- Futás
- Hegymászás
- Kerékpár
- Túra
- Sí
A 2016-os szezonban, abba a szerencsés helyzetbe került csapatunk - a Superior MTB Team - hogy megállapodás született a Continental kerékpár külsőket gyártó cég magyarországi forgalmazójával.
Mint a csapat vezető edzője két kategóriát és két felhasználási területet tűztem ki a gyerekeknek:
- A két kategória közül az egyik az úgymond „hobbi” és edzés kategória, a másik pedig a verseny szint.
- Felhasználási területet tekintve az XCO verseny és a maraton verseny.
Nyilván vannak átfedések, vannak „kiskapuk”, de most a legegyszerűbben próbálom kettéválasztani a kategóriákat/felhasználási területeket. Fontos még kiemelnem, hogy ezek az én saját elképzeléseim és a gyerekekkel való tapasztalatszerzés eredményei. Első körben mindenkinek gumit választottunk.
Fontos volt, hogy a gyerek milyen felkészültségi szinten van, milyen versenyeken indul.
Galériáért katt a képre!
Ha csak edzésekre fogja használni a külsőt, akkor a Protection-t választottuk, mert olcsóbb, bár nehezebb a súlya, és a gördülési ellenállása is némileg rosszabb, mint a RaceSport külsőé, amit már a versenyeken vetettünk be.
Tehát a két fajta között a súly, a gördülési ellenállás és a kopásállóság a különbség, természetesen az RS javára billen a mérleg nyelve, ami viszont borsosabb áru.
Majd jött, hogy a sportoló milyen versenyeken indul. Itt az X-King és a Race King volt a két alternatíva.
Természetesen a legoptimálisabb megoldás az lenne, ha mindenkinek lenne egy-egy szettje mindkét típusból, de erre sajnos kicsi az esély.
A Race King inkább maraton versenyzésre az X-King pedig az XCO versenyekre lehet jó választás.
Mint említettem átfedés nyilván van, mert én speciel Olimpia Cross futamra is Race Kinget tennék fel. Sarasabb talajra a magasabb és ritkább mintázatú X-King, száraz körülményekre pedig a Race King a jó megoldás. Enyhén saras pályán jó választás lehet, az elöl X-King, hátul Race King kombó.
A többi Continental típust nem teszteltük, de a német gyártót ismerve azok sem lehetnek rossz külsők!
Galériáért katt a képre!
Következzen néhány gondolat a bringák egyik legfontosabb részéről, a gumiabroncsról. Arról a részről, melynek privilégiuma hogy, rendeltetésszerű használat esetén csak az érintkezhet a talajjal.
Pár éve már megtaláltam a kedvencemet a CONTINENTAL márkában. Mikor megvettem Rocky-t (RockMaschine), Mountain King II volt rajta. Az volt az első személyes tapasztalatom a márkával. Akkoriban még kevésbé tudtam kiaknázni a benne rejlő lehetőségeket, mert épphogy kezdtem belekóstolgatni a montizás világába. Azóta már változott a helyzet. Buzsó és Dancsuly Dávid edzéseinek hála, technikailag sokat fejlődtem és ha még profi nem is vagyok, de már sokkal jobban tudom feszegetni a gumik nyújtotta határokat.
Az új Superior kerékpáromat ezekkel a külsőkkel kezdtem el hajtani. Az alacsony profilú mintázat kis ellenállást, ezáltal kiváló hatékonyságot biztosít. Érezhetően haladósabb mint egy átlag terepgumi. Nagyon íves futófelülettel rendelkezik, így gyönyörűen lehet dönteni. Alapvetően kemény, száraz talajra van kitalálva ahol igazán sokat lehet vele nyerni. Az enyhébb sarat még tűri, de ott már azért óvatosabban kell vele haladni.
A Race Kinghez képest itt már komolyabb bütykökkel találkozik az ember. Ha tudjuk előre, hogy helyenként sárral is fogunk találkozni de mégsem dagonyázni megyünk akkor ez a tökéletes választás. A mintázat miatt sokkal jobban fogja a laza talajt. Ennek ellenére a gördülési ellenállás mégsem nagy, hiszen a középen cikkcakkban elhelyezett bütykök majdnem egy összefüggő futófelületet alkotnak. Az eddigi tapasztalataim alapján nagyon megbízhatónak találtam az úttartását. Saras részeken sokszor mentett már meg.
Néhány verseny erejéig a Performance-ot használtam de nemrég váltottam a RaceSportra. Fura érzés. Nem hittem benne hogy érezni fogom a különbséget, de mégis. Olyan mintha a RaceSport jobban fölvenné a talaj alakját. Vagy ilyesmi.... nem igazán tudom leírni. Talán... elasztikusabb? Tapintásra is más az anyaga. Csak szemre egyezik meg a két változat. Aki megteheti, annak mindenképp ajánlom a RaceSport verziót!
Csak rá kell nézni. Brutál! Ha nem tizedmásodperceken múlnak a dolgok akkor a személyes kedvencem. A durva mintázat mindenhol megtapad. Fölfele, lefele, kanyarban. Ennek a guminak mindegy. Persze némileg ennek ára is van. Itt már nincs összefüggő futófelület, szóval nagyobb az ellenállása. Több XC-s emiatt nem is szereti. Inkább All Mountain gépekre ajánlják. De én nem tudok lemondani róla. Rocky-n jelenleg is ezt használom hátul.
Már igencsak kopottas, de még így is lehoz a No commenten.
Aki meg a gördülési ellenállás miatt aggódik... Múlt héten 33,7-es átlaggal vitt le Székesfehérvárra.
Galériáért katt a képre!
Kicsit kakukktojás de azért megemlítem. Országútin ez az harmadik külsőm de a Contiból csak az első. Nem is értem miért nem rögtön ezzel kezdtem. Az első típussal ugyan nem defekteltem, de inkább korcsolyáztam mint bringáztam. Tapasztalat híján ezt persze csak akkor vettem észre mikor a második típusra váltottam. Az végre tapadt viszont nagyon gyorsan elkopott és szó szerint naponta defektet kaptam. Lehetetlen volt vele normális edzésmunkát végezni. És aztán jött a megváltás a CONTINENTAL személyében. Végre bátran döntögethetem az outit is és nincs gyomorgörcsöm ha nem tudok magammal három vagy több pótbelsőt vinni…
Ezúton köszönjük az igazán részletes és hasznos tapasztatalatokat Búr Zsoltnak és Gérnyi Balázsnak!