Campagnolo EPS - talján válasz a japán kihívásra Hír

Erdélyi Nándor
Erdélyi Nándor
2011/11/18
Elektronikus Record és Super Record váltószett bemutatója
Hirdetés

Lassan két évtizede foglalkoztatja a kerékpáros társadalmat a gondolat, hogy miként lehetne elektromos váltórendszer beépítésével hatékonyan fejleszteni az „elavult” mechanikus rendszereket.A piac még korai és egyben debütáló bukása a Mavic ZAP rendszere volt, még 1994-ben. Az olasz Campagnolo cég is 1992 óta fejleszti a saját rendszerét, mely immár a jövő évtől elérhető a nagyközönség számára is!

  

82000-EPS_TESTBIKE_16.jpg
82000-EPS_TESTBIKE_16.jpg

 

A kerékpáros kiegészítők piacát jellemzően három birodalom uralja: a Shimano, a Campagnolo, és a SRAM. Az előbbi kettő már rendelkezik elektromos váltórendszerrel, míg a SRAM egyelőre hallgat, illetve becsmérli a fejlesztést. Ez a húzás nagy valószínűséggel csak egy blöff a részükről, mint az Audi részéről volt, hogy őket bizony nem érdekli a hibrid autó. Majd kiderül kis idővel később, hogy mégis érdekli őket, és hipp-hopp előállnak a saját fejlesztéssel, melyet valószínűleg nem a sufniban raktak össze egy éjszaka alatt.

 

 

82000-Campa-EPS_TESTBIKE_12.jpg
82000-Campa-EPS_TESTBIKE_12.jpg

 

 A Shimano Di2 megszületése óta nagy port kavart a téma a kerékpárosok körében. Kicsit hasonló a vita, mint a rádió használata és a betiltása körül. Azoknak a kerekeseknek, akik nem támogatják a külső segítséget, vagy a mások által irányított versenyzést, biztos nem ad megfelelő alternatívát az elektronika. Ez a finom, egyszerű érintésen alapuló rendszer már túllépte azt a kort, amikor még a vázon babráltak a kerékpárosok a váltással. Márpedig a piaci verseny élesedik, a nemzetközi feszültség fokozódik a témában, melynek egyik jele, hogy megérkezett a Record EPS és Super Record EPS (Electronic Power Shift – Elektromos működtetésű váltás). Noha az elv ugyanaz, a megvalósítás sokszor más az EPS esetében, mint a Di2-nél.

  

82000-SRECORD-EPS.jpg
82000-SRECORD-EPS.jpg

 

A Campánál is biztosítanak arról mindenkit, hogy a váltás pontossága és megbízhatósága tökéletes, emellett gyorsabb a mechanikus társainál. Első ránézésre mondhatjuk, hogy mind hang, mind pedig fogás tekintetében megszólalásig hasonlít a korábbi Record és Super Record rendszerekhez.

 

82000-RECORD-EPS.jpg
82000-RECORD-EPS.jpg

 

 

Váltók és működés
A váltók működése egyszerű. A megszokott helyen megnyomva a karokat egy elektromos impulzus indul el a központi „agyba”, ami továbbítja a váltó felé a megfelelő utasítást. Míg a Record és Super Record egy nyomásra lefelé 3-at, míg felfelé 5-öt tudott váltani, addig az EPS rendszere az egész 11-es sort egyetlen mozdulattal átszeli, anélkül hogy nyomogatni kellene. A váltás mennyisége a kar lenyomásának hosszától függ, ami azt jelenti, hogy 1,5 másodperc kell a teljes, 11-es sor leküzdéséhez, ami azért nem hangzik rosszul. Ez jelenleg 0,35 és 0,45 másodperccel gyorsabb a mechanikus csúcsmodelleknél. Egyetlen hibája, hogy semmilyen rendszer nem épül arra, hogy hol is tart a lánc. Lorenzo Taxis a BikeRadarnak adott nyilatkozatában elmondta: „A kerékpárosok a használat során gyorsan érezni fogják ezt a lábukkal és a fejükkel.”

 

82000-H-ts-v-lt-k.jpg
82000-H-ts-v-lt-k.jpg

 

Tartósság, elemek és időjárás
Az egyik legfontosabb és leglátványosabb különbség a Shimano Di2-vel szemben, hogy nem tölthető elem, hanem akkumulátor működteti a rendszert, mely nem távolítható el túl egyszerűen, és teljesen egybe van építve a rendszer „agyával”. Ezt a megoldást azzal magyarázzák, hogy egy teljesen lezárt, „feltörhetetlen” rendszer jobban ellenáll az időjárás viszontagságainak, olyannyira, hogy ha egy méteres vízbe esünk, akkor sem lesz semmi baja az EPS-nek! De azért amellett se menjünk el, hogy idén a Movistar kerekesei használták az EPS-t és bizony a szerelők nem sajnálták a finom elektronikát és nagynyomású mosótesztnek vetették alá, melyet kiállt a Campagnolo fejlesztése.

  

82000-Super-Record-h-ts-v-lt-.jpg
82000-Super-Record-h-ts-v-lt-.jpg

 

 

Továbbá ígérik, hogy élettartamilag hosszabb az ő megoldásuk, mint a riválisé. Amíg a Shimano durván 1600 km-t szavatol átlagos körülmények között, addig a Campa körülbelül 2000-et! Ez persze nem azt jelenti, hogy éves szinten kell ennyit menni, hanem inkább egy hónap alatt, de kevesebb használattal is 1500 km teljesíthető, havi 500 km megtételével számolva.

Az EPS rendszert 500 töltésre tervezték, mely 2000 km-es havi átlaggal kb. 40 év múlva telik le. Egyetlen töltés 1,5 órát vesz igénybe, abban az esetben, ha teljesen lemerült akkuval kezdjük meg a „tankolást”.

  

 

 

82000-Els-337-v-lt-2.jpg
82000-Els-337-v-lt-2.jpg

Tömeg/ár arány
A novemberi bemutató után először a profik kapják meg az EPS-t, míg a nagyközönség számára április magasságában lesz elérhető a rendszer, a Shimano Di2-vel közel azonos áron, míg a Super Record „kicsit” több lesz. Sok más dologgal ellentétben, a kerékpáros piacon a kevesebb tömeg a drágább, a Record EPS 2184 g, a Super Record 2098 g-ot fog nyomni. Összehasonlításképpen a Dura-Ace Di2 2262 g. Tehát egy energiaszelettel könnyebb és „néhány” euróval drágább lesz a Campagnolo – már, ha jók az információink. Összehasonlításképpen az EPS 200 g-mal nehezebb 2011-es mechanikus társainál.

Érdekel a videó a Campagnolo EPS rendszerről működés közben? KLIKK IDE!

 

Hirdetés