- Futás
- Hegymászás
- Kerékpár
- Túra
- Sí
A francia Alpokban, Alp d’ Huez mellett megrendezett verseny hatalmas kihívás embernek és technikának egyaránt. A selejtezők 2810 méterről indulnak, és 1310 m szint különbséget kell megtenni a nagyon technikás és könnyű, de keskeny szakaszokkal tarkított hegyoldalon, majd a legjobb 350 fő a vasárnapi nagy döntőben 3330 méter feletti magasságból, a Pic Blanc gleccserén indul el, hogy végül a 850 m magasan fekvő célba érjen be… Brutális szintek és terep.
A Megavalanche nem épp az a fajta verseny, amire kis hazánk természeti adottságai lehetőséget nyújtanának felkészülni. De még a szomszédoknál is igencsak hosszú ideig kell taposni a gázpedált, hogy a kinti, néhol holdvilági tájhoz hasonló környezetben találjuk magunk. Épp ezért magyarként még nagyobb kihívás ez a verseny. Arról nem is beszélve, hogy az extrém mountain bike sport nagy nevei előszeretettel teszik tiszteletüket a rajtvonalnál.
Idén két magyar srác is odatette a kerekét, de még hogy! Tarr Tomi és Czimmer Patrik a maguk 150-150 fős selejtező csoportjaikból a 15. és a 22. helyen jutottak tovább a nagy döntőbe! A fantasztikus kezdeti eredmény után, a legjobb 350 rider között már bármilyen eredmény elfogadható! A srácokat hazaérkezésük után kérdeztük.
Patrik: Nálam ez mindig is amolyan bakancslistás terv volt, de nagyon távolinak tűnt. Aztán megismerkedtem Szlovéniában egy ausztrál bringással, aki egy beszélgetés során elejtett néhány morzsát arról, hogy ő szervezi a barátai számára a szállást és minden egyebet. Innen már nem volt megállás, nekünk is ő segített.
Tomi: Hogy őszinte legyek, sosem terveztem részt venni ezen a versenyen, de Patrik elhívott, így nem tehettem mást!
Patrik: Nem is tudom, hogy erre fel lehet-e igazán készülni, annyira egyedülálló. A legnagyobb gondot nem is a tömegrajt okozza, hanem az iszonyatos távok, melyek az alkarok és combok számára nagyon megterhelők. Jól kellett beosztani az állóképességünk, tüdőnk, fékeink a majd egy óra hosszú pályára. És ez nem könnyű feladat és nagyon kevés helyen gyakorolható! Ennek a tetejébe jön még az a 349 versenyző, akik előbb akarnak leérni mint mi… Én sajnos nem rendelkezem annyi 4X tapasztalattal mint Tomi, így nehezebben is mentek a bevágások és az agresszív előzések.
Tomi: Bizony a 4X-os előéletem jól jött, kifejezetten élveztem a tömeget és az ezzel járó rengeteg váratlan helyzetet, előzést… Szerintem erre a versenyre leginkább „a rutin, meg az évek” készítettek fel mindkettőnket. Itt szükség volt minden tudásunkra, minden egyes bringás élmény és tapasztalat jól jött, amit csak megszereztünk.
Tomi: Egy tömegrajtos versenyen elkerülhetetlen a versenyzők közti kontakt, ezt tudomásul kell venni. De a lehetőségekhez képest úgy gondolom mindenki – legalábbis a többség – próbált vigyázni a másikra. A rajtoknál nagyon kellett figyelni, nehogy egy tömegbaleset áldozata legyen az ember, de a pályán is voltak éles helyzetek. Nekem például egy lábtámasszal vett kanyarban valaki áthajtott a lábamon…
Patrik: Február végétől igyekeztem heti 1-2 alkalommal pump tracken edzeni, és kétszer-háromszor endurozni. De a kondi terem sem maradhatott el – heti 2-3 emelő- és guggoló edzések, és 1 alkalommal sajáttestsúlyos edzés. Ezek kellően megdobták az általános állóképességemet. Ezek mellett minden év májusától túravezető vagyok Szlovéniában, a Júliai-Alpokban, itt nagyokat lehet tekerni, sok szintkülönbséggel. De minden évben rengeteget tekerek a Mecsekben is és imádom. Azt hittem a 10-18 perces pályák pihenő nélkül segítenek, de nem hasonlítható az 1 óra 10 perceshez…
Tomi: Az életvitelemnek köszönhetően rengeteg időm jut a sportra. Minden délelőttöm saját testsúlyos erőedzéssel telik, délután bringázok és gyakran úszok is. Saját pályámnak hála – ha az időjárás engedi – minden nap tudok pump tracken gurulni. Mellette eljárok endurozni is, ahol igyekszem minél hosszabb lejtmeneteket keresni, de felénk ez maximum 3-5 perc…
Tomi: Már hétfő délután megérkeztünk Alp d’Huezbe, így laza bikeparkozással tudtuk indítani a hetet, ami remek ráhangolódás volt. A versenyek közeledtével pedig fokozatosan kapcsoltunk át „edzés” üzemmódra. A legtöbb versenyzőhöz hasonlóan elsősorban a selejtezőre próbáltunk felkészülni – hiszen ha onnan nem jutsz tovább, hiába gyakoroltál a döntő pályáján. Ezért ezeket a szakaszokat napi rendszerességgel jártuk (összesen kb. 7-8 alkalommal). Főleg a levágásokat, az előzési pontokat, a trükkösebb letöréseket és sziklafalakat memorizáltuk.
A futam teljes távját csak kétszer tettük meg, de az nagyon fontos volt. Már a második körben észrevettük, hogy ismerős a terep: talajtípus alapján be tudtuk azonosítani, milyen stílusú szakasz következik, ott pedig megjegyeztük a legfontosabb akadályokat. Mindkét pályán kitapasztaltuk, hol lehet pihenni, és hol kell tényleg mindent beleadni.
Patrik: Szerintem az egész egy nagy improvizáció, sok féle és sok évnyi bringás tapasztalat keveredik itt. Például az én selejtezőmön, az előttem lévő kanyarban elestek és azonnal a levágás mellett kellett dönteni. A szűk részeken kénytelen az ember a nyájjal mozogni, nincs mit tenni, mindenki annyival megy, mint a leggyengébb láncszem. A szélesebb helyeken azért bátorságtól függően lehetett előzni.
Tomi: Bizony sokszor kell improvizálni, az egész kör pillanatnyi döntések sora… Sokat szakaszoltunk az edzés során, hogy szalagon belüli „levágásokat” találjunk. Szerintem a legjobb, ha egy-egy szakaszon több nyomot is begyakorol az ember, így gyorsabban reagál egy versenyszituációban. Ahogy együtt mentünk, és próbálgattuk a nyomokat, az olyan volt, mint egy 4X edzés, csak 40 másodperc helyett bő 20 perces pályán…
Patrik: Számomra a Cedric Graciaval való találkozás volt a legnagyobb ilyen élmény. Mikor elkezdtünk bringázni ő volt az első New World Disorder filmek sztárja (és nem hittük el hogy, DH-n és 4X-on is nyerhet egy versenyző ugyan azon a hétvégén világkupát). Selejtezőn az előttem lévő csoportban rajtolt, a futamon 5 sorral álltak előttünk a profik, és velük együtt indulhattunk. A végén egy fotóra és néhány szóra elcsíptük. Idén elszakadt a lánca, de szerintem így is jó időt ment.
A selejtezőben 150 fős csoportokba osztva versenyeztetek, a döntőhöz képest más pályán. Mennyire volt más jellegű a két nyomvonal, és mennyire lehetett erre készülni?
Tomi: A selejtező egy kavicsos, dózerutas száguldással kezdődött, több visszafordítóval, ahol elég agresszív a verseny. Utána jött egy széles, havas szakasz, majd igazi DH és néhány tekerős átkötő. Összességében ezen a nyomvonalon sokkal kevesebb volt a hó és több az előzési pont, mint a döntőn. Plusz a két nyomvonal hossza is nagyban eltér – a selejtező rövidebb pályáján sokkal jobban be lehetett osztani az erőnk, mint a döntőben.
De nem csak a nyomvonal volt más, a hozzáállás is. A legtöbb versenyző a selejtezőn akar igazán jót menni, hogy bejusson a döntőbe.
Patrik: Én egy Commencal Meta SX-vel megyek. Elöl 170 mm, hátul 160 mm rugóúttal. 26”-os kerekek, 1x10 váltásrendszer. A felkészítés nálam a rengeteg tartalék fékbetétből, pótváltófülből és a nagy generálból állt. Miután rengeteg sarat, vizet, port és felverődő köveket kaptak a bringák, mindennap legalább 1 órát takarítottuk és szereltünk őket, hogy másnap minden rendben menjen megint.
Tomi: Én egy YT Capra nyergében indultam. Elöl-hátul 160 mm rugóúttal. 27,5”-os kerekek, állítható nyeregcső. Ami a különleges felkészítést érinti: az a „nagy magyar valóság”, hogy ez a verseny sokba kerül és örülünk, hogy ki tudtunk menni. Én olyan gumikkal mentem, amilyennel megvettem a bringát…
Tomi: Eszméletlen ez a tömeg (a szó jó értelmében)! Sosem láttam még ennyi bringást. A kiváló szervezés és a felvonó rendszerek remekül kezelték a kétezer embert. A falvakban minden a bringásokról és a Megáról szólt. Az emberek tisztelik a versenyzőket. Mindenkinek köszönnek, mosolyognak. A résztvevők pedig közvetlenek, mindenkinek van egy jó szava vagy egy alkatrésze a másiknak.
Patrik: Maga a verseny, a környezet nem hasonlítható máshoz, annyira kirívóan különleges.
Mindkettőnknek nagy meglepetés volt, egy kellemes csalódás és életünk egyik legnagyobb bringázása, amit 12-13 évnyi energia befektetés gyümölcseként éltünk meg. A rajtnál állni maga a rock\'n\'roll!!!
Tomi: Arra a megállapításra jutottunk, hogy ez a hely – a versennyel együtt – a bringások Mekkája, ahová egyszer az életben el kell látogatni, szóval én azt üzenem: HAJRÁ!
Patrik: Általános erő-állóképességi felkészülést, zabfalatot egy kartonnal, és pót fékbetétet!
A teljes esti lazításhoz: SMR henger, nyújtás és sör!
