgást kapni, vagy a csapat számára éppen megfelelő állás esetén komoly percekkel lehet közelebb kerülni a meccs végéhez.

Ezzel együtt egyre többször látunk már-már bicskanyitogató színészi teljesítményeket, amelyek amellett, hogy az amúgy fociimádók lelki egyensúlyát is képesek megbontani, rendkívül töredezetté teszik a játékot, ezzel sokszor nézhetetlenné téve azt. Persze lehet mondani, hogy akinek ez nem tetszik az nézze csak a vérben fürdő kerékpárosokat, ám mi jobban örülnénk, ha mindkét sportág szerethető(bb) lenne. A futball egyébként is egy sokszínű, megosztó játék; a jó futballnak nincs szüksége a földön vergődő nyápicokra. Ami a kerékpárosokat illeti: azért tegyük hozzá azt is, hogy az „ami nem öl meg, az megerősít” mondás jól hangzik, azonban a valóságban nem feltétlenül állja meg a helyét. A pályafutás utáni évekről csak nagy ritkán, különösen eredményes versenyzők esetén esik szó, (náluk is inkább a bulvár témájú hírek kerülnek előtérbe). Ami ma überkemény, az lehet, hogy 30 év múlva egyenlő a mindennapos fájdalommal. A különbség viszont a bringások és focisták között az, hogy míg a bringásnak nincs választása, hogy esik e vagy nem, addig a focistának saját döntése, hogy rájátszik e az adott szituációra. Kérjük tehát a focistákat, hogy ha másért nem, a saját önbecsülésük kedvéért lessenek el egy kis vagányságot a bringásoktól és ne essenek el minden fűszálban, ami az útjukba akad!