Az Alpok és az Alpe d’Huez Hír

A Tour de France történetében 1910 óta szerepelnek magashegyi útvonalak. Noha akkor a Pireneusokban debütált a verseny, egy évre rá már az Alpok csúcsait is meghódították a résztvevők. Ezek a meredek lejtők nem csak a kerekeseknek jelentettek kihívást, hanem a profitorientált kerékpár gyártókat is kreativitásra ösztönözte. Az addigra két győzelmet magáénak tudó Lucien Petit Breton is a legmodernebb technikával, váltókkal felszerelt géppel vághatott volna neki az Alpoknak, ha a balesete után nem kell kórházba szállítani őt. Az Alpok hőse a későbbi győztes, Gustave Garrigou lett, aki egy évvel korábban lábletétel nélkül hódította meg a Tourmalet csúcsát.

A Col du Galibier már rögtön az 1911-es évben szerepelt a versenyben. Gustave Garrigou azonban erre is, akárcsak a Tourmalet-ra csak az első mögött ért fel. Ugyanakkor, ahogyan egy évvel korábban a Pireneusokban, úgy a Galibier-n sem kellett letennie a lábát. E hőstett a hegy első győztesének, Emile Georget-nak, valamint Paul Duboc-nak is sikerült még ugyanebben az évben. 1949. július 19-én - amikor a mezőny ismét a Galibier felé vette az irányt - avatták fel a verseny megálmodójának és első igazgatójának, Henri Desgrange-nak emlékművét. Azóta nem csak koszorúval tisztelegnek az alapítónak, de minden évben a legmagasabb hegy első megmászója egy, a Desgrange tiszteletére alapított különdíjban részesül.

Az első tragédia is ehhez a helyhez fűződik. 1935-ben balszerencsék sorozata sújtotta a Galibier-n a versenyzőket, ugyanis a Telegraphe-on (a Galibier „előhegyén”) a sárga trikóért küzdő Magne-t elütötte egy autó, és kórházba szállították. A legrosszabb csak ekkor jött, a spanyol Francesco Cepada ereszkedés közben elesett és betörte a koponyáját. Később sajnos belehalt a sérüléseibe, így ő lett a Tour de France első halálos áldozata. Szerencsésebben járt az olasz Gino Bartali, aki szintén a lejtmenetben csúszott ki. Átbukott a korláton és belezuhant egy hegyi patakba. A habokból egy csapattársa húzta ki az olasz bajnokot, aki sértetlenül megúszta az esetet és csurom vizesen is egy dolog lebegett a szeme előtt: be kell fejeznie a szakaszt. Később aztán láz miatt kényszerült feladni a versenyt.

Noha a Galibier magasabb, hosszabb, többször is és régebb óta is szerepel a Tour de France-on, mint az Alpe d’Huez, mára ez utóbbi vált igazán kultikussá. Ezt bizonyítja az is, hogy a Galibier kimaradt az idei kiírásból, míg az Alpe d’Huez kétszer is szerepel az útvonalban, ráadásul egy szakaszon. Az alig 14 km hosszú kaptató, mely 21 hajtűkanyaron át vezet 1850 méter magasra, nézők százezreit vonzza évről-évre. Először 1952-ben mászta meg a mezőny az emelkedőt és ki más, mint Fausto Coppi ért fel először a síparadicsomba. Noha a második szereplésre elég sokat kellett várni, hiszen csak 1976-ban tért vissza a Tour erre a vidékre, innentől kezdve rendszeresen ádáz küzdelmek jellemezték e befutót.

A kanyarokban a korábbi győztesek neveit olvashatjuk, Coppitól Zoetmelkig, Bugnon át Carlos Sastréig. A leggyorsabban mégis az olasz Pantani ért fel, akit a gyorsasági örökranglistán Armstrong követ, mindössze egy másodperccel lemaradva. Érdekesség, hogy a valaha elért 5 leggyorsabb idő e két kerekes nevéhez fűződik és csak a 13. helyen tanyázó portugál José Azevedo az első, akinek a neve mellett nem szerepel semmilyen doppingbotrány – noha, amikor ezt az eredményét elérte, épp az Armstrong vezette US Postalnál tekert.

Az idei kiírásból nem csak a Galibier hiányzik, de olyan emelkedők is kimaradnak, mint a Col d’Izoard, a Col d’Agnel, vagy az Alpok legmagasabb aszfaltozott hegyi útja a Col de L’Iseran. Ezek miatt persze nem kell aggódnunk, hisz lesz így is izgalom, ugyanis a kiemelt kategóriás Col de la Madeleine 2000 méteres emelkedőjét viszont meg fogja mászni a karaván.