Sárhányó, vagy sárvédő?

Létezik egy olyan kerékpár alkatrész (de persze nem csak kerékpáron alkalmazzák, hanem más, kerékkel rendelkező járművön is), amit a kerék fölé helyezünk és aminek az a célja, hogy felfogja a kerék által felkapott sarat, port, nedvességet. Ezt az alkatrészt szoktuk hívni sárvédőnek, vagy sárhányónak is, ám ha ez utóbbi elnevezést használjuk írott, vagy videós formában, rendszerint érkeznek olyan kommentek, észrevételek, hogy a sárhányó elnevezés téves, hiszen az maga a kerék. Mivel nem egyszeri esetről van szó, hanem most már évtizedek óta rendszeresen visszatérő jelenségről, elérkezettnek láttuk, hogy utánajárjunk a dolognak.

Kérdéseinkkel megkerestük Kozma Juditot, a HUN-REN Nyelvtudományi Kutatóközpont nyelvi tanácsadó szolgálatának munkatársát, és a válaszai alapján elkészült az alábbi videó. A videó alatt a levelezés teljes tartalmát is megosztjuk veletek.

A sárhányó az a sárvédő, vagy a kerék?

A Mozgásvilág kérdése sárhányó témában

A kerékpár (vagy igazából bármilyen jármű) kereke felett lévő lemez, ami a felcsapódó sártól véd meg,a sárvédő, vagy sárhányó néven ismert számomra. Gyakori jelenség azonban, hogyha egy írott, vagy videós anyagban a sárhányó elnevezést használom, érkezik néhány kommentelő, akik szerint a sárhányó az maga a kerék, vagy a gumi, mivel az hányja a sarat, a sárvédő pedig megvéd minket ettől. Az egy dolog, hogy sokszor a stílus minősíthetetlen, de sokkal inkább érdekel az, hogy honnan eredhet ez az elgondolás, amit sokan hangoztatnak. 

“Sárhányó van rajta, mert az a kerék. Viszont sárvédő nincs”
“Borzasztóan halk a video, és mostmár meg kellene tanulni, hogy a "sárhányó", az a kerék!!! Amiröl szó van a videóban, az "sárvédö" .”
“Egy kis észrevétel lenne: 4:03 nem sárhányó hanem sárvédő.”
“a sárhányó a gumi !!!  talán sár védőre gondoltál hahahahaha”
“tetszett a videó, jól összerakott. DE! egy észrevétel; sárhányó minden bringán van, a sárvédő szokott opcionális lenni :)”
“a sárhányó az maga a kerék jó napot!!!”

Az aduász a kezemben a Magyar Értelmező Kéziszótár, amely szerint a sárvédő és sárhányó szinonimák és jelentésük a sár felcsapódását megakadályozó lemez. Sikerült már beszélnem olyannal, aki szerint a sárhányó az maga a kerék, de ő sem ment be még soha életében kerékboltba sárhányót venni (vagyis soha nem utalt a kerékre a sárhányó kifejezéssel), csupán a “józan paraszti ész”, vagy a “logika” alapján jut arra a következtetésre, hogy a sárhányó az nyilván a kerék. Nem igazságot szolgáltatni szándékozom, sokkal inkább szeretném kideríteni, vagy legalábbis jobban körüljárni a témát (na meg persze alátámasztani azt, hogy miért használom a sárhányó kifejezést úgy, ahogy).

Megnéztem, hogy a “hány” ige azt jelenti, hogy “egy, vagy több helyre halmoz”. Ilyen értelemben a sárvédő is lehet sárhányó, hiszen egy adott helyre hányja a sarat, de a kerék is lehetne, hiszen az meg több helyre halmozza (bár inkább szór, vagy fröcsköl). Véleményem szerint mindkét elnevezés megmagyarázható, hiszen a kerék feletti lemez véd a sártól, illetve egy adott helyre hányja a sarat (hmmm, jobban belegondolva a sárvédő kifejezés bénább, de a hasonló következetlen elnevezésekben nincs hiány: arckrém az arcra, de májkrém májból… jó esetben… és akkor a babakrémről még nem is beszéltünk, vagy a napkrémről, illetve például a térdvédőről és a szélvédőről).

Tehát, a MÉK szerint a sárhányó ugyanaz, mint a sárvédő és a magyar nyelv logikai következetlensége alapján szintén lehet a sárhányó ugyanaz, mint a sárvédő. A kérdés már csak az, hogy akik ilyen hevesen kitartanak a sárhányó, mint kerék elnevezés mellett, vajon honnan eredeztetik ezt az infót (általában a kommentelők nem vették a fáradságot, hogy válaszoljanak már a visszakérdezésre). 

A Mozgásvilág.hu szerkesztőjeként arra az elhatározásra jutottam, hogy készítek erről egy írásos és/vagy videós tényfeltáró anyagot, ha másért nem, hát azért, hogy az ilyen jellegű kommentekre elég legyen ezt belinkelni és ne kelljen újra leírni ugyanazt. No és ehhez a tényfeltáráshoz szeretnék nyelvészi segítséget, megerősítést, cáfolatot, véleményt kérni, ezért írtam meg ezt a levelet.

A HUN-REN Nyelvtudományi Kutatóközpont válasza

A magyar nyelv reprezentatív korpusza, a több mint egymilliárd szövegszót tartalmazó, ingyenes regisztrációval bárki által böngészhető Magyar nemzeti szövegtár 1097 találatot ad a sárvédő, 212-t pedig a sárhányó szóra. Internetes kereséssel az előbbire majdnem 1,8 millió, az utóbbira nem egészen 20 ezer találatot kapunk. Ezekből az adatokból az látszik, hogy a sárvédő szó jóval gyakoribb, mint a sárhányó, ám az utóbbi sem jelentéktelen előfordulású. Azt, hogy a sárhányó szó valóban teljesen elfogadott szava a nyelvünknek, bizonyítja az a tény is, hogy a Magyar értelmező kéziszótár második, átdolgozott kiadásában (ez 2003-ban jelent meg) a sárhányó címszó értelmezésében ez szerepel: „Jármű kereke fölé erősített, a felcsapódó sártól védő lemez.” A sárvédő szócikkében azonban (bár nem utaló szócikként van megjelölve) csupán ennyi áll: „Sárhányó." Ezek alapján (ahogyan Ön is írja) a két szó szinonimának tekinthető. (Megjegyezhetjük még, hogy a kéziszótár szerint mindkét szó a legkevésbé gyakori szavaink közé tartozik.)

De akkor vajon mi okozhatja azt, hogy a sárhányó szóval kapcsolatban ekkora az elutasítás?

Ahogyan Ön is megfogalmazza, a nyelvhasználók egy része „logikátlannak” és éppen ezért helytelennek érzi ezt a szót. Kálmán László a Nyelv és Tudomány című ismeretterjesztő portálon már foglalkozott (olvasói kérdésre, kételyre reagálva) a sárhányó ~ sárvédő (~ sárvető) problémájával, és írásában megpróbált utánajárni annak, hogyan is jöhetett létre a sárhányó szavunk: Mivel a szóba jöhető nyelvekben nem a sár + hányó elemekből létrejött szavakkal jelölik a kérdéses eszközt, Kálmán arra a következtetésre jutott, hogy nem tükörfordításról, hanem „teljesen belső magyar fejleményről van szó” (l. a linken). Feltételezése szerint kétféle módon jöhetett létre ez az összetétel: A) Az elnevezés alapja az a tény lehetett, hogy a sárhányóról előbb-utóbb le is potyog a sár (amikor többet már nem képes felfogni). „Így nemcsak véd a sártól, hanem hozzájárul ahhoz is, hogy levetődjön a kerékről a sár, lehányja onnan” (szintén l. a linken).
B) „A másik lehetőség, hogy a sárhányó (és a sárvető) azoknak a (viszonylag ritka) összetett szavaknak a mintájára alakult ki, amelyekre a következők jellemzők:
1. Az előtag olyasmire utal, ami egy bizonyos eseményben az úgynevezett páciens vagy a téma szerepét tölti be.  (A páciens az, ami az esemény szenvedő alanya, a téma pedig az, ami állapot- vagy helyváltoztatáson megy keresztül.)
2. Az utótag egy -ó/-ő toldalékos tárgyas ige, és az esemény típusára utal.
3. Az egész összetétel olyan helyet jelöl, ahová a páciens vagy téma kerül, mire az esemény lezajlik.
Ilyen típusú összetételek például a meddőhányó, a szemétlerakó és a szemétledobó” (l. mint fent).

A fentiek alapján tehát szabályos, bár nem túl gyakori az a mód, ahogyan ez az összetétel létrejött. A nyelvhasználók (egy része) számára azonban valószínűleg továbbra is „logikátlannak” tűnik ez a szó. A laikus (vagyis nyelvészeti végzettséggel nem rendelkező) nyelvhasználók gyakran beszélnek a nyelv „logikájáról”; úgy vélik, a nyelvekben ez a legfőbb szervező erő. Fejes László szintén a Nyelv és Tudomány portálon megjelent cikkében igyekezett eloszlatni ezt a „tévhitet” vagy más megközelítéssel élve ezt a nyelvi ideológiát.

Hadd idézzek három-négy példát a Magyar Nyelvőrnek abból a rovatából, amelyben annak idején a Nyelvtudományi Intézet (ez ma a HUN-REN Nyelvtudományi Kutatóközpont) nyelvi tanácsadásához érkezett kérdésekből és az azokra adott válaszokból mutattak be néhányat:

„A nyelvet azonban – bár a gondolkodással a legszorosabb kapcsolatban áll – nem egyedüI a logika kormányozza, s nem az irányítja fejlődését sem. A nyelvfejlődés számtalan hatóerőnek együttes összege, s eközben gyakran hoz létre olyan alakokat, amelyek látszólag ellene mondanak a logika követelményeinek. Még szerencse, hogy az egyes nyelvi tények elbírálásakor nem az a legfontosabb szempont, hogy logikusak-e vagy sem, hanem hogy: 1. általánosan használatosak s mindenkinek érthetők-e, egyet jelentenek-e mindenki számára; 2. meggyökeresedtek-e már a nyelvben, van-e bizonyos történetük; 3. nem ellenkeznek-e a nyelvnek nem pedig a formális logikai okoskodásnak – valamilyen törvényszerűségével” (Magyar Nyelvőr 1954: 276. oldal).

„Igaza van abban, hogy »logikusabb« volna, ha a teljesen szegény embert inkább vantalan-nak neveznénk. Voltaképpen nevezzük így is, hiszen akinek nincs semmije, az vagyon-talan is: a vagyon szó nem egyéb, mint a van ige régiesebb formája. (Olyan, mint a megy, tesz, lesz mellett a megyen, teszen, leszen.)
De persze a nyelv nem mindig logikus. Hiába boncolgatjuk a logikánkkal, hogy a nincs-telen voltaképpen olyan ember, akinek a nincs, tehát a semmi hiányzik, azaz aki éppenséggel gazdag: ha a nyelvszokás ezt így fogadta el, hogy a nincstelen teljesen szegény, akkor ezt tudomásul kell vennünk. S ez a szó bizony már elég régóta ismerős a magyarban. Tájszóként is ismerik igen sok helyen, nincsetlen alakban. S nem is áll olyan egyedül a logikátlanságával. Ha azt mondom: nem volt ott senki sem, nem történt semmi sem, az éppen olyan logikátlan, mint a nincstelen. S még valamit. A kettős tagadás nem mindig válik állítássá más nyelvekben sem. Mint a Magyar Nyelv című folyóiratban is olvasható (16: 91), a török nyelvben is van éppen hasonló fejlemény: jok 'nincs' ; -siz 'nélküli' ; joksiz = szegény, szó szerint: nincs nélkül való, nincstelen” (Magyar Nyelvőr 1957: 253. oldal).

„Okfejtése logikus, és valóban csak a -ba ragos alakot fogadhatnánk el helyesnek [ti. Megyek a klinikába.], ha a nyelvben mindig és mindenhol a logika törvényei érvényesülnének. Ez azonban nem így van, s ezért a következtetés is helytelen. A két mondat közül a második a helyes: »Megyek a klinikára.« Hogy miért? Azért, mert a magyarul beszélők számára ez a megszokottabb, ez az általános, ez a köznyelvi alak. Ebben az esetben tehát nem a „logikus" gondolkodás, hanem a logikátlannak látszó nyelvszokás érvényesült.
Ne gondolja azonban, hogy az »a klinikára megyek« szerkezet az egyetlen nyelvünkben, amely ellen a logika nevében vétót emelhetnénk. Hogy egy teljesen hasonlóval kezdjem, a kis diákok gimnáziumba, technikumba járnak, a nagyok egyetemre, főiskolára. A kis diákot iskolába küldjük, a felnőtteket iskolára. Mondhatjuk valakiről azt, hogy az erdőn dolgozik, de sétálni csak az erdőben szoktunk. A magyarok Magyarországon laknak, a németek Németországban. »Logikátlan« a ragok használata a falu- és városnevek mellett is, pl.: vki Debrecenben, Pesten, Győrött stb. lakik. Nem is beszélve arról, hogy a helyes alak Bécsbe, de ugyanakkor Pécsre. Néha már világosan érezhető jelentéskülönbség is van a két ragos alak között. Mást jelent »falun lakom« és »a faluban lakom«. (Magyar Nyelvőr 1958: 121. oldal). Ugyanitt említhetjük meg A parkba kutyát (be)vinni tilos! és A játszótérre kutyát (be)vinni tilos! mondatokban a főnév határozóragjainak eltérését is (erről l. Magyar Nyelvőr 1961: 240. oldal).

„A nyelvújítás kora előtt a rózsaszín, rózsaszínű piros színt vagy piros színt is jelentett, csak azóta jelenti csupán a 'halványpiros'-t (vö. Csűri Bálint: Magyar Nyelv 18 [1922]: 170). Ma már csakis ezt értjük a szón, nem lehet félreérteni, azért nincs okunk a hibáztatására.
Az égszínkék-en is mindenki a tiszta, derült ég színét érti. Ne bántsuk hát ezt se.
Minden nyelvben sok ilyen „értelmetlenség", »logikátlanság« van, s éppen ezek a „logikátlan" kifejezések a legszínesebb, legkifejezőbb elemei a nyelvnek. Nem szabad az ilyesmin fönnakadnunk, még kevésbé úgy gondolnunk, hogy az effajta kifejezés »megcsúfolja« a nyelvet” (Magyar Nyelvőr 1959: 131. oldal).

„Logikai szempontból tehát helyes az, amit levelében ír: a tilos — »névértékét« tekintve — magában is azt jelenti, hogy 'szigorúan tilos', a nyolc óra — ha mindig pontos időmeghatározásokat adnánk — önmagában is kifejezné azt, hogy 'pontosan nyolc óra'. A beszédben azonban — amint az említett példák is mutatják — nemcsak logikai szempontok érvényesülnek: a beszélő tudja, hogy mennyit érnek a szavak a gyakorlatban, és azt a hiányt, amennyivel kevesebbet érnek »névértéküknél«, olyanféle nyomósító szavakkal pótolja ki, mint amilyen az említett példákban a szigorúan és a pontosan. A beszélőnek ezt a magától értetődő törekvését, ezt a szavak eredeti értelmét helyreállító eljárását semmiképpen sem lehet nyelvhelyességi szempontból kifogásolni” (Magyar Nyelvőr 1959: 370. oldal).

„Igaz ugyan, hogy [visszafejlődés] szavunk — eredetében — nem egészen logikus, de hát régi igazság, hogy a nyelv nem logika (vö. nincstelen)” (Magyar Nyelvőr 1959: 517. oldal).

„Igaz, a görög eredetű atom szó eredeti jelentésével (atomosz 'oszthatatlan') ellentmond annak, amit ma jelölünk vele; tudjuk, hogy nemcsak az atom, hanem még az atommag is összetett. Ennek ellenére továbbra is bátran használják az egész világon az atom szót, nem kell félreértéstől tartanunk . Nem ritka eset a nyelvekben, hogy egy szó eredeti jelentése nem egyezik többé a jelölt fogalommal, mégis kiirthatatlanul tovább él. Ilyen például a magyarban a lábos szó; már rég nincs lába annak az edénynek, amelyet valamikor a nyílt tűzre állítottak, mégsem ütközünk meg ezen az elnevezésen” (Magyar Nyelvőr 1961: 122. oldal).