A fiatalok közel 100 százaléka azt gondolja magáról, hogy az aktuális közlekedési szabályoknak megfelelően teker. Pedig a bringás véleményvezérek szerint a srácok fele nem ismeri jól a KRESZ- t, az autósok pedig arra panaszkodnak, hogy a biciklisek nem figyelnek kellőképpen oda rájuk - derül ki a friss „McDonald’s BringaMánia” felmérésből . A megkérdezett fiatalok, szülők, bringások és autósok is úgy vélik, nagy szükség van egy olyan átfogó programra, amely egy „csomagban” biztosítaná a kerékpározással kapcsolatos összetett információkat. A 2010 nyarán debütáló „ McDonald’s BringaMánia ” program legfőbb célkitűzése a biciklizés tömegsport szintű népszerűsítése mellett az, hogy segítse a kétkeréken közlekedő felnőtteket és gyerekeket a kulturált, biztonságos bringázás elsajátításában.
Mára a bringások is a komplex városi közlekedési rendszer meghatározó csoportjává váltak. Ugyanakkor a sport- és túrabiciklizés is mind több család számára jelent közös elfoglaltságot. Az új helyzet új kihívásokkal jár együtt, a tudásnak, felkészültségnek egyre nagyobb jelentősége van. A „ McDonald’s BringaMánia ” felmérésben azt vizsgálták, hogy mit gondolnak a bringás szülők, gyerekek, szakavatott kerékpárosok és autósok: ki, mennyire érzi felkészültnek magát és biciklis társait a kétkerekűzésre.
A 4 csoporton közel 5000 fő részvételével végzett online kutatásból , kiderül, hogy a mai fiatalok 92 százaléka úgy emlékszik, 10 éves kora előtt tanult meg biciklizni. Ebből minden 5. magától, szülői segítség, megfelelő felkészítés és tudatosságra nevelés nélkül. Az ifjú generáció ennek ellenére nagyon magabiztos tudását illetően: közel 100 százalékuk tartozik a Bringabiztosak táborába, akik meg vannak győződve arról, hogy a 2010. elején megváltozott szabályoknak megfelelően tekernek. A magabiztosság és az életkor erősen összefügg: minél fiatalabb a válaszadó, annál valószínűbb, hogy úgy érzi, a szabályokat betartva biciklizik. Ezzel szemben a Vezérbringások, azaz a biciklizést életformaszerűen űzők szerint a bicajosok fele nincs tisztában a szabályokkal.
A közlekedés legerősebb táborát képviselő autósok 57 százaléka szerint a biciklisek nem figyelnek kellőképpen oda rájuk. Hasonlóképpen, a Hibridek, azaz a rendszeresen biciklire pattanó, da alapvetően volán mögött ülő emberek (a felmérésben résztvevő autósok 68%-a) több mint fele is így vélekedik.
A szülők pedig kiszolgáltatott helyzetben vannak: háromnegyedük ugyan nem tartja biztonságosnak, ha gyermekük felnőtt jelenléte nélkül bringázik, de nagy részük mégis enged a gyerek akaratának. Köztük a szigort a Kontrás Diplomások , azaz az egyetemet végzettek képviselik: 50 százalékuk egyáltalán nem engedi felügyelet nélkül biciklizni gyermekét.
A megkérdezettek között teljes egyetértés volt abban, hogy szükség van egy olyan programra, mely összefogja a hazai biciklis társadalmat , kedvet csinál a még nem biciklizőknek és segíti őket a bringakultúra elsajátításában. A legnagyobb hazai gyorsétteremlánc ezt az űrt kívánja betölteni a 2010 nyarán debütáló „ McDonald’s BringaMánia ” programmal, amelynek szakmai partnere a Vuelta Sportiroda.
„ A biciklizés egy nagy sebességgel előretörő és egyben példamutató trend. Komolyan hiszünk a bringázásban és hosszú távon köteleztük el magunkat mellette, sőt munkatársainkat is erre ösztönözzük. Éttermeink 66 százalékában már van bringatároló, a cél az, hogy 2011-ig minden éttermünknél legyen, ahol ez lehetséges” – mondta el Horváth Ágnes, a gyorsétterem-lánc ügyvezető igazgatója.
A program 2010-ben 4 rendezvényen mutatkozik be a hazai biciklis közönség előtt: Zalakaroson (július 22.), Debrecenben (augusztus 8.) és Győrött (szeptember 25.), valamint szeptember 12-én a fővárosban , a „McDonald’s BringaMánia Napon” és csatlakozni kíván további tervezett, a Vuelta által koordinált iskolai oktatóprogramokhoz.
A „ McDonald’s BringaMánia ” program hamarosan induló honlapja egy olyan gyűjtőbázisa lesz a hazai bringás társadalomnak, ahol a kerékpározással kapcsolatos legfontosabb információk megtalálhatóak lesznek (pl. túraútvonalak, közlekedési szabályok, tippek, oktatóvideók stb.).
A mai naptól elindult a „McDonald’s BringaMánia” Facebook oldala, ahol a programmal kapcsolatos legfrissebb információk várják a jelenlegi és jövendőbeli mániákus bringásokat!
Link: http://www.facebook.com/BringaMania